A '90-es évek hangulatát idéző történetet posztolt az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala.
Eszerint egy idős Pest megyei nő azért hívta a mentőket, mert annyira megsérült a csuklója, hogy az elviselhetetlen fájdalmat okozott neki. A mentők már el is indították a segítséget, amikor a hölgy húzott egy váratlant, és
megkérte a mentősöket, hogy legyenek olyan szívesek, és jöjjenek később, mert most kezdődik a Dallas, és azt még meg akarja nézni.
Végül a mentősöknek sikerült meggyőzni arról, hogy a Dallast elég sokszor ismétlik, és ne a távirányítót nyomkodja, hanem pihentesse a csuklóját, és végül ellátták a sérültet.
A nagykarácsonyi Mikulásházban ugyanis pont itt csaptak fel a lángok, az épület tizenkét négyzetméteres szobájában egy szekrény égett. A nagy füst miatt a sárbogárdi hivatásos tűzoltók légzőkészülékben mentek be a házba, ahol rövid úton eloltották a lángokat.
Fotó: Facebook / BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz a padlástérre és a tetőszerkezetre nem terjedt át. Az épületet ventilátorral szellőztették át a tűzoltók. A tűz keletkezésekor a Mikulásház zárva volt.
Akinek van, vagy valaha volt macskája, az tudja: a természet egyik legnagyobb áldása a dorombolás. Azt talán kevesebben tudják, hogy a cicák nem csak akkor dorombolnak, ha boldogok, vagy elégedettek, hanem ellenkező esetben is. Ilyenkor magával a dorombolással próbálják nyugtatni magukat. Ha a családjuk macska-, vagy embertagjait akarják megnyugtatni, szintén a dorombolás a fegyverük.
Ezeket persze senki ne vegye készpénznek, bár sokan, sokféle vizsgálatot végeztek, igazán átütő
ok-okozati összefüggést, bizonyítékot nem sikerült találniuk a rezgések és a gyógyulás között.
Ettől függetlenül a rajzzal bizonyára egyetértenek ^._.^ a macskások, és mivel az alkotó örömmel engedélyezte műve magyarítását, íme a hevenyészett fordításom:
Fotó: Gemma Busquets / www.gemmabusquets.com
Gyakorló csonttörő bringásként és macskásként azért meg kell jegyeznem, hogy hiába is segít esetleg a csontok gyógyulásában egy cica, kar-, láb-, vagy kulcscsonttörés esetén ne kizárólag a macska törésre helyezésével igyekezzünk felépülni, hanem keressük fel az orvost is. Mau!
Szombaton újra mindenkit kilapít, a mindig megújuló dadaista diszkó szupergrupp, a drMáriás vezette Tudósok. A mostani koncert apropója, hogy megjelent legújabb lemezük, az Akkor is nevetek, amit teljes egészében itt lehet hallani, vagy Spotifyon, meg még vagy ezer helyen.
Miután Sajad Garibi az elmúlt években karikatúrára pumpált izmaival masszív Instagram-rajongótábort toborzott, az Iráni Hulknak nevezett 27 éves sportoló (vagy: „sportoló“) 2019-ben már belengette, hogy megmérettetné magát a legkeményebb MMA-ban, de a hétvégén eldőlt: Még az MMA-nal is keményebb fába vágja a fejszét, ugyanis a pusztakezes viadalokra szakosodott Bare Knuckle Fighting Championship (BKFC) szerződtette le. A hírt az MMA Fighting szakoldal azzal a szarkasztikus megjegyzéssel hozta le, hogy
Még szerencse, hogy a BKFC-ben nincsenek kesztyűk, mert úgysem találnának olyat, ami jó lenne Garibi kezére.
A 186 centijéhez 180 kilós súlyt magára pakoló Garibi eddig testépítéssel, súlyemeléssel és színészkedéssel foglalkozott, így azután kíváncsi vagyok, hogyan fogja bírni a bütykök alatt felhasadó bőrt, a rossz szögben landoló ütések nyomán elroppanó kéztőcsontokat és a pusztakezes boksszal együtt járó többi extrém kellemetlenséget. De azzal kapcsolatban is komoly kételyeim vannak, hogy Garibi képes-e ilyen karokkal ütni, vagy hogy fél percnél tovább tud-e mozogni a ringben.
Fotó: instagram
A 2016-ban az Iszlám Állam elleni szíriai önkéntes katonaságot fontolgató Garibi valamikor 2020 elején fog debütálni, egy ízlésesen „USA vs. Irán: A Harmadik Világháború“ névre keresztelt gálán, ám a főleg kikopott MMA-veteránokat foglalkoztató BKFC még mindig keresi ellenfelét.
Persze a falbontós játék mint műfaj nem egy bonyolult zsáner, nem véletlenül talála ki Steve Wozniak már 1976-ban (akivel egyébként nemrég volt interjúnk). Adott egy csúszkaszerű ütő, egy labda, és egy csomó tégla; az ütővel a labdát kell visszapattintani, a labdával meg a téglákat eltalálni - ez az alap, Woz mester játéka, a Breakout ezt már tudta. Aztán később a Breakoutnak csomó továbbfejlesztése született, például a Krakout, az Arkanoid, a C64-es Traz vagy a DOS-os TwinBlok. És hát a műfaj 2019-re sem halott, erre bizonyíték a Beautiful Bricks, ami nemrég jelent meg Steamen, és elég jó kritikákat kapott.
A fejlesztő ReadyWolf azt a szemléletet követte, hogy a látványvilágot meghagyta a 8-bites érában, a játékmentet viszont felturbózta. Van itt négyszemélyes kooperatív mód, de lehet egymás ellen is játszani, akadnak mindenféle spéci játékmódok, főszörnyek, 230 pálya, 40 különböző felszedhető fejlesztés, repülő ütők, óriási bontógolyó, őrület. Leszedtem, kipróbáltam, első gyorstesztem alapján nem sajnálom rá azt a 6,60 eurót, amit kiadtam érte. Wozniakkal kezdtem, vele is fejezem be: Woznak barátja, Steve Jobs szerezte a Breakout-melót, de elhallgatta azt a részletet, hogy a tervezéskor megspórolt csipekért bónusz jár. És mivel Woz remek munkát végzett, Jobs több mint ötezer dollárt tett zsebre pluszban - amiről elfelejtett szólni a barátjának.
Andrew Rae brit művész "Phone Buddies" (magyarul kb. "telefonhaverok") című sorozata Rae Instagram-oldaláról indult el, és mostanra a web egyik aktuális virális művészeti projektje lett. Rae képeinek alapja egy-egy fotó, amiken okostelefonjaikba temetkezett emberek láthatók, a művészi hozzájárulás pedig valamilyen rajzolt szörny vagy effekt, ami a telefonból indul ki, és szinte teljesen eltünteti az embert. Rae első ötlete az volt, hogy a telefonokat valamilyen háziállat formájában rajzolja meg, mintha az emberek azokat dédelgetnék, de a készülékek kis mérete miatt ezt elvetette. Így egészen más irányba ment el: a telefonokból nyomasztó hangulatú dolgok ugranak a mit sem fejtő felhasználóra, aminek értelmezése nem túl nehéz. Lent három ilyen kép látható, a többit Rae Instagram-oldalán lehet megtekinetni.
Trey Parker éppen ma ötvenéves - ő az az amerikai filmes, aki állandó tettestársával, Matt Stone-nal együtt megalkotta minden idők egyik legsikeresebb rajzfilmsorozatát, a South Parkot. Az animációs sorozat 1997-ben indult a Comedy Centralon, azóta is tart, éppen a 23. évadját tapossa, és Parkerék eddigre már kicikiztek minden fontosabb nemet, rasszt, felekezetet, filmes franchise-t, internetes mémet, társadalmi jelenséget, popkulturális ikont és hírességet. Ezenkívül pár vicces filmet is csináltak együtt (Spermafióka, Basebolondok, Amerika kommandó), és humoruk nem sokat kopott az évtizedek alatt.
Parker a South Park helyszínén, Coloradóban nőtt fel, egy Conifer nevű kisvárosban, majd Bostonban és a szintén coloradói Boulderben filmművészetet és komolyzenét tanult. A South Parkkal még egy darabig lesz dolga, mert idén szeptemberben a Comedy Central három újabb évadot rendelt be. Ehhez jó egészséget, a mai naphoz sok boldogságot kívánunk Parkernek. És most nézzük meg együtt, milyen volt, amikor a 2000-es Oscar-gálán (ahol Parker a South Park-film "Blame Canada" című betétdalának szerzőjeként jelölt volt) Parker és Stone LSD hatása alatt, női ruhában majomkodott a vörös szőnyegen.
2019. november 20-án lesz harminc éve, hogy életbe lépett az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. November 20-án, a gyermekjogok világnapján évről évre a gyerekek veszik át egy napra a világ irányítását, és minden területen hallatják a hangjukat. Az UNICEF Magyarország már harmadik alkalommal szervez ilyen eseményeket hazánkban is a Gyerekhang kampány keretében.
Ezen a napon a gyerekek előtt számtalan olyan ajtó nyílik meg, amin a hétköznapokban csak komoly felnőttek léphetnek át. A közélet, a média, az üzleti világ, a kultúra és a sport különböző intézményeiben világszerte „fordított napot” tartanak, ahol a gyerekek egyrészt belekóstolnak a felnőtt szerepekbe, másrészt elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, és megtudhatják, milyenné válik az a világszelet, mire ők felnőnek. Például az Index szerkesztőségében is egy csapat gyerek tevékenykedik majd, mint három éve ilyenkor mindig.
Az UNICEF Magyarország arra kéri az iskolák diákjait és tanárait, hogy az évforduló tiszteletére saját intézményükben is szervezzenek Gyerekhang programokat. Irányítson egy napig egy diákigazgató! Tartsanak a gyerekek órákat! Rendezzenek diákvitafórumot az iskolai élet helyzetéről! Jelezzék kék színű öltözékkel, díszítéssel, hogy fontosnak tartják a gyerekjogokat! Egy tanár-diák szerepcsere vagy a kékítés nemcsak a gyerekjogok népszerűsítésére, de egymás véleményének, személyiségének mélyebb megismerésére, elfogadására is lehetőséget ad.
Részletes információkat, útmutatót az alábbi mellékletben találnak.
Van Tokióban egy vonatmegálló, ahol ötvöződik a futball és a horror szeretete. A Keisei villamosított vonal Jocugi állomása maga a japán otakuság, a túlzott rajongás megtestesülése, konkrétan a foci és a focis mangák, animék iránt érzett szeretet megkerülhetetlen manifesztációja. Októberben többször is megfordultam a kérdéses megállóban, és mindannyiszor lenyűgözve néztem a teljes állomást uraló dekorációt – és borzongva pislogtam a mozgólépcső melletti kis kiállításon az utasokra meredő életnagyságú Iniesta-szoborra.
A Jocugi állomás az év elején kapta új, focis köntösét, ami teljes egészében a világszerte híres képregény és rajzfilmsorozat, a hazánkban is vetített Tsubasa kapitány (Captain Tsubasa, ejtsd: Cubasza) előtt tiszteleg. Mindent az animéből vett jelenetek borítanak, a padlótól a mennyezetig, körbe a falakon végis-végig, de még a vonat érkezését jelző dallam is az anime végefőcím-dalából ("Moete Hero", avagy Lángoló hős) van, a hivatalos bejelentések pedig a főhős és szerelme hangján szólnak az utasokhoz.
Galéria: Félelmetes Iniestával riogat a focimangás Jocugi állomás TokióbanFotó: Nagy Attila Károly / Index
És hogy kerül az FC Barcelona veterán játékosa a japán főváros egy külsőbb negyedének (Kacusika) állomására? Úgy, hogy a kis Andrés Iniesta kedvenc rajzfilmsorozata volt Cubasza kapitány, és ezt profi futballistaként sem titkolta, sőt előszeretettel mutatkozott pályafutása során olyan sportruházatban, amilyet a 128+52 részes rajzfilmsorozat főszereplője, Cubasza Ozora is viselt sportkalandjai során, gyakran hangoztatva, hogy a japán anime hatására vált belőle profi futballista.
Andrés Iniesta was at the opening ceremony of a Captain Tsubasa themed Tokyo subway station earlier today.
For those who don't know, Captain Tsubasa was Iniesta's favorite show growing up and one of the main reasons he became a professional footballer. pic.twitter.com/sjHqMbPuoe
Az állomás március 4-i avatásán részt vett a manga rajzolója, Jóicsi Takahasi (aki a környéken nőtt fel) és a nagy múltú spanyol sportoló is, aki jelenleg a Vissel Kobe élvonalbeli japán csapat megbecsült középpályása. Ünnepélyesen leleplezett szobra viszont – finoman szólva – nem sikerült valami jól, olyan mintha élve bebalzsamozták volna a focistát, e tekintetben viszont méltó párja a legendásan félresikerült Ronaldo-mellszobornak.
Galéria: Félelmetes Iniestával riogat a focimangás Jocugi állomás TokióbanFotó: Nagy Attila Károly / Index
A vasútállomáson kialakított kamarakiállítás ettől függetlenül érdekes, Iniesta mellett áll még egy ugyancsak életnagyságú Cubasza-szobor is, a tárlóban egy dedikált labda, egy Iniestát ábrázoló rajz Takahasitól, valamint egy dedikált focimez, amire ugyancsak a manga rajzolója skiccelte fel Iniesta és Cubasza portréját. Az egyik falon pedig egy remek műalkotás: egy hatalmas, használt vonatjegyekből kirakott Cubasza-rajz. A lényeg: a Jocugi-állomás kötelező zarándokhely Tokióban a focirajongóknak, a manga- és animerajongóknak, és a minőségi ijesztgetés kedvelőinek egyaránt.
Idén 30 éves a videojáték-történelem egyik ügyességi/akció alapvetésének számító Prince of Persia, meg is emlékeztem róla pár hete. De most muszáj megint elővennem, mert a játék kap egy rajongói átiratot, olyan platformra, amire nem várnánk: Intellivisionre. Ami azért szép teljesítmény, mert ez a konzol kerek 10 évvel azelőtt jelent meg, mint az eredeti játék, tehát 1979-ben (igaz, a játék legelső platformja, az Apple II meg még korábban). Ennek ellenére a gépben - amit az első 16 bites konzolnak is mondanak - sok lehetőség rejlett, csak éppen azt a rá megjelent játékok nem használták ki, és persze a borzalmas kontrollere is akadály volt.
A fénykora kb. 1980-83 között tartott, ezalatt elfogyott belőle nagyjából hárommillió példány, majd a Nagy Videojátékos Krachként emlegetett iparági válság hidegre tette. Nem halt meg teljesen, mert mindig akadt egy-egy kisebb cég. ami felkarolta a nevet és kezdett vagy kezdeni akart valamit az Intellivision örökségével. A legutóbbi ilyen fellendülés az IntyBASIC nevű fejlesztői környezet volt, ami megkönnyítette a lelkes amatőrök próbálkozásait. Ilyen lelkes amatőr Matthew Kiehl is, aki elhatározta, hogy IntyBASIC-ben megcsinálja a Prince of Persiát. Egész jól halad, a főhős herceg már animál, és ütközéskezelés is van a készülő játékban:
Kiehl próbálkozása nem az egyetlen átirat, ami az évforduló előtt tiszteleg: nemrég jelent meg a nem hivatalos BBC Micro-verzió.
Ez csak egy példa a sok nézői sztori közül, amik Jimmy Fallonhoz érkeztek be a #ThatWasCold hashtagre. A népszerű showman arra kérte nézőit, hogy osszák meg vele azokat a sztorikat, amikor valamilyen különösen nagy alázást, oltást, verbálist gyomrost kaptak valakitől. A legjobbakat Fallon a lenti videóban olvassa fel...
...de a BoredPanda is közölt egy válogatást. Álljon itt egy ebből is:
Megtudtuk, hogy a feleségem terhes. Apámmal megosztottam a hírt, és azt mondtam: "Alig várom, hogy megtanítsak a kölyöknek mindent, amit tudok."
Mire ő: "De mit csinálsz, ha véget ér az a 10 perc?"
Amikor az ember már azt hitte mindent látott, felbukkan a semmiből egy videó, amitől a cipőtalpánál keresi az állkapcsát. 1966-ban Duke Ellington trió formációval játszik Joan Miró katalán művésznek. A pár perces videó tele van szuper részletekkel, ha nem lenne elég a háttérben elégedetten bazsalygó Mirót bámulni lefagyva. Alapból a jazznek a piano trio az egyik legjobb változata, amióta egyenként levágták a hangszerekről a klasszikus ritmusszekció kötelező frázisainak láncait, nagyban köszönhetően Bill Evans zseniális klasszikus triójának Scott LaFaroval és Paul Motiannal.
Elképesztő a dobos Sam Woddyard seprűzése, ami legalább annyira gazdag és elbűvölő, mint Miró vonásai, formái. Ráadásul a lazaságát aláhúzza pirossal háromszor azzal, hogy fog egy pergőt, egy lábdobot, utóbbi tokján a legnagyobb természetességgel trónol.
100 ember, nők és férfiak együtt álltak ki a Nyitottak vagyunk és ELLE magazin közös kezdeményezésében azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan esélyeket és lehetőségeket kapjanak a munkahelyükön. A Közös Ügy nevű kampányban cégvezetők arcukkal és nevükkel álltak ki az ügy mellett és tesznek vállalásokat, hogy ez minél több helyen megvalósuljon. További cégek és vezetők csatlakozását várják.
“Országos kutatások szerint ma még a nők az előléptetések során gyakran szembesülnek hátránnyal, ritkábban jutnak szóhoz a nyilvánosság előtt a szakmájukat érintő kérdésekben, és ugyanolyan munkakörben átlagosan kevesebbet keresnek mint a férfiak.” - így kezdődik az a nyilatkozat, amelyet azok a cégvezetők és cégek fogadtak el, akik vállalták hogy Magyarországon először ötven cégvezetővel együtt, nyilvános kampányban, arcukat és nevüket vállalva állnak ki azért, hogy ez megváltozzon.
„Pozitív változásokra van szükség, és szerencsére többségben vannak azok, akik erre vágynak. A Nyitottak vagyunkkal szeretnénk segíteni felgyorsítani ezeket a folyamatokat” – mondta Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője. Az ötven cég között az Index is szerepel.
