új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előkerült egy holland múzeumból két, már hét éve elrabolt festmény, méghozzá egy Salvador Dalí- és egy Tamara de Lempicka-mű.

    Dalí 1941-es képét, az Ifjúkort (Adolescencia), illetve Lempicka 1929-es, La Musicienne (A zenésznő) című alkotását még 2009-ben rabolták el a Scheringa múzeumból, fényes nappal, fegyverrel, a látogatókra is fegyvert fogva.

    A képek aztán valamikor fizetés gyanánt egy bűnbandához kerültek. És itt jön a Két füstölgő puskacsőbe, vagy nem is tudom, hogy mibe illő, nehezen értelmezhető fordulat: mivel a banda nem akarta, hogy a képek megrongálása vagy eladása miatt bűnösnek találják őket, egy közvetítő útján felvették a kapcsolatot a nyomozóval – írja a De Telegraaf című holland lapra hivatkozva az MTI.

    Hogy a bűnbandának egyébként mi volt a profilja, vagy mennyire voltak profik, arról nincs több infó, de ezek alapján talán meg lehet kockáztatni, hogy nem komolyabb műkincsekben utaztak. Dalí képe mindenesetre itt látható, és az örömteli végkifejletnek köszönhetően remélhetőeg nemsokára már máshol is.

    Adolescence-656x1024
  • Ismeretlen eredetű gabonakört néznek az érdeklődők a bajorországi Mammendorf közelében, írja az MTI. Ezzel mintha arra célozna, hogy ez nem egy mókás, egyébként cseppet sem vicces rongálás volt, hanem valami más.

  • Szinte gondolkodás nélkül hanyatt dől és beleveti magát a gazdi karjaiba, kutyától ilyet még nem láttam.

  • A világot egy szűk hatalmi elit irányítja, a bankrendszer, illetve az azok mögött álló illuminátusok, és azok a pénzemberek, akik világuralomra akarnak szert tenni

    – hangzott el a szerda esti Tények Extrában.

    A TV2 az összeesküvés-elméletek legnagyobb közhelyének ismeretterjesztő jellegű valamit szentelt főműsoridőben, a megszólaló szakértő pedig:

    Kriston Endre, a Hihetetlen Magazin szerkesztője.

    Az UFO-hívő Kriston azt is elmondta, hogy egyes elméletek szerint Angela Merkel és Theresa May is illuminátus, és ezt nem is titkolják. Ezt onnan lehet tudni, hogy

    piramist formálnak a kezükkel, ezzel üzenik, hogy a rend tagjai.

    A TV2 azonban nem foglal határozottan állást a kérdésben, pártatlansága onnan is látszik, hogy megszólaltattak egy protokollszakértőt is. Szerinte Merkel béna kéztartása nem feltétlenül az illuminátus tagság jele, lehet, hogy csak nagyon erősen koncentrál.

    Most csak az a kérdés, hogy az összeesküvéselméleti gyorstalpalónak lesz-e folytatása, és ha igen, minek a felvezetése ez. Nekem mindenesetre már idáig is gyanús volt, hogy néhány ember (nem akarok tippeket adni) Magyarországon is elég gyanúsan tartja a kezét.

  • Svéd tudósok bukkantak rá a tengerfenéken arra a fémdobozra, amiben szerintük valamilyen sajt lehet. A doboz a Kronan névre hallgató királyi hajó feltárása közben került elő.

    A Kalmar-megyei Múzeumnál dolgozó Lars Einarsson szerint még nem tudnak semmit sem biztosra, de valószínűleg sajt lehet a dobozban, szerinte Roquefortnak tűnik, de ezt nem könnyű megállapítani, hiszen a doboz 340 évig ült a tenger fenekén. Mindenesetre a szaga sajtra emlékezteti, saját szavaival élve

    Szerintem egész jó illata van, mert szeretem az egzotikus kajákat, de ettől még nem ennék belőle

    Einarsson és csapata kedden mutatták be a sajtra emlékeztető dolgot több más érdekességgel, köztük 14 aranyérmével és egy gyémántgyűrűvel együtt.

    A feltárás alatt álló Kronan egyébként 1676 június elsején süllyedt el, éppen a svéd és dán-holland flották által vívott ölandi csata előtt. A roncsot 1980-ban találták meg, azóta több mint 20 ezer tárgyat hoztak róla felszínre. 

  • Vannak ezek az egypercesek, amiket néha két meeting közt írok a Facebookra, és amik alatt általában a barátaim hőzöngenek, hogy ebből egy szó sem igaz, meg elmész te a picsába a mágikus realizmussal, ne hazudd már részeg angol legénybúcsusokkal zsúfolt, varázslatos világnak a Kazinczy utcát. Mert ugye részeg britekkel tényleg tele van, de nincs abban semmi varázslatos. Aztán néha szembejön az élet, vagy inkább a halál. Mint például pár éve, amikor egy rokonom halt meg, vagy most, amikor még egyszer, utoljára utaztam egyet az Uberrel.

  • Szétrobbantott az oszlopot a villám

    Hát nem lennénk az oszlop helyében, ami apró kis darabkákra robbant szét a villámcsapásól!

  • Warrennek hívják, és – mint bármelyik gyerek – nagyon szeret szaladgálni. Akár kutyusokkal és a gondozóival is.

    Ismerjék meg a dél-afrikai orrszarvúbébit, aki hallgat a nevére!
  • Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak az áruházlánc árpolitikája ellen, mert a Tesco túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat. A Tesco azt mondja, az akcióban a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása - írja az MTI.

    A rendőrség szerint a békésen induló demonstráció résztvevői eltértek a napirendi ponttól, úgy, hogy azt a rendezvény szervezőjével nem egyeztették.

    A szervező a demonstráció menetét nem tudta a napirendi pont szerint megtartani, mert a résztvevők közül először egy, majd még két személy szabálysértést követett el. Feljelentést tettek ellenük, és egy embert előállítottak, mivel a szabálysértést a rendőrök felszólítása ellenére tovább folytatta, és nem engedelmeskedett.

    Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke szerint az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generál, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak.

    Az áruházlánc az öt éve tartó agrárkormányzati fogyasztásélénkítő és kóstoltató akciókban sem vesz részt, és további problémának tartotta, hogy a Tesco "tönkreteszi az exportpiacokat" az interneten is terjedő árcédulával, miszerint bruttó 15 centért árulják a dinnyét Magyarországon.

    Oravecz Tamás elmondta: az áruházlánc ugyan 79 forintra emelte a magyar dinnye kilónként árát, de a szövetség szerint 100 forintos kilónkénti fogyasztói ár lenne elfogadható.

    Az elnök azt sem tartotta ésszerűnek, hogy az áruházlánc szavatosság előtti készletkisöpréssel indokolta az alacsony árat.

    A Tesco azt állítja, hogy a görögdinnye-kampány célja a választék népszerűsítése, hogy vásárlók megismerjék a jobb beltartalmú, fekete héjú, magszegény, sárgahúsú és mini görögdinnyéket. 

  • Ez a hirdetés jött szembe ma délelőtt az egyik közösségi oldalon két sporthír között, és hát sokat nem is nagyon lehet hozzátenni: "Az ISIS újra lecsapott Európára, úgyhogy ha jót akar, igényeljen amerikai zöldkártyát, és adjon esélyt családja biztonságának". Elegáns.

    Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb ilyen zöldkártyát hirdető nemhivatalos oldalak ajánlatában általában van valami lehúzós rész, miközben van erre hivatalos út is.  

  • Így. A hódmezővásárhelyi rendőrök  tették közzé a felhívást , hogy keresik a kerékpár jogos tulajdonosát, de szerintem ő ettől csak szomorúbb lesz majd.

  • Egy Joshua nevű ausztrál nyerte meg a Mikronéziában lévő Kosrae szigetén lévő 16 szobás egzotikus szállodát, melytől tulajdonosai tombola piacra dobásával szabadultak meg. Na nem mintha szar hely lenne, vagy veszteséges, egyszerűen csak 22 év után vissza szeretnének térni a hazájukba.

    A világméretű tombolából 50 ezer jegyet kellett eladniuk, hogy pénzügyileg jól jöjjenek ki a bizniszből - és bármilyen kockázatos is volt, sikerült nekik. Joshua a 44980-as számú szelvényt vette meg potom 49 dollárért, mostantól pedig ezen a csodás helyen tengődhet élete végéig. Annyira sajnáljuk szegényt, hogy potyognak a könnyeink.

  • Bikacápa támadt egy fogorvosra, ami elsőre talán meglepő lehet még akkor is, ha sokan talán az univerzum egyenlítési próbálkozását látják a dologban. A lényeg, hogy Steve Cutbirth a Bahamákon búvárkodott, pontosabban szigonypuskával halászott, és nem sokkal az után, hogy eltalált egy nagyobb halat, egy bikacápa úgy döntött hogy az a hal inkább neki kell, és rátámadt a búvárra. Cutbirth szerint ez olyan érzés volt, mintha elütötte volna egy kamion, és csak a cápa fehér hasát meg a fogakkal teli száját látta, miközben az arcon, aztán térden harapta.

    d11f993e55767f0ef8db3792d8024e8437bb493775eff1d5e240843b5645b630

    A bátor fogorvos védekezésképp belerúgott a cápába, aztán gyorsan a felszínre iszkolt, ahol a segítők berángatták egy csónakba. A férfi az arcán és a térdén is megsérült, de semmi komolyabb baja nem esett, valószínűleg a búvármaszk és a lábára kötözött kés tokja megvédte a baj nagy részétől.

  • Igencsak meglepődtek a Puskás Ferenc Stadion melletti pályán futó sportolók és hobbifutók, amikor a rekortánon néhány ezer tonna törmelési hulladék állta az útjukat. Igen, a 100 milliárdból megújuló Puskás (nép) stadionnál olyan jól megy, hogy a költségek cseppet sem számítanak, emberek sem számítanak, mindent úgy történik, ahogy éppen esik, vagy ahogy puffan.

    Takács Krisztián, aki a képet publikálta, az alábbi gondolatmenettel osztotta meg a látványt:

    „Minap betévedtem a Népstadion területére. Kíváncsi voltam,a Puskás Stadion bontására, kíváncsi voltam, mi folyik a 3 méter magas OSB lapok diszkréciója mögött. (...) A Központi Sportiskola tornacsarnoka melletti atlétika pályán 10 méter magasan áll a Puskás Stadion apróra darált betontörmeléke. Belepi a füvet, belepi-az amúgy tökéletes állapotban lévő-napi használatban tartott rekortán pálya nagyobbik felét. Okos emberek még okosabb emberek parancsszavára ide hordták, hordják az osztályozott betonhulladékot. (...) Megnéztem az új stadion legfrissebb látványtervét. Állítólag több mint 20-féle sportot fog kiszolgálni. Állítólag. Gondolom olyanokat,mint foci,futball,labdarúgás...merthogy az új stadionban nem jutott hely az atlétikának.”

  • Érkezik a sorozat ötödik része, a Jason Bourne, és maga a főszereplő 90 másodpercben összefoglalja, hogy mi történt eddig, és mit érdemes tudni. Mondjuk az egész sorozat legjobb jelenetét se szó, se beszéd kihagyja.

  • Legalábbis azt hittem, de nem törtem le, csak a burkolat pattant le a tükörről, ön viszont elhajtott, így esélyem sem volt visszaadni.

    A Róbert Károlyon, az Árpád híd fele tartottam, amikor a Váci úti kereszteződésnél, egy piros lámpánál álló fehér Toyota Yaris jobb oldali tükre összeakadt az enyémmel és lepattant a burkolat róla, majd a földre esett, egy bepattintható fül kivételével sértetlen.

    A sofőr egy szőkés-barnás hajszínű hölgy volt, nem is vette észre valószínűleg, mert elhajtott a helyszínről. Én egy piros motorral voltam, a hölgyet és az autóját is felismerem, ha jelentkezik.

    Én biztos nem szeretnék tízezrekért új darabot vásárolni, remélem megtaláljuk egymást.

    Ha netán ráismert a hiányzó darabra, ide írjon:

    letortetek.a.tukrunket@gmail.com

  • Bozóki Imre pecázni készült, és azt mondja, hogy „minőségi horgászvideókat” töltött le a Youtube-ról. Nem vette észre, hogy jócskán túllépte a keretét: 2 gigabájt helyett 3,5-et használt. Ez a szokásos hatezer forintja helyett 219 ezerbe került. Imre mozdonyvezető, a vasutas szakszervezet szerződött a mobiltársasággal. Hat évig nem is volt probléma, és a szegedi férfi most sem vitatta a túlzott letöltést, csak az árát tartotta brutálisnak. Méltányosságot kért, erre a szolgáltató megfelezte a számlát. Imre még ezt is sokallta, és újabb levelet írt. Végül csak 3700 forintot kellett befizetnie, és csomagot váltott. Most már nyugodtan nézheti a legszínvonalasabb horgászvideókat. (Délmagyarország)

  • Nem tudom, pontosan mire gondolhat az, aki alkalmiszex-szobákat és bowlingpályát ugyanabban az ingatlanban üzemeltet, de az Árpád hídi metróállomáson megláttam az év hirdetését. Mondjuk még sosem szexeltem ilyen pálya közelében, szóval lehet, hogy csak én nem tudom, mekkora plusz élményt tud nyújtani a szabadidő ilyen kombinált eltöltése.

  • Még június 22-én írtuk meg, hogy egy fekete Mercedes sofőrjének a felújított Széll Kálmán téren, a 61-es és 56-os villamosok mellékvágányán sikerült leparkolnia. Akkor kollégánk az évezred tahóparkoló királyának nevezte az elkövetőt.

    Járókelő posztja szerint ugyanis a fekete Mercis hétfő reggel újra befoglalta a teret, és a díszburkolaton parkolt le. Az ismeretlen szerző szerint a sofőr ezután bement a BKK téren lévő központjába, róla az ügyfélszolgálatosok pedig úgy beszéltek, hogy ő egy főnök. A férfi nem árulta el a nevét, csak annyit közölt, hogy itt tud megállni, de a közeljövőben a Várfok utcai trafók előtt fog majd parkolni - ami a posztoló szerint szintén gyalogoszóna díszburkolattal.

    A Járókelő posztját elküldtük a BKK sajtóosztályának, akik közölték, hogy a képen nem az ő munkavállalójuk autója látható. Az ablakba tűzött kártyán a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Üzemeltetés felirat látható, így megkerestük a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztályát, ahol kérdésünkre közölték, hogy a BFVK vezérigazgatója elrendelte az ügy azonnali kivizsgálását.

    Frissítés 9:35-kor: A BFVK vezérigazgatója, Barts J. Balázs kérdésünkre közölte, hogy az általa elrendelt vizsgálat megállapította, hogy üzemeltetési munkatársuk a feladata ellátása során

    nem kellő körültekintéssel járt el akkor, amikor a KRESZ szabályait megsértve helyezte el gépjárművét a közterületen, továbbá amikor elfogadhatatlan módon kommunikált a bejelentővel, megsértve ezzel nemcsak őt, de a BFVK Zrt. hírnevét is. A BFVK Zrt. munkatársának helytelen fellépése miatt a Társaság megteszi a szükséges fegyelmi intézkedéseket. ... Az okozott kellemetlenségért ezúton is, a BFVK Zrt. vezetésének nevében is elnézést kérünk, a felújított Széll Kálmán tér használatához pedig sok kellemes percet kívánunk.

  • És csak bukkan, csak bukkan.

    Amúgy ez az MSC Poesia, elég menő farral. A 2500 utas ellátásáról 1000 főnyi személyzet gondoskodik, ami nyilván sok olvasónknak nem újdonság, de nekem, aki gyerekként a Margitsziget körül járó Hapci és a Kuka nevű kishajókon szocializálódtam, azért megdöbbentő. Pedig hol van a listavezető hajó majdem 7000 utasához képest! Mert persze minden hajó pici egy nagyobbhoz képest, ami rögtön kiderült a szárazföldre lépve, a Poesia mellett is horgonyzott egy nagyobb.