új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A nap kérdése: 

    140861183 235661381448690 465109879928062299 n

    Ki van a bajusz mögött?

    A megfejtés pedig:

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

  • Miközben a No Time to Die című 25. Bond-film bemutatóját egyre csak halogatják, egy magyar reklámfilm készült a 007-es ügynököt idéző kulisszákkal. A Gödöllői Királyi Kastélyban forgott alkotásban kizárólag magyarok vettek részt, a zenéje is magyar szerzők műve, amelyet Erdőhegyi Brigitta ad elő a filmben.

    Közel száz kiló voltam a forgatás napja előtt két és fél hónappal, ezért nagyon sokat edzettem, hogy beleférjek a rám szabott öltönybe. 15 kilóval lettem kevesebb, de egy életre szóló emlékkel több. Megérte 

    – mondta a főszereplő, Tordai István.

  • Juno és a nagy sikerű Az Esernyő Akadémia sztárja három év után adta be a válópert. A 2018 januárja óta házas színész Manhattanben indította el a folyamatot.

    Elliot Page 2017-ben kezdett el posztolni Emma Portner nevű barátnőjéről, a titkos esküvőjüket is az Instagramon jelentették be. Portner egyébként táncosnő és koreográfus, a New York-i Broadway Dance Center tanára, sőt Justin Bieber videoklipjében és turnéján is együtt dolgozott az énekessel. A házaspár két hónappal azok után válik, hogy Elliot Page transzférfiként coming outolt. Korábban Ellen Page néven volt ismert, leszbikusként aposztrofálta magát. 

  • 2019 szeptemberében például egy gazdát több mint 5000 euróért perelt be nyaraló szomszédja, mert a kacsái túl hangosan gágogtak. A kacsák hápogása a szomszédok állítása szerint, lehetetlenné tette újonnan vásárolt villájuk teraszának élvezetét.

    Maurice közkakas megmentése

    Ugyanebben az évben hasonló pert indítottak a gazdák ellen a szomszédjaik Maurice kakasuk kora reggeli kukorékolása miatt, amely majdnem a kakas életébe került, ezért online petíciót is indítottak a madár életének megmentésére. Egy évvel korábban pedig két, Dél-Franciaországban nyaraló ember arra kérte egy kisváros polgármesterét, hogy rovarirtóval ölje meg a helyi kabócákat, mert a rovarok túl zajosnak bizonyultak.

    Bár az összes felsorolt példában a bíróság a gazdák mellé állt, ugyanakkor ezek a problémák a vidéki és városi területek közötti évszázados feszültségekre utalnak. A feszültségek tavaly csak erősödtek, miután a gazdag párizsiak tömegesen menekültek nyaralóikba a legutóbbi pandémiás bezárások idején, viszont a vidéki élethez kötődő zajok és szagok már nem tetszettek nekik.

    Joël Giraud, a vidékfejlesztési miniszter sajtóközleményében üdvözölte a jogszabályt, amely előrelépés a vidéki élet védelme érdekében.

    Vidéki területeink nemcsak tájak. Ezek olyan hangok, illatok, tevékenységek és gyakorlatok is, amelyek az örökségünk részét képezik. Fontos integrálni ezeket, és ez a törvényjavaslat 1. cikkelyének célja, a környezetvédelmi kódex meghatározása a természetes szárazföldi és tengeri környezetre jellemző hangokra és szagokra vonatkozóan. 

    - írta Giraud.

    Ez igazi győzelem a vidéki közösségek számára.

    – tette hozzá a vidékfejlesztési miniszter.

  • Még majdnem egy hónap van a bemutatóig, de máris rekordokat döntöget az HBO Max új sorozata. Az ötrészes It’s a Sin című dráma részei az Egyesült Királyságban premier előtt megtekinthetők, a széria sikere pedig máris vitathatatlan. 

    Az 1980-as években játszódó sorozatban három fiatal srác életét követhetjük végig, akik 18 évesen kerülnek el otthonról, és a brit főváros homoszexuális színterén találják meg önmagukat. Felnőtté válásuk során olyan nehézségekkel szembesülnek, mint az előítélet, az elutasítás, valamint az akkoriban új keletű és gyógyíthatatlan betegség, az AIDS. A szereplők között olyan húzónevek is vannak, mint Neil Patrick Harris vagy Stephen Fry, főszerepben pedig a Years&Years zenekar frontembere, Olly Alexander látható. 

    Red Production Company
    Red Production Company

    A Channel 4 streamingszolgáltatónál a tervezettnél korábban elérhető sorozat múlt pénteki premierjét 1,9 millióan követték végig, ami a csatorna történetében egyedülálló, az elmúlt három évben ez a legjobban teljesítő dráma a fiatal korosztály (16–34 évesek) körében. 

    A teljes sorozat várható premierje február 18-án lesz.

  • Érdekes csapadék hullott ma délután Békéscsabán – írta meg az Időkép. Se nem hó, se nem jég, hanem hódara borította fehérbe a várost. Ezt az úgynevezett graupel zápor okozza, ami egy kevésbé ismert csapadékfajta, tulajdonképpen a hópelyhek és a jégszemcsék között képez egyfajta átmenetet.

    bekescsapagraupel
    Fotó: Lévai Szabolcs, Időkép
  • Ma 75 éves Várszegi Asztrik volt főapát, aki 1991-től 2018-ig vezette Magyarország bencés közösségét. Regnálása alatt Pannonhalma nyitottsága, elfogadása mellett vállalkozásra is fogékony szerzetesközösséggé formálódott.

    Pannonhalmáról a főapát a fenti videóban azt mondja, a találkozások helye. Ebben volt része jócskán. A külvilág számára az egyik legjelentősebb találkozására 2000-ben került sor, amikor meghívta a dalai lámát a monostorba.

    Várszegi Asztriknak boldog születésnapot, és még sok, minőségi találkozásban gazdag évet kívánunk!

  • Hetek óta foglalkoztatja a Formula–1-es Mercedes-istálló rajongóit, hogy mi lesz Lewis Hamiltonnal. Az immár hétszeres világbajnok brit versenyző szerződése a 2020-as szezon végén lejárt, a 2021-es idényre pedig még nem kötött kontraktust a csapattal. A hírek szerint szigorú feltételekhez kötötte a lovaggá ütött sportoló új szerződését, az istálló viszont vonakodik ezek teljesítésétől.

    Lewis
    Lewis
    Fotó: Pool / Getty Images Hungary

    A trollkodás azonban nem áll messze a Mercedestől: kedden az F1-es csapat posztolt egy képet, azzal a felütéssel, hogy „íme, amire mindenki várt, Lewis Hamilton aláír”.

    Egy kereket...

  • Kis érdekesség, ha esetleg még nem láttad volna ezt: több mint 35 éve, hogy megjelent korszakunk egyik legismertebb időutazós filmje, a Vissza a jövőbe.

    Már-már popkulturális ikonokká nőtték ki magukat a szereplői, de ugyanez elmondható magáról a filmről is.

    Nehéz olyan embert találni, aki ne hallott volna már erről a filmről. Most egy Hidden Movie Details nevű TikTok-felhasználó bukkant egy érdekes jelenetre benne, ami keveseknek tűnhet fel.

    Amikor Marty a film elején egy pláza parkolójában találkozik Dokival, aki ott mutatja meg neki a DeLorean időgépet, akkor látható, hogy a Twin Pines Mall nevet viseli az üzletház, azaz Iker Fenyő Pláza a neve.

    Back to the Future
    Fotó: United Archives / Getty Images

    ez eddig oké, de amikor a film végén visszatér ugyanabba a parkolóba, akkor a pláza neve MÁR Lone Pine Mall, ami annyit tesz, hogy magányos fenyő pláza.

    Ez úgy történt, hogy amikor Marty éppen vegyvédelmi ruhában próbálja vezetni a DeLoreant, akkor a pláza helyén a múltban lakóházak vannak, ahol ő a két fenyőfából elsodor egyet.  Ergo megváltoztatta a múltat azzal a balesettel, hogy nekiment az autóval az egyik fenyőnek, kirántva a földből.

    Hihetetlenül jó érzés, hogy 20-30 éves filmekből még a mai napig kiderülnek rejtett utalások.

  • Egyedi mezben lép pályára az áprilisi, Real Madrid elleni bajnokin a Barcelona labdarúgócsapata – közölte a klub hivatalos oldalán.

    Az új mez – amelyet csak az el Clásicón viselnek a Barca játékosai – a klub alapszínei (gránátvörös-kék) mellett a Senyerát, azaz a katalán zászló színeit is ábrázolja, egy csavarral: vízszintes helyett függőlegesen – a Barcelona hagyományaihoz híven – helyeztek el rajta arany háttéren négy vörös csíkot. Az akció „Una samarreta ens agermana” szlogen alatt fut, ami annyit tesz: „Egy mez, ami egyesít minket”.

    EsmS6ZSXMAIHz5t

    Az egyedi mez tükrözi a Barcelona szurkolóinak karakterét és büszkeségét, valamint mutatja, hogy a klub identitása Katalóniához köthető – írja a bemutatásban a csapat honlapja. A mezt a klub legendás középhátvédje, Carles Puyol mutatta be.

  • Egy családi ház tolókapujának fogságába esett az ártatlan állat. A keszthelyi tűzoltók azonban pillanatok alatt kiszabadították a kerítés rácsai közül. A katasztrófavédelem a Facebookon azt írta, hogy a sikeres művelet után az őzike továbbszaladt. Valószínűleg azért nem köszönte meg nekik a segítséget, mert nagyon megrémülhetett a helyzettől. Így azt sem árulta el, miért akart bejutni a ház udvarára. 

  • GettyImages-109496217
    Fotó: Jon Kopaloff / Getty Images Hungary

    Az énekesnő 24 éves lánya, Lourdes Leon (Lola) csak múlt héten indította el hivatalos Instagram-oldalát, de máris nagy port kavart a rajongóinak írt kommentjeivel.

    Az Instagramon először egy Juicy Couture fehérneműs képpel jelent meg, amihez rengeteg hozzászólás érkezett, főként Madonna-fanoktól. Ez pedig látszólag nagyon nem tetszett Lolának, aki nem fogta vissza magát a válaszaival.

    Volt, aki afelől érdeklődött, hogy mikor debütál Lourdes énekesnőként, amire egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy:

    Majd énekelek a temetéseden.

    Ami pedig még meglepőbb, az a rajongók reakciója a beszólásokra, erre például az a válasz érkezett, hogy:

    Alig várom.

    Volt, aki alig hitte el, hogy lehülyézte őt Lola, és azt írta, másnap a munkatársai sem hiszik majd el, mi történt. A többi komment annyira durva, hogy most csak ezt az egyet közöljük, de ha kíváncsi a többire, itt elolvashatja őket. 

  • Sokan emlékezhetnek Ethan Suplee által alakított karakterre aki, a fent említett, DiCaprio főszereplésével készült A Wall Street farkasából és az Amerikai história X-ből, de akár A nevem Earl című sorozatból is ismerhet a közönség. A színész még 2020 januárjában fogadta meg magának, hogy nem szeretne többé túlsúlyos lenni, így elkezdett edzeni és diétázni, a folyamatokat pedig a közösségi oldalain meg is osztotta követőivel és rajongóival, hogy inspirálja őket.

    Tehát ha neki sikerült, akkor igazából bárkinek sikerülhet.

    Most már látható, hogy egy év után, 2021 januárjára jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg a színész. Az idei célja az, hogy a hasizma minél jobban kirajzolódjon.

    140599195 3932214540143828 6094941823296086544 n
    Fotó: ethansuplee / instagram

    Ha esetleg kíváncsi a színész fogyásos történetére, akkor erről a videót itt tekintheti meg:

  • Az énekes az RTL Klub Reggeli című műsorában volt kedd reggel, ahol 4 perc 8 másodpercben több témát is érintettek Szabó Zsófival és Nádai Anikóval. Kiderült, hogy

    a világjárvány második hulláma alatt felszedett 8 kg-ot, ami leginkább az arcán látszik.

    Még mielőtt ezt sikerült volna alaposan kivesézni, valahol a második perc környékén már rá is tértek a következő témára, így kiderült, hogy

    A zenéléssel nincs baj, sőt, sokkal... szívből énekelek, jobb előadónak tartom magam most.

    – mondta Zámbó. Ezt követően jött a harmadik topik, amikor a meghívott vendég mondott egy sokkolót:

    Talán sokak megsínylették ezt a második hullámot, de az elsőt is. 

    Itt jegyezte meg, hogy sajnálja azokat a családokat, ahol ez történt. Még az első olyan romantikus volt – mondta Zámbó Krisztián, majd nosztalgiázott egy sort, hogy az első hullám alatt még ő is nevelgette a kis paradicsompalántáit az apósa birtokán. Ezen a ponton Németh Kristóf, aki a pult végében készítette a reggelit, leszűrte a megfőtt zöldséget, így Zámbó Krisztián megragadta az alkalmat, hogy megkérdezze: mi jót készít (a válasz: csőben sült brokkolit), majd megfogdosta a színész bicepszét, hogy minden rendben van-e (Németh Kristóf: persze), ezt követően pedig maga is nyugtázta, hogy valóban igen pacek lett az egykori Kertész Géza. Nádai Anikó itt terelte vissza a beszélgetést az eredeti medrébe, nehogy ne tudják meg a nézők a romantikus paradicsomnevelgetés történetének végét.

    Nem spoilerezünk, a teljes beszélgetést itt lehet visszanézni:

  • A nem mindennapi achát ásványt a brazíliai Rio Grande do Sul régióban találta Lucas Fassari geológus, még tavaly novemberben. A féldrágakő több, mint 10 ezer dollárt érhet, köszönhetően annak, hogy a Szezám utcából ismert lakóra, Süti Szörnyre (Cookie Monster) hasonlít. 

    EsIgYwOWMAAkFZr
    Fotó: Aaron Cohen @ImoveCar / Twitter

    A kőzetről készült videó már hetek óta kering Facebookon, mégis csak nemrég figyeltek fel rá igazán az internetezők. Ennek oka az, hogy Dr. Jacqueline Antonovich professzor a hétvégén osztotta meg a képet Twitteren, posztja pedig hamar virálissá vált. 

    A képet látva maga Cookie Monster is megszólalt az ügyben sajátos nyelvezetével:

    Bár nem vagyok geológus, de ez a kő nagyon hasonlít rám.

    (Forrás: Huffington Post)

  • GettyImages-1211488453
    Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary

    A 19 éves énekesnő a Vanity Fairnek árulta el, hogy nem igazán van tisztában azzal, hogy tulajdonképpen mi mennyibe kerül. A dolgok valódi árára a pandémia alatti rendelgetések közben jött rá, amikor 70 adag Froot Loopsot vásárolt online.

    Elég hülyén érzem magam, mivel fogalmam sincs, mennyibe kerül a Froot Loops. Megrendeltem egy dobozt, és úgy voltam vele, hogy oké, 35 dollár. Nem tudtam, hogy az drága. 70-et rendeltem.

    Ha ön is furcsán néz, hiszen ez az összeg kicsivel több, mint 10 ezer forint, ami valóban irreális ár egy doboz müzliért, akkor segítünk: az énekesnő azt a konstrukciót választotta, hogy 35 dollárért 70 adagot vásárolt. Amerikában ugyanis úgy is meg lehet vásárolni a nálunk egyelőre nem kapható cukros-gyümölcsös pelyhet, hogy minden étkezésre előre megszabják az adagot, amit külön csomagolva tesznek bele egy dobozba. 

    A vele foglalkozó cikkben azt is elárulta, hogy az Office sorozat segítségével kapcsolódik a mindennapi emberek világához. 

    Kizökkent a gondolataimból. Szeretem, hogy olyan realisztikus. A legátlagosabb emberek életéről szól, és imádom. 

  • Február 8-án kezdődik a 2021-es év első Grand Slam-tornája, az Australian Open. A rendkívül szigorú járványügyi szabályok miatt a versenyzők kizárólag negatív teszttel és kéthetes, előzetes karanténnal vehetnek részt a viadalon, a hotelszobájukat csak a napi 4–5 órás edzés idejére hagyhatják el. Sőt, 72 játékos még annyira sem, ők ugyanis teljesen elzárásban vannak, mivel az őket szállító repülőgépeken koronavírusos utasokat találtak.

    Utóbbiak csoportjába tartozik a 30 éves kanadai teniszező, Vasek Pospisil is, aki szintén csak a szobájában készülhet a versenyre. A 2014-es wimbledoni páros győztese videókban dokumentálja a megpróbáltatásait, a legutóbbiban egy matraccal teniszezik, ami néha ki is fog rajta. Pospisil reakciója a végén önmagáért beszél, teljesen olyan, mint aki az őrület határára került a karantén 11. napjára. Remélhetőleg csak humorizál.

  • Kicsit emlékezzünk vissza az ex First Ladyre!

    Mindenkinek a szeme előtt van az, hogy akárhányszor megjelent eseményeken vagy igazából bárhol, akkor nem sűrűn mosolygott, illetve nem igazán láttuk rajta az igyekezetet arra, hogy boldog legyen, vagy vidám.

    Na de amikor elhagyták a Fehér Házat, akkor aztán a világ összes örömét leolvashattuk az arcáról, hiszen Jokert megszégyenítő vigyorral integetett búcsúzás gyanánt a fotósoknak.

    Melania
    Fotó: Evan El-Amin / Shutterestock

    Erről készült is egy nagyon szuper TikTok-videó, remek aláfestőzenével fűszerezve.

    A legviccesebb pedig az, hogy végigmegy a kamera a Trump családon, és látható az arcukon a bánat és a szomorúság kifejezése, de aztán jön Melania, és elviszi a show-t.

    Kívánjuk mindenkinek, hogy hasonló boldogsággal élje az életét, ahogy Melania Trump búcsúzott el.

  • Széki Attila, azaz Curtis nyilvános Instagram-posztjai alatt egy­re több intim szövegezésű komment jelent meg. Bármit ír ki a rapper, az első hozzászólók olyan nők, akiknek a profiljára rákattintva egyértelmű, hogy a testükből élnek, és ajánlgatják a bájaikat – írja a Bors.

    A bulvárlap megkereste Curtist, őt viszont egyáltalán nem érdekeli az, hogy mivel találják meg az örömlányok. 

    Tudok róla, hogy vannak ilyenek, nem is kevesen. De nem foglalkozom velük.

    A lap nem tér ki rá, de lehet, hogy ezek az örömlányok nem is valódiak, csak chatbotok, esetleg álprofil mögé bújt csalók, akik nem is szexet akarnak Curtistől.

  • Az UTV ghánai televíziós hírbeolvasója 2020 végén egészen elképesztő népszerűséget szerzett egyedi stílusával, kiejtésével. Vitán felül ő lett a sporteredmények beolvasásának a koronázatlan királya, képtelenség faarccal végigülni a műsort. A csokornyakkendő-viselete pedig új divathullámot indíthat.

    Akrobeto kedveltsége töretlen, vélhetően ezért vágtak össze most egy felvételt a tavalyi éktelen röhögéséből a vasárnapi Manchester United–Liverpool FA-kupa meccsre (3–2) hangolva. A tavaly októberi videóban az Eintracht Frankfurt nevébe tört bele a bicskája, és szakadt félbe az eredmények beolvasása. Az összevágott felvétel a Liverpoolra volt kihegyezve: Akrobeto egyszerűen csak Liverpoo-nak ejtette a csapat nevét, a poo pedig angolul a „kaki” megfelelője. 

  • Kalandos útja van ennek a pletykának, ami röviden arról szól, hogy 

    már készül egy Harry Potter-sorozat az HBO MAXra.

    A The Hollywood Reporter a forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a streamingszolgáltató már összehívta az írókat, hogy képernyőre vigyék az ismert filmsorozatot. Ők is elég óvatosan fogalmaztak, azt írták, hogy még nagyon-nagyon, de tényleg nagyon kezdeti szakaszban van a projekt. És hallottunk is már ilyesmit a Trónok harca spinoffjaival kapcsolatban. Míg az utóbbit már tényként lehet közölni, hiszen lesz a Trónok harca világában játszódó sorozat, addig a Harry Potter-sorozat létezését, de még az előkészületeket is egy az egyben cáfolta az HBO, de még a Warner Brothers is.

    Nincs semmilyen Harry Potter-sorozat előkészületben sem a studiónál, sem a streamingszolgáltatónál

    – írták közleményükben.

    Amit a The Hollywood Reporter állított, azt a studió megcáfolta, de megérkezett a Variety, aki nem hagyta ennyiben a történetet, ugyanis több forrásra hivatkozva írja a hivatalos közleménytől függetlenül, hogy a projekt még kezdeti stádiumban van.

    MOST AKKOR MI VAN?

    Jó lenne egy Harry Potter-sorozat?

      (Via: THR, Variety)

  • Komédiába illő jelenetnek lehettünk szemtanúi a Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder (122–125) NBA-mérkőzésen. A harmadik negyedben a hazaiak kiscsatára, Gary Trent Jr. vezette a labdát, ám még a dobás előtt utolérte őt Shai Gilgeous-Alexander, és oda is ütött neki egyet. A labda elpattant, a Portland játékosa pedig jókora fáziskéséssel feldobta magát.

    GettyImages-1298505364
    Fotó: Abbie Parr / Getty Images Hungary

    Nem kizárt, hogy a Shaquille O'Neal által életre hívott Shaqtin' a Fool című NBA-paródia e heti részében ez a jelenet végez a dobogó tetején…

  • Első pillantásra azt hinnénk, hogy a szilikonkarszalag nyomon követi a pulzust edzés közben. Pedig nem.

    A Moodbeam nevű hordozható technológiát nem arra találták ki, hogy figyelemmel kísérje a testi egészségünket. Ehelyett lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy nyomon kövesse a munkavállaló érzelmi állapotát.

    A sárga vagy a kék gomb?

    A kütyü mellé jár egy mobiltelefon-alkalmazás és egy webes felület is, a karszalagnak pedig két gombja van: egy sárga és egy kék. Aki a sárga gombot nyomja meg, az boldognak érzi magát, ha a kéket, akkor szomorúnak.

    A kütyüt azoknak a vállalatoknak találták ki, amelyek figyelemmel akarják kísérni az otthonról dolgozó munkavállalók jólétét, és arra próbálják ösztönözni az alkalmazottakat, hogy viseljék a karszalagot (nemet mondhatnak), és az egész munkanapon át nyomkodják a megfelelő gombot.

    A menedzserek folyamatosan figyelemmel követhetik az online irányítópultot, hogy lássák, hogyan érzik magukat a munkavállalók, és hogy boldogulnak. Mivel a főnökök a home office miatt már nem tudnak fizikailag is jelen lenni a csapatuk mellett, a Moodbeam ezt a technikai megoldást kínálja arra, hogy áthidalja a szakadékot.

    A vállalkozások, cégek így tudják tartani a kapcsolatot az otthon dolgozó munkatársakkal. Ahelyett, hogy ötszáz dolgozót egyenként arról kérdezgetnének telefonon: »Jól vagy?«, itt van a mi technikai megoldásunk.

    – állítja a Moodbeam társalapítója, Christina Colmer McHugh.

  • Pompeji Antikvárium néven új múzeum nyílt a Pompeji Régészeti Parkban.

    Az intézmény a Pompeji történelmét az itteni feltárások eredményeképpen talált leleteken keresztül bemutató állandó kiállításnak ad otthont.

  • Joe Biden beiktatásán az igazi sztár nem JLo vagy Lady Gaga volt. Idén egy csupán 22 éves nemzeti ifjúsági díjas költő, Amanda Gorman vitte el a show-t. Miután előadta a közel hatperces költeményét, egy nap alatt több mint kétmillió követőt szerzett az Instagramon. A hirtelen jött népszerűség Amandát is meglepte, Instagram-sztorijában osztotta meg, hogy órák óta gondjai vannak a fiókjához való hozzáféréssel, annyian követték be hirtelen.

    GettyImages-1230695443
    Fotó: Pool / Getty Images Hungary

    Gorman a legfiatalabb, aki valaha verset adott elő egy elnöki beiktatáson.

    számára a költészet olyan művészeti forma, amely szerinte nem kapja meg a kellő figyelmet és elismerést, mert nem része a mainstream kultúrának. 

    Hillary Clintont úgy lenyűgözte az előadás, hogy máris az elnöki székben látná a fiatal lányt. Twitteren ezt írta:

    Megígérte, hogy 2036-ban indul az elnöki választáson, én pedig alig várom.

    A verset teljes terjedelmében angolul itt lehet elolvasni.