új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mintegy félmillió dollárért keltek el Bob Dylan elveszettnek hitt dokumentumai, köztük egy soha meg nem jelent interjú leirata, dalszövegek, a dalszerző-énekes fejtegetései zsidó identitásáról egy bostoni aukciósház árverésén.

    A R.R Aukciósház pénteken közölte, hogy a Tony Glover bluesgitárosnak, Dylan barátjának tulajdonában lévő kéziratokat 495 ezer dollárért vásárolta meg egy kilétét felfedni nem kívánó licitáló.    

    Az interjúkat Tony Glover bluesgitáros készítette Dylannel 1971-ben. Glover az Esquire magazinban egy cikkben akarta felhasználni a beszélgetést, de Dylan végül elvesztette az érdeklődését és a cikk sohasem készült el.    

    Az árverésen az interjúk átiratát lehetett megvásárolni, valamint Glover és Dylan levélváltására is lehetett licitálni. A szövegekből kiderül, hogy Dylan azért változtatta meg a nevét, mert aggódott az antiszemitizmus miatt, és az is, hogy a Lay Lady Lay című számát Barbra Streisandnak írta. 

    A Lay Lady Lay című számról sokáig az a hír járta, hogy az 1969-es Oscar-díjas Éjféli cowboy című filmhez írta, de Dylan elárulta Glovernek, hogy valójában Streisandnak szerezte. Azt azonban nem részletezte, hogy milyen kapcsolatban állt a színésznő-énekesnővel.    

    Kapcsolódó

    Bob Dylan az antiszemitizmus miatt változtatott nevet

    Sok minden kiderül elveszettnek hitt interjúiból, melyeket elárverez egy bostoni aukciósház.

    Az interjúk 37 oldalas gépelt átiratán Dylan kézírásos jegyzetei is szerepelnek.

  • Hévíz egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. Tőzegmedrű, melegvízű tava gyógyhatása miatt jelentős turisztikai célponttá tette ezt a bájos kis zalai várost. A tó mellett a Hévízi-csatorna is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, sokak kedvelt fürdőhelyéül szolgál, a télen a gőzölgő patakon evezős túrákat szerveznek.

    Azért, hogy ez a csodás, mikroklimatikus környezet hellyel-közzel megőrizhesse eredeti állapotát, átfogó programot indítottak. A Balaton Felvidéki Nemzeti Park tette közzé, hogy tíz kilométeres szakaszon gyérítik az idegenhonos vízi növényfajokat a Hévízi-csatornán. A gyérítés a Hévízi-tó kifolyóján található zsiliptől a 76. közlekedési útig terjed.

    A gyérítésre azért van szükség, mert vízidísznövény-kertészek engedély nélkül, kiteleltetés céljából hurcoltak be több idegen, ide nem illő hínárfajt is. A növények mellett trópusi halak is kerültek a meleg vízű csatornába, mint például a bíborsügér vagy a szivárványsügér, amelyek bár jól érzik magukat a télen is 20 fokos vízben, de nem a magyar vizekbe valók, szaporodásukkal pedig kiszorítják az eredetileg itt élő fajokat.

    Azokon a szakaszokon, ahol nincs, vagy kis mértékben fordulnak elő védett vagy védendő növények, és azok kikerülhetőek, a gyérítés gépi eszközökkel történik, külsős vállalkozó bevonásával. Vannak azonban olyan szakaszok, ahol nagy kiterjedésben vannak jelen védett, vagy védendő fajok, ezeken a részeken a gyérítést a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai végzik kézi eszközökkel

    – ismertette a munkavégzés körülményeit honlapján a Nemzeti Park.

  • A koronavírus-fertőzések emelkedő száma újabb felvásárlási lázat gerjesztett az Egyesült Államokban, a Pennsylvania állambeli Cranberry Township Walmart áruházában már csak az üres polcok várják a vásárlókat. Több kereskedő ismét mennyiségi korlátot vezetett be egyes árucikkeknél.

  • Itt még egyben a lila szupersportkocsi
    Itt még egyben a lila szupersportkocsi
    Fotó: Instagram GG Exotics

    A 17 éves Gage Gilleant nemcsak a Daily Mail mondja elkényeztetettnek. A fiatal youtuber videóival 84 ezer követőt gyűjtött, amelyekben leginkább kőgazdag befektetési alapkezelő édesapja autóritkaságaival villog a neten.

    Ezek egyikét, a világ egyetlen Pagani Huayra Roadsterét egy fára felkenve totálkárra törte, majd ennyit üzent a faterjának: Shit happens! (Néha beüt a szar!)

    Mer' lapos vót a kerék, azé'!
    Mer' lapos vót a kerék, azé'!
    Fotó: youtube

    A 3,4 millió dollár (1,2 milliárd  forint) értékű autóval kapcsolatban ennyit írt közösségi oldalára:

    Az autó pótolható, én nem vagyok az. Néha beüt a szar. Hál’isten kaptam egy második esélyt. A balesetben súlyosabb sérüléseket is szenvedhettem volna, de akár meg is halhattam volna.

    Amikor a baleset okáról kérdezték, ő a lapos kerekeket okolta.

  • GettyImages-905646428
    Fotó: Linnea Rheborg / Getty Images Hungary

    O'Sullivan ezután elhibázott egy egyszerű helyzetet, de így is nyert végül 4–2-re. A meccs után végül leleplezte magát, elárulta, hogy a karantén alatt, azaz hónapok óta gyomorproblémákkal küzd, és hát ennek ott ki kellett jönnie.

    Persze az is lehet, hogy valóban Williams volt az elkövető, a legendás játékos pedig jó szándékból magára vállalta a "balesetet". Sosem tudjuk meg.

    GettyImages-905646428
    Fotó: Linnea Rheborg / Getty Images Hungary
  • Bár itthon is fagyra ébredhetünk a hétvégén, havazás még nem várható. Németországban viszont már havas táj tárul az utazó szeme elé, ha a Spitzing-tó partján visz az útja. Igaz, ez valószínűleg kevés embert érint, mert az országon belül is már csak munkavállalói igazolással lehet utazni.

  • Egészen szürreális videóval értelmezte újra a Vigyázzunk egymásra! szlogent az Omega-Kreatív produkció.

    Képernyőfotó 2020-11-20 - 14.19.41.png

    A Házikaranténban című film a Magyar Média Mecenatúra Program keretében, a Médiatanács támogatásával készült, és az összezártság negatív hatásait sűríti össze 7 percbe. A különböző családtagok szokásait egy lakószobára vetítve mutatja be, hogy az összezártság milyen mértékben képes a figyelmet beszűkíteni.

    A nagy jövés-menésben minden karakter csak a saját dolgával törődik, ezért észre sem veszik, hogy közben a nagypapa...

  • Összebarátkozott két hím mandarinréce a Toyo folyónál a japán Aicsi prefektúrában. A madarak a víz mellett bújtak össze, és úgy festenek együtt, mint egy nagy kövér szívecske. Az idillbe egyébként belógott egy tőkés réce is. Gondolta, körül néz a vízen, hiszen az őt körülvevő mandarinréce tojók valóban hasonlítanak kissé a vadkacsák nőtagjaira, akik ugyancsak kevésbé díszesek, mint a hímek.

  • Gondolkodjunk el egy kicsit, hogy mekkora az esély rá, hogy egy 4,5 milliárd éves meteor átszakítja a házunk tetejét? Az észak-szumátrai Josua Hutagalunggal azonban pontosan ez történt.

    indonesian-meteorite
    Fotó: Josua Hutagalung / Facebook

    A koporsó készítéssel foglalkozó férfi azt mondta, hogy éppen dolgozott, amikor valami hatalmas robajra lett figyelmes a házának teteje felől, hirtelen minden remegni kezdett, aztán csönd lett. Amikor megnézte, hogy mi okozhatta a zajt, meglátta, hogy egy meteorit hullott le az égből.

    Először nem hitt a szemének, közelebb lépett, majd megérintette az elmondása szerint akkor még forró, több mint 2 kilós kőzetet. Mivel nem tudta, hogy pontosan mit tart a kezében, szakértőkhöz fordult. 

    A férfi most becsapva érzi magát, a meteor 1,8 kilós darabját ugyanis eladta egy amerikainak 14 ezer dollárért, azonban megtudta, hogy valójában 1,8 millió dollárt (545 millió forintot) érhetett. 

    Ha ez igaz, akkor hazudtak nekem, és nagyon csalódott vagyok

    - nyilatkozta a 34 éves férfi a Jakarta Postnak 

    A The Sun értesülése szerint a kőzetet az Arizónai Állami Egyetem Meteoritkutatási Központjában helyezték el, ahol folyékony nitrogénban tárolják.

  • A frankfurti pénzügyi negyed épületeit ma reggel, a felkelő nap fényében fotózták le. 

    K  AP20201120111
    Fotó: Michael Probst / AP/ MTI
  • 1859-ben az Egyesült Államok-beli San Antonióban látta meg a napvilágot a magyar származású Louis Madarasz, akiből idővel neves kalligráfus lett. Nagyapja, Kisfaludi Madarász László rendőrminiszter volt Kossuth Lajos kormányában, ő volt az, aki a Habsburg-ház trónfosztását kezdeményezte. A „bűnös múlt” miatt a család az emigrációt választotta, így a kis Louis már az USA-ban született.

    A szépírás kiskorától vonzotta, egészen mesteri szintre emelte a díszes meghívók és üdvözlőlapok elkészítését. Kalligráfiai stílust teremtett, melyre volt igény és érdeklődés, iskolákban is bemutathatta a „Madarász-stílust”. Különleges alkotásai közé tartoztak a fekete papírra fehér tintával írt szövegek. 

    Louis Madarasz
    Louis Madarasz
    Fotó: Wikipedia

    A Coca Cola emblémáról maga a gyártó azt írja oldalán, hogy a cég könyvelője, Frank M. Robinson javasolta az eredeti logót, sőt ő maga tervezte meg. Ám William E. Henning az amerikai kalligráfia aranykoráról írt könyvében (An elegant hand) a következőről ír:

    Madarasz egyik utolsó tanítványa, Warner C. Brownfield azt állította halála előtt nem sokkal saját tanítványának, Del Tysdalnak, hogy Madarasz elárulta neki, ő tervezte a Coca Cola ma is ismert logóját.

    Robinson 1914-ben, egy bírósági eljárás során azt mondta, ő találta ki az emblémát, a grafikai munkát pedig közösen végezte el egy bizonyos Frank Ridge-dzsel.

    Ami miatt később újra előkerült, hogy Madarásznak mégis köze lehet a tervezéshez, az az írásképe volt. A c betűit ugyanis igen egyedi módon vitte papírra, melyek rendkívüli hasonlóságot mutatnak a Coca Cola embléma c betűivel. Ez persze semmit sem bizonyít, s mivel nincs írásos bizonyíték arról, hogy részt vett volna a tervezésben, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni a teljes igazságot.

    Louis Madarász 110 évvel ezelőtt hunyt el, földi maradványai Long Islanden nyugszanak.

  • Nem bíztak semmit a véletlenre a vietnami Dolce Hanoi Golden Lake luxushotelben. Ebben a szállodában ugyanis minden aranyból van, ami csak abból lehet, sőt. Érdemes megnézni például ezt a fürdőszobát, ami önmagában is elég nagyszabású, nem beszélve arról az extráról, hogy még a vécécsésze is aranyból van — ugyanez igaz a mosdóra, a kádra, a bidére, a piperetartó asztalkára, a csapokra, valamint a törülköző- és vécépapírtarókra is.

    Igen, jól gondolja. Ez sem elszíneződés. A medenceszint burkolata és padlókövei 24 karátos aranyból készültek. Maga az épület egyébként 25 emeletes, 400 szobás, valamint 62 milliárd forintnak megfelelő összegből épült, a homlokzatán pedig egytonnányi csillog az említett nemesfémből.

    Ami az ételeket illeti, itt sem spóroltak semmin. A menün valószínűleg nincs sajtburger és mirelit krumpli, ellenben mindent aranypelyhekkel szórnak meg. Előkelő.

    A vendégeket sem focimeccsel vagy karaoke bulival szórakoztatják, hanem saját produkciókkal, ahol természetesen a fellépők is csupa aranyban tündökölnek. A hotel egyébként a koronavírus krízis miatt extrán akciósan hirdeti szobáit, egy ember már kicsivel több, mint 50 ezer forint ellenében is eltölthet itt egy magányos estét — pandémia nélkül ez a jelenlegi összeg háromszorosa lenne.

  • A Toyota egy újfajta kényelmi szolgáltatás kifejlesztésén dolgozik, mely radikálisan megreformálná az eddigi autótöltési rendszert. Ahelyett, hogy a kocsiknak benzinkutat vagy elektromos töltőállomást kellene keresnie, a japán gyártó egy merész ötlettel rukkolt elő: menjen a kút vagy a töltőállomás az autóhoz.

    A megoldás egy töltődrón lenne. A thedrive.com cikke szerint egyelőre nem világos, hogy a robot mozgás közben is meg tudná-e tankolni a kocsit vagy csak álló helyzetben, a fejlesztés ugyanis „on the fly” néven fut. Utóbbinak azért nagyobb a valószínűsége.

    2020-11-19 11 56 48-Toyota Patent Shows Self-Driving Drone Tanke
    Fotó: Toyota

    Az egészen vázlatosan tálalt tervek szerint a sofőr valamilyen szolgáltatás keretében megrendelhetné az autójához a töltődrónt, mely GPS alapján találná meg a kocsit.

    A sofőrnek legfeljebb a betöltő nyílás fedelét kell kinyitnia, a drón innentől mindent maga intézne, persze ehhez tudnia kell, milyen típusú üzemanyagra (gáz, benzin, dízelolaj), esetleg elektromos energiára van-e szüksége a járműnek.

    A töltést követően a kocsi folytathatja az útját, a drón pedig visszatér a bázisra.

    2020-11-19 11 57 17-Toyota Patent Shows Self-Driving Drone Tanke
    Fotó: Toyota
  • A koronavírus-járvány alaposan összekuszálta a filmes világot és számos 2020-ra tervezett produkció bemutatója elmaradt, illetve sok film forgatását le kellett állítani. Az idei év nagy vesztese a Dűne mellett valószínűleg a Wonder Woman lett, melynek többször is elhalasztották a premierjét, ám végül mégis úgy döntöttek a Warnernál, hogy még ebben az évben megtekintehő lesz a produkció. A stúdió bejelentése alapján a Wonder Woman 1984 december 25-től lesz elérhető az HBO Max műsorkínálatában. 

  • Hiába jópofa az ötlet, sokan nekimentek annak a cukrásznak, aki maszkos csokimikulásokat kezdett árulni Bad Königshofenben. Carola Häcker nagy gonddal tervezte meg a pandémiához illő figurákat, amiket egyesek szerint simán csak a hagyományos formájukban kellett volna hagyni, mosolygós télapóknak.

    Häcker mindenesetre nem esett kétségbe, és a formákba maszkos gyerekeket is elhelyezett. Amíg pedig az egyik tábor utálja az újítást, a másik imádja, ezt bizonyítja a rengeteg megrendelés is, amit a pékség kap.

  • Ausztrália egyik tagállamában azért kellett az egész államra kiterjedő korlátozásokat bevezetni, mert egy pizzéria koronavírusos alkalmazottja eltitkolta, hogy az étteremben dolgozott – írta a BBC

    Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy dühöngök

    – mondta az eset kapcsán a tagállam miniszterelnöke.

    Azután kellett az egész államra kiterjedő korlátozásokat bevezetni, hogy egy férfi nem vallotta be: 

    Adelaide város egyik pizzériájában dolgozott betegen több napot. 

    A férfi személyazonosságát a hatóságok nem hozták nyilvánosságra. 

    Így szerdán hat napos lezárást rendeltek el, miután 36 fertőzöttet találtak (ezek egyébként április óta az első olyan esetek voltak Dél-Ausztráliában, amelyeknél helyben fertőződtek meg azok, akik a vírust elkapták). 

    A tagállam miniszterelnök elmondta azt is, hogy mivel a férfi teljességgel szavahihetetlen, ezért még most sem tudni pontosan, hogy kik voltak az ő kontaktszemélyei. Ezért kellett életbe léptetni a komoly korlátozásokat. 

    A "lódításnak" azonban büntetőjogi következményei nem lesznek, mivel 

    „nincs olyan vétség, amely a hazugságokhoz köthető lenne"

    – nyilatkozta Grant Steven Dél-Ausztrália rendőrbiztosa. 

  • Ugyan Olivia Wilde és Jason Sudeikis állítólag már év elején szakítottak, csak most derült ki, hogy hét év után valóban felbontják eljegyzésüket. A párosnak két gyermeke van, akiket továbbra is közösen, nagy szeretetben terveznek nevelni. Elválásuk még alig derült ki, a minap mégis szoros ölelkezésen kapták őket.

    A képek Los Angelesben készültek, és Northfotohoz azzal a szöveggel érkeztek be, hogy a pár elmélyülten beszélgetett az utcán (erről alább látható a bizonyíték) később pedig hosszasan ölelkeztek, mielőtt a színésznő távozott volna, a fotós infói szerint munkaügyben.

  • Az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) november 19-én bejelentette, hogy balesetveszély miatt bezárják a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópját. Augusztusban ugyanis elszakadt egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba, és károsította a felette lévő kupolát, majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva. Szakértők figyelmeztettek annak veszélyére, hogy a szerkezet összeomolhat. A döntés nagy csapás a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutatnak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.