új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Napjaimat normális esetben a szerkesztőségben, vagy riportúton töltöm, így ebédjeimet az utóbbi évtizedekben kifőzdékben, éttermekben fogyasztottam el a kollégáimmal, rosszabb esetben pedig útközben faltam be egy csokit. Hasonló a helyzet a vacsorákkal is. Röviden, eddig nem kényszerültem rá, hogy főzzek.

    Izolációm ötödik hetének kezdetén azonban rám szakadt az érzés, hogy elegem van a rendelt pizzából, indiaiból, és a kézműves háziszendvicseimből is. Benyúltam a mélyhűtőbe, hogy elővegyem a karanténvásárlásnál, hetekkel ezelőtt vásárolt

    mirelit zöldborsót.

    Hamar kiderült, hogy a vágyott kifőzdés ebédet nem annyira egyszerű megvalósítani. A terméket ugyanis nem elég kiolvasztani és felmelegíteni.

    Főzni kell.

    Telefonon kértem segítséget, és az első amit főzésben jártas barátom mondott az úgy nevezett rántás elkészítése volt, mert ez állítólag alapvető kellék a főzelékeknél. Mivel a rántáshoz liszt kell, én pedig nem akartam egy kiló lisztet venni, csak azért hogy egy adag főzeléket készítsek, újabb tanácsot kaptam: készítsem el az ebédem egy kis főzőtejszínnel.

    Mivel a produkció gyorsan és hibátlanul sikerült, viszont kellett hozzá számtalan improvizatív lépés, alább közreadjuk a legfontosabb lépéseket azoknak, akiket hasonló élethelyzetbe kényszerített a koronavírus.

    1. A zöldborsót meg kell párolni! Lábost vagy serpenyőt válasszak? Rövid bizonytalankodás után a serpenyőt választom. Hagymát kellene pirítanom olajon, de nincs hagymám, sem főzőolajam. Vajra ráöntöm a borsót, és kavargatom.

    b01

    2. Mivel a vaj nem tűnik elégnek, ráöntök olivaolajat.

    3. Míg a termék serceg, azon gondolkodom, hogy ki kellett volna-e olvasztani az első lépés előtt? Ezzel már elkéstem, inkább rendületlenül kevergetek.

    4. A telefonos instrukciók szerint fel kell öntenem a borsót vízzel. Ehhez nem bizonyul elég mélynek a serpenyő, úgyhogy átöntöm a lábasba. A padlóra és a pultra szóródott borsómennyiséget járványügyi okokból nem rakom vissza, hanem kidobom.

    b02

    5. Főzöm tovább a mixet. A lé olyan sápadnak néz ki, hogy hirtelen ötlettől vezéreltetve tejet öntök bele. :O

    6. Ahogy javasolták, kiveszem a borsó felét, összeturmixolom főzőtejszínnel, majd visszaöntöm. Látványra hirtelen főzelékszerű lesz a cucc.

    b03

    7. A mix sótlan. Megsózom. Sós, de jellegtelen ízű keveréket kapok. Minden otthon található fűszerből öntök bele: majoránna, bazsalikom, bors. Még só.

    8. Még mindig nem finom. Találok a hűtőben gyömbért. Az apróra szeletelt gyömbért a rotyogó lébe öntöm. Karakteres, de főzelékre egyáltalán nem emlékeztető ízelegy képződik.

    9. Előre menekülök: curryt és kurkumát szórok a lábasba.

    10. Most kellene az ételhez petrezselymet adni, ami nincs. A hétvégi kirándulásról viszont maradt medvehagyma. Felaprítom, belekeverem.

    11. A borsó puha. Kitálalom.

    A végeredmény karakteres, erős indiai konyhás felhangokkal bíró zöldborsós keverék, aminek a klasszikus főzelékhez nem sok köze van, de finom. Két tükörtojással tálalom a klaviatúra mellé.

    b05

    Elkészítési idő: Nagyjából egy menzás ebéd ideje, a kifőzdéig tartó oda-vissza utat is beleszámolva. 45 perc+16 perc mosogatás.

    Általános tanács kezdőknek. Ne böngésszen recepteket! Valószínűleg hasonlóan kedvező eredményt kap, ha bármilyen fűszert és általunk kedvelt összetevőt keverünk egybe. Hamarosan spenóttal, majd csirkével és rizzsel kezdek kísérletekbe.

    Jó étvágyat!

  • A világ bezárt állatkertjeiben különféle programokat találnak ki a dolgozók, hogy a távolból szórakoztassák magukat, a látogatóikat, valamint az állatokat is. Ilyen volt legutóbb, amikor Birri, a fóka kirándult egyet az ausztrál Sea Worldben.

    Ehhez hasonló produkció volt a texasi állami akváriumban is, ahol pedig Chico, a lajhár kapott egy VIP-túrát.

    A nem sokat mozgó állat egy boton csimpaszkodott, ahogy a gondozók végigvitték az állatkert különféle részein, a delfinek kifejezetten izgalomba jöttek tőle, hogy új, szokatlan látogatóval találkozhatnak.

  • 2020. április 6.

    Ez egy könnyen érthető cikk

    a koronavírusról.

    Az ÉFOÉSZ honlapján

    és a Facebook oldalunkon

    minden hétköznap megjelenik

    egy könnyen érthető összefoglaló

    a friss hírekről,

    információkról.

    A koronavírus egy vírusfajta,

    ami betegséget okoz.

    A betegség,

    amit a koronavírus okoz,

    hasonlít az influenzára

    és tüdőgyulladást okozhat.

    Eddig ezt a vírust nem ismertük.

    Bővebben a koronavírusról itt olvashatsz:

    https://efoesz.hu/egyeb/koronavirus-konnyen-ertheto-tajekoztato/

    Jelenleg

    Magyarországon

    több,

    mint 700

    igazoltan koronavírusos

    emberről tudunk.

    Egyre több emberről fog kiderülni,

    hogy koronavírusos.

    Várható,

    hogy egyre több emberről fog kiderülni,

    hogy koronavírusos.

    Valószínűleg

    sokan vannak olyanok is,

    akik elkapták a vírust,

    de nem tudjuk róluk.

    Sajnos több lett az elhunytak száma is:

    már 38 ember halt bele a koronavírusba.

    A legtöbb fertőzés

    a fővárosban

    Budapesten,

    és Pest megyében van.

    Minden megyében van

    fertőzött ember.

    Fontos tudni,

    hogy a koronavírusnak

    nem mindig vannak tünetei.

    Van,

    aki jól érzi magát,

    mégis fertőző.

    Ezért fontos,

    hogy aki teheti

    maradjon otthon!

    Ezzel megállíthatjuk

    a koronavírus terjedését.

    18 év után először

    beszédet mondott

    az angol királynő.

    Arról beszélt,

    hogy aki teheti,

    maradjon otthon.

    Te is segíts másokon!

    Maradj otthon!

    Csak akkor menj ki a lakásból,

    ha nagyon fontos dolgod van!

    Kilenc és dél közt

    csak akkor menj ügyeket intézni,

    ha elmúltál 65 éves!

    Így segíthetsz megállítani a vírus terjedését.

    A királynő beszédében

    azt is elmondta,

    hogy köszöni

    az egészségügyi dolgozók munkáját.

    Ők nem tehetik meg,

    hogy otthon maradnak.

    Nekik muszáj dolgozniuk,

    hogy segítsenek az embereken.

    Magyarország Kormánya

    is hálás az egészségügyi dolgozóknak.

    Orbán Viktor

    Magyarország miniszterelnöke

    500 ezer forint jutalmat ad

    az egészségügyi dolgozóknak,

    még ebben az évben.

    Így köszöni meg nekik

    a sok munkát

    ebben a nehéz helyzetben.

    Te is megköszönheted

    az egészségügyi dolgozóknak

    a kemény munkát.

    Minden este

    8 órakor

    állj ki

    az erkélyre,

    vagy állj oda

    az ablakhoz,

    és tapsolj!

    Az emberek Magyarországon

    így köszönik meg

    az egészségügyi dolgozók munkáját.

    Mit tegyek,

    hogy ne kapjam el

    a koronavírust

    és ne fertőzzek meg másokat?

    Az első és legfontosabb,

    hogy maradj otthon!

    Akkor is megfertőzhetsz másokat

    amikor nincsenek tüneteid!

    Gyakran moss kezet!

    Fertőtlenítsd a kezed!

    Ne adj puszit!

    Ne ölelj meg másokat!

    Ha betegnek érzed magad,

    ne menj orvoshoz!

    Inkább telefonálj a segítődnek

    vagy a háziorvosodnak.

    Így megállíthatjuk

    a vírus terjedését.

    Friss hírekért,

    információért

    figyeld a híreket,

    és a kormány oldalát,

    a www.koronavirus.gov.hu-t.

  • A szegedi Pláza az Árkád után nagyban veszített vásárlóiból, de azért még legalább élelmiszerért vagy moziba mindig elmentek oda az emberek a békeidőkben. Ilyenkor bevett dolognak számított, legalábbis utolsó hosszabb szegedi látogatásomnál még biztosan bevett dolog volt, hogy a Búvár-tónál leüljön egy picit az ember, a 100-200-ért vett kacsatápot bedobálja a madaraknak, és mindenki ellegyen a maga helyén: az ember a mesterségesen épített kőburkolatok fölött, a madár a természet lágy ölén. 

    Aztán jött a koronavírus és Szegeden is egyre kevesebben mozdulnak ki, mozi nincs, aki élelmiszert vásárol be, az meg nem áll meg pihenni. Itt volt hát az ideje az amúgy is sokszor bátran partra lépkedő madaraknak, hogy elvegyék azt, ami megilleti őket - a tó környékét, a padokat, sőt, már a mélygarázs elejét is.

  • Cavanaugh Bell a marylandi Gaithersburgban lakik, ahol jótékonysági csomagokkal segíti ki az időseket, akik a koronavírus miatt veszélyeztetett korcsoportba tartoznak.

    Az egész történet onnan indult ki, hogy a kicsi Bell édesanyjával beszélgetve elmondta min gondolkozott, hogy az ő nagymamája a legjobb barátja, és segíteni szeretne neki, hiszen 74 évesen neki sem ajánlott kimozdulni bevásárolni.

    Ezért elmentek  boltba megvenni a szükséges termékeket, majd konstatálta, hogy több idős szomszédja is van a nagymamájának, akik szintén segítségre szorulnak, ezért a megtakarított pénzén elmentek ún. ápolási csomagokat összeállítani.

    Ezekben a csomagokban van WC-papír, mosható törlőkendő, higiéniai termékek és egy rakat étel

    - nyilatkozta Bell.

    Az összes pénzét felhasználva - ami 600 dollár volt - sikerült 100 ilyen csomagot összeállítaniuk.

    Ennek az akciónak híre ment, és elkezdtek adakozni nekik, de a csomagokat továbbra is Bell és édesanyja szállítják le, hogy elkerüljék a fertőzés veszélyét. Az adományok fogadására létrehoztak egy közösségi élelmiszerraktárat Gaithersburgban.

    Remélhetőleg ezer emberen tudunk majd segíteni. Addig tesszük a dolgunkat, amíg el nem fogynak az adományok, vagy a járvány véget nem ér

    - mondta Bell édesanyja.

    Az adományok fogadására egy GoFundMe kampányt is indítottak, ahol a kitűzött 10000 dolláros cél fele már össze is gyűlt. 

    via CNN

  • Igen, az ott egy katona, aki egy szamarat cipel a hátán. A képpel mostanában internetet lehet rekeszteni, azzal a felirattal terjed, hogy egy második világháborús archív fotó, és a baka azért kapta a hátára a szamarat, mert épp egy aknamezőn haladnak, és ha az állat elkezd rohangálni, mindenki rövid úton meghal. 

    Elég nyilvánvaló a párhuzam a mostani járványhelyzettel: ha nagy a vész, a leghülyébbeket kell először kontroll alá venni, akik nem is értik az egészet, mégis mindenkit veszélybe sodorhatnak. (Hülye alatt pedig az általános internetes népszokás alatt bárkit lehet érteni, akik nem mi magunk vagyunk.)

    A Snopes azonban kiderítette, hogy a fotónak valójában semmi köze aknamezőkhöz, vagy a világháborúhoz: Algériában készült, 1958-ban, és a francia idegenlégió tagjai láthatók rajta, a szamár pedig elkódorgott, és az éhhalál szélén találtak rá véletlenül. Miután visszavitték a táborba a végletekig kimerült jószágot, Bambinak nevezték el, és az egység kabalaállata lett.

  • Az állatkert legidősebb elefántját, Luckyt ünnepelték meg vasárnap a San Antonio állatkertben, aki 1962 óta tartózkodik ott. A szülinapi partit két elefánttársával élvezhette Lucky, a rajongók pedig egy Facebook élő videón követhették:

    Az ázsiai elefántok normál esetben egy évtizeddel hamarabb elpusztulnak, mivel romlik a látásuk, hallásuk és elhasználódnak a fogaik. 

    Az állatkertben viszont odafigyelnek a rendszeres mozgásra, és különleges ételeket kapnak, plusz napi szinten megvizsgálják őket.

    Egy elefánt etetése 3500 dollárt (~ 1,2 millió forintot) igényel havonta.

    Ezért az ünneplést egyben arra is használta az állatkert, hogy adományt gyűjtsenek. Ugyanis a San Antonio Állatkert 100%-ban a jegyértékesítésből finanszírozza a költségeket, ami most a koronavírus miatt teljes egészében kiesett. 

    A Fővárosi Állat- és Növénykert is hasonlóan zárva tart a veszélyhelyzet ideje alatt, amire egymást követő napon pedig legutóbb az 1956-os forradalom idején, vagyis 64 éve volt példa.

    via CNN

  • Shop-Show
    Shop-Show

    Ahogy világszerte bezártak a mozik, a filmforgalmazók jobb híján kezdenek megbarátkozni az online filmpremierek gondolatával (erről mi is írtunk a karantén első napjaiban). Több stúdió az új, kevésbé kiemelt bemutatóit tölti fel a netre, de a Focus máshogyan próbál közel kerülni a karanténban otthon ülő mozirajongókhoz: ők hétfőnként régebbi filmklasszikusaikat adják, élő Facebook-közvetítés formájában.

    Ráadásul minden vetítésen "jelen lesz" a rendező is, aki a film után válaszol a nézők korábban feltett kérdéseire.

    • Április 6-án a Gosford Parkot vetítik, és Julian Fellowes forgatókönyvíró válaszol,
    • április 13-án a Holdfény királyság és Wes Anderson lesz soron,
    • április 20-án a Shop-Show és Kevin Smith,
    • április 27-én pedig a Szerelmem nyara (de Pawel Pawlikowski jelenlétéről egyelőre nincs hír).

    Bővebben a Slashfilmen.

  • Új-Zélandot is elérte a járvány, a kormány elképzelése a védekezésre az, hogy az állampolgároknak muszáj otthon, saját "buborékukban" maradniuk most. Március 25-e, a lezárás kezdete óta nem szabad szomszédokkal, barátokkal találkozniuk.

    Az új-zélandi gyerekek aggodalmukat fejezték ki a helyi sajtónak, hogy mi lesz így kedvenceikkel, de Jacinda Ardern, az ország miniszterelnöke megnyugtatta őket sajtótájékoztatóján:

    Mind a fogtündért, mind a húsvéti nyuszit létfontosságú munkavállalónak tekintjük. De valószínűleg most őket is lefoglalja majd saját családjuk, saját nyuszijaik. Szóval azt mondom Új-Zéland gyermekeinek, ha esetleg nem jelenne meg nálatok a húsvéti nyuszi, akkor meg kell most értenünk, hogy ebben a helyzetben neki sem könnyű mindenhová eljutnia.

  • Amerikában is óriási gondokat okoz a járvány, ezért a közel 9 millió lakosú New Yorkban a helyi tömegközlekedésen az alábbi sokat mondó tábla várja az utasokat:

    A felirat arra kérdez rá az utastól, hogy fontos munkát végez-e, vagyis olyan dolgozó, akinek ezekben az időkben feltétlenül szükséges a munkája. Ha az utas erre a kérdésre nemmel tud válaszolni, akkor a tábla megkérdezi tőle, hogy mit keres itt egyáltalán, menjen szépen haza.

  • Pikotaro, a japán előadó, az úgynevezett "közösségi oldalak sztárja" még 2016-ban lett felkapott azzal a videóval, ahol tudják, mindössze annyi történik, hogy egy férfi furán táncol és 

    Képzeletbeli tollakat dugdos almákba meg ananászokba

    Akik lemaradtak róla, azoknak most sajnálom, de meg fogom mutatni:

    Ezt a videót csinálta most újra Pikotaro a koronavírus járványra reagálva. Az új videó képileg szinte ugyanaz, mondanivalóilag viszont jelentősen fontosabb dolgokat mond az almatollaknál: mégpedig azt, hogy mosson kezet, illetve imádkozzunk az emberekért és a békéért.

    ppap.png
    Fotó: Youtube / Pikotaro
  • Egy újabb olyan cím, amit nem gondoltam volna, hogy valaha le kell írnom, és igazából már egy kicsit meg is bántam, hogy mégis leírtam. De hát ezt nem nagyon lehet máshogy mondani, mert itt nincs semmiféle átverés, itt pontosan arról van szó, amiről a cím szól.

    A tavalyi év hivatalosan is legrosszabb filmje, a Macskák ugyanis jelenleg épp bizonyos körök érdeklődésének középpontjában van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a kérdésnek, miszerint

    az animátorok tényleg csináltak-e CGI-segglyukakat a filmben az animált színészek hátsó felére,

    már a világ legkomolyabb legenda-leleplező oldala, a Snopes is külön tényfeltárást szentelt.

    A dolog abból indult, hogy valaki azt hallotta, hogy valaki azt mondta, a film stábjából egy időszakban több animátornak semmi más dolga nem volt, mint hogy eltüntesse a színészek/macskák animált végbélnyílását a filmből. Ami azt jelentené, hogy létezne valahol egy olyan, a végső változat előtti változat a filmből, amelyen ezek még láthatóak, és egyes (anti-)rajongók követelik, hogy ezt hozzák nyilvánosságra.

    Egy stábtag ugyanakkor korábban azt írta az ügyet firtató kérdésre, ilyesmiről nincs szó, csak arról, hogy néhány jelenetben úgy állt a digitális macskák digitális szőre, hogy az, khm, félreérthető volt.

    A Snopes egyelőre nem tudta lezárni a kutatást, de már megkeresték a stáb animátorait a kérdéseikkel.

  • A mindennapos közlekedést egy ideje sokan az otthon vonalhálózatára cseréltétek

    - állapítja meg rendkívüli helyzetfelismerőképességéről tanúságot téve a Volánbusz Zrt. a hivatalos Facebook-oldalán az alábbi posztban.

    A bejegyzéshez csatolt képen pedig összeszedték a még most is biztonságosnak számító úti célokat: a konyhát, a nappalit, az erkélyt és a WC-t is végállomásként ábrázolják a tömegközlekedési útvonalak jellegzetes térképeit  utánozva.