új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A The Hood Internet projekt mashupja 50 slágert sűrít össze ebből az évből egyetlen számmá: 

    Egyébként ez egy sorozat, 1979-cel kezdték, és elvileg hetente jön majd új adag, egy-egy évet mindig előrelépve.

  • maxresdefault

    Méghozzá egy epikus tripla epizóddal, kilenc év és 219 rész után, magyar idő szerint vasárnapra virradó éjjel. Ami önmagában még nem lenne egy egetverő hír, viszont ez a sorozat adott életet a világtörténelem legbizarrabb szubkultúrájának, a brony közösségnek, akik felnőtt ember létükre rajonganak a rajzfilm-pónikért. Mármint nem ironikusan, hanem tök komolyan. Mutatunk is róluk egy dokumentumfilmet, állati érdekes:

    Na, ennek tükrében talán már másképp fest a sorozatzáró epizódok trailere is. Vagy nem.

  • Önkéntelenül is felszisszen az ember a lenti videó láttán. Egy Spanyolország nemzeti ünnepén tartott felvonuláson történt a baleset. Luis Fernando Pozo enyhén szólva nagy ütést kapott a villanyoszloptól, amin ráadásul még fenn is akadt.  Több száz ember, és nem mellesleg a spanyol királyi család előtt. De nem kell aggódni, az ejtőernyős - leszámítva a kínos jelenetet - jól van.

  • Örömteli hírről számolt be az MTI, miszerint "nagyon divatos turisztikai célponttá vált Budapest az utóbbi időszakban". A bombát Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró robbantotta szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A műsorban ugyanis arról beszéltek, hogy az Európai Bizottság kiadványa "a legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő" 190 európai város közé sorolt hat magyar várost, köztük Budapestet.

    Kiss Róbert Richárd elmondta, nemrégiben Budapest még csak egy volt a meglátogatni kívánt városok között. Mostanra azonban önálló úti célként szerepel például az ázsiai turisták körében. Hozzátette, Budapest már több szempontból is jobban szerepel a turisták körében, mint egyik fő konkurense, Prága.

  • A bíró kihirdeti az ítéletet, a kis kalapácsával rácsap az asztalra, és megkérdezi a vádlottat, akar-e még valamit mondani az utolsó szó jogán. Ismerős a szitu filmekből, ugye? Hát, a hamburgi bíróságon most úgy folytatódott, hogy abból talán Tarr Béla tudna filmet forgatni, de lehet hogy még ő se.

    A több rendbeli bankrablásért és gyilkossági kísérletért 12 és fél év börtönre ítélt 71 éves Michaer Jauernik ugyanis felvett egy napszemüveget, és elkezdett beszélni.

    Michael%20Jauernik%20-%20DO%20NOT%20REUSE.jpg 39497338 ver1.0 12

    És csak beszélt, beszélt, szidta az ügyvédjét, az igazságszolgáltatást, hol papírból, hogy fejből, és csak nem akart kifogyni a szuszból.

    Öt. Teljes. Napig.

    A bíróságnak pedig muszáj volt végighallgatni, mert a törvény kötelezi őket erre. Jauernik a beszéde végén azt mondta, természetesen fellebbez az ítélet ellen.

    (via CNN)

  • Michael Reeves, egy 21 éves vlogger-programozó azzal robbantotta fel az internetet, hogy a Twitter népére bízta a szobájának a berendezését. A szabályok a következők voltak:

    • Kommentben lehetett neki Amazon-linkeket küldeni
    • Egy program negyedóránként megvizsgálta, melyik komment kapta a legtöbb lájkot az elmúlt 15 percben, és automatikusan megvette a linkelt tárgyat
    • 25 dollár volt az értékhatár, szóval nem lehetett teljesen legatyásítani hősünket
    • Természetesen egy tárgyat csak egyszer rendelt meg a robotja
    • És ez így ment 24 órán keresztül, 15 percenként egy vásárlással, szóval összesen 96 berendezési tárgyat vetettek meg vele a kommentelők

    A nyilvánvalóan fantasztikus lakberendezői érzékkel berendezett szobát egy külön videóban fogja majd megmutatni, addig is egy kis ízelítő, hogy miből kell majd gazdálkodnia a berendezkedésnél:

    • Egy Bob Ross mellszobor, aminek fűből van a haja
    • Egy Biblia
    • Egy Kommunista Kiáltvány
    • Egy poszter egy dél-koreai fiú-popbandáról
    • Egy Jung Kook Idol baba
    • Egy szexhinta
    • Egy leopárdmintás férfibikini
  • A kulcs az, hogy a kipufogógáz semmi másból ne álljon, mint vízből és oxigénből, ahogy a Hyundai ötletes reklámvideójából is kiderül. A dél-koreai autógyártó a Nexo nevű üzemanyagcellás SUV-ját kötötte rá egy buborékra, amelyben Mireira Belmonte olimpikon úszó egy futópadon küzdi le a kilométereket. Meggyőző, és egy pillanatra elfeledteti velünk, hogy bármilyen tiszta is a hidrogénből nyert energia, az ilyen autók töltéshez szükséges infrastruktúra nagyjából sehol nincs rendesen kiépítve a világban. 

    hyundai-nexo-y-mb-1024x576
    Fotó: Hyundai España / youtube
  • Hogy ez miért nem nekem jutott eszembe??? c. rovatunk mai epizódjában: egy New York-i kreatív művésztársulat vett pár Nike Air Max 97 csukát, kipreparálta őket némi szenteltvízzel (egyenesen a Jordán folyóból, viszont egy brooklyni pap által megáldva), a cipőfűzőre ráapplikált egy aranyozott feszületet, és ím:

    n9t4sr4 jesus-shoe-3000-nike-sneakers-filled-with-holy-water-sel

    Szóval ez a jézuscipő, amivel az ember szó szerint vízen jár, az ára 3 vagy 4000 dollár, ebben az amerikai média sem tud igazán kiegyezni, mindenesetre nagyjából egymillióról van szó. A jelentések szerint percek alatt elkapkodták a készletet, mondjuk azt nem tudni, hogy ez hány párat jelent, de a készítő természetesen már belengette a jézuscipő második eljövetelét. Ámen.

    (via)

  • Ez pedig nem vicc, hanem egy tényleges kutatás miatt készült teszt volt, amit a PLOS ONE oldalon publikáltak. Az eredmények pedig bebizonyították, hogy a fekete teheneket, akiket zebracsíkosra festettek 50%-kal kevesebb bögöly csípte meg, mint csíkmentes társaikat.

    A hat egyeden végzett kísérletben a japán kutatók fekete-fehérre festették a teheneket, majd csak fekete csíkokkal és csíkmentesen is tesztelték. Később megszámolták, hogy hány csípést kapott a festett és festetlen oldal. A festetlen és fekete csíkos tehenek 110 bögölycsípést szenvedtek el 30 perc alatt, míg a fekete-fehérre kent társaik 60 csípéssel kevesebbet kaptak.

    A kutatás bebizonyította, hogy a zebrák kinézete nem csupán esztétikai célt szolgál, hanem kiváló védekezés is a legyek ellen. Ugyanis a legyek észlelését rontja a fény polarizációja, és nem tudnak megfelelően lelassulni, azaz leszállni a fekete-fehér szőrrel borított felszínre. 

    Ez a vízbázisú festéses eljárás környezetkímélő, ugyan pár napon belül elhalványul, de sokkal egészségesebb és egyáltalán nem káros az emberi egészségre, mint a rovarírtószeres megoldások.

    via CNN

  • Ugyan Észak-Mongóliában, Selenge tartományban illegális a medvevadászat, most a helyi vezetés annyit könnyített a szabályozáson, hogy a jövőben önvédelemből már lehet lőfegyvert használni a medvék ellen, írja az AKI Press kirgiz hírügynökség. Azután engedélyezték a fegyverek önvédelmi használatát, hogy nemrég meghalt egy 55 éves férfi és 8 éves fia Yeruu soum-ban, miután megtámadta őket egy medve.

    Észak-Mongóliába rengeteg fekete medve érkezett az utóbbi időszakban, akik az idei szibériai erdőtűzek elől menekültek Oroszországból Mongóliába.

  • A földmag a Föld belső szerkezetének legbelső burka, melyet a 2900 km mélyen található Gutenberg-Wiechert-felület választ el a felette levő földköpenytől.

    Gratulálok a teljesítményhez!

  • Kilenc hónappal ezelőtt a győri polgármester elindította a Facebook-oldalát. Egyből egy videóval kezdte, amiben azzal zárta a mondandóját, hogy "egy kicsit a háttérben lévő dolgokat is szeretné" velünk megosztani.

    Talán mondhatnám azt is, hogy sok esetben titkokat 

    - fogalmazott akkor Borkai.

    Lehet, hogy valójában ő az Ördög ügyvédje?

  • Netflixen már elérhető a Breaking Bad: El Camino című film, ami az itthon Totál szívás címen tévébe kerülő sorozat kvázi folytatása. A filmben biztosan felbukkan Jessie Pinkman, vagyis Aaron Paul, aki nemrég Jimmy Kimmel műsorában volt vendég, és ha már arra járt, mindössze két és fél percben ledarálta a Breaking Bad eddigi öt évadának a történetét. Aki még nem látta az összes részt, annak nyilván spoilerek következnek:

  • chartoftheday

    Az EU-t, haha, jó vicc volt. Na de mit mutathatnak a színkódok? Mi az, ami a németeknél 122, nálunk 92, Olaszországban 243, Máltán meg csak 50?

    Na, ha mindenki tippelt, mondom a megoldást.

    ...

    ..

    .

    Szóval ez az egy főre és egy napra vetített átlagos csapvízfogyasztás az egyes országokban. Igen, ennyire durván magas, mi például fejenként 92 liter vizet folyatunk ki NAPONTA. Ebben nyilván benne van a főzésre és fürdésre használt víz is. Az adatok 2014-15-ösek.

    (via Statista)

  • sc207y25i9r31?resize=865,452&quality=65

    Meghökkentő módon igen. A Snopes járt utána a közösségi médiában terjedő fotónak, és hitelesnek találták, a német Rheinmetal hadiipari cég és az IfL akusztikai laboratórium közös fejlesztése, és tényleg arra való, hogy enyhítse az ágyúlövések brutális hangját.

    Csakhogy.

    A hangtompítót a filmeknek hála mindenki úgy képzeli el, hogy a cucc lopakodó orgyilkos kezében a fegyver dörejét valami fekete mágiával egy leheletnyi pfffft effektre cseréli le. Ez valójában nem így van, az eszköz éppen csak a halláskárosodással fenyegető szintről az elviselhetőre csökkenti a hangot.

    Itt is valami hasonló a helyzet, a Leopard 2 tank lövegének 115 decibeles zaját nagyjából 100 decibelre csökkenti a németek tesztjei szerint, ami pont jó arra, hogy úgy lehet tesztelni, hogy senki nem süketül meg közben. (A fotón mondjuk pont nem ez, hanem egy M109-es howitzer van 155 mm-es ágyúval, de a sztori ugyanaz.)