Tisztelt utasaink. Felújítási munkálatok miatt a 14-es villamos innen csak Káposztásmegyer felé közlekedik. A Lehel tér metróállomás felé a 14-es pótlóbusszal utazhatnak, melyre a Lehel utcában szállhatnak fel. A megálló az aluljárón át érhető el. Az okozott kellemetlenségek miatt szíves elnézésüket kérjük
– mindenkinek ismerős lehet ez az automata üzenet az 1-es villamosról. Akkor hangzik el, amikor a villamos megközelíti a Lehel utcai megállót. Aztán szűk fél perc múlva még egyszer, ugyanígy, amikor meg is áll a megállóban.
Persze ugyanilyen üzenettel nemcsak a 14-es villamos decemberig érvényes, rövidített útvonala kapcsán lehet találkozni, hanem más budapesti járatokon is, ha valamiért ideiglenesen változik egy útba eső járat menetrendje.
Nem tudom, önök mit gondolnak, de az én laikus füleimnek furcsa volt ez a gyakorlat, ezért megkérdeztem a BKK-t, hogy mi értelme van. Hiszen
- aki leszáll az érintett megállóban (tehát potenciálisan érinti a másik járat változása), az hallja az első bemondást;
- aki az érintett megállóban száll fel, azt már biztosan nem érinti a dolog, hiszen épp maga mögött hagyja;
- aki csak átutazik az érintett megállón, annak viszont egymás után kétszer kell végighallgatnia a rá nem is vonatkozó információt.
A BKK válasza szerint a lényeg, hogy egyrészt technikailag így lehet megoldani a bemondást, másrészt viszont jól is van ez így. De itt a teljes válaszuk:
"Az Ön által kifogásolt megoldásnak technikai okai vannak és tapasztalataink szerint annak több esetben előnye is van. A járműveken az utastájékoztató szöveget bizonyos időközönként és/vagy a megállónév-bemondáshoz illesztve, a megálló neve után tudja lejátszani a rendszer. A bizonyos időközönként elhangzó tájékoztatás ilyen esetekben nem praktikus, hiszen nem garantálható, hogy a 20, 40 vagy 60 percenként elhangzó információt ott játssza le a rendszer, ahol az éppen releváns. Ezért alkalmazzuk szélesebb körben a megálló nevéhez illesztett hangos tájékoztatást, hiszen így garantálhatóan azok hallják a tájékoztató szöveget, akiket az valóban érint. A megálló nevének bemondása a megállóba érkezés előtt és az érkezéskor is ugyanabból a hangfájlból történik, így ha a megálló nevéhez illesztjük a plusz tájékoztató szöveget, az a megállóhelyre érkezés előtt és az ajtónyitás után is elhangzik. Tapasztalataink szerint ennek ugyanakkor több esetben előnye is van, főleg azon utasok esetében, akik az első tájékoztató szövegre nem figyeltek fel, vagy nem hallották azt teljes egészében."