új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A németországi Grünwaldban több száz hívatlan vendég jelent meg egy 16 éves lány születésnapi buliján, és óriási balhé kerekedett a békésen induló családi eseményből. Az ünnepelt és édesapja megpróbálta jobb belátásra bírni a tömeget, de nem bírtak a részeg és agresszív emberekkel, a közelben lakók pedig úgy döntöttek, kihívják a rendőrséget. 

    A német sajtó értesülései szerint ugyanakkor ők sem jártak nagyobb sikerrel, sőt,

    a hőzöngő tömeg kővel dobálta a rendőröket, egyikük meg is sérült, amikor fejen találták.

    Végül a szomszédos városokból érkezett segítség, és így is több órába telt, amire sikerült rendet teremteni. A 400 főből összesen kilenc embert tartóztattak le, akik többek között súlyos testi sértés, rendzavarás és hivatalos személy elleni erőszak miatt állhatnak majd bíróság elé.

    (via)

  • Az 1. Tisza-tavi PET-kupa szombati napján elkészült az a hét, PET-palack alapokra épült hajó Tiszafüreden a strandon, amivel vasárnaptól keddig fogjuk gyűjteni a műanyagszemetet a tavon. A szemét az áradással érkezik évről évre főleg Ukrajnából és Romániából, de ne legyenek kétségeink, mi magyarok is jócskán hozzátesszük a magunkét.

    A hajók hasonló technikával készültek, de minden csapat hozzátette a saját kreativitását, voltak, akik hippi elemekkel, voltak, akik céges molinókkal, és voltak, akik komplett sátorral díszítették fel. Ez utóbbira szükség is lesz, mivel vasárnapra hőséget és intenzív zivatarokat is jósolnak. A vízi mentők már minden hajót leellenőriztek, és ha a vízi rendőrség is rábólint, akkor reggel elindulhat a túra.

    Az első napi táv 8 kilométer lesz, amit nem lesz egyszerű megtenni a tiszaszőlősi kikötőig, mivel a víz csak 0,5 km/órás sodrással segíti majd az utunkat. Mindenesetre lelkesedésben nincs hiány, az összegyűlt civilek ugyanis bár van, hogy csak egy napja ismerik egymást, a céljuk ugyanaz: megtisztítani a tavat a szeméttől. Mi a Petúnia legénységével küzdünk a hulladék ellen, kívánjanak nekünk jó szelet.

  • A 71 évesen elhunyt Leonard Durkin nagy mókamester volt, azt kérte például, hogy Johnny Cash "Ring of Fire"-jét játsszák a krematóriumban a hamvasztásakor, illetve, hogy a temetésének legyen része, hogy a Burger King autós részébe elviszik, és  vesznek neki egy baconos duplasajtos hambit. 

    Persze a hatgyerekes egykori bányásznak, az öreg csibésznek, ahogy lenni szokott, igazából nagy szíve volt, azért kérte ezt, mert két éve halt meg a felesége, és amikor a temetőbe ment a sírjához, akkor hazafele mindig a Cottingley-i BK-ben evett egy ilyet.

    A temetkezési vállalkozó pedig belement a dologba, megbeszélte a gyorsétterem menedzserével a dolgot, úgyhogy a temetés előtti napon elpróbálták a dolgot, aztán másnap a halottaskocsi Mergák szépen feldíszítve, koporsóstul bekanyarodtak a gyorsétterem elé, és rendeltek egy hambit. A férfi 50 éves fia, Peter le is filmezte az egészet, sőt, még beszélt is a koporsóhoz. "Utolsó vacsora, apa, mi? Szeretlek, hiányozni fogsz".

    Via Metro.

  • Az amerikai Bon Appétit gasztromagazin Youtube-csatornáját mindenkinek érdemes bekövetni, aki szívesen készítené el népszerű édességek és rágcsálnivalók házi, vagyis mit házi, gourmet változatát, de a kísérletezést szívesen hagyja másra.

    maxresdefault
    Fotó: YouTube / Bon Appétit

    Claire Saffitz ezt megteszi helyettünk, akkor is, hogy több napjába kerül az, hogy kiderítse, mi ennek a módja. A sorozatban korábban már megpróbálkozott a házi Snickers elkészítésével, most a Twix titkát próbálta megfejteni:  

  • Ha szeretné kipróbálni a csütörtökön megnyílt orlandói Hagrid varázslatos teremtményei hullámvasutat, készüljön fel hideg élelemmel. Legalábbis a pénteki hírek szerint, 10 órás sorbanállás várt az odalátogatókra. 

     Az oda látogatók twitter bejegyzései vegyesek, voltak akik felháborodásuknak adtak hangot, és voltak akik már alig várták a 8 órás várakozás ellenére is, hogy belépjenek.

  • tp.gif

    Június 14-én bezárta a kapuit az az iskola, ahol a Twink Peaks egyes jeleneteit forgatták, július 5-én pedig lerombolják az épületet. Pár rajongó az utolsó napokban még felkereste az intézményt, ami egyébként szinte ugyanúgy néz ki mint a legendás sorozatban, megmaradtak például a piros vonalak a falakon.

    via Dazed&Confused

  • Az 1982-es spanyolországi torna volt az utolsó előtti világbajnokság, amit a magyar labdarúgó-válogatott részvételével rendeztek. Egyben az utolsó alkalom, amikor nemzeti csapatunk pozitív szenzációval vétette észre magát a labdarúgás csúcseseményén.

    Bár csoportjából végül nem sikerült továbblépnie az Argentína és Belgium mögött végző válogatottnak, a magyar csapat első fordulóban rendezett, 10-1-es győzelemmel záruló gólfesztiválja el Salvador ellen azóta is a világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű győzelmét jelenti. Hasonlóképpen rekord ma is a meccsen csereként beálló Kiss László 22 perc alatt rúgott mesterhármasa.

    Az MLSZ a teljes meccset elérhetővé tette a Youtube-on:

  • asmr chem.png
    Fotó: youtube

    Vannak trendek, amik nem múlnak el olyan könnyen, még a mai rohanó világunkban sem. Ilyenek a suttogós vagy ASMR-videók, amikben úgy látszik, még mindig lehet újat mutatni. A Popular Science oldalán bukkantam rá Jacob Strickling videójára. Az ausztrál tanár Make Science Fun című csatornáján rendszeresen mutat be különböző kísérleteket, és általában zenei aláfestés mellett magyarázza, hogy éppen mit csinál, de ő is beadta a derekát, és ez lett a végeredmény. 

    Az első suttogós videók 2009-ben jelentek meg a Youtube-on, és azóta ezernyi és ezernyi ilyen tartalom született, 2018-ban például a jégkockákat rágcsáló nőkért őrült meg az internet, de volt, aki ötvözte a két legsikeresebb videós műfajt, és elkészítette a kicsomagolós ASMR-t.

  • A Magyar Honvédség nemrég a Facebookon indított egy nyereményjátékot a Honvédelem Napja alkalmából, és a győzteseket pedig elvitték egy körre egy Eurocopter AS350 helikopterrel. A nagy kalandról természetesen rengeteg kép is készült, amit az MH meg is osztott a közösségi oldalán, és hát nem tehettük meg azt, hogy ne tegyük mi is közzé.

    Mint akinek a kamaszkora egyik legnagyobb élménye az volt, hogy az egyik Kecskeméti Repülőnapon beállhatott egy Apache AH-64 és egy Mirage 2000 elé, csodálattal és döbbenettel vegyes irigységgel nézem ezeket a fotókat. 

    64393460 2498196803601025 3871460173172178944 n
    Fotó: Magyar Honvédség / Facebook
  • Ezen a hétvégén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a budapesti Palatinus. A strandot 1919-ben a Tanácsköztársaság idején nyitották meg, a fővárosban ez volt az első fürdő, ahol szabadtéren lehetett lubickolni. 1921-ben nyitották meg véglegesen, "a nagymedence több mint 5000 m²-es vízfelületével Európa legnagyobb strandmedencéje volt" - olvasható a fürdő honlapján

  • A valóság és a fikció közötti határ egyre jobban elmosódik. Pár héttel korábban a Saturday Night Live című amerikai szkeccsműsorban a stáb azt mutatta be, mi lenne, ha egy háborús övezetben az újságíró a Snapchaten keresztül tudósítana az ottani borzalmakról. 

    Kizárt, hogy ilyesmi tényleg előforduljon? Pedig megtörtént. A pakisztáni Khyber Pakhtunkhwa tartomány politikusai pénteken sajtótájékoztatót tartottak, és az eseményt élőben közvetítették a Facebookon. A felvételért felelős közösségi médiás csapatból azonban valaki véletlenül (vagy nem) bekapcsolva hagyta a filtert, ami mindenkire macskafület rak.

    (via 444)

  • Az aligátorok az Egyesült Államok területén szinte minden mocsaras vidéken előfordulnak, főleg az ország délkeleti részén. A lakók teljesen hozzászoktak az állatok látványához, azonban Houstonban most mégis megakadt egy lakos tekintete az egyik példányon, ugyanis egy konyhakés állt ki az állat fejéből. 

    asf
    Fotó: KPRC 2 Click2Houston / youtube

    Erin Weaver, az aligátort megpillantó nő 6 éve lakik Houstonban, és azt mondja, hogy az állatok teljesen békésen eléldegélnek az emberek mellett. Soha nem látott egy példányt se agresszívan viselkedni, így nem is érti, hogy miért döfött bárki kést az állat fejébe. 
    A helyi vadőrség elkezdte felkutatni az állatot, ugyanis szeretnének segíteni rajta, valamint szeretnék felmérni és ellátni a sérülését. 

    (CNN)

  • Tokió Sibuja kerületében van egy gyalogátkelőhely, ami a japán főváros egyik turistalátványossága. Az ide látogatók a közeli toronyház tetejéről szemlélik távcsővel az áthaladó forgalmat. 

    Most ön is betekintést nyerhet ebbe a forgatagba:

    Az 1889-ben alapított Sibuja kezdetben falu volt, 1909-ben léptették elő várossá. Aztán 1932-ben egyesült Szendagaja és Jojohata településekkel, és így létrejött Tokió Sibuja kerülete. 

    A Sibuja vasútállomáshoz közeli zebrától három megállóra található a Sindzsuku pályaudvar, ami a nyugati elővárosok közötti legfontosabb csomópont, ahol nemcsak elővárosi és városi vasútvonalak, hanem számos metróvonal is találkozik. Külön érdekesség, hogy az épületnek több mint 200 be- és kijárata is van. 

    Hogy melyik volt előbb, a tokiói zebra vagy Victor Vasarely Zebra című festménye, azt sajnos nem tudjuk.

    Frissítés: Egyik kedves olvasónk jelezte, hogy Vasarely festménye 1937-ben készült, míg a zebra felfestést 1951-ben használták először.

  • tiszvir.png

    Elkezdődött a tiszavirágzás idén is a Bodrogon, itt van róla az első videó:

    A videót Herczeg Ferenc készítette, és a Bodrogzug - Vízitúra Facebookján találtuk.