új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Borussia Dortmund 3–1-re legyőzte a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló, Szoboszlai Dominiket viszont egyelőre nélkülöző RB Leipziget. Erling Haaland kétszer is túljárt Gulácsi eszén, egyszer viszont a magyar kapus jött ki győztesen a párharcukból, amikor elképesztő reflexmozdulattal a felső lécre tudta tolni a norvég klasszis közeli lövését. 

    Tegyük hozzá, 0–1-es állásnál ez a bravúr rendkívül fontosnak tűnt, főleg úgy, hogy néhány perccel később Dani Olmo szintén kapufát lőtt a túloldalon, azaz centiken múlt a Leipzig egyenlítése.

    Gulácsi bravúrja
  • Járványhelyzet ide vagy oda, a kaliforniai Arcadiában kimaxolták az utcai élményt, és nem csak az autósok számára.

    Electric Mile néven indult el egy élményvilág, amely neonfényes installációkkal repíti egy másik dimenzióba azt, aki a Santa Anita parkban jár. A dizájn kissé a halloweeni hangulatot idézi.

    De a színes díszlet mellett kiöltözött hölgyek is szívélyesen üdvözlik az arra járókat.

  • Szombat délután tűzoltóknak kellett kivontatniuk  egy autót a Dunából a soroksári kompnál.

    A jármű vezetője a Soroksárról Csepel felé tartó kompra akart felhajtani. Az autó a Dunába gurult és elmerült, de a három utasa még időben ki tudott szállni belőle.

  • Olyan, mintha valakire vagy valamire nagyon várt volna egy kanadai jegesmedve. Az állat ugyanis lekönyökölt a jégre Manitobán, és a nagy várakozásban elszundított. Szerencsére nem olvadt el alatta a vastag jégtakaró, és nyugodtan tudott pihenni. Vajon átaludta várakozásának tárgyát?

  • A címben olvasható és hasonló üzeneteket kap közösségi oldalán tegnap óta Dua Lipa. „Új év, régi én” – írja a sztár az Instagramra feltöltött posztjában, ami egy fodrásznál eltöltött nap után készülhetett az énekesnőről. Szegény Dua csak az új frizuráját szerette volna megmutatni, de a kegyetlen kommentelők nem hazudtolták meg önmagukat, csúnyán leteremtették az énekesnőt. Ám nem a szokatlan hajviselet volt kivetnivaló, hanem a sztár szájából kilógó cigaretta. „Még reklámozod is a dohányzást, amikor ennyi fiatal követ téged... csalódott és szomorú vagyok” – írta egy követője.

  • Egy kunhegyesi házhoz ment ellenőrzésre Molnár Róbert. A kéményseprő maga is helybéli, és jól ismerte a ház tulajdonosát. Többször is szólította a férfit, de az nem jött ki. Ezért bemenet az udvarra, a házba belépve a földön szétszóródott élelmiszereket talált, azonnal értesítette a rendőröket – írta közösségi oldalán a katasztrófavédelem.

    molnarrobert
    Fotó: Hemrik Krisztina

    Molnár Róbert a rendőrjárőrrel együtt átvizsgálta a házat, és az egyik szobában, a földön fekve megtalálták a rossz állapotban lévő idős embert. Azonnal értesítették a mentőket, akik a férfit kórházba vitték.

  • Olvasónk küldte be ezt a képet, amelyen két születésnapos látható együtt: a ma százéves ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes mellett egy vízilabdás sporttárs, az utánpótlás-válogatott feltörekvő csillaga, Kemény Amira ül, aki most töltötte be 14. életévét. 

    image.png
    Fotó: wumm

    Ezúton is szeretettel köszöntjük mindkettejüket az Index szerkesztősége nevében.

  • Nemrég robbant a hír, miszerint Olivia Wilde és az One Direction egykori frontembere egy párként jelent meg egy esküvőn. A sztorit lehozó lap forrása állította, hogy Harry Styles és a színésznő között még semmi sem alakult, amikor Wilde és férje bejelentette, hogy kilenc év után szakítanak. Most úgy fest, ez nem teljesen igaz.

    A Perez Hilton portálján olvasható egy ismerős gondolata, aki szerint nagyon is benne van a pakliban, hogy Wilde a fiatal énekes miatt dobta a gyermekei apját, ugyanis:

    Olivia szeptemberben kezdett forgatni, októberre megismerkedtek, majd novemberben érkezett a bejelentés, hogy szakít gyermekei apjával, Jason Sudeikisszel

    Eddig egyik fél sem kommentálta a feltevést.

  • A Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet falai között  ezúttal nem liturgikus énekek vagy kórusművek hangzottak fel, hanem megszületett a szeminaristák első saját szerzeménye.

    ikon.PNG
    Fotó: Görögkatolikus Médiaközpont

    A hét görögkatolikus kispapból alakult Ikon együttes mindazonáltal nem szakadt el teljesen a gyökerektől: Keresem az arcod című daluk az istenkeresésről is szól, de tágabb értelemben véve mindenkit megszólít, aki ismeri azt az életérzést, hogy milyen mindenben egyvalakit keresni.

  • Bánky Vilma a kevés magyar egyike, aki csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. Kereken 120 éve, 1901. január 9-én Nagydorogon Koncsics Vilma néven látta meg a napvilágot, és színészi pályafutása is még idehaza kezdődött.

    bankyvilma
    Fotó: Wikipedia

    A mozi azonban hamarosan nyugatra vonzotta, előbb Németországban, Ausztriában és Franciaországban készített filmekben szerepelt, majd 1925-ben Hollywoodba szerződött. Itt lett igazából a némafilmek sztárja, a romantikus szerelmi történetek hősnőjeként a legjobban fizetett színészek közé emelkedett, karrierje csúcsán heti 5000 dollárt is megkeresett, ami most is szép summa, akkoriban azonban elképesztő nagyságú pénz volt. Nem csoda, hogy a férfiak szinte kivétel nélkül a lábai előtt hevertek.  

  • Remek vételen van túl a Wonder Woman színésznője. Gal Gadot egy korábbi szépségkirálynő, Bui Simon malibui luxusvilláját vette meg, akit 1988-ban koronáztak meg. A thaiföldi hölgy 5 millió amerikai dollárért, azaz közel más félmilliárd magyar forintért adott túl egykori otthonán.

    Az ingatlan Malibu talán legjobb szegletében található, nem meglepő módon kellőképpen privát, és a luxusberendezésen kívül a tengerre néző erkély is olyan extra, ami biztosan sok örömet okoz majd a 35 éves színésznőnek.

  • A Capitoliumba betörő tömegben nem véletlenül figyelt fel az összes a helyszínen tartózkodó fotós egy lándzsás férfira. A tülkös szőrmesapkát, az amerikai zászlóval megspékelt lándzsát hordozó férfi egyike volt azoknak, akik először jutottak be a törvényhozás épületébe. Most több más amerikai médium mellett a BuzzFeed is azt írja, hogy nem másról, mint Jake Angeliről van szó, akit QAnon-sámánként is ismernek.

    136172259 10225243198570546 4365186765980007483 n

    Ha az eszmeiséggel nincs kedve közelebbi kapcsolatba kerülni, a külsőségeket ön is könnyen elsajátíthatja, csak szerezze be a starter kitet (a kezdő alapcsomagot).