új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Raffaello Sanzio (1483-1520) reneszánsz olasz festő valószínűleg nem szerette az orrát, ezért annak "idealizált" változatát festette meg önarcképein - állítják a római Tor Vergata Egyetem kutatói, akik elkészítették a mester arcának háromdimenziós rekonstrukcióját, és ennek alapján jutottak a következtetésre.

    Minden bizonnyal a valóságosnál finomabb vonásúnak festette meg az orrát. Az övé ugyanis finoman szólva, valamivel feltűnőbb volt

    - fogalmazott Mattia Falconi, az intézmény molekuláris biológusa.

    Raffaello 1520-ban 37 éves korában halt meg, feltehetőleg tüdőgyulladás következtében. Sírját a római Panteonban egész évben egy szál vörös rózsa jelzi.

    Híres önarcképe, amely általában a firenzei Uffizi Képtár falán lóg, ám jelenleg egy római kiállításon látható, nagyjából 15 évvel a halála előtt készült, és frissen borotválva örökíti meg a mestert. A portrén ugyanaz a sasorr látható, amely Raffaello több másik, saját magát megörökítő munkáján is szerepel.

    Raffaello sírját 1833-ban XVI. Gergely pápa utasítására kibontották, és földi maradványait márvány szarkofágba zárták. Ekkor koponyájáról egy gipszmintát készítettek. A szakértők azonban nem voltak biztosak abban, hogy a földi maradványok a mesteré, mivel a sír feltárásakor más teljes és részleges csontvázakat is találtak.

    Több csontváz a festő diákjainak földi maradványa volt, a többit azonban nem tudták azonosítani.

    A világ idén ünnepli a reneszánsz mester halálának 500. évfordulóját, ezért az egyetemi kutatók elkészítették a gipszminta 3D-s rekonstrukcióját.

    Falconi szerint nagyjából 85 százalék az esélye, hogy a koponya valóban Raffaellóé, mivel az elkészült arcrekonstrukció nagyon hasonlít a mesterről más festők által készített portrékhoz, csakúgy mint saját önarcképeihez.

    A kutató reményei szerint egy nap újra lesz lehetőség a sírhely felnyitására, hogy közvetlen vizsgálatokat végezhessenek a koponyán. Ez számos rejtély megoldásában segítene, köztük annak megerősítésében, hogy mi okozta a mester halálát.

    (MTI)

  • Újabb világsztárok indulását jelentették be a jövő szerdai Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői.

    A verseny keddi hírlevele szerint a székesfehérvári viadalon férfi hármasugrásban várhatóan újra Magyarországon versenyez a kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok, aktuális világranglista-vezető amerikai Christian Taylor, aki magáénak tudhatja minden idők második legjobb eredményét (18,21 m). Négyszer volt első a Gyulai István Memorialon és tartja a versenycsúcsot (17,68 m - 2019). Méltó kihívója lesz a mostani világranglistán harmadik portugál Pedro Pablo Pichardo (18,08 m), minden idők ötödik legjobbja, kétszeres világbajnoki ezüstérmes.

    A remek formában lévő, Kozák Lucának (egyéni legjobbja: 12.86 mp) 100 m gáton ellenfelei között lesz többek között a 2017-es Gyémánt Liga-döntő második helyezettje, a kétszeres fedettpályás amerikai bajnok Sharika Nelvis (12.34 mp), a fedettpályás Európa-bajnok holland Nadine Visser (12.62 mp) és a berlini szabadtéri Eb-n aranyérmes fehérorosz Elvira Herman (12.64 mp).

    Női 400 m gáton szintén visszajelezte indulási szándékát a berlini Európa-bajnok, a svájci Lea Sprunger (54.06 mp), valamint a londoni olimpia bronzérmese (4x400 m), az ukrán Anna Rizsikova (54.35 mp).

    Női távolugrásban a legnagyobb név a dohai világbajnokságon ezüstérmes ukrán Marina Bek-Romancsuk (6,93 m), de indul a vb-bronzérmes fehérorosz Nasztasszja Mironcsik-Ivanova (7,08 m) is.

    Kuriózumnak ígérkezik a férfi 600 méter, ahol rajthoz áll a tavalyi dohai világbajnokságon 800 méteren aranyérmes amerikai Donovan Brazier, aki július végén 1:43.84 percet futott 800-on, ami a világ idei legjobbja.

    A Gyulai Memorialt zárt kapuk mögött rendezik, a sportág szerelmesei viszont az M4 Sporton és az m4sport.hu-n is élőben nézhetik meg a világ legjobb atlétáinak versengését. 

    (MTI)

  • Augusztus 16-án lenne 100 éves Charles Bukowski. Az amerikai alkotó születésnapját, életét, munkásságát és örökségét augusztus 18-án a budapesti Trip hajón nagyszabású emlékesttel ünneplik meg - írja az MTI.

    A programban szerepel drMáriás képzőművész, zenész, író rendhagyó performansz-kiállítása és személyes tárlatvezetése egyedi Bukowski-grafikái között, amelyeket a Macskák című válogatáskötethez készített. Ezek a képek a program végén megvásárolhatók.

    Az emlékest keretében Prieger Zsolt beszélget a Charles Bukowski-életműsorozat fordítójával, Pritz Péterrel az íróról és örökségéről. Ezután a Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó különítménye olvas fel részleteket az író műveiből. A fellépő Hajdú Róbert, Tóth Ádám, Bánvölgyi Tamás és Miklós Krisztián vitte színpadra Bukowski Postája nyomán a Vissza a feladónak! című darabot, amelyet a tervek szerint ősszel újra előadják a Tripen.

    A felolvasás után Bukowski-kvízt tartanak: a szerző életéből összeállított játék nyertesei egy-egy Bukowski-könyvvel gazdagodhatnak. A kvíz után pedig Bukowski after lesz a fordítóval, alias Doktor Pepperrel.

    Az 1994-ben elhunyt Charles Bukowski huszonéves korától rendszeresen írt, első novellája már 1944-ben megjelent, de utána folyamatosan visszautasították. Arra egészen 1969-ig kellett várnia, hogy bekerüljön az amerikai irodalmi köztudatba, akkor jelent meg két kötete és verseit beválogatták egy antológiába is. Addig alkalmi, sokszor fizikai munkákból élt, hosszú éveken át dolgozott például a Los Angeles-i postán - ezeket az éveket örökítette meg Posta című regényében.

    Bukowski a hetvenes években sorra publikálta regényeit, megalkotva bennük alteregóját, Henry Chinaskit, aki leginkább iszik, nőzik, lóversenyre jár, klasszikus zenét hallgat egyedül, és - akárcsak az író - illúzióktól mentesen szemléli a körülötte kavargó nyomorúságos világot. Bukowski stílusát minden művében alapvető közvetlenség, nyílt szókimondás, kíméletlen őszinteség és fanyar humor jellemzi.

    Bár a magyar olvasók elsősorban prózaíróként ismerik Bukowskit (regényei A Ponyva, a Posta, a Nők, a Tótumfaktum, a Hollywood, A kezdő), több mint ezer verset írt, közülük néhány bekerült a Vegyes felvágott címmel 2013-ban a Trubadúr által kiadott kötetbe.

  • Cobyról annyit kell tudni, hogy több Instagram-követője, és több pénze van, mint önnek meg nekem együtt. Előbbiből 1,8 millió, utóbbiból kb. 5 millió, persze dollárban. Ha még mindig kíváncsi rá, a Buzzfeed videójából kiderül, hogyan lett a jószág gazdagabb és népszerűbb, mint én, aki most írok róla, és ön, aki ezt olvassa.

  • Kínában nem ritka, hogy egy háztulajdonos elutasítja az ingatlanfejlesztő ajánlatát, és nem adja el neki a házát, de olyan rendkívül ritkán fordul elő, hogy mindez egy autópálya építésénél fordul elő, és rendesen körbeépítik a megmaradt házat.

    Pont ez történt Guangdong tartományban, a kétszer kétsávos autópálya híd közepén ugyanis ottmaradt Liang asszony házikója. A szerény, egyszintes, 40 négyzetméteres ház tulajdonosa azt mondta az újságíróknak, hogy a kormány nem biztosított neki csereingatlant megfelelő helyen, ugyanis egy hullaház mellett ajánlottak fel neki egy házat, oda viszont nem akart költözni.

    Az autópályahídnál 47 háztulajdonosból és hét cégből egyedül ő nem fogadta el a fejlesztő ajánlatát. A hírt megosztó South China Post egyébként arról ír, hogy egyes hírek szerint a nő nem egy, hanem négy cserelakást kért, ezt viszont a hatóságok nem adták meg neki.

    Forrás: Oddity Central
    Forrás: Oddity Central

    (Oddity Central)

  • Csaknem 10 évi fogság után visszakerült a tengerbe két beluga, Little Grey és Little White - jelentette be hétfőn a bálnák és delfinek vadonba való visszatelepítésével foglalkozó alapítvány, a Sea Life Trust.

    A bejelentés mellé egy videót is megosztottak Facebook-oldalukon:

    A két fehér delfin már 2019-ben Izlandra került a Távol-Keletről, de csak pénteken helyezték ki őket egy nyíltvízi gondozómedencébe a Klettsvik-öbölben az Izland déli partvidéke mentén elterülő Westman-szigetek egyikén, Heimaey-en. Egyelőre a medencében akklimatizálódnak, később megnyitják előttük az egész öblöt, amely a világ első, belugák számára kialakított menedékhelye.

    A narválfélék családjába tartozó delfinek egy orosz távol-keleti bálnakutató központban éltek 2011-ig, amikor egy kínai akvárium vásárolta meg őket. A sanghaji delfinárium azonban 2012-ben a Merlin Entertainment szabadidőpark-lánchoz került, amely már régóta elutasítja, hogy bálnákat fogságban tartsanak az emberek szórakoztatására.

    A belugákat tavaly júniusban hosszú légi úton Sanghajból Izlandra, egy szárazföldi kutatóállomásra szállították, ahol megkezdődött visszaszoktatásuk természetes életkörülményeikhez.

    (via MTI)