új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Két alig néhány napos, magára maradt gólyafiókát mentettek ki egy villanyoszlop tetején lévő fészekből a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság posztja szerint a nyíregyházi és újfehértói tűzoltók létrával emelkedtek a fészekhez, majd lehozták a fiókákat, akik szülők nélkül akár egyetlen nap alatt is elpusztulhattak volna.

    A gólyafiókák ezt követően a Hortobágyi Madárkórházba kerültek, de ha majd elég nagyok lesznek, szabadon engedik őket.

  • Vasárnap Kasmír Pakisztán által ellenőrzött területének határánál egy indiai falu lakói elkaptak egy galambot, ami állítólag a határ másik oldaláról érkezett, és azonnal átadták a rendőrségnek, a madár lábán ugyanis egy számozott gyűrű volt.

    Ez mondjuk postagalamboknál annyira nem meglepő, de mivel az indiai hatóságok szerint lehet, hogy egy pakisztáni kémgalambról van szó, ezért úgy gondolták, jobb kivizsgálni, mit is jelent a számsor. Persze könnyen lehet, hogy nem egy titkosított üzenetről van szó, a számok tényleg csupán azt jelölik, hogy kinek a tulajdonában van a madár. 

    Nem ez az első eset, hogy az indiai hatóságok elcsíptek egy galambot, 2016-ban a pakisztáni határnál egy olyan madarat kaptak el, aminél egy, India miniszterelnökének, Narendra Modinak szánt üzenet volt. Egy évvel előtte pedig egy olyan galambot fogtak el, aminek nem a lábához volt rögzítve üzenet, hanem a testére írtak szavakat.

    (Sky News)

  • Hihetetlenül közelinek tűnik a Hold Timár Gábor felvételén, pontosabban ugyanakkorának, mint a Szabadság-szobor a Gellért-hegyen. 

    Ezt a király fotót május 26-án 23:45-kor készítette a holdnyugtáról a ferencvárosi otthonából, ami pontosan 2800 méter távolságra található a Gellért-hegytől. A lenyugvás egész folyamatát sikerült lefotóznia, de ezen a képen van pontosan a szobor mögött a rajzfilmszerű holdsarló. A Hold éppen telik, így egy

    karcsú, fordított C betűt formázott tegnap este. 

    A holdnyugta és a Szabadság-szobor
    A holdnyugta és a Szabadság-szobor
    Fotó: Timár Gábor / flickr
    A holdnyugtás sorozat
    A holdnyugtás sorozat
    Fotó: Timár Gábor / flickr

    Gábor nem ma kezdte a hold-, ég- és villámfotózást, melegen ajánlom a galériáját a Flickr-en, ahol az alábbihoz hasonló nagyszerű képeket lehet találni.

    A telihold 2020. május 7-én
    A telihold 2020. május 7-én
    Fotó: Timár Gábor / flickr
  • Andrew Pern, az egycsillagos Star Inn at Harome séfje a járvány ideje alatt a gyerekei segítségével több száz ételt készített a környékbeli kórház dolgozóinak. Egyszer csak levelet kapott a megyei tanács gyermekvédelmi osztályától, amiben arról írtak, tudomásokra jutott, hogy "kiskorúakat foglalkoztat a konyháján", és a levél mellé betettek egy brossurát is arról, hogy milyen szabályokat kellene betartania.

    A hivatalos levél szerint a családot egy televíziós interjú "buktatta le", a hétgyerekes apuka pedig Twitteren öntött tiszta vizet a pohárba. Andrew Pern szerint csupán két gyermeke segített neki az étterem konyháján, és ők betartottak minden higiéniai szabályt, a többiekkel pedig otthon főztek.

    andrew pern
    Fotó: The Star at Harome/Twitter

    Pern próbálta viccesen felfogni a helyzetet, és egyúttal kifejtette, jó lenne, ha minél több gyerek próbálhatná ki magát a konyhában. Hozzátette, persze nagyon büszke a gyerekeire, akik segítettek neki elkészíteni az ételeket az egészségügyi dolgozók számára.

    A megyei tanács azóta egyébként elnézést kért a családtól, elismerték, hogy a körülmények nem indokolták, hogy ilyen figyelmeztetést küldjenek.

    (Sky News)

  • A már a kéktúra útvonalát is lefutó trió (Zenyik Róbert, Medgyessy Gergely és Lőrincz Olivér) minden évben kitalál magának valami kihívást. Most éppen azt, hogy egy menetben felfutnak Magyarország tíz legmagasabb hegycsúcsára. Szerencséjükre ez a tíz csúcs viszonylag közel van egymáshoz, de még így is 88 kilométer és vagy 3800 méter szintemelkedés vár rájuk. 

    Lőrincz azt mondta, voltak betervezve versenyeik tavaszra, és hogy azok elmaradtak, valamit csinálniuk kellett, elég spontán jött az ötlet, a korlátozások lazításával pedig már lehetőségük is van megfutni a tízcsúcsos kört. 

    98004546 2784428828346876 935890330329284608 o.png

    A végig együttmaradó csapat Szilvásváradról indul, először a 958 méter magas Istállós-kőre mennek fel. A Bükkben még öt csúcsuk lesz, a Szilvási-kő (961 m), a Tányéros-töbör (958 m), a Bálvány (956 m), a Kőrös bérc (956 m) és a Virágos-Sár-hegy (955 m). Ezután futnak át a Mátrába, ahol Sirok felől megmásszák a Kékest (1014 m), majd jön a Hidas-bérc (971 m), végül a Péter hegyese (960 m) és a Galyatető (964 m) következik.

    Nem mindegyik csúcsra vezet turistaút, de a futók amennyire lehet, mindegyiket próbálják megközelíteni.

    Lőrincz azt mondta, elsősorban élvezni akarják a várhatóan 11-12 órás futást és a szép tájat, és talán majd mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy csapatban teljesítsék ezt a kört, akár olyanná is válhat, mint a Börzsöny Kör

  • Pár nappal ezelőtt kiszivárgott a Nova Poshta egyik kijevi postafiókban készült felvétel, amin az látható, hogy az egyik ügyfél, aki szájmaszk nélkül érkezett, letolja a nadrágját, majd leveszi az alsóneműjét, és azt a fejére teszi.

    A nőnek állítólag felajánlották, hogy adnak neki ingyen és bérmentve egy maszkot, de ő ezt nem fogadta el, és inkább bugyit húzott a fejére. 

    maszkhelyett.png
    Fotó: Youtube

    A Nova Poshta egy helyi lapnak megerősítette, hogy tényleg az ő egyik kirendeltségükön történt az eset. Hozzátették, nem kívánnak feljelentést tenni a nő ellen, viszont annak az alkalmazottjuknak, aki kiszivárogtatta a felvételeket, viselnie kell a tetteinek a következményét, és valószínűleg el fogják bocsátani. 

  • Talán nem ciki, de még csak most értem a II. Erzsébet életét feldolgozó sorozat, A Korona (The Crown) első évadának végére. (Aki meg akarja nézni a sorozatot, inkább tegye el ezt a cikket későbbre.)

    A negyedik részben foglalkoznak a nagy londoni köddel. 1952. december 8-án fullasztó köd ülte meg a várost, az emberek maszkban vagy sálat a szájuk elé tartva közlekedtek az utcán, a kórházak megteltek betegekkel, még a folyosókon is jajveszékelő embereket láttak el a leterhelt orvosok, ápolók, mert nem volt elég kórházi ágy. Ez eddig mind igaz, mi is írtunk róla, a legdurvább becslések szerint 12 ezer ember halt meg a szmog miatt, amit a szélcsendes időjárás, a megnövekedett autóforgalom és a magas kéntartalmú szénnel üzemeltetett londoni erőművek okoztak. 

    Engem az érdekelt, hogy igaz-e, hogy az agg Winston Churchill, aki 1940-45 után ekkor már másodszor töltötte be a miniszterelnöki posztot, csakugyan olyan érzéketlen volt eleinte, mint ahogy a sorozat bemutatja őt sőt, már előre lehetett tudni, hogy bekövetkezik a katasztrófa, de ezt még a töketlen ellenzék se tudta kihasználni.

    Nos, szolgáltassunk igazságot Churchillnek: ezt semmi sem támasztja alá, a gyilkos szmogot minden bizonnyal senki sem látta előre, és semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy a vén háborús csataló fitymálta volna a ködöt.

    A sorozat szerint ezekben a napokban éppen titkárnőjével volt elfoglalva, aki kora alapján az unokája lehetett volna, és gyengéd románc kezdett kibontakozni kettejük között. Ennek egy csattanás vetett véget, a hölgyet ugyanis elütötte egy piros emeletes busz. Churchill elment a kórházba, ahol megmutatták neki titkárnője holttestét. A miniszterelnök ekkor szembesült a kórházbeli állapotokkal, és állt végre a köd elleni védekezés élére.

    Nos, ezek után talán mondani se kell: a 78 éves Churchill ekkor már legfeljebb a felesége iránt táplált gyengéd érzelmeket, a titkárnő kitalált személy, ahogy a halála is az: azokban a napokban senkit sem tudott elcsapni a busz, mert a londoni közösségi közlekedést egy az egyben leállították. 

  • Februárban érkezett az innsbrucki állatkertből két zerge a Szegedi Vadasparkba, és nemrég újabb fővel bővült a család, május 19-én ugyanis megszületett az első hazai állatkerti zerge.

    Bár zergék történelmi Magyarország területén is éltek, ennek ellenére ismeretlen fajnak számít nálunk, hiszen valahogy kimaradtak a hazai állatkerti gyűjteményekből. Ezért is számít kiemelt zoológiai eseménynek, hogy Szegeden is született zergegida.

    - áll a hivatalos közleményben.

    rupicapra rupicapra kid 20200520 01
    Fotó: Lajos Endredi/Szegedi Vadaspark

    A kecskeformájú párosujjú patás Európa magashegységeiben él, egészen az Alpoktól a Kaukázusig, így itt a szomszédban, a Kárpátokban is. A gravitációt meghazudtoló fürgeséggel mássza meg a legmeredekebb hegyoldalakat, köszönhetően erős lábizmainak, ízületeinek és rugalmas, szétterülő patájának. Legelterjedtebb alfaja az alpesi zerge, viszont egyes elszigetelt alfajai, mint a tátrai és a dél-franciaországi kartauzi zerge veszélyeztetettnek számítanak. Ferenc József császárnak köszönhetően Európán és Kis-Ázsián kívül még Új-Zéland déli szigetén is élnek zergék.

    A zerge kontrasztos mintázata egyrészt a rejtőzését szolgálja, másrészt egyedi, tetszetős megjelenést kölcsönöz számukra. A nyakán és a farán meghosszabbodott szőr izgalmi állapotban felborzolódik, ez a közismert „zergetoll”, amely a vadászok körében még a szarvaknál is népszerűbb trófea. Mindkét nemre jellemző a hátrafelé hajló szarv, amely más tülkösszarvúakkal ellentétben vékony, felfelé álló, enyhén kampós, és védekezésre szaporodási időszakban a hímek a nőstényért vívott küzdelmében szolgál. 

    A nőstények vemhessége 24-26 hétig tart, többnyire 1, ritkán 2 kicsinyüket kb. 6 hétig táplálják, míg önállóan el nem kezdenek legelészni.

  • Szalay Kornél Géza XV. kerületi fideszes képviselő csodálatos videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben hálát ad Istennek azért, hogy Orbán Viktor már tíz éve kormányoz. A videóban felbukkan az R-Go egykori frontembere, Szikora Róbert is, van benne koccintás a végén, de ha nem lenne Szalay Kornél Géza produkciója, higgadt helyzetértékelése és hálálkodása, akkor nem lenne annyira tökéletes ívű. 

  • 100941532 109204560681618 2919594324397446554 n
    Fotó: sylvibodi / instagram

    Vidéken tartott mérsékelt digitális detoxot a karantén ideje alatt Bódi Sylvi nemzetközi szörfceleb, aki instagramos követői kérésére az beszámolt arról, mi mindennel töltötte még az idejét. 

    Amit nem csinált:

    • nem parázott
    • nem nézett híreket
    • keveset posztolt, minimális időt töltött a közösségi médián
    • a telefonját is alig használta
    • nem raktározott be lisztből, cukorból
    • nem agonizált, hogy mikor utazhat már megint

    Amit csinált:

    • feltöltötte a készleteit fehérjeporral, vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel
    • sokat gondolkozott
    • elutazott vidékre, élvezte a lassú életet
    • kerti munkákat végzett, elültetett kb. 200 db növényt, kapált, gereblyézett, vízhólyagot növesztett, „amit büszkeséggel viseltem. Nem bírja a paraszt a szántás... Sebaj, majd belejön" – fogalmazott.
    • megtanult jól szőlőt metszeni
    • gombazsákot vett, és laskagombát termeszt
    • felfedezte, milyen boldogsággal tölti el, ha földdel és növényekkel foglalkozik

    Új célokat tűztem ki. A teljesség igénye nélkül néhány: veteményes kialakítása,saját tyúkjaim lesznek, elmélyülök a zöldség-gyümölcs termesztésszel kapcsolatos ismeretekben, igyekszem minél többet megtudni a témáról.

    Bódi azt írja, sokat olvasott még a karantén ideje alatt, és megfigyelte, mennyivel boldogabb vidéken.

    Hozzám az egyszerü, falusi élet közelebb áll, mint a pörgös fővárosi. Itt könnyebb megtalálni önmagamat és a tisztább környezetben a lelkem és a gondolataim is kitisztulnak...

  • Azaz Pandemic és Quarantine.

    Egy mexikói állatkertben születtek a járvány idejére bevezetett kijárási korlátozások ideje alatt, március 20-án. Az állatkert állatorvosa szerint a karantén miatt távol maradó látogatók nem stresszelték az állatokat a jelenlétükkel, így tudtak zavartalanul megszületni a kis pumák. (Nem sokkal korábban egy tigrisbébi is született, akit Covidnak kereszteltek el.)

    Az Euronews azt írja, hogy a puma (Felis/Puma concolor) veszélyeztetett állatfajnak számít Mexikóban, több országban, köztük az Egyesült Államokban például már nem is fordul elő vadon, így a kicsik születése hozzájárulhat a faj fennmaradásához.

    A bébik egy cirkuszból mentett pumacsaládhoz tartoznak, miután 2015-ben Mexikóban betiltották az állatos cirkuszi műsorokat.

    Karantén
    Karantén
    Fotó: Victoria Razo / AFP
    Járvány és Karantén
    Járvány és Karantén
    Fotó: Fotó: Victoria Razo / AFP
  • A police.hu számolt be a nap leghülyébb és egyben borzasztó szomorú híréről.

    Van ugyanis Biharnagybajomban egy ember, aki

    • képes volt betörni egy családi házba,
    • ellopni egy esküvői- és egy koszorúslányruhát, hogy ezek továbbadásával sok pénzt szerezzen (hiszen köztudott, hogy az esküvői ruhákat vagyonokért szerzik be a menyasszonyok, legtöbbször kifejezetten rájuk szabva készítik el őket, de a kölcsönzés is egy vagyon),
    • de végül mindössze 1500 forintért tudta őket elpasszolni egy ismerősének,
    • és a végén még a rendőrök is elkapták.
    A két ruha visszakerült a tulajdonosához.
    A két ruha visszakerült a tulajdonosához.
    Fotó: Police.hu
  • pam

    Nem.

    De ahhoz képest, hogy egy olyan sorozatról beszélünk, ami arról szólt, hogy gondosan kivágott fürdőruhát viselő nők lassított felvételben futottak a kamera felé, meglepő, mennyire szimpatikusan önironikus volt erre Pamela Anderson, a tévésorozat egyik fő fürdőruhaviselőjének magyarázata, amikor arról kérdezték, mit szólt a Dwayne "A Szikla" Johnson és Zac Efron főszereplésével készült, 2017-es mozifilmhez.

    Nem tetszett. Hagyjuk meg a rossz tévéműsorokat rossz tévéműsoroknak. Mert a Baywatchnak épp ez volt a vonzereje. Ha ki akarjuk rángatni az ilyen műsorokat a tévéből, azzal csak elrontjuk az egészet.

    Nem lennék most Dwayne Johnson helyében!!!

    Na jó, azért lennék.

  • Május 27-étől fogva már napi 4000 látogatót engednek be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, így gyereknap már valamivel többen tudják megnézni az állatokat, mint az újranyitás első hetében, amikor még 2500 főben volt maximalizálva a kapacitás, közölte az állatkert. De a kasszák továbbra is zárva tartanak, jegyet venni a helyszínen nem lehet, csak az interneten.

    Mi is megírtuk, hogy május 20-án újranyitott az Állatkert, miután a járvány miatt hatvanhat napig zárva tartott; ilyesmire a második világháború óta nem került sor, sőt huszonhat éven keresztül egyetlen olyan nap se volt, amikor zárva tartottak volna. A maszkviselés és a távolságtartás ajánlott, a fedett állatházak egyelőre még zárva tartanak.

    Beszámolónkat az újranyitásról itt tudják elolvasni:

    Kapcsolódó

    Újranyitott a budapesti Állatkert, de azért még védik az embereket és az állatokat is

    Kevesebb látogatót engednek be, kivételesen tilos az állatok szekírozása, de újra megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert – megnéztük az első hétvégét. Huszonhat éve egy napot sem töltöttek látogatók nélkül – most egyből hatvanhatot.