új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az utasok után a személyzetet is elengedték a Diamond Princess óceánjáróról, ami két hétig vesztegelt Japán partjainál a koronavírus miatt – legalábbis erre enged következtetni az a Twitteren, majd aztán a CNN-en megjelent videó, amin a hajó személyzetének néhány tagja közös tánccal ünnepli távozását. 

    Az óceánjáró összes utasa és teljes legénysége, összesen 3700 fő volt karanténban kb. két hétig, a hajón összesen több mint ötszázan fertőződtek meg, két idős japán utas pedig életét vesztette.

    ezgif.com-optimize.gif

    A hajón három magyar dolgozott, az egyikükről  hétfőn derült ki , hogy elkapta a koronavírust.

  • A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában – írja a Nébih a honlapján.

    Erről a méretes pontyról van szó:

    87387847 2768488343235465 2204950349075185664 n.png
    Fotó: Nébih

    A Nébih Állami Halőri Szolgálatához érkezett bejelentés szerint a képen látható pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és a vízbe visszaengedték a 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen. A bejelentés szerint a több mint 30 kg egyedsúlyú pontyot 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla.

    A Nébih által felkért szakértő megállapította, hogy a két különböző vízterületről megfogott ponty ugyanazon egyed.

    A keresett hal jellegzetes formájú és méretű, azonban elváltozások nem láthatóak rajta. Ugyanakkor a szakértő 8 olyan kulcsbélyeget is megállapított, amelyek alapján a ponty kétséget kizáró módon azonosítható.

    „Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft. Minden természetet, horgászatot szerető ember érdeke, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradjon. Az  Állami Halőri Szolgálat  célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérjük most a horgászok segítségét” – írja a hatóság.

    Sajnos nem állnak az rendelkezésére olyan fényképfelvételek, melyek alapján a Nébih által közölt képen látható halastó teljes bizonyossággal azonosítható lenne. A Nébih ezért arra kér minden horgászt, hogy jelentkezzen náluk, ha úgy gondolja, hogy 2018-ban vagy azután valahol kifogta ezt a halat, és ha lehet, akkor a fogást igazoló képpel, ezzel segítve a hatóságot a hal jelenlegi tartózkodási helyének beazonosításában.

  • Minden negyedik év szökőév. Most, 2020 is. Ez egy dolgot jelent, vagyis igazából kettőt, de azzal, hogy miért van szökőév, és miért nem február 29-én van a szökőnap, most ez a bejegyzés nem foglalkozik, mert van egy részletes Ma is tanultam valamit-cikkünk erről, szóval maradjunk annál, hogy egy dolgot jelent:

    A szokásoktól eltérően nem 24-én van Mátyás-nap, mert minden negyedik február 24-e szökőnap.

    Ami miatt mi, Mátyások csak egy nappal később ünnepelhetjük meg a névnapunkat.

    A próbálkozást értékeltem.
    A próbálkozást értékeltem.
    Fotó: Domschitz Mátyás / Index

    Persze ez nem érint olyan rengeteg embert, mintha mondjuk a Bencék névnapját napolnánk el, akikből 2018-ban 1523-mal lett több, és évek óta a legnépszerűbb fiúnévnek számít, miközben mi, Mátyások a KSH adatai szerint csak 242-vel lettünk többen. Ami azért elég szomorú, de hát, ha ennyire tartják a magyarok a lúdtenyésztő igazságosztókat, a jégtörőket meg az álruhás királyokat, akkor ez van.

    Mondjuk, az érthető, hogy Rákosi miatt hosszú évekig senki nem akarta Mátyásnak hívni a gyerekét, de hát engem sem Rákosiról neveztek el. (Hanem édesapámról, aki egyébként ma, február 24-én felköszöntött névnapom alkalmából, pedig ő is pontosan tudja, hogy nem ma van a névnapja, és – ezzel szoros összefüggésben – az enyém se. De a szokás nagy úr.)

    Egyébként, ha összeszedünk minden szökőnapkárosultat, akkor már nem is vagyunk olyan kevesen. Talán jobb is, ha ebben a posztban előrelátóan felkészítünk mindenkit a megfelelő névnapi köszöntésekre a hónap végéig (meg aztán vissza lehet majd nézni ezt a kis útmutatót 2024-ben, '28-ban, '32-ben stb.):

    • február 25-én nehogy a Gézákat köszöntse fel, hanem a Mátyásokat (előre is köszönöm szépen),
    • aztán 26-án már jöhetnek a Gézák, de az Edinákra még csak ne is gondoljon
    • 27-éig, akkor már nyugodtan felköszöntheti őket!
    • 28-án ne ijedjen meg, hogy Bátor-névnap lesz, és az Ákosokat is nyugodtan köszöntse fel,
    • ha ez mind sikerült, akkor már csak az Elemérek maradnak, őket 29-én kell felköszönteni.
  • Ha beteg formájában szerencsére nem is, a maszkok iránti érdeklődés formájában már megérkezett a koronavírus a magyarországi patikákba. Nem is olyan egyszerű ugyanis maszkot venni: az egyik gyógyszertárban már nem is volt, egy másikban pedig mondták, hogy hiánycikk, ezért jöjjünk mielőbb, ha egy egész dobozzal akarunk venni. (Ez 50 darabot jelent.)

    Van annak is némi ironikus stichje, hogy a nemrég érkezett maszkok Kínában készültek.

    Darabja 200 forint, egy ilyen pakk tehát 10 ezerbe kerül. Most örülhetünk, hogy van, a gyógyszertárban, két hete állítólag még nagyobb volt az igény, egy ideig hiány is volt belőle. 

    Aztán küldött a gyártó, ötszörös áron.

    Egy hónapja ugyanez a doboz kétezer forintba került volna. Persze, ez nem új dolog, hirtelen ez az öt évvel ezelőtti sztori jut eszembe.

    Ötszörösére emelik a maszk árát?

  • Az, hogy amit az interneten látunk vagy olvasunk, nem feltétlenül kell elhinni, az nem újdonság, és hogy milyen tartalmaknál fontos az egészséges szkepticizmus, az nagyon változó, a közösségi oldalak például egyelőre mérsékelt sikerrel tudták felvenni a harcot az álhírekkel, a téves információkkal és politikai hazugságokkal szemben, és ezeknek olykor komolyabb következményei lehetnek. Valamivel ártalmatlanabb az, ha egy influenszer hazudik vagy csúsztat, a transzparencia náluk sem mindig működik. 

    Erre próbálta felhívni a figyelmet Natalia Taylor, a majdnem kétmilliós követőtáborral rendelkező vlogger. A lány nemrég olyan képeket töltött fel az Instagramjára, amikkel azt sugallta, hogy éppen Balin nyaral. Mondjuk kicsit gyanús lehetett volna, hogy csak beltéri fotókat tett közzé, illetve az is, hogy a képeken néhol látszik egy-egy árcédula. Mert, hogy az igazság az, hogy Taylor nem utazott el Indonéziába, csak egy közeli Ikeába ment el pózolgatni. Az a kevés "helyszíni felvétel", amit Instagram Storyba rakott, azt vagy a barátai küldték neki, vagy ő találta azokat az interneten. 

    Natalia Taylor végül magát buktatta le, egy 14 perces videóban mesélte el, hogy mi volt a célja ezzel a projekttel. Szerinte nem árt, ha néha emlékeztetjük magunkat arra, hogy nem kell annyira komolyan venni a közösségi oldalakat és az azokon megosztott posztokat. De ha már itt tartunk, lehet, hogy ez egy rejtett reklám volt a svéd bútoróriásnak.

    (Forrás: CNN)

  • A horvát Alen Halilovic a Barcelonában nevelkedett, most a Heerenveen játékosa, és a hétvégén volt két nagyon pontos lövése. Az első a büféablakon jutott be, a másodikból gól lett a den Haag ellen. A meccs 2-2 lett, ő egyenlített.

    Ez a nyílegyenesen a büfébe tartó labda.

  • "Az alábbi képek a II. János Pál pápa téren, a volt MSZP székházról készültek. A kissé Madmax-beütésű megoldás minden bizonnyal a hajléktalanok távoltartását célozza, mindazonáltal a "megoldás" hagy némi kívánnivalót maga után szerény véleményem szerint" – írta egyik olvasónk.

    Íme egy másik fotó közelebbről:

    A Google Maps felvétele is elég lehangoló a helyszínről, de a szögesdrótnak itt nyoma sincs.

    Legutoljára 2017-ben írtunk az épületről, a Józsefvárosi Önkormányzat akkor megerősítette, hogy a magántulajdonban lévő épület bontási engedélye jogerőre emelkedett, bár a bontás pontos időpontjáról nem volt tudomásuk.

  • A Coloradói Lavinainformációs Központ (Colorado Avalanche Information Center - CAIC) tette közzé a videót arról a két hómobilosról, akik majdnem óriási bajba kerültek amiatt, mert száguldozásukkal lavinát indítottak el. Míg egyikük éppen megúszta, hogy visszacsússzon, társát viszont elsodorta a hótömeg. Szerencsére a fejét nem temette be a fehér áradat - írja Facebook-posztjában a CAIC. 

    A felvételen az is látható, hogy vannak már nyomok a hóban. A központ tájékoztatása szerint a hómobilosok előtt síelők voltak a környéken, de nem miattuk indult lavina.  Ez az eset egyébként február 11-én történt Leadville közelében, vagyis öt nappal azelőtt, hogy két másik hómobilos körülbelül 160 kilométerre az életét vesztette, miután maga alá temette őket a hó. Harmadik társuknak sikerült kiszabadítania magát, ő értesítette a hatóságokat. 

    (Forrás: CNN)

  • A Black Sabbath frontembere nemrég jelentette be, hogy egy évvel ezelőtt Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, és pár héttel később le kellett mondania a turnéját. Ozzy Osbourne megígérte, hogy amennyiben újra koncertezni indul, természetesen minden rajongót kárpótol. Addig pedig itt van az énekes legújabb, szám szerint tizenkettedik stúdióalbuma, az Ordinary Man, ami február 21-én jelent meg, és aminek egyik számához, a Scary Little Green Menhez magával Jason Momoával készítettek egy kis kedvcsinálót.

    A színész soha nem csinált titkot abból, hogy mennyire szereti a metált, állítása szerint az Aquamanhez például a Tool, a Metallica és a Black Sabbath zenéjéből inspirálódott, Conan megformálásában pedig a Pantera segített neki. És persze nem csak szakmailag, de emberileg is nagyra értékeli a metálzenekarokat, amikor a Slayer 2019 nyarán Budapesten járt, az éppen a fővárosunkban tartózkodó Momoa végigvideózta a koncertet

    (Forrás: Loudwire)

    momoa osbourne
  • Kirúgták a Survivor túlélő-valóságshow egyik női résztvevőjét, miután az egyik vetélkedő kudarcán annyira felhúzta magát, hogy az őt vigasztalni próbáló férfi csapattársát orrba fejelte. Andrei Ciobanu a sokktól és a fájdalomtól a földre rogyott, Ana Maria Palt pedig a felháborodott nézői visszajelzések hatására vasárnap kitették a műsorból. 

    A 26 éves tettes egyébként 2018 óta öt hivatalos MMA-meccset vívott, karrierje azonban nem startolt túl jól, két győzelme mellett három vereséget könyvelhetett el. Mondjuk a fejelésnek nincs sok köze sportágához, hiszen a fejelést az MMA-ban már régen betiltották, elsősorban azért, mert (elsősorban összekapaszkodásból) egy viszonylag egyszerű, kevéssé látványos, ámde akár maradandó sérülést okozó technikával pontot lehetett tenni a meccsekre. A döntést a mai napig vitatják, mivel kilóg az MMA „(majdnem) mindent lehet“ ethoszából az önvédelmi szituációban amúgy kiválóan alkalmazható technika kizárása.

    5e526fee203027654765ac4d
    Fotó: Rob Beschizza / youtube

    (rt.com)

  • Nemrégiben rajzpályázatot hirdettünk a teremtésről, amire annyira jó művek érkeztek, hogy egyszerűen nem tudunk most már leállni: ez alkalommal lírai ihletésű, mély és kevésbé mély, szabadverses vagy kötött rímes formában várunk verseket a kedves olvasóktól, ráadásul a magyarság zsírban forgó ételéről, a csülökről.

    És hogy miért? A hamarosan megjelenő Mi vidékünk gasztrokörképhez kerestünk éppen régi újságcikkeket a csülök nevű, Komárom-Esztergomban is híres ételről, amikor is egy 1893-as Budapesti Hírlapban ezt találtuk:

    Aztán nyisd ki könyvét a sok tudománynak

    S nézd meg a tudósid mit halomra hánynak:

    Hólyaghuzó izgonc (kőrisbogár sorba),

    Ha tőle ugyan nem esnél orrporcsorvba.

    Hát még a tanoda, uszoda, öntőde,

    Iroda, pörkölde pékmühely-sütöde,

    Szegény fejed a sok öde oda hányja

    Nemzeti geniusz művelt nyavalyája.

    Kell-e hordanom még több csodát halomra?

    Ezt vegye be nékem Gyulai Pál gyomra,

    Kapjon Pegazusra s aztán ki csülökre,

    Vesse le a költőt, változzék költnökre.

    (...)

    De letészem a tollam, untig elég ennyi.

    Csak még egyet kérdek, tessék megfelelnyi:

    Ha rossz a professzor, mint mondja az ének,

    Miért mondja reczeptnek s nem költnöki vénynek?

    Az egyébként 20 versszakból álló vers az ő. nevű, méltán ismert költő munkássága, a műben Árpádtól a magyar nyelv és az irodalom kritikáján át minden megtalálható. Természetesen egyelőre nem állítjuk, hogy például a fentebb idézet négy versszakból bármit is értenénk, de örömmel fogadunk

    1. Bármilyen szövegmagyarázatot.
    2. Bármilyen olyan szöveget, ami hasonlóan szépen machinál a rímekkel és a sorokkal (pl. ennyi - megfelelnyi rímpár) és az értelmet feláldozza a nagybetűs Mű oltárán.
    3. Bármit, ami a csülökről szól és megkockáztatjuk, hogy még ennél a versnél is jobb.

    Tehát fotelirodalmárok, önjelölt költők, professzionális szövegfaragók, kalandra fel! A molnarr@mail.index.hu címre várunk mindent. Jelige: CSÜLKÖS.

  • Február 14-én, vagyis  Valentin napon jött a világra a veszprémi állatkert két szélesszájú orrszarvújának borja, aminek egyelőre nincs neve, és amit csak közel egy hónap múlva láthat majd a nagyközönség személyesen. Addig is itt vannak ezek a fotók a kicsiről, ami egyelőre nem nagyon hagyja el anyja oldalát, viszont a modellkedéshez már nagyon ért. 

    A borjú apja, Rafiki az Európai Fajmegőrzési Program keretében került át Hollandiából hazánkba, és a közlemény szerint "hosszad udvarlással" nyerte el az állatkert orrszarvú tehenének, Rebekának "szívét.  A nőstények 16 hónap vemhesség után hozzák világra az átlagosan 65 kilogrammos borjaikat, amiket 1-2 év után választja el anyjuk, majd 2–3 év múlva válnak önállóvá. 

    A szélesszájú orrszarvúak természetvédelmi státusza mérsékelten fenyegetett, ami azt jelenti, hogy a faj "jelenleg még kihalással nem fenyegetett, de annak határán van".

  • Arról, hogy Popeye, valószínűleg mindannyiunk a vaskos alkar, a széles, vigyorgó pofa és a spenót ugrik be, ahogyan azt Fleischer Studio képregényéből vagy rajzfilmjeiből most már több mint száz éve ismeri a világ (az első képregény 1919-ben jelent meg, a rajzfilmsorozat 1933-ban indult).

    A karikaturisztikus rajzolt fejben a legviccesebb azonban az, hogy a valóságban is létezett egy ember, aki szinte kiköpött mása volt Popeye-nek. Az imguron nemrég megosztott fotó a feltöltője szerint az 1930-as években készült, vagyis akkoriban, amikor a képregény már kellően népszerű volt és indult a sorozat – nem lenne csoda, ha a képen szereplő nagypapa direkt rá is játszott volna erre a hasonlóságra (amire a képre biggyesztett Pop Eye felirat is utal).

    popeye
  • Pár héttel ezelőtt írtunk arról, hogy február végén rubikkubista Mona Lisát árvereznek majd el Párizsban. Az aukció előtt úgy becsülték, hogy a 330 Rubik-kockából készült mű majd 150 ezer euróért, vagyis nagyjából 50 millió forintért talál majd gazdára. Ehhez képest a legmagasabb licit 480 200 euró, vagyis megközelítőleg 162 millió forint volt - írja a Reuters

    A viszonylag alacsony anyagköltséggel létrehozható alkotást Invader készítette. A francia utcai művész a nevét az egyik legismertebb hetvenes évekbeli videojáték, a Space Invaders ihlette. Pixeles alkotásival számos nagyvárosban lehetett már találkozni, és 2004-ben döntött úgy, hogy ezentúl Rubik-kockákból próbál majd valami maradandót alkotni, így lett ő a rubikkubizmus atyja.

  • Szombaton egy walesi farmon nyoma veszett egy fehér póninak. Flo gazdája, Rosie Wilson és farm tulajdonosa, Jo Swift fél tizenegykor indult az eltűnt állat keresésére. Miközben bejárták a környéket, egyikük szerencsére meghallotta Flo panaszos hangját, és egy mély lyukban rá is találtak. Helyi gazdák és egy markolóval rendelkező férfi sietett a segítségükre. Miután előkészítették a terepet, a markolóval viszonylag gyorsan sikerült annyi földet eltávolítani, hogy az állat ki tudjon szabadulni.

    Akik a helyszínen voltak, alig hittek a szemüknek, volt, aki szerint kész csoda, hogy semmi baja nem esett a póninak. Flót azóta már trélerre is pakolták, és hazavitték, hogy fel tudjon készülni a következő bemutatóra. 

  • A utahi Harriman város rendőrsége február 13-án egy szökésben lévő férfit próbált elkapni, amikor egyik kutyájukat lövés érte. Hondót hiába szállították kórházba, az életét már nem sikerült megmenteni.

    Bajtársuk elvesztése után a rendőrök úgy döntöttek, felkeresik az egyik helyi műhelyt, ami motorok, illetve autók fényezésével és festésével foglalkozik, és megkérik, hogy készítsenek egy egyedi díszítésű koporsót Hondónak.

    Igazi megtiszteltetés volt egy ilyen hősnek a koporsóján dolgozni

    - írta Rawtin Garage a Facebook-oldalán.

    Hondo, a hétéves malinois volt. Európában képezték ki, és 2015-ben került a rendőrséghez. Az elmúlt öt évben állítólag több mint 100 letartóztatásban vett részt, és több száz fontnyi kábítószert vontak ki a forgalomból az ő segítségével. A nyilvános búcsúztatót február 29-én tartják majd egy helyi középiskolában.

    (Forrás: CNN)