új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Virunga nemzeti parkban készült ez a fotó, amin a két háttérben álló gorilla és az előttük szelfiző gondozójuk látható.

    A két gorillát 2007-en fogadták be a parkban található Senkwekwe menhelyre, miután a szüleiket orvvadászok ölték meg. A két gorilla négy és két hónapos kora óta él emberek közelében, a gondozóikat úgy kezelik, mintha a szüleik lennének. A nemzeti park BBC-nek nyilatkozó igazgatóhelyettese elmondása alapján gyakran utánozzák az embereket, bár azért olyasmit eddig nem látott, hogy két lábra álltak volna úgy, ahogy a fotón pózolnak, ezen még ő is meglepődött.

    A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén állandóak a konfliktusok a központi kormányzat és a helyi fegyveres csoportok között, aminek gyakran a park dolgozói is áldozatul esnek. 1996 óta a Virunga nemzeti park 130 dolgozóját ölték meg. (BBC)

    Forrás: Virunga Nemzeti Park / Instragram
    Forrás: Virunga Nemzeti Park / Instragram
  • Azt mondják, az önbizalom nagyon fontos a boldog élethez, úgy tűnik, Turi Balázs, Bakonycsernye fideszes polgármestere nem szenved hiányt belőle. 

    Egy kedves olvasónk küldte el szerkesztőségünknek a bakonycsernyei önkormányzat által minden évben kiadott kis programfüzet legújabb számát. 

    Ebben olvasható, hogy Turi Balázs, a község jelenlegi polgármestere 2020. január 6-án tartja majd meg évértékelő beszédét. Ezzel nincs is semmi gond, egy polgármester értékelje az évet, csakhogy 2020 januárja előtt, októberben még lesz egy önkormányzati választás. 

    A fideszes polgármester magabiztossága talán nem is olyan meglepő, tekintve, hogy 2006 óta ő áll Bakonycsernye élén, az utolsó, 2014-es választáson pedig kihívó nélkül indult a posztért. 

  • Izraelben (és természetesen a világ zsidói között is) éppen tart a peszáh (más átírás szerint: pészah, régebben pászkaünnep), az egyiptomi kivonulás ünnepe. A zsidók ilyenkor emlékeznek meg arról, hogy az Egyiptomot sújtó tíz csapás közül, az utolsó, az elsőszülöttek halála elkerülte a zsidók házait, valamint, hogy a fáraó szabadon engedte a népet. Az ünnepet a kovásztalan kenyér ünnepének is nevezik, mivel a hagyomány szerint a sebtiben menekülni kényszerülő zsidóknak nem volt ideje a tésztát megkeleszteni. 

    Az ünnep a zsidó holdnaptár szerint niszán hónap 15-től 22-ig tart, bár ebből csak az első és az utolsó valódi ünnepnap, de a köztes időszak is ünnepi jelleggel bír. A keresztény húsvéthoz hasonlóan a peszáh is vándorol az évben, mivel mindkettő a holdnaptárhoz van kötve, ami lassú eltolódásban van a szoláris naptárhoz képest. Az ünnep első napja idén április 19-re esett. 

    Érdekesség, hogy a hagyományhoz szigorúan hű zsidók arra is ügyelnek, hogy a pászkakenyeret 18 percen belül megsüssék, nehogy az véletlenül is kovászosodni kezdjen. Valamint kötelességük megszabadulni minden olyan dologtól, ami potenciálisan megkovászosodhat, a hagyomány szerint gyertyával kell az ünnepet megelőzően végigjárni a házat, hogy a hithű zsidók megbizonyosodjanak róla, semmi kovászosodásra hajlamos dolog nem maradt otthon.

  • 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin, ebből az alkalomnál tartottak felvonulást Moszkvában a mauzóleumánál. Korábban a legnagyobb oroszországi Lenin-szoborra kikerült egy molinó, amely annak lebontását sürgeti, de tíz perc alatt leszedték. 

  • Ember nagyságú hímes tojás a pécsi Széchenyi téren 2019. április 21-én. A kétméteres tojást a horvátországi Kapronca-Körös megye művészei készítették és ajándékozták a baranyai megyeszékhelynek. 

    Eddig a hír, és nem biztos, hogy nekem kellene véleményeznem a tojást, amit Pécs kapott, de mindegy már,

    én elköltöznék a környékről is, ahol ez a borzalom ki van állítva.

    Az ízlésről lehet vitatkozni, de minek, én speciel soha nem vennék Louis Vuitton-táskákat meg bőröndöket, még akkor sem, ha lenne rá pénzem, mert rondának tartom a portékát, viszont gondolkodás nélkül magamra húznám ezt az inget, ha lenne méreteben:

  • 2

    Egy sanghaji parkolóházban robbant fel egy S-modell vasárnap, az erről készült felvétel pedig pillanatok alatt körbejárta az kínai Facebookot/Twittert, a Weibót. A robbanást követően három környéken parkoló kocsi is leégett a Teslán kívül, de szerencsére senki nem sérült meg.

    A Tesla közölte, hogy a helyszínre küldenek egy csapatot, ami a hatóságokkal együttműködve fogja kivizsgálni az esetet. 2013 óta 14 esetben gyulladtak ki Tesla-modellek, leggyakrabban ütközéseket követően. (Reuters)

  • 1986-ban a Puma eléggé úttörő módon beépített egy chipet egy futócipőjébe, az RS-Computer Shoe-ba, ami így talán nem csak az első okoscipő volt, de minden bizonnyal az egyik legjobban kinéző lábbeli, amit valaha gyártottak. A cipő automatikusan mérte az időt, a távolságot, rögzítette az elégetett kalóriákat, és ha rádugták egy Apple IIE vagy Commodore 64-re, még le is lehetett olvasni az adatokat.  

  • Bár még kék és piros színű rendőrségi villogó is volt a 26 éves Matthew Joseph Erris fehér Chevrolet Trailbazerjén és egy valódinak tűnő airsoft pisztolyt is tartott az autó egyik ülése alatt, mégis kiderült, hogy nem igazi rendőr. Ehhez a dolgok viszonylag szerencsételen együttállására volt szükség, konkrétan arra, hogy Erris egy rendőrt próbáljon meg igazoltatni.

    Miután Erris megpróbálta félreállítani, a civil ruhás rendőr hívta a rendőrséget, miközben a kamurendőr autójának közelében maradt. Errist a kiérkező rendőrök az autójában igazoltatták, a pisztolyát is megtalálták, és le is tartóztatták, amiért hivatalos személynek adta ki magát. A rendőrség közelménye szerint azt egyelőre nem tudni, hogy a férfit elítélték-e korábban hasonló ügy miatt (CNN).

  • Amikor a Mi vidékünk vasi cikkei gyűjtöttünk anyagot, jártunk Horvátlövőben is (ahogyan a szomszédos Felsőcsatáron és Pornóapátiban is, hogy miért, arról hamarosan olvashatnak majd). A horvátlövői polgármesterrel a beszélgetés után egy ideig ugyanazon az úton mentünk, amikor egyszer csak megláttuk, hogy félreáll, felnyitja Opelje csomagtartóját, és műanyag útjelző oszlopokat kezd kipakolni.

    „Nincs ebben semmi, ezt is meg kell csinálni valakinek. De hát ebben a faluban még a füvet is én nyírom, nincs itt közmunkás se, aki él és mozog, átjár Ausztriába dolgozni” – mondta, amikor látta ámélkodásunkat. A község lakosainak száma kétszáz körül mozog a legutóbbi népszámláláson becsült adatok szerint, de még a történelmi csúcson, valamikor az 1900-as évek elején se érte el az ötszázat.