új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • GettyImages-1202218707
    Fotó: Rachel Luna / Getty Images Hungary

    Az Apple Original Films már 2019-ben bejelentette, hogy dokumentumfilm készül a fiatal énekesnő életéről, most pedig megérkezett ehhez a legújabb előzetes

    A film a The World’s A Little Blurry (Kicsit homályos a világ) címet kapta, a forgatás pedig már évekkel ezelőtt elkezdődött.

    Így követhetjük végig Billie felemelkedését koncertfelvételek, gyermekkori és meghitt családi pillanatok mellett. Kiderül például az is, hogy a lány már 8 évesen saját verseket írt, illetve táncórákra járt. 

    A filmben érdekes kontrasztot alkot az, amikor láthatjuk, hogy Billie 16 évesen leteszi a forgalmi vizsgát, de közben sokszor még mindig a szülei ágyában alszik, ugyanis fél a sötétben. Így jutunk el napjainkig, amikor már százezrek előtt ad elő, és családja mellett ebből merít erőt.

    A film megjelenési dátuma: február 26.

    (Forrás: CNN Entertainment)

  • Ha Dumbóról azt hitte, hogy csak fantasy, akkor el kell, hogy keserítsük: tévedett. A zürichi állatkertben, igaz, nem repülésre adta fejét Omysha, hanem egy sokkal menőbb dologra vállalkozott: lemerült a medence aljára, és vidáman sétálgatott ott. Szerintünk elképesztő az elefánt mutatványa. Gőzünk sincs, hogy ezt mi és hogyan tudná felülmúlni. Talán tényleg csak egy valóban repülő elefánt. 

  • Screen Shot 2021-02-03 at 16.15 - Index - Mindeközben - Megérkez

    Elkészült, megérkezett az, amire mindenki várt… 

    Megírták az Orosz vakcináról szóló nótát.

    Strongi a YouTube-csatornájára töltötte fel Az orosz vakcina című daláról a klipet, amit három nap alatt már több mint 138 ezren néztek meg. A srácok felsorolják az orosz szokásokat és tradíciókat. A klipben láthatjuk, ahogy egy Ladával driftelnek és közben megy a buli az autóban, vagy ahogy a srácok összegyűlnek a téren és veretik a muzsikát, nem kímélve a lakókat.

    De természetesen elhangzik a dalban, hogy ez csak irónia, szóval senki ne vegye túlságosan komolyan.

    Ezekben az időkben az efféle videók talán vakcinák lehetnek a rosszkedvünkre, és kizökkenthetnek a komfortzónánkból.

  • Megvannak az idei Golden Globe-jelölések. A mostani díjátadón alig látni mást, mint a streamingszolgáltatók sorozatait és filmjeit. Mondjuk, ez talán nem annyira meglepő egy olyan évben, amikor alig voltak nyitva a mozik. Ami viszont így is érdekes, illetve kiverte sokaknál a biztosítékot, hogy

    jelölték legjobb vígjáték vagy musical tévésorozat díjra az Emily Párizsbant.

    A Twitteren egyből kiakadtak az emberek, ami nem olyan nagy csoda, mivel a sorozat önmagában is elég megosztó volt. Az emberek vagy szerették, vagy gyűlölték, mint az állat. Ez a hangulatjelölés hírére vissza is tért. Hogy egy példát említsünk, egy felhasználó szerint

    a vígjáték és musical tévésorozat kategória jelöltjeinek kihirdetése is már önmagában egy komédia, hogy benne van az Emily Párizsban.

    Más arra hívta fel a figyelmet, hogy így elég könnyű dolguk lesz az ellenfeleknek, hogy ezzel a sorozattal kell megküzdeniük a díjért.

    Tegyünk igazságot!

    Az Emily Párizsban...

    (Huffpost)

  • Azért nem kell annyira örülni, de lehet, hogy most már tényleg el fog készülni A Nagy Mű. A rajongók már akkor is alig bírtak magukkal, amikor még ment a sorozat. Sokan úgy voltak vele, hogy ez a mentsváruk. Aztán az utolsó évad olyan lett, hogy már az is elkezdett sírva rimánkodni a könyv folytatásáért, aki addig még nem is olvasta.

    A sorozat utolsó epizódja óta majdnem két év telt el, de idén lesz tíz éve, hogy megjelent A tűz és jég dala sorozat ötödik darabja, a Sárkányok tánca. És mivel mindenki tudja, hogy a sorozat eredetileg 7 részre lett tervezve, így az 5. vége egyáltalán nem tekinthető lezártnak, ezért pláne sokan várják már a folytatást.

    Eredetileg úgy volt, hogy 2012-ben már kész lesz, de a megjelenés dátumát eltolták 2013-ra. Ez a tologatás odáig fajult, hogy Martin végül nem mondott semmit, sőt, szabályosan megfenyegette a rajongókat, hogy ha valaki még egyszer megkérdezi, mikor lesz már kész, akkor elkezdi felszalámizni a legszerethetőbb karaktereket. Az évek során többször is tett olyan kijelentéseket, hogy nagyon jól halad, majd nem sokkal az ilyen hurráoptimista kijelentések után konkrétan kitörölt több fejezetet is. Egy panelbeszélgetés során meg arról viccelődött Stephen Kinggel, akit bátran nevezhetünk grafománnak, hogy mégis hogy tud ilyen őrült tempóban írni. King erre csak annyit mondott, hogy van egy napi kvótája, amit igyekszik betartani. Martin akkor azt mondta, van, hogy ő is megír több oldalt, de aztán visszaolvassa őket és így a kukában landolnak.

    Most viszont a következőt mondta:

    Száz meg száz oldalt írtam meg 2020-ban a The Winds of Winterből. Ez volt a legjobb évem, mióta elkezdtem írni ezt a részt. Hogy miért? Nem tudom. Talán az elszigeteltség miatt. Talán azért, mert elkaptam a fonalat. 

    De itt még nincs vége. A következőt tette hozzá:

    További száz meg száz oldalt kell még megírnom, hogy kielégítő lezárást adjak a történetnek. Erről fog szólni 2021. Remélem. De nem teszek ígéreteket, akárhányszor mondok egy dátumot, a seggfejek az interneten konkrét tényként kezelik, és alig várják, hogy keresztre feszítsenek, amikor csúszok a határidővel.

    Erről ennyit. Aki még mer merészeket álmodni, az ringathatja magát abban a hitben, hogy talán majd egyszerre fog kijönni az utolsó két rész.

  • Colin
    Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

    Az Úriemberek után a színész most nem egy szerepe miatt változtatta meg külsejét, bár még nincsenek infók róla, hogy megunta volna az eddigi kinézetét, vagy esetleg egy szerepe miatt tette volna meg azt, hogy

    full kopaszra nyírja le a fejét.

    A legújabb Robert Pattinson-féle Batmanben ő fogja majd alakítani a karakter egyik legnagyobb ellenlábasát, a pingvint. Az előzetesben fel is villan pár másodpercre a színész, akit nem igazán lehet felismerni pingvinként.

    Farrelt egy konditerem parkolójában tudták lekapni a paparazzik a tegnapi nap folyamán. És erről egy Colin Farrell rajongói Instagram-oldalon lehet megtekinteni a képeket.

  • GettyImages-1277561192
    Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

    Épp nagyot megy az interneten egy hót egyszerű recept a TikTokon, ami nem kevesebbet ígér, mint hogy visszaadja az embernek a koronavírus-fertőzés mellékhatása során elvesztett szagló- és ízlelőképességét. A tuti recept a következő:

    • égessünk szénné nyílt lángon egy narancsot,
    • pucoljuk meg,
    • zúzzuk össze,
    • majd adjunk hozzá barna cukrot,

    végül, de nem utolsósorban pedig

    fogyasszuk egészséggel, amíg még meleg.

    Sokan kipróbálták, többeknek bejött, és egy orvos is megszólalt a témában, aki lényegében azt mondta, hogy túl sok tudományos alapja nincs ennek a receptnek, de az tény, hogy erősen stimulálja az ízlelőbimbókat, így az intenzív ingerek hatására tényleg visszatérhet az ember ízlelőképessége. Azt is megjegyzi, hogy azért senki se várjon csodát a forró cukros narancspürétől, de veszteni senki nem veszít vele semmit, hisz ez csak cukor és narancs, nagy baj nem történhet.

    (Buzzfeed News)

  • A Boston Dynamics robotkutyája, Spot mostantól a világ bármely pontjáról távvezérelhető, a Scout nevű webböngésző-alapú platform segítségével.

    Korábban a Spotot egy egyedi táblán keresztül irányították, ami azt jelentette, hogy az üzemeltetőnek a közelben kell lennie – állítja a cég alelnöke, Michael Perry.

    A Boston Dynamics szerint az elmúlt évben a cég 400 Spot robotot adott el.

    Építőiparban, mélyföld alatti aknákban, atomerőművekben és tengeri olajfúró tornyokban használják őket. Az eddigi viszonylag korlátozott eladások ellenére a vállalat új tulajdonosa úgy véli, óriási lehetőségek rejlenek az üzletben.

    Két hónappal ezelőtt a Hyundai megvásárolta a Boston Dynamics 80%-os irányító részesedését a Softbanktől, egy olyan üzletben, amely a robotikai céget 1,1 milliárd dollárra (810 millió fontra) becsülte. A Google szülője, az Alphabet, 2017-ben eladta a vállalatot a Softbanknek a jóval alacsonyabb, mintegy 100 millió dolláros összegért.

    Ami magát a Spot robotot illeti, az alapmodell 74 500 dollárba (nagyjából 22 millió forintba) kerül. A robotokat általában helyszínek járőrözésére és adatgyűjtésre használják – közölte a cég. A Scout segítségével a robot immár távolról is vezérelhető billentyűzettel vagy joystickkal, webböngészőn keresztül.

    Ha a Spot kiesik a kommunikációs tartományból, akkor visszamegy az utolsó pontig, amikor jelet kapott, így ismét irányítani lehet.

    – állítja Chris Bentzel, a Scout mérnöki vezetője.

  • GettyImages-1209899189
    Fotó: Jacopo Raule / Getty Images Hungary

    A Hatalmas kis hazugságokból, A beavatottból és a Csillagainkban a hibából ismert színésznő a Green Bay Packers NFL csapat irányítójával, Aaron Rodgersszel jár. Mindezt egy neve elhallgatását kérő forrástól tudta meg az E! News. Egyelőre annyit tudni, hogy tényleg járnak, igyekeznek minél több időt együtt tölteni, de azért mind a ketten a karrierjükre fókuszálnak.

    GettyImages-1298238107
    Fotó: Dylan Buell / Getty Images Hungary

    Aaron Rodgers korábban már randizgatott színésznővel, egész pontosan Olivia Munnal, de Shailene Woodley sem most először jár sportolóval, mivel korábban egy rögbijátékos, Ben Volavola volt a pasija.

    (E!)

  • A műsorvezető egy tőle szokatlan, meglehetősen indulatos videót tett közzé, amelyben azt ecseteli, hogy agyvérzést fog kapni, mert két hét alatt már harmadszor lépett kutyaszarba. Itt kérte meg a kutyagazdákat, hogy legyenek már olyan kedvesek, és szedjék fel a saját kutyájuk után a kutyakakit.

    Hogy lehetünk ennyire bunkó primitív, bunkó… nem mondom, hogy állatok, mert az állatok ennél százszor jobb fejek… ilyen bunkó, primitív emberek, hogy otthagyjuk a kutyának a szarát…

    A videót itt lehet megtekinteni.

    (A videót a 444-en szúrtuk ki.)

  • Ryan Reynolds gyakran ír vagy tesz ki olyan posztokat, amiket viccnek szán a követőinek, de most több mint valószínű, hogy nem akart poénkodni, csak egy kis apró hírmorzsát csepegtetett az eredeti Deadpool 3-filmnek az elképzeléseiről.

    Mielőtt még nem vette meg a Disney a 20th Century Foxot, az esedékes filmről olyan elképzelések voltak, hogy Logan, azaz Farkas (aki a Wolverine) is szerepelt volna a filmben, sőt mi több, mellékszereplője lett volna annak. Reynoldsnak a szíve-lelke benne van ebben a karakterben, ez érzékelhető rajta tetőtől talpig.

    Évekig házalt a stúdiónál, hogy készítsék el a filmet, mert a rajongók ki vannak éhezve a szabad szájú és korhatáros hősökre is.

    Rengeteg pénzt ölt bele, mire végre valahára a stúdió is beadta a derekát, és elkészítették a Deadpool 1. részét, ami akkora sikert aratott, hogy rá 2 évre megjelent a 2. része.

    Nemrégiben érkezett a hír, hogy a Disney által felvásárolt stúdió, illetve annak jogai a karakterre megkapja a 3. részt is, méghozzá úgy, hogy 

    ez lesz a marvel-univerzum életében a legelső R besorolású darab.

    Reynolds Twitter-oldalán tért ki az eredeti elképzelésekre, amiben leírja, hogy a 3. rész egy roadtripsztori lett volna eredetileg, és csipegetett volna az 1950-es évekbeli japán Rashomon stílusjegyeiből is.

  • GettyImages-1221063569
    Fotó: Toni Anne Barson / Getty Images Hungary

    A 40 éves színésznő és 29 éves párja, az üzletember Jacob Busch, még a pandémia előtt jöttek össze. De úgy néz ki, nem tartott sokáig a románc, ugyanis Wilson már azt posztolta Instagramra, hogy szingliként megy a Super Bowlra. 

  • Rendőröknek köszönheti az életét az a vörös vércse, amelyiket az M35-ös autópályán ütött el egy autós – írja az ATV.

    A madarat a nem sokkal később ugyanott elhaladó rendőrök vették észre. Ők szállították be a hortobágyi madárkórházba is, ahol ellátták a madár sérüléseit.

    A madárnak a baleset miatt belső vérzése volt és az egyik szárnya is eltörött, így ha a rendőrök nem mentik meg, könnyen elpusztulhatott volna. 

    A madár szárnyát meg is kell műteni, de ezt egyelőre még nem tudták végrehajtani, így egyelőre csak rögzítették a törött testrészt. 

    Az már biztos, hogy a vércse többhónapos kórházi ellátásra szorul majd.

    A szárnyműtét mellett a csontjait is helyre kell majd tenni, de a szakemberek abban bíznak, hogy a madár tavaszra teljesen felépül és akkor szabadon engedhetik.

    Vércse.png
  • Egy texasi kislányt, aki még csak egyéves, olyan jól megtanítottak a szülei arra, hogy mindig ügyeljen a tisztaságra a koronavírus miatt, hogy most már azt hiszi, minden falra szerelt tárgy kézfertőtlenítő. Erről készített az édesanyja egy montázst, amiben bemutatja, hogy néznek ki a sétáik: a kislány minden ilyen tárgyhoz odamegy, alátartja a kezét, majd eldörzsöli. 

    A legszomorúbb viszont az, hogy amikor végre talál egy igazi kézfertőtlenítő egységet, ahhoz még túl kicsi, hogy felérje.

     

  • GettyImages-1202179390
    Fotó: Robin Marchant / Getty Images Hungary

    A 27 éves énekesnő életében nem ez az első alkalom, amikor Guinness-rekordot dönt, szinte már veteránnak számít a rekordok döntögetésében.

    Ez ugyanis a 20. világrekordja. 

    Most éppen azzal nyerte el a címet, hogy ő lett az az előadó, akinek a legtöbb dala a Billboard Hot 100 első helyén debütált. Az énekesnőnek öt szerzeménye került a lista élére, így ő lett az első művész, akinek ez sikerült. 

    (Forrás: Guinness World Records)

  • Kikerült a Collider oldalára a első teljes színészgárdával szerepeltetett plakátja az Amerikába jöttem 2. részének, amin a rengeteg visszatérő szereplő között felfedezhetőek új arcok is, illetve többek között az is, hogy PG-13-as besorolást kapott a film. Ez nálunk általában 12-es karikásnak szokott megfelelni, így már elkönyvelhetjük, hogy nem lesznek benne olyan kifejezések vagy képkockák, mint az első részben. 

    A filmhez 2020 év végén érkezett meg az első kedvcsináló előzetes, ami már több mint 13 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.

    Az előzetesből megtudhattuk, hogy a Akeemnek van egy fia Amerikában, aki majd a leendő király lesz. Ez a történet fogja majd a különböző bonyodalmakat okozni, hogy vajon az örökös méltó-e a trónra.

    A film 2021. március 5-én fog megjelenni az Amazon Prime oldalán.

    coming-to-america-2-poster-eddie-murphy-james-earl-jones
  • giphy.gif
    Fotó: Giphy.com

    Heltai Ákos grafikus-tipográfus készítette el az alábbi videót, amelyen egy jácint 1 hétig tartó kivirágzását követhetjük végig 1 percben.

    Egy hét egy percben

    Közzétette: Ákos Heltai – 2021. február 2., kedd
  • GettyImages-1204605383
    Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

    Kim Kardashian legújabb Instagram-képein büszkén villantotta meg Yeezy cipőit. Mivel ez a márka férjéé, Kanye Westé, ezért a kommentek között sokan találgatásokba bocsátkoztak, hogy talán még sincs vége a kapcsolatnak. 

     Habár volt olyan is, aki csak felhívta Kim Kardashian figyelmét, hogy ha már úgysincsenek együtt, nem kell többet azokat a ronda cipőket hordania.  

    Az, hogy tulajdonképpen mi is történik közöttük, ezek szerint mégsem olyan egyértelmű, nagy valószínűséggel a Keeping up with the Kardashians legújabb és egyben utolsó évadára tartogatják a nagy bejelentést: együtt maradnak, vagy elválnak. 

  • Hétfőn mutatta be legújabb klipjét a Szent Efrém Férfikar, ez az énekkar harmadik pandeója (pandémkarantén-videó) − értesültünk a kar hivatalos Facebook-oldaláról.

    Az együttes első pandémiával foglalkozó videója májusban, az ápolók nemzetközi napján jelent meg Pandémia címmel. A második videó júniusban látott napvilágot. A mostani videót sokáig halogatta az énekkar. Mint írták: 

    Titokban reménykedtünk, hogy aktualitását veszti. Nem ez történt.

    A produkció „most nyerte el a hozzá legmegfelelőbben illeszkedő hunglish–magyar szöveget”.

  • Egy sopronkövesdi ház padlásán mosómedvét találtak nemrég – írja a berek.hu.

    A Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület tagjainak másfél órájába telt, hogy az állatot lecsalogassák a padlásról.

    Az állatmentők eredetileg túlszaporodott macskákért mentek a településre, a helyszínen azonban arról értesültek, hogy egy ház padlására egy mosómedve is beköltözött.

    A család azt kérte tőlük, hogy segítsenek kicsalogatni onnan, mivel több tyúkot is elkapott már náluk.

    Végül sikerült befogniuk az állatot, a Budakeszi Vadaspark pedig vállalta, hogy gondját viseli, így oda szállították el.

    A mosómedvét azóta Gordonnak nevezték el. Valószínűsítik, hogy állatkertből vagy vadasparkból szökhetett meg, mivel egyáltalán nem félt az emberektől.

    Pellinger Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetmegőrzési osztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta: egyre gyakrabban kapnak bejelentéseket invazívan terjedő állatfajokról, köztük mosómedvékről és nyestkutyákról.

    Senkinek ne jusson eszébe magához édesgetni ezeket az állatokat, mert nagy pusztításokat tudnak okozni az őshonos fajok között. Hobbiállatként se tartsanak ilyet, ha pedig valahol találkoznak velük, hívják az állatvédőket, vagy jelezzék nekünk

    – figyelmeztetett.

    Hozzátette: a mosómedvék mindenevők, és madártojásoktól kezdve a kisebb madarakig szinte mindent megesznek, emiatt számos vadon élő és háziállatra veszélyt jelenthetnek.

    Mosómedve.png
  • A színésznő egy online panelbeszélgetés során hozta fel a témát, hogy az elmúlt időben hányszor beszélgetett a fiával arról, hogy miben különböznek a lányok és fiúk. 

    Ötéves kora óta beszélgetek vele ezekről a különbségekről, mióta feltűnt, hogy felsőbbrendűnek tartja magát a lányokhoz képest. Úgy éreztem, hogy azonnal közbe kell lépnem, és új megközelítést kell adnom neki.

    A beszélgetések során Berry arra is kíváncsi, hogy honnan jönnek a fiának ezek a gondolatai, ha nagyon ragaszkodik azokhoz, akkor pedig indokolja meg. Úgy véli, hogy ezeknek köszönhetően sokkal mélyebb gondolkodású lesz majd a fia.

    Egy példa, hogy milyen kérdésekkel szokta megtalálni gyermekét. Ha egy színre azt mondja, hogy ez lányos, akkor visszakérdez: 

    Miért is lányos ez a szín?

    (Buzzfeed news)