új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Utah államban engedékenyebbé váltak a sörárusításra vonatkozó szabályok, ennek ellenére mégis több ezer liternyi sör látta kárát a papíron sörbarát törvénynek - írja az AP. 18 ezer dollárnyi (5,3 millió forint) értékű, amúgy teljesen rendben lévő, iható sört semmisítettek meg miatta.

    A hatóságok ugyanis engedélyezték, hogy már ne maximum 4, hanem akár 5 százalék alkoholtartalmú sört lehessen árusítani az egyszerű élelmiszerüzletekben is, noha eddig a 4 százalékosnál erősebb söröket (és pláne más alkoholos italokat) az elkülönített italboltokban kellett árulni.

    A szabályozások értelmében viszont ezek az állami tulajdonban lévő italboltok nem árusíthatnak és tárolhatnak semmi olyasmit, amit a magánszektor boltjaiban is meg lehet venni, úgyhogy a szabályozás az alkoholizmus felé vidáman kacsintgató vásárlóknak ugyan jót tett, de maga volt a halálos ítélet az állami boltok polcain lévő, 4 és 5 százalék közötti alkoholtartalmú sörök számára.

  • Amikor elindult az újra (majdnem) a régi formájában összeállt Guns N' Roses éveken át tartó, azóta a valaha volt egyik legsikeresebbé vált Not In This Lifetime című turnéja, külön cikkben foglalkoztunk azzal, hozzánk miért nem jött el az együttes: a legfőbb ok az volt, hogy egyszerűen nincs Magyarországon akkora koncerthelyszín, ahová beférne elég ember ahhoz, hogy ne legyen veszteséges az egymilliárd forintba simán belekerülő koncert.

    Kapcsolódó

    Se pénz, se helyszín nem lett volna a budapesti Guns N' Roses-koncertre

    A Szigetre időpontproblémák miatt nem jöttek, a Live Nation sokallta a költségeket.

    Úgyhogy amikor megnyitották az új Puskás Ferenc Stadiont, és az is kiderült, a helyszínt a focin kívül koncertek lebonyolítására is fogják használni, a rockerek szíve elkezdett a Welcome to the Jungle ritmusára járni, és várni a Nagy Bejelentést a budapesti Guns N' Roses koncertről.

    Hát aki erre várt, most pofára esett. Az együttes ugyanis bejelentette az Európa-turnéja dátumait, és Magyarország most sincs köztük, ahogy korábban, most is Bécs és Prága közül választhatnak a magyar rajongók. Bécsben június 9-én (a budapesti Korn-koncerttel egyidőben), Prágában június 19-én játszanak majd (két nappal a budapesti System of a Down után, a pesti Bonnie Tyler-koncert napján, bár utóbbi talán annyira nagy dilemmát nem jelent majd a GNR-rajongóknak). A Puskás Stadionban ugyanis abban az időpontban, amikor erre járnak, a foci-Eb meccsei lesznek, nem pedig rakenroll, érjük be az Aerosmith arénakoncertjével júliusban.

    Két éve mi is elmentünk Bécsbe, hogy leesett állal konstatáljuk, meglepő módon és az eltelt pár évtizedhez képest újra csúcsformában van a Guns:

    Kapcsolódó

    A Guns N’ Rosesnak újra sikerült a lehetetlen

    Tizenegy éve Budapesten kiábrándítottak több ezer magyar rajongót, de azóta sok olyasmi történt, amit korábban el sem hittünk volna. Most Bécsig kellett utazni, hogy az újra összeállt Guns N’ Roses végül bizonyítsa: nagyot tévedett, aki már leírta őket.

  • A vilniusi reptéren dolgozók szokatlan módját választották annak, hogy felhasználják a csomagellenőrzések során lefoglalt különféle tárgyakat.

    Az elkobzott ollókból, játékfegyverekből, késekből és egyéb tiltott eszközökből emeltek karácsonyfát, hogy ezzel emlékeztessék az utasaikat a szeretet ünnepére, valamint a biztonsági előírások betartásának fontosságára.

  • Fontosságához mérten természetesen az Index is mindig serényen beszámol a Berlini Állatkert, egyúttal pedig nagyjából az egész világ legcukibb teremtményeiről, a most három hónapos bébi óriáspandákról: először a születésükről, aztán a cseperedésükről, majd arról, hogy a kínai hagyományoknak megfelelően 100 napos korukban nevet kaptak, Meng Hsziangnak (áhított álom) és Meng Jüannak (valóra vált álom) nevezték el őket. (Egyébként tényleg fontos ügyről van szó, mivel a világon alig 2000 óriáspanda él már csak természetes élőhelyén, minden újszülött bocs számít.)

    Na de a fontos információ, amit amúgy a berlini állatkert, hiába üzemeltet külön a bocsoknak szentelt, elképesztően édes blogot, érthető módon nem nagyon hangsúlyoz:

    a pandabocsok még nem láthatóak az állatkertben.

    Sőt, Németország teljes pandapopulációjának 75%-a nem látható jelenleg az amúgy hatalmas és szuperkomfortos berlini pandakifutón, ugyanis az egyelőre még elzárt kicsikre az anyjuk vigyáz, így csak az apukát, Csiao Csinget lehet nézni, ahogyan, mint egy igazi vadállat, békésen üldögélve ropogtatja el a gondozótól kapott zöldésgpogácsát, majd nyalogatja le komótosan a saját hasáról a morzsákat. Ezért persze önmagában is megéri ellátogatni a Berlini Állatkertbe, de azért aki így tesz, arra készüljön fel, hogy januárnál korábban biztosan nem tud instasztorit készíteni a két bocsból, de még a januári dátumra se érdemes mérget venni.

  • A napi teljesen értelmetlen találmány nevű fiktív rovatunkban ma a lenti biciklit ajánljuk, amit egy lelkes youtuber készített el, és azon túl, hogy iszonyú menőn néz ki, tényleg teljesen haszontalan eszközről van szó.

    A The Q nevű csatornán szokatlan formában állítottak emléket Theo Jansen holland mávész kinetikus szobrainak, egy biciklivel. Jansen olyan alkotásokat készít évtizedek óta műanyagcsövekből, amelyeket ha alaposan megfúj a szél, akkor életre kelnek, és elkezdenek járni.

    Egészen elképesztő formákat és méreteket tudnak ölteni a Strandbeestnek nevezett készségek.

    A The Q-n azt próbálták ki, hogy mi történik, ha egy Strandbeestet nem szél, hanem egy bicikli hajt meg. Ennek megfelelően egy  igen masszív járógép készült rengeteg fém felhasználásával. A komoly tervezés, precíz kivitelezés után pedig elkészült egy gép, ami pont olyan mint egy bicikli, csak sokkal körülményesebb használni. Mondjuk nem borul fel magától, ez a nagy előnye a hagyományos kerékpárhoz képest, minden más hátránynak tűnik a videó alapján.

  • Azt a nagyon vicces címet adták a Police-hu-n annak a hírnek, hogy gyöngybaglyot mentettek a rendőrök pénteken az M3-as autópályán, hogy

    A leállósávban vesztegelt.

    Ettől függetlenül persze, jófejek voltak a rendőrök, hogy felszedték a földről a törött szárnyú baglyot, és bevitték egy madárkórházba.

    20191213 091709 0
    Fotó: Police.hu

    A gyöngybagoly egyébként Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke példányonként 100 ezer forint. Ez a világ minden táján (kivéve az Antarktiszon) megtalálható bagolyfajta éjszaka aktív ragadó, és hihetetlen mennyiségű rágcsálót tud elpusztítani, sőt néha kisebb madarakat is, de néha ráfanyalódik a sünikre vagy a békákra is.

  • Az észak-karolinai Sanford közelében élő rászoruló gyerekeknek fél évszázada saját Mikulásuk van a most 80 éves Jim Annis személyében, aki évtizedek óta azon munkálkodik, hogy boldogabbá tegye a karácsonyt azoknak, akiknek talán a leginkább szükségük van rá.

    Annis az Üdvhadsereg, alapvetően élelmiszerekből és ruhaneműkből álló adománycsomagjaihoz gyárt fajátékokat, évente nagyjából 300 darab kisautót, dömpert, kiskocsit, húzogatós játékot farag ki.

    Évente nagyjából ezer dollárjába kerül a jótékonykodás, de azt mondja, nem számít, hogy ennyit költ másokra. A faanyagot a környékbeliek felajánlásaiból kapja, a festéket, a kerekeket és az egyéb kis alkatrészeket szokta megvenni. A háborús veterán Annis négy testvérrel nőtt fel, és az apja ugyan dolgozott, de sokszor nem volt pénze a családnak, így a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen a karácsony ajándék nélkül, ezért csinálja az egészet.

    „Sokan meg szokták kérdezni, hogy mennyit kapok ezért. Azt szoktam nekik mondani, hogy az én fizetségem a mosoly, amit a gyerekek arcán látok" - mondta könnyek között Jim Annis.

    (Bored Panda)

  • Az előzetesen becsült ár csaknem húszszorosáért, mintegy 140 ezer fontért (55 millió forintért) árverezték el John Lennon egyik híres kerek napszemüvegét a londoni Sotheby's online árverésén, írja az MTI.

    Ez a rock and roll történetének egyik leglegendásabb napszemüvege

    - mondta Gabriel Heaton, az aukciósház munkatársa.

    Előzetesen úgy becsülték, hogy az 1980-ben meggyilkolt Beatles-tag szemüvegét 8000 fontért fogják értékesíteni.

    napi
    Fotó: Sotheby's

    Az ereklye eredeti tulajdonosa, Alan Herring, aki az 1960-as évek végén sofőrként dolgozott a Beatles együttesnek, fél évszázadon át őrizte a szemüveget. Mint elmondta, John Lennon egyszer a kocsiból kiszállva a hátsó ülésen hagyta azt. Mivel a szemüveg meg volt sérülve, Herring megkérdezte a zenészt, megjavíttassa-e neki. Lennon azt válaszolta: ne fáradjon vele, úgyis csak a stílusos kinézet miatt viseli.

    Az árverésen eladásra kínáltak a világsikerű Beatleshez kapcsolódó több emléktárgyat is. George Harrison hippinyaklánca például 10 ezer fontért (3,9 millió forintért) kelt el.

  • De most tényleg: hiába küldte el a jó édesanyjába a nyomorult agyatlan debil diákot a tanár, amiért ellenzéki pártszimpátiáját hangoztatta a szólás szabadságát taglaló órán, még neki kellett elnézést kérnie a gyerektől.

    Valami eltörött, ha már a rendszerhűségben sem lehet biztos az ember.

    Történt, hogy az orosz kormánypárt regionális képviselője az Orosz Alkotmány Napján elment a dél-oroszországi Sahti iskolájába, ahol a vele beszélgető diákok egyike közölte: ő bizony az Orosz Föderáció Kommunista Pártjába (KPRF) – azaz a rendszerbe illeszthető, de ellenzéki – pártba fog lépni. Az Egységes Oroszország képviselője megdicsérte, hogy helyes dolog, ha van saját véleménye, még helyesebb, ha hangoztatja is – írta a Newsru.com.

    A diák még egyet facsart a dolgon és azt mondta, akkor tehát idővel majd a barikádok ellenkező oldalain fognak állni. Jekatyerina Sztyenyakina ezt is mosollyal fogadta. 

    Aztán jött a szólásszabadság témáját taglaló óra, ahová berontott az ifjú osztályfőnök és leordította a fiút.

    „Te agyatlan, az anyucikáddal bejössz és szépen kiiratkozol, különben én nem maradok osztályfőnök...(Várjon – szólt volna közbe a diák.) Kussolj te idióta! Baszd meg, ez az ember segíti az iskolát, bútorokat szerez be... Nyomorult elmebeteg vagy, jelentem a tanfelügyeletnek!”

    Sajnos aztán Sztyenyakina képviselőnő közölte, hogy szerinte a fiú nem tett semmi rosszat, ezzel elég nyilvánvaló volt, hogy az egyébként ifjú, minden tekintetben a putyini évtizedekben szocializálódott osztályfőnök elszámolta a politika tektonikus mozgását. Így elmozdították osztályfőnöki pozíciójából, és még bocsánatot is kellett kérnie a fiútól és a szüleitől is, ami az internet nélkül nem is lenne bocsánatkérés.

    Mondjuk, annyira nem sikerült: elismerte, hogy szakmailag helytelen volt a reakciója, ezért bocsánatot kér, de azzal folytatta, hogy a diák megalázóan viselkedett a képviselőnővel. És a végén jött az aduász:

    „Felhívnám a figyelmet arra, hogy akik ezzel a banális történettel összoroszországi tűzet szítottak, vajon milyen érdekeket követnek és mi a céljuk.” 

  • Elég jó árukapcsolásnak tűnik az ARTscendent ma esti bulija a Dürerben, ahol nem csak a psytrance-rajongók, de a kortárs művészet iránt érdeklődők is jól érezhetik magukat. Mielőtt élesedne a táncparketten a helyzet, kalapács alá kerül a vizionárius művészet néhány jeles, kortárs alkotójának munkája: lehet licitálni például Jonathan Ouisse "Kétfejű kentucky kakas kozmikus támadása" című teljesen őrült, de nagyon izgalmas látomására, de lesznek festmények Jakócs Dorkától és Kay Roytól is. 

    Bónusz, hogy aki ügyesen licitál és képet vásárol, az alkotók támogatása mellett jótékony célt is szolgál, mert a szervezők a bevétel egy részét egy olyan alapítványnak szánják, ami halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatásával foglalkozik.

  • Emlékeznek még az Uristen@menny.hu-ra? Jó 20 éve készült magyar játékfilm, amiben az Úristen (a fiatal Végh Zsolt) leejti a mennyország kulcsát a földre, aztán pedig ő maga is leesik. A halandók között kipróbálja a sört, a cigit, találkozik kurvával, hittérítővel, és amerre jár, rácsodálkozik a világra, és csodát tesz. A filmet Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla és Végh Zsolt rendezte.

    Ugyanez a csapat ma indított egy Youtube-csatornát egy új influenszernek, Anzselika Habpatronnak, aki egyesíti magában a cuki naivát, a horoszkópos kolléganőnket, a reménytelenül egyszerűen gondolkodó összes ismerősünket, és a saját magát világ elé táró influenszerpalántát az influenszervilágból jól ismert kézmozdulatokkal, kifejezéseikkel, vágási ritmussal. 

    Szóval Anzselika friss influenszer, aki szépen, illatos papírra kézzel írt levelet küld a Google-nek, hogy megtudja, összeillik-e a pasival, akit kinézett magának.

    És hogy miért a Google-nek ír?

    Mert a Google sokkal többet tud a pasiról, mint ő maga, és mindkettejüket is sokkal jobban ismeri, hiszen az összes adatukat, netezési szokásaikat, érdeklődésüket ismeri, és még azt is tudja, hogy mikor merre járnak.

    A videó abszurd és vicces formában hívja fel a figyelmet az adatvédelem fontosságára, azaz hogy

    MIÉRT NE ÍRJUNK KI MAGUNKRÓL MINDENFÉLÉT AZ INTERNETRE.

    Anzselikát Stefanovics Angéla személyesíti meg, aki a kultikus Uristen@menny.hu-ban a kurva szerepét játszotta, de azóta sok más filmben is szerepelt, színházban is gyakran feltűnik, (én Pintér Béla (egy tüntetőTitkaink, Kaisers TV Ungarn darabjaiból ismerem), és direkt nem írom le, hogy milyen bank milyen reklámjával lett igazán ismert országosan.

    Anzselika több videót is beharangozott, azt kifejezetten várjuk, amiben M&M-s turmixot készít, meg amiben tamponból csinál kiskakast, aztán nagy kakast. Anzsit a Youtube-on itt lehet követni, Instán pedig itt nyomul.

    Anzselika Habpatron, influenszer
    Anzselika Habpatron, influenszer
    Fotó: Anzselika Habpatron / Facebook
  • Olyan karácsonyfát rittyentettek az egyik budapesti iskolában, hogy nagyítóval kell keresni az ökológiai lábnyomát. Elsőre fel sem tűnt, mennyire klímakompatibilis az installáció, fa vagy műfenyő, nagy dolog. Aztán leesett, hogy egyik sem. Zseniálisan egyszerű, mindene újrafelhasználható – használják is.

    Ez a fa ugyanis civilben egy létra.

    A fokok között kartonpapírok rajtuk a díszekkel. Ennél grétathunbergebb már csak akkor lehetne, ha a lámpák szentjánosbogarak lennének. 

    Ön is látott innovatív karácsonyfát? Van fotója, vagy videója?
    Küldje el nekünk!
  • Ráhívták a rendőröket Caroline Flackre, a brit Love Island című reality műsorvezetőjére, mert egy heves üvöltözés után ütlegelte a vele egy háztartásban élő, teniszező pasiját, akit ennek következtében kórházba kellett szállítani, de már jól van, nyugi. Flack az éjszakát bent töltötte a kóterban, reggel óvadék ellenében kiengedték, és majd egy nappal karácsony előtt kell megjelennie a bíróságon.

    Amiért ez kissé pikáns, az az, hogy a reality téli kiadásának forgatása a napokban kezdődik, úgy meg nehéz tévéműsort készíteni, ha a műsorvezetőd éppen bíróság előtt áll, és óvadék ellenében van szabadlábon.