Friss, műszakis jellegű tréfák, mókák éjjelre
Ezt most ezért csak így ideteszem. Van benne némi My Dick - Az én faszom utánérzés, de ez nem feltétlenül baj. Vagy nem ez a baj.
Ezt most ezért csak így ideteszem. Van benne némi My Dick - Az én faszom utánérzés, de ez nem feltétlenül baj. Vagy nem ez a baj.
Egy hároméves kislányt választottak csütörtökön Nepál élő istennőjének, kumarinak.

A kicsi Trisna Sakját a legnagyobb nepáli nemzeti fesztivál, a két hétig tartó Dasain nyolcadik napján vitték szülei Katmandu óvárosának palotatemplomába, ahol egészen addig fog élni, míg el nem kezd menstruálni.
Trisnát négy lány közül választották ki, a jelöltek mind a buddhista Sakja aranyműves kaszt tagjai. A kislányokat 2-7 éves korukban választják kumarinak (ami nepáli nyelven szüzet jelent) és a serdüléssel elveszítik rangjukat. A kumarikat egy hindu istennő reinkarnációjának tartják.
A hindu papok napokon át tanulmányozzák a lányok horoszkópját, vizsgálják alkatukat. Az élő istennőnek külsőleg ugyanis hibátlannak kell lennie. A kumari a világtól elzártan él a palotatemplomban, csak a fontos vallási ünnepeken léphet ki a palota falai közül.
Amint az új kumari megérkezett a templomba, az eddigi élő istennő, a 12 éves Matina a palota hátsó bejáratán távozott családja, hívei kíséretében. (MTI)
Orbán Viktor végtelen futballrajongásában bízva osztom meg a hírt, miszerint elárverezik a centenáriumi Copa America eredeti serlegét.
A különleges dísztárgyból összesen négy darab készült, egyet a chilei válogatott őriz (ők nyerték a tornát), egyet a dél-amerikai (CONCACAF), egy pedig az összamerikai (CONMEBOL) labdarúgó-szövetség. A negyediket az Univision nevű tévétársaság birtokolta, eddig legalábbis, mert most feltették az eBayre.
A hirdető szerint a kupa "használt" és tartozik hozzá egy utazódoboz, illetve egy állvány is. A licit 75 ezer dollárról indul, a bevétel teljes összege jótékony célra megy (a Vöröskeresztnek). Szóval a cél nemes, az ár pedig kifejezetten jutányos, a Seuso-kincsekért hatszázszor többet fizettünk, és a rómaiak még focizni sem tudtak.
Ha nem férne el Felcsúton, itt az irodában nagyon el tudnánk képzelni.

A zavaró vizuális elemek szerepét elemzi egy tanulmány, amiben arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy elvonják-e a figyelmet a képen a lényegről a kiégett részek vagy a felesleges/belógó elemek. A hagyományos fotós oktatások nagyjából azzal indulnak, hogy megpróbálják beleverni a tanulók fejébe, hogy ezek elviszik a szemet, és elvonják a figyelmet a témáról. Jól kell komponálni, hogy ezek a szemetek eltűnjenek, és akkor lesz jó a kép.
Ha hihetünk a Kaliforniai Egyetem agykutatói által végzett teszteknek, akkor ez tudományosan megcáfolt hülyeség.

Két csoporton végeztek kutatást:
Az egyik csoportnak képeket mutogattak, és közben elemezték, hogy a résztvevők hova néznek a képen, és mennyi ideig vizsgálnak egy-egy területet.
Egy másik csoportot pedig arra kértek, hogy jelöljék be azokat a területeket a fotókon, amik szerintük valamilyen jelentést hordoznak, nem csak zavaró elemek.
Az alábbi képeken az első oszlopban látják a fotókat, a második oszlopban a megfigyelő csoport szemmozgását, a harmadik oszlopon pedig a lényeget megfejtő csoport értelmezését. A negyedik oszlopban a zavaró elemek helyét rajzolták ki a képen.


Az eredmény: a figyelő és az értelmező csoportok által kiemelt képterületek minden kép esetében jelentős átfedést mutatnak, míg a zavaró elemek minden esetben kívül esnek az fontosnak talált tartományokon.
Tehát, az emberek a lényeget keresik a képeken, akkor is, ha a fotó tele van lényegtelen vagy zavaró elemekkel. Ezek után nehéz amellett érvelni, hogy csak a szépen komponált és jól átgondolt fotó képes arra, hogy meséljen a nézőnek. Ugye?
Pedig mennyivel jobb dolog jó képeket nézegetni.
Szűk két hete hármas rajtbalesetben intézte el egymást Sebastian Vettel, Max Verstappen és Kimi Räikkönan Szingapúrban, az F1 sajtósai pedig rögtön összeültették a hármas a Maláj Nagydíj sajtótájékoztatóján.

A hangulat azért nem volt ennyire feszült végig, átbeszélhették a köztes időben azt balesetet, ami akár Vettel vb-címébe is kerülhetett.
A Demokrata Párt egyik kutatóintézete, az American Bridge (aminek semmi köze a hídveréshez vagy kapcsolatépítéshez, a politikai ellenfelek szennyes ügyeit próbálja összeszedni) vette észre, hogy Ivanka Trump amúgy is kétes ügyekkel terhelt férje, Jared Kushner
Azaz 2009-ben konkrétan a „nő” rubrikát ikszelte be a New York-i választási regisztrációs jegyzékben. Kushner, aki apósa vezető tanácsdójaként a Fehér Házban meghökkentően sok területért felelős az opioid válságtól a veteránügyeken át az izraeli-palesztin békéig (amúgy Trumphoz hasonlóan ő is ingatlanspekuláns volt) az aszisztense és közte történt kommunikációs „félreértéssel” magyarázta a kínos blamázst. A demokrata szervezet viszont azonnal ráhúzta a vizes lepedőt:
Kusner még a legalapvetőbb papírmunkára is képtelen anélkül, hogy valamit el ne cseszne, tökéletes rejtély, hogyan gondolhatja bárki is, hogy majd pont ő fog békét teremteni a Közel-Keleten.
A nap felfedezése volt, hogy cigirágót árulnak a lenti kisboltban, azonnal vettem is egy pakkal belőle nyilván.
Ha nem lenne elég, hogy a termék cigirágó(!), a doboza ráadásul különböző ismert márkákat utánoz, sőt – ezt már el sem lehet hinni – a felirat szerint "With smoke effect!", azaz füsteffekt is jár hozzá.
Remegő kézzel vonultam el letesztelni, nehogy telefüstöljem az egész irodát, de aggodalmam enyhén szólva alaptalannak bizonyult. Ahogy az a videóból is látszik, nem fenyegetett a veszély, hogy beindulnak a füstjelzők. A szaga viszont így is elég volt, hogy bűnre csábítsam a háttérben pakoló kollégát.
Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete jövő héten fog vizsgázni magyar nyelvből. Erről ő maga beszél, magyarul egy Facebook-videóüzenetben. Azt mondja, intenzív nyelvtanfolyamra fog menni a Pécsi Tudományegyetemen, majd következik a vizsga.

Ha láttok, gyertek oda és kívánjatok sok szerencsét
– mondja a nagykövet. És kommentben kéri a tanácsokat a felkészüléshez:
Egyébként a kommentekben tényleg kapja a tanácsokat.

Budapest egyik legbalkánibb tömegközlekedési csomópontján, a Határ úti metróállomás kijáratánál fogadott ma reggel ez a banda:
Bár gyakran járok errefelé munkába, még nem találkoztam itt utcazenészekkel, meg úgy általában nem futottam még össze sehol a városban ezzel a három fiatal zenésszel. És hát azt hiszem, autentikus magyar népzenét se gyakran hallani komplett zenekari előadásban a főváros utcáin.
Rigó Márton (hegedű), Lédeczi Márk (brácsa) és Bálint Domonkos (bőgő) magyarpalatkai (azaz mezőségi) tánczenét játszott a reggeli forgalom kellős közepén, és a legkevesebb, amit el lehet mondani minderről, hogy varázslatos volt. Megkérdeztem, nincs neve a képzett zenészekből álló bandának, és nem túl gyakran, csupán havonta egyszer jönnek ki ide, meg a város más helyeire kicsit utcazenélni.
Szívszorító Facebook-üzenetben kér egy nő mindenkit, hogy akinek van egy kis szíve, adjon fel postán a 14 éves autista gyermeke számára egy képeslapot, amin egy távoli vagy közeli ország látható. A gyermek világáról kevés dolog tudható, de az igen, hogy nagyon érdeklik a különböző országok. Siessenek, hogy október 6-ra az összes lap odaérjen.
A cím a Facebook-posztban.

A Music Traveller akkora ötlet, hogy azonnali világsikerre vagy nagyon gyors ellopásra van ítélve. Tulajdonképpen annyira magától értetődő, hogy nem is értem, miért nincs már most is egy ehhez hasonló, tényleg jól működő, könnyen kezelhető, bejáratott app.
A lényeget már leírtam a címben: olyan helyek vannak benne nagyon egyszerűen és átláthatóan, amire egy zenésznek szüksége lehet. Belőjük, hogy hol, aztán hogy mi kell: szimfonikus zenekari próbahelytől a zeneiskolán át az olyan stúdióig, ahol van mondjuk marimba.
A dolog szépséghibája, hogy egyelőre csak Bécsben működik, de nagy-nagy bejelentést ígérgetnek a Facebookon, szóval lehet hogy hamarosan bővítik a szolgáltatási területet. Zenészek, készüljetek fel rá!
Nem, most nem egy vicces videó következik, a Keret blog elkészítette az első magyar pszichedelikusrock-fesztivál, a Vanishing Point aftermovie-ját. Aki ott volt, annak emlék, aki meg nem, annak hangulatjelentés és egyben meghívó a következő alkalomra.
A szervezőkkel ebben a cikkünkben beszélgettünk még a buli előtt.
Először is, hogy megvették a Tudjukkik. Aztán, hogy megváltozott, így a mai nappal már egy új külsővel jelent meg. Így:

A hetilapnak megváltozott a logója, a betűtípusa, a cikkeknél, interjúknál lettek kiemelések, kicsit olyan, mintha egy internetes újság lenne kinyomtatva, de a layout, a vastagság, a méret ugyanaz maradt, mint régen.
Október 6-án kezdődik a Budapest Ritmo világzenei fesztivál az Akvárium Klubban, amit idén is gerillakoncert vezet fel, mégpedig már ma este, és nem máshol, mint a 47-49-es villamoson. A Móricz Zsigmond körtéri megállóból 19 órakor induló villamoson a magyar-bolgár népzenét játszó Mecseszinka rögtönöz koncertet.
A Budapest Ritmóról itt írtunk nagyon lelkes beharangozót.
Mert hamarosan jön a BBC Blue Planet-jének második része, Sir David Attenborough narrációjával, Hans Zimmer és a Radiohead zenéjével. Már az előzetese is olyan csodálatos, hogy a mindennél szuperebb szuperlatívusz keresése közben belefolyt az ujjam a billentyűzetbe.

Hat év után a legizgalmasabb DLC-t készíti a Bethesda a legendás Skyrimhez. (Amit én hat év alatt sem voltam képes úgy végigjátszani, ahogy megérdemli - mellékszál)
Survival címen túlélős funkciókat építenek a játékba, amik házibarkács modok formájában eddig is léteztek. A sárkányok és válogatott borzalmak mellett egy új veszélyforrások lesznek az éhség, fáradtság és a hideg. Szóval, a karakternek enni kell adni, ha éhes lesz, fel kell öltöztetni meleg ruhába, ha hideg helyre megyünk, és le kell vele feküdni aludni, ha elfárad, meg ilyenek.
Egy beismeréssel tartozom, mielőtt az alábbi képet megosztom. Egyszer én is elfoglaltam egy mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet. Isten a tanúm rá, hogy nem vettem észre, hova állok, mert betolattam abba az egyirányú utcába, és beálltam az egyetlen helyre, amit találtam. Amikor egy órával később visszatértem a kocsihoz, egy gondosan becsomagolt papírlapot találtam a szélvédőre téve, amin ékes átkozódással kívánták nekem, hogy egyszer majd jogosan is használhassam a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyet.
Muszáj őszintének lenni. Zsolt viszont egy olyan képet küldött a nyíregyházi városi stadionból, amiről nehéz elképzelni, hogy a delikvens ne vette volna észre, hogy hova áll.

Eljött az ideje, hogy egy startup legyártsa végre a „KÉZMŰVES” feliratú lapátot, hogy azzal vágják fejbe a konzumidiótákat, hátha végre felébrednek az ügyeskedő cégek által generált hamis hipszterálomból.
Sorra bukkannak fel olyan cégek, amelyek kitalálnak high-technek tűnő berendezéseket, hogy azokkal tudjunk kézművesnek mondott termékeket gyártani az otthonunkban. Igazából nyereségvágyó cégek ezek, amelyek megirigyelték a jól pörgő kávépárnás bizniszt, és ezt az üzleti modellt akarják átültetni másfajta élelmiszerek piacára.
Most éppen egy Yomee nevű kütyüről ír a Verge, egy otthoni joghurtgyártó izéről, ami persze hogy csak a Yomee saját párnácskáival működik, elméletileg az tartalmazza a géppel kompatibilis joghurtkultúrát. Már ott megbukik ez az egész kézművesdi, hogy előre legyártott és becsomagolt alapanyagot akarnak rátukmálni a vevőre, azt állítva, hogy ez sokkal menőbb, mint a boltokban egyébként is kapható, előre legyártott és becsomagolt joghurtok. Oké, a bolti joghurthoz nem adnak Android/iOS appot, bár nem valószínű, hogy pont ezen múlna egy ételnél a felhasználói élmény.
Az viszont mindenképpen a bolti joghurt mellett szól, hogy bármikor kivehetjük a hűtőpultból az ott elérhető húszféle másik termék bármelyikét, míg a Yomee esetében egyetlen választási lehetőségünk van. Ráadásul ők döntik el, hogy milyen ízek jelenjenek meg.
A 99 dollárba kerülő Yomee joghurtgyártó gép esete (amihez 0,99 dollár egy darab joghurtgyártó párna) nagyon hasonlít a Juicero wifis dzsúszkészítőére, amelyről elég hamar kiderült, hogy tök fölösleges 400 dollárt költeni rá ( nem beszélve az eredeti, 700 dolláros árról), hiszen a cég által forgalmazott, gyümölcsökkel és zöldségekkel teli tasakokat akár kézzel is meg lehet gyúrni, hogy elkészüljön a finom ital.

Nem tudom, Önök milyen gyakran néznek magyar filmeket külföldi szinkronnal, de én, bevallom, valószínűleg még soha életemben nem tettem így. Úgyhogy kifejezetten furcsa érzés volt látni az év egyik legjobb filmje, a Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-mozi német trailerét. Persze a valódi hír nem ez, hanem az az öröm, hogy egy csomó országban bemutatják ezt a gyönyörű filmet, úgyhogy aki nem Magyarországon él, legkésőbb most rohanjon a moziba! (Az eddig tudható bemutatódátumok, fesztiválok nélkül: Románia 06.30., Hong Kong 08.17., Németország 09.21., Csehország 09.21., Egyesült Királyság 09.22., Svédország 09.22., Norvégia 10.20., Franciaország 10.22., Spanyolország 10.27., Dánia 11.02., Finnország 12.29.)
Magához ment férjhez, illetőleg magát vette feleségül Laura Mesi negyvenéves fitneszoktató. Az esküvőn minden volt, ami egy igazi lagzihoz kell: emeletes torta, hetven vendég, szép esküvői ruha, csak éppen a másik házasodó fél hiánya lehetett szokatlan.
Az esküvőnek nincs jogi következménye, jegyzi meg a BBC, mindazonáltal egyre jellemzőbb trend a "szologámia". Maga Mesi azt mondta: miután véget ért egy 12 éves kapcsolata, megfogadta, hogyha 40 éves koráig nem találja meg a lelki társát, akkor hozzámegy saját magához.
Ezt a fenyegetését váltotta most be, hozzátéve, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyszer még találkozik egy neki való férfival, de nem ettől függ a boldogsága. Ezzel ő az első olasz nő, aki saját magával házasodott meg, de a világon egyébként már 1993-ban sor került az első egyszemélyes esküvőre. Azóta a jelenséggel többen is foglalkoztak, így a Szex és New York vagy a Glee című sorozatok, vagy a fenti dalban a Sparks.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt vallja, hogy a foci mindenkié.
Legújabb kampányában szerepel az a Szabó István is, aki látássérültként született, sosem látott focit, de megszerette.
Hogy miért pont őt választották, arra így válaszolt: "a kezdetektől focizom. Korábban versenyszerűen úsztam, sportoltam rendszeresen, de a foci fogott meg, a foci kedvéért futottam, ezért kondiztam."
Amerikában, Dél-Karolina államban 227 km/h-val hajtott egy férfi az autópályán, majd amikor megállították azzal védekezett a seriffnek, hogy a barátnőjéhez igyekezett, írja az AFP.
A randevú nem jött össze, az extrém gyorshajtás miatt a 20 éves fiú az éjszakát fogdában töltötte.