új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Befejeződött a Vaják (The Witcher) második évadának forgatása, ezt a sorozat hivatalos Twitter-oldalán közölték április 2-án, egy mosolygós Henry Cavill-lel tálalva.

    Igaz, 2020 év végén még nem úgy nézett ki, hogy ebből bármi is lehet 2021-ben, hiszen november végén négy koronavírusos stábtag miatt le kellett állítani a forgatást Londonban.

    Majd aztán decemberben egy akciójelenet felvétele közben sérült meg a főszereplő színész, Henry Cavill, akinek annyiban szerencséje volt, hogy egy kis bicegéssel és pár hét pihenővel kiheverte a balesetet.

    De végre-valahára a Netflix befejezte a második évad forgatását, így a rajongóknak van okuk reménykedni abban, hogy talán év végére megkaphatjuk a kedvenc szörnyvadászunk következő kalandját a streamingoldalon.

    Igaz, most jön csak a neheze, hiszen a sorozat rengeteg utómunkával jár, a varázslatok, szörnyek, robbanások és összecsapások miatt.

    A Netflix kiadott egy összegző hivatalos videót is, amiben Lauren S. Hissrich showrunner közli a rajongókkal, hogy véget ért a 158 napos forgatás, ami 15 helyszínen zajlott, 89 színésszel és 1200 fős stábbal. A videóban láthatóvá válik pár forgatási jelenet, ahol Cirit (Freya Allan), és Yennefert (Anya Chalotra) is szemügyre vehetjük.

    Ha valaki még nem látta volna az első évadot, így legalább lesz ideje bepótolni azt a második évad premiere előtt.

  • juliaapic.png
    Fotó: juliaapic / tiktok

    A világ több pontján más és más tempóban történt meg a nyitás, hajtottak végre lazítási intézkedéseket a koronavírus elleni oltások tömeges beadását követően. Vannak helyek, ahol friss negatív teszttel már étteremben is lehet ebédelni, vacsorázni. Itthon még nem tartunk itt, viszont edzeni, ha némi trükközéssel is, de azt mondjuk pont lehet. 

    Egy ártatlannak tűnő edzős videó került ki a netre, ami első ránézésre lehet, hogy nem is tűnik fel rajta semmi, csak a fitnesz influenszer nő, aki a történet főszereplőjeként épp egy erősítő gyakorlatot hajt végre. Juliaapic néven ismert influenszer eleinte nem is akarta kitenni ezt a felvételt. Most azonban úgy döntött, hogy jobb, ha mindenki látja, hogy minek lehetnek kitéve a nők az edzőtermekben.

    A felvétel azt mutatja be, hogy a lány mögött tébláboló, a telefonját birizgáló férfi egy adott pillanatban leguggol, majd feláll és a haverjához megy, hogy mutasson neki valamit, közben hátra-hátra néznek a padon edző lányra. Konkrét bizonyíték nincs, de a férfi viselkedése arra engedhet következtetni, hogy csak azért guggolt le, hogy szemből tudja lefotózni az influenszer fenekét. 

    @juliaapic

    was honestly gonna post this on here when it happened but it was a bit too sensitive at the time lol. genuinely curious what you guys think

    ♬ original sound - julia

    Ez az egész még januárban történt. Julia azért nem csinált ebből nagy felhajtást, mert saját elmondása szerint akkor is elég kellemetlenül érezte magát, és nem akart úgy meggyanúsítani valakit, hogy nem volt rá konkrét bizonyítéka. Végül mégis szólt az edzőterem személyzetének, mert arra lett figyelmes, hogy a mellett lévő gépen edző lányra is szemet vetett az illető. Ekkor döntötte el, hogy rosszul érezné magát, ha vele is megcsinálná azt, amit vele, majd nem szólna semmit. A személyzet összeszólalkozott a férfival, aki aztán dühösen távozott.

  • tk3s swns lamb dog 01
    Fotó: Swns / Northfoto

    A képen látható esetlen kis fehér pamacs Ronnie. A kisbárány születésekor komplikációk léptek fel, és ugyan a gazdája bevitte a házba és betakargatta, nem volt biztos abban, hogy a bébi túléli az éjszakát.

    tk3s swns lamb dog 06
    Fotó: Swns / Northfoto

    Lola, a labrador azonban rögtön a veszélyben lévő kisbárány mellé szegődött, egész éjjel virrasztott mellette, melengette, bökdöste. Ronnie túlélte a kritikus időszakot, azóta már a szabadban legelészik társaival együtt. Lolával pedig elválaszthatatlanok lettek.

  • Már jó ideje, hogy várják a nézők és rajongók a Michael Jordan főszereplésével készült Space Jam folytatását, hiszen a filmet, annak szerethető bájával, a kor megszépítette, és mára már kultikus alkotássá nőtte ki magát.

    A mostani főhősünk a jelenlegi NBA-liga sztárjátékosa és arca, LeBron James, aki a kosárlabdajáték királya. A történet az előzetesből kiindulva röviden annyi, hogy James és fia bekerülnek a Warner Bros. világába, amit egy mesterséges intelligencia irányít (Don Cheadle), akinek célja, hogy az NBA nagyágyúja kosarazzon egyet a világában. Azért, hogy ezt elérje, elrabolja LeBron fiát. Le is küldi a főszereplőnket a Bolondos dallamok világába, ahol össze kell szednie egy szupercsapatot, hogy visszaszerezhesse gyermekét.

    Lebron - Space Jam.png
    Fotó: YouTube

    De ehhez neki is, akárcsak annak idején Jordannek, ki kell választania és tanítania kell a játékosait. A filmben rengeteg kikacsintás van a Warner korábbi filmjeire, sorozataira is. Láthatjuk a Trónok harca világát, Gothamet, de szemügyre vehetjük a Flintstone családot, elgurul a Scooby Doo-furgon, a nézőtéren állnak a Mátrixos Smith ügynökök, Pennywise, de még kiszúrhatóak Batman ellenségei, Pingvin és persze Joker karakterei, és persze beüvölt a képünkbe Kong is. Készült egy rövid videó az előzetesben látottakból, ami igyekszik összeszámolni, hogy hány darab kikacsintást láthatunk/találhatunk filmekre és miegymásra az előzetesben (az összeset nekik sem sikerült összeszámolniuk, hiszen annyi van).

    Utolsó nagy hír, hogy Lola nyuszi hangját nem más fogja kölcsönözni, mint korunk egyik legkiemelkedőbb híressége, Zendaya, aki az Eufória főszereplője (Emmy-díjat kapott a szerepért), a Tom Holland-féle Pókember mellékszereplője is. A film hivatalos Twitter-oldala még köszöntötte is a színésznőt.

    De szerepet kapott a filmben Damian Lillard, Anthony Davis és Klay Thompson is mint az ellenfél játékosainak hangjai, akárcsak az előd esetében, az akkori sztárjátékosok is szerepeltek a filmben. Izgalomban és látványban valószínűleg nem lesz hiányunk.

    Őket pedig maga a király köszöntötte hivatalos Facebook-oldalán:

    Damian Lillard Anthony Davis Klay Thompson Diana Taurasi Nneka Ogwumike THANK YOU THANK YOU THANK YOU for taking time...

    Közzétette: LeBron James – 2021. április 3., szombat

     A film előzetesét itt tudják megtekinteni:

  • tiktokhazasag.png
    Fotó: TikTok / gunnar.michels

    Gunnar Michels nem másra vállalkozott, mint arra, hogy a TikTokon találja meg a szerelmet, vagyis előbb inkább a feleségét. Ezért ki is tette az alábbi felhívást, amelyben olyan lányt keres, aki azonnal hozzámenne Las Vegasban:

    Az online meghallgatások után ki is választotta a megfelelő társat. A felhívásra egy Danielle Gross nevű lány jelentkezett az alábbi videóval, amelyben elmondja, hogy egész életében arra vágyott, hogy őrült esküvője legyen Vegasban:

    Ez az álma valóra is vált. A nagy leendő araleleplezés és eljegyzés után Vegasnak vették az irányt, ahol összeházasodtak. Most pedig egy mentőből lakóautóvá alakított járművel utazgatnak Amerika-szerte.

    @gunnar.michels

    Send this to someone you are grateful for 🥺. They deserve to know. @daniiiellelele ##vanlifetravel ##vanlife ##nomads

    ♬ where is my mind cover - Tik Toker
  • Hosszú kihagyás és kisebb-nagyobb szünetek után ismét visszatért a Hollywood Hírügynökség YouTube-csatorna házigazdája, Szirmai Gergely.

    Szirmai.png
    Fotó: YouTube

    A rajongók már ki voltak éhezve a filmes videókra, hiszen az ország legismertebb youtuber filmkritikusa az nem más mint, Szirmai Gergely.

    A videós az utóbbi években sokszor eltűnt hosszú hónapokra, így nem érkeztek videók a csatornájára jó ideig.

    A hosszú kihagyások miatt észrevehető, hogy sokan leiratkoztak a csatornáról.

    De most egy videótrilógiával tér vissza a videós, amiből kettőt már meg is tekinthetünk a csatornáján. Az egyiket a Mandalorian Disney+-os sorozatról készítette, míg a másikat az április 1-jén az HBO Go-n debütáló Wonder Woman 1984-ről. A harmadik videója pedig a Zack Snyder féle Igazság Ligája 4 órás filmről fog szólni.

    Mandalorian-kritika:

     Wonder Woman 1984-kritika:

  • Szerepelt a Kőgazdag ázsiaiakban, Emilia Clark mellett volt szépfiú a Múlt karácsony című filmben, majd Guy Ritchie is kinézte magának, és szerepet osztott rá az Úriemberek c. mozijában, ahol együtt játszott Matthew McConaughey-val, Colin Farrell-lel, illetve Charlie Hunnammal.

  • Jason Statham & Rosie Huntington-Whiteley
    Fotó: Emma McIntyre /VF20 / Getty Images Hungary

    Az elmúlt 20 évben mindenki hallhatott már a kőkemény akciósztárról, Jason Stathamről, aki a harmincas éveiben kezdett el színészkedni. Előtte csupa hétköznapi munkát végzett, vagy éppenséggel műugróként munkálkodott. Most felesége, Rosie Huntington-Whiteley az Elle-nek adott interjújában kitért arra is milyen ember valójában a férje.

    A modell és színésznő így nyilatkozott: 

    Eszembe jutott az első találkozásunk, amikor beszélgettem Jasonnel. Másnap felhívtam egy barátomat, és annyit mondtam neki, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondoltam! Két lábbal áll a földön, szerény, de közben nagyon szórakoztató, energikus és karizmatikus ember. Ezek mind olyan tulajdonságok, amikről nem gondoltam volna, hogy megvannak benne, de részben pont ezek miatt kezdtem el vonzódni hozzá.

    Ezek után az interjúban még kitért arra is, hogy:

    Pontosan tudja, hogy mennyit ér egy font. Tisztában van azzal, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni. A férjem a harmincas éveiben kezdett el színészkedni, ezért az élete nagy részében festőként, kidobóként, dekoratőrként vagy éppen piaci árusként tevékenykedett, és épp emiatt két lábbal áll a földön. Nagyon örülök annak, hogy ezt majd tovább fogja tudni adni a gyerekeinknek is a jövőben.

  • GettyImages-1300927899
    Fotó: Mike Ehrmann / Getty Images Hungary

    Amíg nem áll át a sötét oldalra, addig valószínűleg nincs baj, biztos, hogy évről évre megszerezné a galaxis irányításához szükséges gyűrűket, ha kell. Talán még Yodánál is nagyobb mester lenne. Mindez csak azért merült fel, mert a családjával épp egy Csillagok háborúja-tematikára épülő vidámparkban voltak. Itt sikerült fénykardot ragadnia, és vagányul beállnia egy képre. Az önfeledt szórakozás nem várt fordulatot vett, amikor Vader nagyúrral is találkozott. A rossz útra tért Anakin elmondta Brady gyerekének, hogy ebben a fiúban nagy erő lakozik.

    A Tampa Bay irányítójának azóta nagyjából más dolga sincs, mint megértetni fiával, hogy jedinek lenni nem igazi hivatás, hisz a valóságban nem létezik ilyen szakma, ugye. Másrészt viszont át ne merjen állni a sötét oldalra.

  • A múltkori esküvőn előadott beszéde is bizonyítja, hogy Trump mennyire sóvárog az emberek szeretete iránt. Ott el is hangzott a nem kicsit fura köszöntőjében, hogy

    Máris hiányoztam?

    Érezni lehetett, hogy várja a közönségtől a válaszul érkező hangorkánt, amiből tisztán kivehető a válasz, hogy „Igen, hiányoztál, Trump, gyere vissza!”. Így véli Michael D'Antonio, Trump életrajzának írója, aki szerint Trump olyan, mint Elvis Presley. Igaz, nem a fiatal és élő legendaként szereplő korszakából, hanem abból, amikor már elhízott. Aki akarja, az látja még benne a nagyságot, de kicsit már szánalommal néz rá.

    Mint egy kiöregedett rocksztár, aki nem képes belenyugodni abba, hogy nem neki való már a színpad, de ő rendületlenül turnézik tovább.

    (Indy100)

  • eladok.png
    Fotó: tiktok / soleidayspa

    Nagyon fontos, hogy a pandémia alatt támogassuk a kiskereskedéseket. A kis üzleteknek sokkal többet jelent, mint egy nagy üzletláncnak, ha őket választják a fogyasztók. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ahogy a Washington állambeli Sumnerben lévő spa eladói titokban a pult alatt örülnek annak, hogy végre eladtak valamit. 

    A hatalmas örömködést a térfigyelő kamera rögzítette:

  • A színész épp a legújabb filmje miatt adott interjút, így könnyen elképzelhető, hogy ez a kijelentése enyhén hatásvadász. Benedict Cumberbatch azt mondta, hogy 2020 elején hihetetlenül beteg volt, de annyira, mint még soha. Majd hirtelen berobbant a koronavírus. Ekkor gondolt bele abba, hogy mi van, ha ő a Covid–19 nulladik fertőzöttje? Ezt azért is nehéz megválaszolni, mivel azt sem tudni, hogy Cumberbatch elkapta-e egyáltalán a koronavírust.

    Ilyen gondolatok foglalkoztatták a színészt, miután 2019-ben befejezték a forgatásokat. A fenti történettől függetlenül az tuti, hogy a filmje, a The Mauritanian nem erről, hanem a guantánamói fogolytáborról szól.

    (Huffington Post)

  • 168738916 156711952998909 5527472010029538897 n
    Fotó: InStyle

    Lopez a májusi InStyle magazin sztárja, ő van a címlapon, és róla készült nagyobb anyag is, amely a színésznő-énekesnő magasztalásáról, a több évtizede töretlen karrierjéről szól. A sorok közt felbukkan egykori vőlegénye, Ben Affleck is, aki szintén csak jót tudott mondani Jennifer Lopezről. Szerinte nagyon megérdemli azt az elismerést és tiszteletet, amit most kap, mert megdolgozott érte. Úgy fogalmazott, hogy még nem látott nála keményebben és kitartóbban küzdő embert ebben a szakmában. Már ezért is minden érdem Lopezt illeti.

    Ami pedig egykori jegyese mostani alakját illeti, Affleck csak annyit mondott:

    Hol rejtegeted az örök fiatalság forrását, hogy most is úgy nézel ki, mint 2003-ban? Bezzeg én akkor is max. 40-nek nézek ki, ha legjobb formámban vagyok éppen.

    (Huffington Post)

  • Bácsi Sanyi, a világhírűvé lett magyar mixer
    Bácsi Sanyi, a világhírűvé lett magyar mixer
    Fotó: You Tube

    A Dubajban dolgozó debreceni mixer, Bácsi Sanyi (nem a korábbi újpesti labdarúgó) gyorsan népszerűvé vált a világhálón egy tavaly nyári videójával, amelyet az elmúlt napokban a Twitteren felkaptak, majd ahogy az lenni szokott, minden más közösségimédia-platform átvette. Feltehetőleg a bomba a Dr. Kat Day nevű felhasználótól indult, aki március 27-én osztotta meg a magyar mixer videóját, amelyet azóta lassan már ötmillióan láttak. 

    A felvételen a magyar apuka nem tesz mást, csak egy maga által kitalált „TinyTini-koktélt” kevert a kisfiának, ám ezt baromi stílusosan teszi, mint egy vérbeli mixer, akárcsak Tom Cruise csinálta a nagy sikerű Koktél (1988) című filmjében.

  • A Mályi Madármentő Állomás a Facebook-oldalán tette közzé azt a videót, amin a frissen érkezett és megmentett mókuskölykök az alvóhelyükön egymás hegyén-hátán fészkelődnek. A felvételen szemügyre vehetjük, hogyan etetik az állomás gondozói a kis mókusokat.

    Látszik, hogy milyen türelmetlenek, de amint megkapják az ételüket a cumin keresztül, egyből megnyugszanak.

    Rendkívül aranyosak ezek a kis csöppségek.