új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy nő táncol a barcelonai tengerparton 2021. április 11-én az MTI által közreadott képen. A résztvevők viszont nem ugyanazt a zenét hallgatják. A Sziget oszlopos közönségének például már biztosan a könyökén jön ki a Silent disco, de úgy tűnik, Barcelonában most így nyomják. A résztvevők ugyanis fülhallgatón keresztül hallgatják a zenét és a járvány miatt nem mennek közel egymáshoz tánc közben.

    H ogy ez miként, vagy éppen hogy nem segíti az ismerkedést, egyelőre a jövő zenéje, de már az is nagy könnyebbség lehet az embereknek, ha elmehetnek egy buliba. Még akkor is, ha az már nem olyan lesz, mint régen. 

    Mondjuk, remélhetőleg azok kevésbé apokaliptikusnak érződnek majd, mint ezek a hangulatos képek. 

  • majka.png
    Fotó: Majka official / YouTube

    Hamarosan új klipet mutat be Majka és Curtis, a zenészek legfrissebb bejegyzése legalábbis erről árulkodik. 

    „Szavak nélkül” címmel érkezik Majka és Curtis új klipje, amelynek beharangozó videója már megtekinthető a YouTube-on. Az előzetesből arra lehet következtetni, hogy a zenészek ezúttal komolyabb témához nyúltak, a fájdalom és a gyász érzését boncolgatják majd friss szerzeményükben. 

    A páros egyébként utoljára 2020 nyarán rukkolt elő új nótával: „A csúcson túl” című dalban már Nika, azaz Veres Mónika énekel, aki Kollányi Zsuzsit váltotta, miután az énekesnő bejelentette, hogy ismét anyai örömök elé néz. 

    Aki nyomon követi a két zenész pályafutását, jól tudja, hogy volt egy kisebb mosolyszünet közöttük. Majka 2018-ban a SZIN Fesztivál színpadán jelentette be, hogy Curtis drogproblémái miatt elválnak útjaik. Az újpesti rapper azóta megjárta az elvonót, és rendezte a kapcsolatát Majorossal. A jóbarátok 2019 októbere óta ismét együtt zenélnek. 

  • tk3s visual 111176 008
    Fotó: MAID / VISUAL Press Agency / Northfoto

    Most már biztos, hogy a Fleabag című sorozatból is ismert színésznő és forgatókönyvíró Phoebe Waller-Bridge lesz látható Indiana Jones oldalán az épp készülő, ötödik részben.

    A hírt a Disney is megerősítette a Twitter-oldalán.

    Emellett bejelentették, hogy visszatér az 1981-ben megjelent, Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói című rész többszörös Oscar-díjas zeneszerzője, John Williams is.

    Állítólag ez lesz az utolsó alkalom, amikor a világhírű kalandor szerepében láthatjuk Harrison Fordot. Ha minden a terv szerint halad, a premier 2022. július 29-én várható.

  • Van egy állandóan terítéken lévő téma: Dwayne Johnson elnökösködése. Már a 2020-as választásokra készülve is szórványozták a rajongók, hogy induljon, valaki a biztonság kedvéért be is jegyeztette a Run The Rock 2020 kampánybizottságot. Többször meg is kapta a kérést újságíróktól, hogy tervezi-e az elnökségi poszt betöltését, ő pedig többször válaszolt is. És egyszer sem válaszolta azt, hogy egyértelműen nem fog elnökként indulni.

    Mondta már sokat sejtetően azt is, hogy Trump elnöksége után bármi megtörténhet. 2017-ben Ellen DeGeneres műsorában már úgy fogalmazott, hogy komolyan gondolkodik a dolgon, majd egy Vanity Fairnek adott interjúban azt közölte, hogy ez rengeteg felkészüléssel járna, ami sajnos most nem fér bele a napirendjébe, így a 2020-as választást kihagyja ilyen szempontból. 

    Most elkészült egy felmérés, ami szerint az emberek 46%-a akarja, hogy Dwayne Johnson legyen az elnök. A színész-üzletember erre azt írta ki Instagramjára, hogy

    Szerintem az alapító atyák nem láthatták, hogy egy kigyúrt, kopasz, tetkós, félig szamoai, tequilázgató fickó egyszer majd csatlakozik hozzájuk – de ha ez majd megtörténik, részemről lesz megtiszteltetés szolgálni titeket, embereket, minket.

    Ebből a válaszból se derült ki konkrétan semmi, de még mindig nem arról szólnak ezek a megnyilvánulásai, hogy esze ágában sincs elnök lenni.

  • Vajon Szapphó tényleg a prekonzervatív stilisztikai terminológiát ágyazta be a késő klasszikus metódusrendszerbe, vagy szimplán csak szeretkezni akart? Miért írja le Babits annyiszor azt, hogy fekete? Ha nekünk szól az irodalom, miért maradtunk ki belőle? És miért tűnik úgy néha egy irodalomórai felelés, mintha vallatás lenne?

    Ezekre a kérdésekre keresi a választ az alábbi videóban Bárány Bence slam poetry előadó, Nagy Márk, a Radnóti Miklós színház színésze, Mészáros Péter országos slam poetry bajnok és Karácsony Gergő, a Spirit Színház színésze. 

    De a legfontosabb kérdés mind közül, hogy

    vajon mire gondolt a költő?

  • Leginkább a Bolondos dallamok egyik részében tudnánk elképzelni azt a jelenetet, ami egy amerikai férfival történt a napokban.

    chrome-capture.gif
    Fotó: RexChapman / Twitter

    A kijárási korlátozások miatt sokan otthoni barkácsolásba kezdtek, egyesek több, egyesek pedig kevesebb sikerrel. 

    A videón látható férfi a kevesebb sikerrel kategóriát erősíti. Felesége, Abby tette közzé TikTokon a biztonsági kamerák segítségével lencsevégre kapott jelenetet, amely végül hamar többmilliós megtekintést ért el. Ez valószínűleg abszurditásának köszönhető, és annak, hogy számos mesében láthattuk már mint visszatérő elemet.

    (Forrás: Indy100)

  • Április 10-én hivatalosan is felvették az utolsó jelenetet a Jóbarátok speciális epizódjához. Már csak utómunkázni kell, hogy valamikor még 2021-ben le is tudják adni az HBO MAX-on. A különleges visszatérésről nem sokat tudni. Az biztos, hogy minden szereplő visszatér. Egy kiszivárgott fotó szerint a helyszín is ismerős lesz, hisz Monica lakását újra megépítették a forgatáshoz.

    Az viszont kérdéses, hogy pontosan milyen epizód is lesz ez. Ha minden igaz, akkor nem olyan lesz, mint bármelyik korábbi epizód a Jóbarátokból, nem egy előre megírt rész lesz. Ebből még az is lehet, hogy egy helyszínen rögtönzött szituációs komédiát kapunk végeredményül, de lehet, hogy beszélgetős műsor lesz az egészből. Majd kiderül úgyis, amikor elkezdik promózni a műsort, jönnek az előzetesek és a beharangozó előtti, utáni interjúk is. Már csak türelemmel kell lenni. Ha 17 évig megvoltak a rajongók új rész nélkül, akkor ez a kis idő már igazán nem számít.

  • Képernyőfotó 2021-04-10 - 16.21.09.png

    A Black Eyed Peas egyik alapító tagja, Will.i.am kitalálta, feltalálta, és elhozta a fogyasztóknak a bluetoothos arcmaszkot, aminek nagyon sci-fi-beütése van. De nemcsak menő, hanem hasznos is, hiszen zenét is hallgathatunk vele: jár a maszkhoz két darab fülhallgató is. A Xupermasknak nevezett maszkot José Fernández tervezte, aki Elon Musk űrhajós vállalkozása, a SpaceX számára is tervezett már szkafandereket.

    És felmerül a kérdés, hogy oké-oké, menő, de mennyibe kerül egy ilyen futurisztikus csúcsmaszk? 299 dollárt kér el érte az alkotó, ami átszámítva 90 ezer forintnak felel meg. Nem olcsó, de cserébe aki egy éven át szenvedett a kényelmetlen és a fülhallgató zsinórjával összeakadt maszkkal, annak ez lehet a megváltás. A dalszerző, rapper, énekes, producer és médiaszemélyiség nemrégiben tért rá erre a hivatásra, hogy az okosóra és a vezeték nélküli fülhallgatók gyártása után most a pandémiás helyzet legfontosabb hiánytermékével jelentkezzen ismét.

    Sci-fi-időket élünk, de még a tegnap maszkjait viseljük. Ezért szerettem volna egy olyan maszkot készíteni, amely megfelel annak a korszaknak, amelyben élünk

    – nyilatkozta az előadó a New York Timesnak.

    A maszk egyébként rendelkezik HEPA-szűrővel, többsebességes ventilátorokkal, meg persze az említett zajszűrős fejhallgatóval, és még LED-lámpa is található benne.

  • GettyImages-1232181960
    Fotó: Mega / Getty Images Hungary

    Írtunk már róla, hogy nagy erőkkel folyik a Lady Gaga és Adam Driver főszereplésével készülő Gucci-film. Így a fotósok folyamatosan forgatáson készült képekkel látják el a nagyközönséget. 

    Most Lady Gagát kapták lencsevégre esküvői ruhában, valószínűleg a film egyik kulcsjelenetének forgatásán. 

    A sztori megtörtént eseményeket dolgoz fel, és arról fog szólni, hogy Patrizia Reggiani meggyilkolja férjét, a Gucci-ház alapítóját, Maurizio Guccit.

  • Kiara, a keverék kutya saját bevallása szerint is száz százalékig a röplabda megszállottja, emellett pedig a norvég Beachvolley Vikings csapat kabalája, de sokszor gyakorol is velük.

    A labdajátékot olyan szinten elsajátította, hogy végül kedvenc időtöltésévé vált, és az egész Instagram-oldala ilyen tartalmakkal van tele. Erre pedig sokan kíváncsiak, hiszen már közel ötvenezren követik őt.

  • Hanem egy pénteki gyakorlat pillanatait örökítette meg az EPA fotósa a svájci Saignelegier közelében, ugyanis így menti majd a sérült lovakat a Svájci Légierő helikoptere, hogy gyorsan állatorvoshoz tudják szállítani őket. És így, alább.