Egészség.hu

A tüdőrákos esetek 90 százaléka dohányzás miatt van

2015.02.04. 16:33
A WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének 2014-ben publikált átfogó rákkutatása szerint 2012-ben körülbelül évente 14 millió új rákos megbetegedést diagnosztizáltak, ebben a legnagyobb arányban a tüdőrák fordult elő, megközelítőleg évi 1,8 millió új eset, pedig a megbetegedések egy jelentős része megelőzhető lenne. Magyarország világelső a tüdőrák okozta halálozás szempontjából.

Magyarországon a tüdőrák a daganatos megbetegedések okozta halálozás első helyén áll a férfiak (30 százalék) és a nők (21 százalék) esetében is. Míg a férfiak körében enyhe csökkenő tendencia figyelhető meg, a nőknél a tüdőrák okozta halálozás évről évre emelkedik. Miközben országos szinten korábban mindig a férfiakat sújtotta nagyobb számban ez a betegség, Budapesten megdőlni látszik ez a trend, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet adatai szerint hamarosan kiegyenlítődik a két nem esetében a halálozási arány, sőt, néhány éven belül a fővárosban több nő életét követelheti ez a daganattípus, mint férfiét , közölte az Országos Egészségfejlesztési Intézet a rákellenes világnapon tartott sajtótájékoztatóján.

Dohányzás → tüdőrák

Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa az Egeszseg.hu-nak adott interjújában részletesen kifejti a tüdőrák és a dohányzás közötti összefüggést, valamint a tüdőrákos megbetegedések elmúlt néhány évtizedes hazai alakulását. 

Még rosszabb a helyzet, ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a kérdést. A tüdőrák világszerte a leggyakoribb, legtöbb emberéletet követelő daganattípus, Magyarország pedig világelső a tüdőrák okozta halálozás tekintetében.

Január közepén látott napvilágot az Innsbrucki Orvosi Egyetem kutatóinak 20 évet felölelő kutatása, amely szerint a tüdőrákos megbetegedések körülbelül 90 százaléka hozható összefüggésbe a dohányzással. A megelőzésben tehát komoly szerepe van az életmódváltásnak, az egészségtudatos magatartásnak. 

A rákellenes világnapon szélnek eresztettek 32 szürke léggömböt, bennük üzenettel, amelyek a tavaly tüdőrákban meghalt 3200 nőt jelképezik.
A rákellenes világnapon szélnek eresztettek 32 szürke léggömböt, bennük üzenettel, amelyek a tavaly tüdőrákban meghalt 3200 nőt jelképezik.
Fotó: OEFI

2012 óta számos fontos intézkedés született itthon is a nemdohányzók védelmében, illetve a dohányzás visszaszorítása, a leszokás támogatása érdekében. 2012. január elseje óta tilos a közforgalmú, zárt légterű helyeken, közösségi tereken a dohányzás, létrejött az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben, amely többek között ingyenesen hívható (06 80 44-20-44) telefonos szolgáltatással ad segítséget a leszokáshoz.

Videópályázat diákoknak

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közösen Van 5 perced! A rák ellen címmel videópályázatot hirdet, amellyel a tüdőrák megelőzése szempontjából kulcsfontosságú életmódbeli tényezőkre, az egészségtudatos magatartásra kívánja felhívni a figyelmet. A diákoktól olyan kreatív, maximum 5 perces kisfilmeket várnak, amelyben összefoglalják, hogyan vennék rá a környezetükben élőket a rizikófaktorok csökkentésére, a dohányzásról való leszokásra, mozgásra, megfelelő táplálkozásra, az egészségesebb életre. A kezdeményezésről az Egeszseg.hu-n lehet tájékozódni.