új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • valóvilág.png
    Fotó: youtube

    A 10. Való Világ győztese is kiderült. Percekkel ezelőtt zajlott le az utolsó kiszavazás és fináléja a Való Világ műsorának.

    A győztes pedig nem más, mint VV Vivi,

    így ő lett a második női győztes a műsor történetében. Nem is akármilyen győztes lett, hiszen a jubileumi kiadást nyerte meg kicsivel több mint kettő százalék különbséggel VV Robi mellett, aki így a második helyezettje lett a műsornak.

    A végeredmény:

    VV Robi: 48,45%

    VV Vivi: 51,55%

  • Ha már úgyis most lesz vége a Való Világ 10. évadának, akkor emlékezzünk vissza arra a zseniális pillanatra, amikor a Való Világ 4. évadának szereplője, Cristofel beszólt Fluor Tominak.

    Aki erre válaszul készített egy számot és klipet Ecküvel, ami brutálisra sikeredett.

    Szinte bombát dobott Cristofelre.

    A klipet követően Fluorékat behívták a Mokkába egy interjúra, ahol kikérdezték őket, hogy melyik rész szól Cristofelnek.

    Mindezek után Cristofel ismételten üzent Fluoréknak egy kevesebb mint egyperces videószösszenettel,

    ami a mostanára az internet egyik ékes trash tartalmává nőtte ki magát, akárcsak a Damu-féle kiakadás.

    Ezek a videószösszenetek a magyar YouTube örökzöldjei. Olyannyira, hogy még Dancsó Péter is bevágta a videójába az adott jelenetet.

    Nem sokkal később Cristofelt is visszahívták a műsorba, már másodjára egy, a műsorvezetőknek mutogatott fagyigombócozós szereplését követően, hogy beszélgessenek vele a Fluorék által készített klipről, ami Cristofel elmondásai szerint nem igazán érintette meg őt. Bár ahogy a fent említett videóban láttuk és érzékeltük, ott nem éppen a nyugodtságáról ismerhettük meg a személyét.

  • Már majdnem el is felejtettük, de egészen az évad feléig Dancsó Péter hétről hétre ontotta magából a VV-ről szóló összefoglaló videókat. Erre Puzsér Róbert, valamint a Fókuszcsoport is felfigyelt, sőt, mind a két részről elég erős kritikát kapott. Felmerült, hogy Dancsó talán az RTL felkérésére csinálja ezeket a videókat. A Való Világ a hivatalos közösségi oldalán még meg is köszönte, hogy hétről hétre foglalkozik a témával, ami jó kis nézettséget generált. Ezek után elmaradtak a heti beszámolók, pedig másról készített tartalmat a csatornájára. Érdekes.

    Vajon mi történhetett?

  • Screen Shot 2021-02-27 at 11.17 - ÍME AZ IGAZSÁG, A VALÓ VILÁGOS

    Osváth Zsolt még a 8. Való Világban szerepelt, és egész sokáig jutott el az adott szériában, de végül a vége előtt 2 héttel kiesett. Instagram-sztoriban adta meg a követőinek a lehetőséget, hogy kérdezzenek tőle bármit a VV-s szereplésével kapcsolatban, és ő őszintén válaszolni fog valamennyire. Zsolt nagyon kedvesen válaszolt is a rengeteg kérdésre a videóban.

    Nagy problémája, hogy szeretné már levetkőzni azt, hogy VV Zsoltiként hivatkozzanak rá,

    ezért, elmondásai szerint, most az egyszer utoljára, még beszél a Való Világ-szerepléséről a közönségének. Nem szégyelli, hogy jelentkezett a műsorba, hiszen rengeteget köszönhet neki, inkább abból van elege, hogy sok fórumon és műsorban VV Zsoltiként szólítják meg a személyét, amivel önmagában annyira nem is lenne problémája, inkább az adott oldalak és műsorok színvonala bántja, hogy ezt a VV-s jelzőt nem úgy kapja, mint például az utcán egy random embertől, aki felismeri a műsorból, hanem 

    bántó módon szeretnék ezzel a személyét hitelteleníteni.

    Ha esetleg kíváncsi a videó további tartalmára, akkor itt megtekintheti Osváth Zsolt Való Világ-videóját:

  • giphy (4).gif
    Fotó: giphy.com

    Pár hete már cikkezett a külföldi sajtó arról, hogy David Letterman milyen kellemetlen helyzetbe hozta 2013-ban Lindsay Lohant azzal, hogy olyan kérdéseket tett fel interjúalanyának, mint:

    Nem a rehabon kellene most lenned?

    A napokban előkerült, 1998-as interjú talán még ennél is kellemetlenebb. A műsorvezető úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz közel kerülni Jennifer Anistonhoz úgy, hogy megragadja a nyakát, és bekapja egy hajtincsét.

    A bizarr jelenet 5:20-tól kezdődik, ami után láthatóan a színésznő is kényelmetlenül érezte magát.

    (Forrás: BuzzFeed)

  • Úgy tűnik, egy barátságnak most talán végleg vége lehet. Többször volt már köztük kisebb-nagyobb vita, de valahogy mindig visszatértek egymás mellé a Való Világ 4. egykori versenyzői. Most azonban mindennek vége lehet kettejük között, mivel Baukó Éva nemrégiben kölcsönadott Alekosznak 150 ezer forintot, tüzelőre.

    Azért adott kölcsön, mert az egykori Való Világ-győztesnek nem volt több pénze arra, hogy befűtse a házát.

    Éva elmondásai szerint, drága konyakokra és szivarokra költötte el a pénzét Alekosz. Eleinte nem akart adni neki pénzt, de annyira megsajnálta, hogy végül mégis kölcsönadott a barátjának 150 ezer forintot.

    Most viszont Alekosz nem válaszol a leveleire, ezért Éva megosztotta ezt a történetet, hogy más ne essen ebbe a hibába bele, hogy pénzt ad Alekosznak.

    A történet itt még nem ért véget, mivel Alekosz végül reagált, hogy a megbeszélt dátumig, ami március 15-e, addig megkapja a pénzt Éva, de nemcsak a pénzes borítékot fogja megtalálni a postaládájában, hanem egy ügyvédi levelet is egy polgári peres kihallgatásra. Alekosz komolyan gondolja a cselekedeteit, és egykori barátját perre hívja az alábbi mondattal:

    Beperelem Baukó Évát! Ennek véget kell vetni, példát kell statuálni

    – nyilatkozta a Ripostnak.

    alekosz baukoeva
    Fotó: Velvet

    Kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz a vége ennek a történetnek, valószínűleg hamarosan megtudjuk.

    (Forrás: life)

  • Screen shot 2015-01-12 at 10.09.24 PM.png

    Már tizedszer tehetik fel maguknak – akik akarják – a kérdést: minek van ez a reality, miért jó, mit ad hozzá az életünkhöz? Az tény, hogy a Való Világ sose volt a magas művészet bölcsője, és az egyetemes tudás minden titkát sem ez alatt a Nagytétényi útnál lévő kupola alatt őrizték a kiválasztottak, akiket csak villalakókként ismerünk. De ez a műsor nem is akart erről szólni, ugye. 

    Viszont...

    ha nincs VV, akkor lehet, hogy nincs Majka, és nem kezdtek volna el úgy köszönni egymásnak az emberek, hogy 

    Csá, csumi, csá!

    Ha nincs a VV, akkor Baukó Évát maximum A bár című realityből ismernénk, és így nem is lenne meg ez a focisták gólörömét és világbajnok breaktáncosokat megszégyenítő földön fetrengés. 

    Ha nincs VV, akkor nincs Aurelio és helikopterezés se.

    Ha nincs VV, akkor nincs VV Attila se, aki új értelmet adott a tujázás fogalmának.

    Ha nincs VV, akkor nincs VV Anikó se, aki mára már elhagyhatta a VV előtagot, és polgári nevén is ismert.

    Ha nincs VV, akkor sose derül ki a nyilvánosság számára, hogy „a történelem csak egy általános kamu”.

     Majd az idő igazolja, hogy a 10. évad mit adott nekünk.

  • Chuck Norris
    Fotó: Jerry Markland / Getty Images Hungary

    Egy Instagram-felhasználó (suckertom) zseniálisan válogatta össze Hollywood színészeinek filmjeiből a legfájdalmasabb képkockákat. Így elevenedik meg előttünk, ahogy Stallone vagy DiCaprio éppen megkapja az oltást „kínkeserves” fájdalmakat átélve. Talán mindenki legnagyobb élő legendája, a 2 lábon járó Isten, Chuck Norris is köztük van, de látható az arckifejezésén, hogy nála más a helyzet, hiszen 

    ő nem fertőződik meg a koronavírussal, hanem a koronavírus fertőződik meg Chuck Norrisszal.

    Vagy egy másik teória, hogy belőle vonnak ki valamit, ami megöli a vírust, így nem is kérdés, hogy ő maga az ellenszer.

    A zseniálisan igénytelenül összevágott képeket itt lehet megtekinteni:

  • A Mirror számolt be arról, hogy egy brit lány, Rachel Horne mindössze háromnapi ismeretség után otthagyta munkáját egy „nomád módon élő” férfiért, akivel azóta össze is házasodtak. 

    A lány Florian Roquais-t egy spanyolországi nyaralás alatt ismerte meg, és állítása szerint lenyűgözte őt a férfi életvitele. 

    Annyira szabad és boldog volt, a folyóban fürdött nap mint nap, és minden reggel új kalandokra ébredt

    – idézte fel. 

    Emiatt hazatérve beadta felmondását, és a következő három hónapot Skóciában töltötték vadkempingezéssel (ott ugyanis ez bizonyos feltételek mellett engedélyezve van).

    Ez a kiruccanás pedig olyan jól sikerült, hogy a pár úgy döntött: hosszú távon is ilyen életvitelt szeretne folytatni, de kicsit komfortosabb körülmények közt. Ezért vettek egy napelemekkel felszerelt Peugeot Boxert, és megcélozták Franciaország hegyeit. 

    A kilátás nem volt rossz, annyi biztos
    A kilátás nem volt rossz, annyi biztos

    Végül aztán annyira bejött nekik a közös élet, hogy 2020 novemberében össze is házasodtak.

    Az esküvőt mindössze 30 fontból szervezték meg.

    Nem vitték túlzásba a  ceremóniát
    Nem vitték túlzásba a  ceremóniát

    A pár azóta is boldogan éli életét, noha a koronavírus-járvány miatt kevesebbet tudnak utazni, mint amennyit szeretnének. 

    Van.png
  • Két év után szakított egymással Holly Madison és párja, Zak Bagans. A TMZ forrása szerint a modell néhány hete rakta ki a férfi szűrét, de egyébként úgy tartják, hogy nem rossz viszonyban váltak el, sőt, baráti viszonyt ápolnak. Holly egyébként nem sokkal az után jött össze a paranormális jelenségekért rajongó Zakkel, hogy elvált volt férjétől, Pasquale Rotallától.

    A modellt sokan Hugh Hefner barátnőjeként ismerték meg a APlayboy villa lányai című realityműsorból. Holly később könyvet írt minderről Lenn a nyúl üregében címmel, amelyben sok dolgot tisztázott a mogullal való kapcsolatáról.

  • Egy tiktokker, aki markiedinh néven található meg a videómegosztó oldalon, valószínűleg nálunk tanul és itt is él.

    Screen Shot 2021-02-26 at 11.44 - #nekedbe #budapest  nhạc nền -
    Fotó: markiedinh / tiktok

    Elég sok TikTok-videója szól arról, hogy a magyarok miért fejezik ki magukat furcsa szavakkal.

    Ilyen például a „sárgaház” fogalma: nem érti, hogy miért ez a neve annak a helynek, ahova az elmebeteg embereket viszik be kezelésre.

    De a legviccesebb, amikor azokat a kifejezéseket értelmezi, amikben zöldségek nevei szerepelnek, mint a tök jó, amit lefordít angolra, és így teljesen más értelmet nyer a szó, mert a tök az pumpkin. Egyszerűen nem tudja összerakni, hogy a fokhagymapopó kifejezést miért a fokhagymával és nem a kicsi/formás szóval helyettesítjük. Végezetül a tiszta retek kifejezést fordítja le, hogy tiszta mint clean és retek mint radish.

    Érthetetlen számára.

    Ha belegondolunk, tényleg milyen értelmetlenül hangozhatnak egy külföldinek ezek a kifejezéseink.

  • Valahol szórakoztató tud lenni híres modellek napi rutinját, sminkelési tippjeit és trükkjeit nézni, hallgatni, mivel az esetek nagy részében, amikor a rajongók, a közönség is láthatja ezeket az embereket, akkor azért gyanúsan profi sminkesek csinálják meg az arcukat. 

    Ettől függetlenül aki tudni akarja, hogy mit kell magára kennie ahhoz, hogy olyan ragyogó arcbőre legyen, mint Irina Shayknak, az most megnézheti ezt a videót, amiből mindenre választ kap.

    Pár érdekesség:

    • „Imádom a sminket, de fontos, hogy mindig te viseld a sminket, ne a smink viseljen téged” – mondta a modell.
    • Minden reggele úgy indul, hogy megiszik egy pohár citromos vizet, majd ken magára valami aranyozott bőrápolót. Hogy miért aranyozott verziót használ? Ahogy ő fogalmaz: „Orosz vagyok, imádom az aranyat.”
    • Táskás szemre egyből jégkockát tesz.
    • Lényegében ennyi. 

    Egy nagy titok, amit nem mondott el, hogy azért ilyennek, konkrétan Irina Shayknak kell születni ilyen flawless és fresh arcbőrért.

  • A kéthetes borzcsemetét valószínűleg valamilyen állat hurcolta el otthonából, de szerencsére állatmentők rátaláltak az akkor 250 grammot nyomó kis állatra. 

    A borz a keresztségben a Levendula nevet kapta, és most már megduplázta a súlyát is. Egyébként ő a legkisebb borzpéldány, amit valaha mesterségesen neveltek a skót állatvédők. April Sorley, aki a kis borz jólétéért felelős asszisztens, azt mondta: 

    Nagyon váratlan volt az érkezése, de ő a tökéletes Valentin. 

    Képeken itt tekinthető meg a cseperedés.

  • 106 nap után ma este véget ér a Való Világ powered by Big Brother jubileumi, 10. évada. A fináléból kiderül, hogy ki lesz a játék nyertese, aki a győztes cím mellett elviheti a 36 millió forintos fődíjat is.

    Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az Index olvasójaként mit gondol, ki nyeri a ma esti finálét. 

    Ön szerint ki lesz a VV10 nyertese?

  • socialmedia
    Fotó: SOPA Images / Getty Images

    Gyakran halljuk, hogy a Facebook már nem menő, már csak a boomerek (idősebbek) használják az oldalt. Az Instagram meg amilyen jónak indult, annyira lett magamutogatós a platform. A Snapchat meg... igazából nem is kell megemlíteni. A Twitter a folyamatos hírközlés és az egymásnak való beszólás és sértegetés mintaeszköze,

    maga a káosz otthona néha.

    A sokak által kritizált, 90%-ban a fiatalok által használt TikTok pedig a bulizás és a veretés otthona jelen pillanatban. Erről készített egy gyors és könnyen fogyasztható TikTok-videót egy tiktokker, mariots99, hogy kb. hogyan is néznek ki jelen pillanatban a közösségimédia-oldalak/appok.

  • Csütörtökön jött a hír, hogy Lady Gaga kedvenceit fegyveres rablók ragadták el. Egy férfi fegyverrel támadt az énekesnő három kutyáját sétáltató Ryan Fischerre. Meglőtték, majd eliszkoltak két kutyával, a harmadik, Miss Asia azonban úgy megrémült a lövés hangjától, hogy elfutott, ő később elő is került.

    Az énekesnő tegnap Instagramján is beszámolt az esetről, kétségbeesetten kérte, hogy juttassák vissza hozzá szeretett kutyáit, 500 ezer amerikai dollárt ajánlott fel jutalmul.

    A kedvencei azóta szerencsére előkerültek, egy nő jelentkezett velük a kaliforniai rendőrkapitányságon. A New York Post információi szerint a megtalálójuknak nincs köze a rabláshoz, és egyelőre azt sem tudni, hogy igényt tart-e a csinos jussra, amit Lady Gaga ajánlott fel. Az énekesnő jelenleg Rómában van, filmet forgat.