új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • És nem, nem úgy, mint Mészáros Lőrinc a váratlanul a család birtokába került Közép-Dunántúlra, hanem mint egyszeri asztronauta, aki épp az Északi-sark fölött kering. Ritkán készül ilyen térkép a Földről, amint az Arktisz van a középpontban, de talán ezért is szerettem bele azonnal. Mondjuk a közepén lévő vastag fekete nyílnak nemigen lehet örülni, ez az a leendő hajózási út, amit a klímaváltozás (globális felmelegedés) miatt megolvadó sarki jég tesz lehetővé.

  • Egy jereváni rendőrörsön ejtettek túszokat fegyveresek. Itt írtunk róla bővebben. Na, most a Twitteren azt írják, hogy elengedték az összes túszukat. A hat nap nem rossz eredmény, de azért közel sincs a Wikipédia szerinti rekordhoz, egy 1979-ben történt, 444 naposiráni akcióhoz.

  • De abból is kaptunk egy három perces mókát.

  • Ami egy üvegtemplom és egészen Tajvanig kell elmenni érte.  A 17 méter magas 25 méter hosszú és 11 méter széles épületet mintegy 130 üvegtábla felhasználásával építették megközelítőleg 700 ezer dolláros (kb. 202 millió Ft) költséggel. A templom azoknak a nőknek készült, akiknek a feketeláb betegség következtében amputálni kellett a lábukat és akik korábban csak álmodoztak arról hogy magassarkút viseljenek az esküvőjükön. 

     

  • Két nyolcéves kislány került összetűzésbe a törvénnyel Thaiföldön, miután kárt tettek néhány papírban. Ezek nem akármilyen lapok voltak, az augusztusi thai népszavazáson résztvevők neveit tartalmazta, ezért aki kárt tesz bennük, az törvénysértést követ el. Miután rajta kapták őket, rendőrök ki is kérdezték őket, ahol elmondták, hogy csak a szép rózsaszín színük miatt kezdtek el a papírokkal babrálni, nem tudták, hogy nagy jelentőségük van.

    Végül komolyabb következménye nem lesz az ügynek, ugyanis az országban 10 év alatt senkit nem lehet felelősségre vonni a hatályos törvények szerint. A népszavazást egyébként számos tüntetés kíséri, amennyiben sikerrel zárul, úgy a szavazás útján megválasztott kormányok hatalma jelentősen csökken a jövőben.

    (BBC)

  • Méghozzá nem is akárhogy, az épp a San Diegóban zajló Comic Conon árulta el James Gunn, az első és második Galaxis őrzői-film rendezője, hogy a CASIS (Center for the Advancement of Science in Space – A Tudományos Fejlődés Űrbeli Központja) teszi majd rá a film két legnépszerűbb figuráját egy küldetés kitűzőjére.

    leuajeiddcixadbydwnv
    Fotó: youtube
  • Nem, annyi rohadtul idegesítő turista még nincs itt, se annyi még rohadtabbul idegesítő galamb, és nem is olyan szépek azok a részei, ahová az ember (én), aki természetesen magát hajlamos nem rohadtul idegesítő turistának gondolni, akkor jut el, amikor cefetül eltévedt, de így legalább nem találkozik ott más rohadtul idegesítő turistákkal. Na szóval ezek mind nincsenek, de egy kis ideig a főváros egyes részein is könnyebb lett volna szörffel vagy vaporettóval közlekedni, mint autóval. Olvasónk videója az Alkotás úton készült.

    A hirtelen lezúduló esőt a vízelvezetők se bírták
  • Gyorsan meg is mondom a kérdésre a választ: Iváncsán a Fő utcában egy épület tetőszerkezete teljesen kiégett, és innentől átadom a szót a katasztrófavédelemnek:

    A pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt egy propán-bután gázpalack felrobbant az épületben, az egységek egy dissou és egy oxigénpalackot is találtak a helyiségben. A folyamatos hűtés ellenére azonban visszafordíthatatlan reakció indult el a palackban, ezért annak kilövése mellett döntöttek.

    Erről jut eszembe:

    - Milyen gázzal búvárkodik Bill Murray az Édes vízi élet című filmben?

    - Steve Dissou.

    FÜGGÖNY

  • Éppen most zajlik a cégtől teljesen független szimpátiafelvonulás a belvárosban, Uber-sofőrök még mennek egy kört, mielőtt a teljes állami ellehetetlenítés után muszáj lesz nekik holnap bezárni a boltot. Az ügyről rengeteget írtunk, cikkeinket itt találja meg.

    Az Uber 2014. novembere óta működött Magyarországon.

    20160723 171520
    Fotó: Olvasói fotó / Index
  • Pontosabban a tegelések? Na, most megnézheti, milyen az, ha normális betűtípussal firkant valaki a falakra. Nem tudjuk, ki volt, csak az imguron találtuk a képeket ezen az oldalon át.

  • Csak mert ez a pár igen. Mondhatni, kimaxolták az esőt. Olvasónk küldte a képet a Nagyszőlős útról. 

    13817047 1051924958196611 289835124 n
    Fotó: Olvasói fotó / Index
  • Matt Damon rengeteget verekedett már kamerák előtt, úgyhogy pontosan tudja, hogyan kell hitelesnek látszania egy ártatlan bunyónak. A GQ magazin amerikai szerkesztőjével készített egy videót, amiben elmagyarázza, mitől is tud hiteles lenni egy kamu ütés. A legfontosabb kérdés mindig, hogy hol van a kamera, ennek kell alárendelni mindent. 

    Mindez természetesen a Jason Bourne promóciójának a része, ami itthon július 28-án kerül a mozikba. A szériához nemcsak Damon, de az első három filmet rendező Paul Greengrass is visszatér. További szerepekben Alicia Vikander és Tommy Lee Jones lesznek láthatók.  

  • Cristano Ronaldo nevét viseli majd nemsokára a madeirai repülőtér, közölte a régiót vezető Miguel Albuquerque pénteken, hogy ezzel tisztelegjenek a szigeten született játékos előtt. A kétszeres aranylabdás, immár Eb-győztes futballista Albuquerque-kel közösen nyitotta meg a játékos első hoteljét a szigeten, itt történt a bejelentés. A sziget repülőterét eddig Santa Catarina repülőtérnek hívták.

  • Amennyiben Ön járt bármilyen kültéri zenés rendezvényen az elmúlt egy évben, valószínűleg hallotta már Major Lazer és MØ közös dalát, a Lean Ont, ami mostanra mindenféle házibuli kötelező kellékévé vált. Ha névről mégsem lenne ismerős, itt tudja újra meghallgatni.

    A Major Lazer (Diplo, Jillionaire és Walshy Fire közös produkciójáról van szó, akik tavaly a Szigeten is megfordultak) megint MØ-vel dolgozik együtt, de ezúttal bevették Justin Biebert is, biztos, ami biztos. A zeneileg nem sok újdonságot tartalmazó dal pontosan arra született, hogy elsőre beleragadjon az ember fülébe, úgyhogy valószínűleg a siker ezúttal sem marad el.

    A dalszöveg egyébként azzal indít, hogy mindenki füvezik, de nincs ezzel semmi gond, mert mikor rossz az ember kedve, akkor úgysem lehet mást tenni. Később Bieber arról énekel, hogy bármilyen nehézségből hajlandó megmenteni szerelmét, akit a dalban a dán énekesnő testesít meg.

  • Csütörtök óta dögmeleg van a Közel-keleten, mármint az ottani, sivatagban edzett mérce szerinti dögmeleg, nem az a langyi 30-35 fok, amikor mi itthon a légkondi távirányítójáért nyúlunk. 50 fok felett, na, az már valami! A World Meteorological Organization hivatalos mérései Kuvaitban és az iraki Bászrában ma 54 fokot mutattak, aminél melegebbet a hőmérő feltalálása, és a hivatalos meteorológiai használata óta csak a kaliforniai Death Valleyban mértek. Az abszolút rekord a halál Völgyében 56,7 fok, ezt 1913-ban mérték. (via Mashable)

  • Pénteken és a múlt héten is több tucat szalafitát vettek őrizetbe az oroszországi Dagesztán fővárosában egy mecsetnél – írta a Csernovik. A mahacskalai rendőrök elállták a mecsethez vezető utat, ellenőrizték az érkező hívek papírjait, és többeket rögtön el is vittek. A múlt héten egyenesen a mecsetből szállítottak el húsz embert.

    Ez viszonylag gyakran megtörténik ott, két éve például így zajlott: 

    De hogy kerülnek ide a magyar harcosok? Hát úgy, hogy a szalafitafészeknek említett mecset Mahacskalában a Magyar Harcosok útján van. 

  • Volt ez az olvasói levélből indult posztunk egy undorító tarjáról. Már az alapprobléma is teljesen szürreális volt, akkor meg aztán végképp nem hittünk a szemünknek, amikor szombatra virradó éjjel fél egykor bejelentkezett a Nébih, és egy hosszú levélben reagáltak. Ezt írták:

    Kedves Szerkesztők!

    Megerősítve az olvasók által is írtakat, a képen látható tarjadarabban valószínűleg egy korábbi injekció helyén alakult ki gennyes tályog.

    A nagyüzemi sertéstartás alapvetően két fő szakaszra bontható, nevelésre és a vágóhídon történő folyamatokra.

    A nagyüzemi sertéstartás, illetve a kisgazdaságokban nevelt sertések esetében is a felnevelés során megelőző célból a szopós malacokat egyedileg vas injekcióval „gyógykezelik”. A sertések esetében a szopós korban adott vas injekció kis százalékban, néhány egyed esetében okozhat a gennyes elváltozást. Mindez a szervezet védekező rendszerének hatására alakul ki, fertőzésveszély igazából nem áll fenn. Ha a „vasazást” követően a szopós malac nyakán – tarja részén – nem jelenik meg szemmel látható elváltozás, kicsi a valószínűsége, hogy az ilyen elváltozás a későbbiek során felfedezhető.

    A vágóhidakra érkező sertések újabb állatorvosi vizsgálatokon esnek át, melynek során minimális az esélye a mélyen ülő eltokosodott tályogok kiszűrésére, ha nincs a normálistól eltérő alakváltozás az állatok testén.

    Az ilyen jellegű, a szervezet által elhatárolt, eltokolt elváltozások nagyon ritkán fordulnak elő. Fontos azt is kiemelni, hogy az esetek döntő többségében, különösen, ha észlelhető tünetek sem jelentkeznek, az állat más húsrészeinek fogyaszthatóságát nem befolyásolják. Az uniós protokoll szerint kimetszésük után az állati test többi része fogyasztható!

    A tömeges izmokat, így a tarját is csak abban az esetben kell bemetszeni, ha annak alakja, tapintata a normálistól eltérő.

    Amikor az elváltozás a vásárló által megvásárolt húsban jelentkezik, ahogyan ebben az esetben is, a termék elfogyasztását semmiképpen nem javasoljuk, az sem emberi, sem állati fogyasztásra nem alkalmas annak undort keltő volta miatt sem, a vásárló pedig nem rendelkezik az elváltozott rész szakszerű kimetszéséhez szükséges szakértelemmel sem. Javasolt a forgalmazónál reklamálni, aki – ha a vásárlás hitelt érdemlően bizonyítható – a terméket köteles visszavenni.

    Élelmiszerlánc-biztonsági probléma észlelése vagy gyanúja esetén egyébként a vásárlók bejelentést tehetnek ingyenesen hívható zöld számunkon (06-80/263-244), az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen vagy NÉBIH Navigátor mobiltelefonos applikációnk segítségével.

    Bárcsak minden állami hivatallal ilyen flottul menne minden kommunikáció! A levelet elküldjük szerencsétlenül járt olvasónknak, Istvánnak is, aztán meglátjuk, hogyan tovább.