új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 1877. január 8-án, pontosan 144 éve vívta utolsó csatáját a lakota indián törzsfőnök Crazy Horse (Őrült Ló) és őslakos csapata.

    Az Egyesült Államok lovassága hatalmas túlerőben volt, és pusztító vereséget mért a csekély létszámú harcosokra. Az őslakosok lőszer híján kénytelenek voltak elavult fegyverekhez – íjakhoz, dárdákhoz, tomahawkokhoz – és módszerekhez folyamodni, és ez is lett a vesztük. (Mindezt annak ellenére, hogy fél évvel korábban – a Little Bighorn-i csatában – legyőzték Custer tábornok seregét. Ekkor Őrült Ló és Ülő Bika szövetkezett, hogy a sziúk és a sájenek együttes erővel arassanak győzelmet a jenkik felett.)


    A végső összecsapás Montana államban volt, és ez lett a legendás törzsfőnök utolsó – sajnos vesztes – csatája. 

  • A világ egyik legnépesebb városában, az indiai Mumbaiban szokatlan forgalomirányító jelzőlámpákkal kísérleteznek. 

    A piros, sárga és zöld jelzőfények a mutatott kép tanúsága szerint szinte "kiverik a szemet". A színváltó lámpaoszlop minimum véleményes megoldás, de a láthatósága vitathatatlan. Borítékolható, hogy elterjedése esetén a közlekedésbiztonsági szempontok vetélkednek majd a fényszennyezés okozta lakossági sérelmekkel.

    Szeretne ön ilyen lámpákat látni Magyarország nagyvárosaiban?

  • 19 éves korára egy mázsától szabadulna meg Rácz Géza, aki ma töltötte be a 18-at, és jelenleg egynegyed tonnát nyom. Nyáron volt ő már 300 kiló is, de az akkor elkezdett diéta segítségével azóta csaknem 55 kilót leadott. 

    geza
    Fotó: Rácz Géza Facebook

    Az ország legsúlyosabb tinédzsere Prader Willi-szindrómában szenved, aminek következtében az agya nem képes jelezni a jóllakottság érzését, és állandó éhségérzetet generál. Távolabbi terve az, hogy operációnak veti alá magát, ahol gyomra 80 százalékát eltávolítanák. Ezt a beavatkozást azonban nem fedezi a társadalombiztosítás, így előbb össze kell gyűjtenie a műtét két és félmillió forintos költségét.

  • „Tehéntanból” tartanak országos online vizsgát februárban Indiában – írta az MTI. A február 25-re tervezett számonkérésre gyerekek és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek, sőt külföldiek is részt vehetnek rajta – mondta Rastrija Kamdhenu Aajog, a kormány által létrehozott Országos Tehén Bizottság illetékese.

    A közzétett tananyag azonban heves vitát váltott ki a hindu többségű országban. A helyi sajtó szerint ugyanis ebben egyebek között olyan tudománytalan állítások is szerepelnek, amelyek szerint a tehéntej nyomokban aranyat tartalmaz vagy a tehenek levágása földrengést idéz elő. A bírálatokat követően ezeket az állításokat kivették a tanagyagból.

    A teszt egyórás lesz, a hindi mellett 12 regionális nyelven és angolul is elérhető lesz. A vizsgát sikeresen teljesítők bizonyítványt és pénzjutalmat kapnak.

    A vizsga célja, hogy fokozzák az emberek tehenekkel kapcsolatos tudását, és felhívják az indiaik érdeklődését azokra a kiaknázatlan és üzleti lehetőségekre, amiket az állatok nyújtanak, miután már nem adnak tejet. 

  • Tegnap óta zeng a bulvársajtó, Kim Kardashian és Kanye West ugyanis állítólag válni készülnek, miután képtelenek rendbe hozni a házasságukat.

    A hírt ugyan még csak a pár ismerősei erősítették meg, a felek nem, de az Instagramra gyakran posztoló celebnő legfrissebb bejegyzése elég beszédes volt — amíg persze meg nem vált tőle.

    Perez Hilton portálja megörökítette az utókor számára a bejegyzést, amelyen Kardashian nem viselte a jegygyűrűjét. A szóban forgó fotón egyébként ruhamárkája új kollekcióját igyekezett népszerűsíteni. A jelek szerint valahogy máshogy kívánja megvalósítani a reklámot, a képet ugyanis azóta törölte.

  • Tűz ütött ki egy épület Szekszárdon. A lángok a Bródy Sándor közben csaptak fel egy sorházban. A káresethez a szekszárdi, a bonyhádi, a paksi, a véméndi és a bajai egységek vonultak, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. 

    Összesen 7 vízsugárral és 2 gyorsbeavatkozó sugárral oltották el a tüzet, öt órán keresztül. A ház pincéjében a tűzoltók végül sértetlenül találták egy Marci nevű kandúrt  – írta Facebook-oldalán a katasztrófavédelem.

  • Zséda és Kökény Attila összeállt, legalább is egy sláger erejéig.

    A Hello című dalhoz készült klip a Casablanca híres jeleneteit idézi meg. Akárcsak a klasszikus mozi, a dal is egy olyan párról szól, akik sosem lehetnek igazán egymáséi.

    Fotó: steve.hola

  • Elbocsátotta állásából munkáltatója csütörtökön azt a férfit, aki dolgozói igazolványával a nyakában vett részt a Capitolium emberéleteket követelő ostromában – számolt be az AP News. 

    Az érintett cég, a Navistar további részleteket nem árult el, csak annyit közölt, hogy amennyiben valamelyik dolgozója veszélyes magatartást tanúsít, amely mások egészségét és biztonságát veszélyezteti, akkor elveszíti a munkáját.

  • Különös felvételt rögzített egy indiai orvosi főiskola biztonsági kamerája: a karnátakai Chamarajanagarban található oktatási intézmény egyik folyosóján egy leopárd járkált, majd ugyanazon az ajtón távozott, amelyiken bement az épületbe. Az illetéktelen behatolást a főiskola dékánja is megerősítette, miután többen is szemtanúi voltak a különös eseménynek.

    Ugyanakkor nem kirívó az eset, a létesítmény ugyanis egy tigrisrezervátum mellett van, így többször előfordult már, hogy a campus területén leopárdot láttak bóklászni.

  • Egy térfigyelő kamera felvételén láthatjuk, amint egy mit sem sejtő borz nyugodtan sétál a víz mentén, aztán megáll inni. Ekkor bukkan fel az oposszum, aki a gyanútlan borz mögé lopózik, majd bedobja a vízbe. Az „elkövető” azonnal elszalad, még mielőtt az elázott borz kikecmeregne a vízből.

    Képernyőfotó 2021-01-08 - 13.31.57.png

    A szórakoztató esetről itt nézheti meg a videót:

  • gengar
    Fotó: plüss, alvás / Bandai

    Japánban már kapható ez plüss pokémon, amely a Gengar nevű hosszú nyelvéről ismert zsebszörny. A nyelv kisebb fekvőfelülettő göngyölíthető ki, a szörny szája pedig kellemesen izolált környezetet biztosít egy gyors szundításhoz. Az ára potom 250 dollár (nézzük csak, az 73 600 forint). Szép álmokat!

  • Beszakadt a föld az Ospedale del Mare kórház parkolójában Nápolyban.

    Download (8).gif
    Fotó: MTI

    Senki sem sérült meg, de néhány autó beleesett a gödörbe.

    MTI
    MTI
    Download (10).gif
    Fotó: MTI
  • Újratervezte logóját, csomagolását és éttermeit a Burger King – adta hírül a Reuters.

    A gyorsétteremlánc azzal indokolta a váltást, hogy ezzel is szimbolizálják minőségjavítási célkitűzéseiket, például a tartósítószerek és a mesterséges színezékek redukálását, a friss összetevőket.

  • Kevesebb ideig volt a tüntetésen Jason Alexander, mint ameddig a házassága tartott Britney Spearsszel. A Metro szúrta ki a férfi képei között, hogy ő maga is a Capitolium elé vonult egy "Trump 45" sapkában, amikor elkezdődött a tüntetés. Az nem derül ki a képekből, hogy a feldühödött tömeggel tartott volna ő is az épületbe.

    A férfi még 2004-ben kötött házasságot az énekesnővel, ami nem volt túl hosszú életű: mindössze 55 órát tartott.

  • 79 éve havas Budapestre ébredt a főváros, igaz, nem volt benne sok köszönet. 79 éve ezen a napon ugyanis Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter tette tiszteletét Magyarországon, megszakítva ezzel mezőhegyesi vadászatát.

    Ribbentrop Hitler azon kérését tolmácsolta  Bárdossy László miniszterelnöknek,  hogy a bolsevizmus 1942. évi leveréséhez a teljes magyar haderő is szükségeltetik. A követelés visszautasíthatatlan volt, így másnap,  1942. január 9-én kinyilatkoztattuk, hogy ha nem is teljes hadsereggel, de a keleti hadjáratban az eddigieknél lényegesebb nagyobb erőkkel veszünk részt.

    Fotó: Fortepan / Marics Zoltán

  • Legújabb, saját tervezésű és gyártású Intercity buszának prototípusát teszteli az Inter Traction Electrics Kft. A jármű márkaneve Mercedes-Benz REFORM, mivel Mercedes-Benz alvázra készül, amely azért lehetséges, mert a debreceni vállalat a német cég „Van Partnere”. A busz típusneve egyelőre nem ismert.

    Képernyőfotó 2021-01-08 - 8.18.24.png

    Az alábbi videón meg lehet nézni, hogyan közlekedik a prototípus tesztelés közben, sőt a napokban Budapest és Debrecen környékén is tetten érhető a mozgása.

  • Kelemen Anna ezúttal az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjúban szakértette meg a járványhelyzet fontos kérdéseit. Az ismert szőkeség gondosan óvja magát a vírustól, fertőtleníti otthonát, és amikor sorra kerül, be fogja magát oltatni. Egyben keményen nekiment azoknak, akik másoktól várják el a járvány megállítását:

    Én azt gondolom, hogy azok az emberek a leggusztustalanabbak, akik arra várnak, hogy majd az a 65 százalék kiadja a nyájimmunitást. Ezek majd ujjal mutogatnak, hogy oltassa be magát előbb az idős, vigye el más a balhét, körülbelül.

    Kelemen Anna felidézte, hogy számos üzenetet kap oltáspárti és oltásellenes rajongóktól, említett egyet, aki szerint az oltással „megfigyelnek.” Szerinte az emberek félelmének az az alapja, hogy rengeteg az egymásnak ellentmondó információ, és az emberek nem szánnak elég időt a tájékozódásra.

    A szőkeség egyben arról is szót ejtett, hogy régebben nem kérdezték meg, kérik-e az emberek a fontos vakcinákat, 

    megszületett a gyerek, puff, megkapta az oltást

     – magyarázta.

    Konklúzióként természetesen a tőle megszokott gondolatokkal zárt, miszerint nagyon óvatosan, de 

    meg kell érinteni egymást, különben megőrülünk.

  • A  Bécsi Egyetem idegtudományi és fejlődésbiológiai tanszékének kutatócsapata megállapította, hogy a kacsacsőrű emlősök tíz nemi kromoszómával rendelkeznek − írja az MTI.

    A Csi Csou kínai kutató által vezetett csoport eredményeiről a Nature tudományos lap számolt be. A nemi kromoszómák öt kromoszóma hosszúságú láncolatban párosában helyezkednek el. Általában az emlősök, így az emberek is összesen két nemi kromoszómával rendelkeznek.

  • A Viralhog nevű Instagram oldalon tettek közzé egy videót arról a koaláról, amely felfedezőútja  során belegabalyodott egy csirkehálóba.

    A bajba jutott állatot hamar észrevették és kiszabadították, szerencsére mindezt nyugodtan tűrte és nem pánikolt be. Kiszabadulva aztán rögtön eliramodott az egyik közeli fa irányába. Koala.png