új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hiába élnek a rajongók még mindig abban a tudatban, hogy a 17 éves, szemünk láttára felcseperedett színésznő még gyerek, ez régóta nem igaz. Egy korábbi nyilatkozata szerint pedig szeretné tudatni mindenkivel, hogy már felnőtt.

    GettyImages-1186629596
    Fotó: JC Olivera / Getty Images Hungary

    Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy jó ideje randizgat már nála idősebb fiúkkal. Korábban hírbe hozták David Beckham középső fiával, Romeo Beckhammel is, de a kapcsolat végül nem tartott sokáig. Pedig a románcra még Victoria Beckham is áldását adta.

    Pár napja Jon Bon Jovi 19 éves fiával látták kézen fogva sétálni New York utcáin, erről a Page Six közölt képeket. De a kapcsolatukat Jake már az Instagram-oldalán is felvállalta egy közös képpel. 

  • Ki ne ismerné a cinikus házi kedvencet, aki úgy tudott népszerűvé, sőt világsztárrá válni, hogy igazándiból se nem kedves, se nem aranyos, sőt szépnek sem lehet nagyon nevezni. Lehet, pont ez az újdonság volt, ami máig fenntartotta, fenntartja Garfield sikereit.

    Jim Davis 1978 körül alkotta meg a sajátos macska figuráját, amit a United Media Features ügynökség elfogadott, és a június 19-én kötött szerződés értelmében a képregény negyven amerikai lapban jelent meg. Az alkotó bevallása szerint a négylábút saját nagyapjáról, James A. Garfield Davisről nevezte el, aki jellemében, sőt testi felépítésében is hasonlított a cirmosra.

    A képregényt 1978 júliusában az ügynökség levette az újságokból, de az olvasóközönség tiltakozásának nyomására hamar visszahelyezték.

    A szókimondó macska és gazdájának történetei 1982-re már ezer újságban voltak olvashatóak. Ahogy az lenni szokott, később rajzfilm, sőt nem is olyan régen még élő szereplős és animációval kevert játékfilm is készült Garfieldről, aki már negyvenhárom éve okoz boldog pillanatokat a rajongóinak.

  • Az EB legutóbbi meccse, amin Magyarország és Franciaország játszott egymással, tényleg nem volt rossz. A magyar válogatott keményen küzdött a francia játékosokkal szemben. Olyan futballistákat sikerült megizzasztani – és nem csak a tikkasztó hőség miatt –, mint Mbappé, Kanté és Griezmann. Gulácsi brutálisakat védett, Fiola Attila gyönyörű gólt lőtt, és még sokáig lehetne sorolni a meccsen látottakat. Vannak elvitathatatlan pillanatai a magyar és a francia csapatnak is.

    A közösségi médiában mégis azt látom a legtöbb helyen, hogy 1–1-re nyertünk. És értem is, hogy ez a döntetlen felér egy győzelemmel, hisz a kezdőrúgást megelőzően is arra voltak felkészítve az emberek, hogy itt a világbajnoktól egy csúfos vereség is egy szép győzelem igazából. Ehhez képest mi szereztük meg a vezetést, majd kaptunk egy keserű egyenlítő gólt, és lett így X a végeredmény. 

    Ha az esélytelenek nyugalmával mentünk ki a pályára, ha így mentünk ki szurkolni a fiúknak, akkor most miért kezdjük el azt hazudni magunknak, hogy ez egy győzelem volt? Nem elég érdem a világbajnok ellen döntetlent játszani, ha a vereség se lett volna akkora lebőgés?

    Ön mit gondol, az 1:1, az

  • Múlt hónapban jelent meg az a Vogue, aminek a címlapján az énekesnő szerepelt. Ez volt az a címlap, amin régi stílusú fehérneműben pózol Billie Eilish. A haja is szőke lett, szóval egy teljesen új arcát mutatta. A címlapra érkezett egy erős megjegyzés. Egymás mellé lett téve ez a címlap és egy korábbi Vogue, amin oversized ruhában látható, majd a következő szöveggel lett megosztva: „Hogy felnőtt.”

    Billie Eilish erre azt mondta, érti, hogy mire gondolhatott a szerző, de szerinte ez rohadtul nem oké.

    Nem az vagyok, aki voltam pár éve, de ehhez nem kellett felnőnöm.

    Amint látszik, nem kell az énekesnőt félteni, meg tudja magát védeni az ilyen szexista kommentektől.

    (Indy100)

  • Fotó:Instagram
    Fotó:Instagram

    Focilázban ég az egész ország! Ma délután 3 órakor elkezdődött a Magyarország–Franciaország-mérkőzés, amelynek a Puskás Aréna ad otthont. A hazai hírességek közül többen is kilátogattak a helyszínre, hogy élőben kövessék az eseményeket. 

    Ha eddig nem tudta volna, Schobert Norbert is szereti a focit. 

     Kovács Ákos a lányával, Annával tartózkodik az arénában. 

    Bár nemrég pont egy focibaleset miatt műtötték a vállát, úgy tűnik, Istenes Bencének sikerült erre a fontos napra összeszednie magát.

    Széki Attila, azaz Curtis a barátnőjével, Judittal szurkol.

    Az ATV műsorvezetője, Kárász Róbert stílusosan egy piros-fehér-zöld szemüvegben érkezett. 

    Cooky is a lelátóról csekkolt be az Instáján. A Rádió 1 műsorvezetője bár francia származású, a mai meccsen a magyaroknak drukkol. 

    A kézilabdázó Lékai Máté ezúttal a párja, Lékai-Kiss Ramóna nélkül indult kikapcsolódni.

    Az edző Shane Tusup is az arénában van, hogy teljes erőbedobással biztassa a magyar csapatot.

  • Az már régóta köztudott, hogy Kevin Hart jelenleg is hazánkban forgatja a Borderlands filmadaptációját, eközben pedig kedvenc edzőtermét is gyakran látogatja.

    Kiss Ádám valószínűleg készült a találkozásra, hiszen a Szütyiő című könyvét is magával vitte, hogy dedikálhassa az amerikai humoristának. A találkozásból végül több közös fotó, könyv- és autogramcsere is lett. Kiss Ádám viccesen így kommentálta a képeket:

    Kevin Hart régi álma végre valóra vált aznap. Kapott tőlem egy dedikált Szütyiőt. Mindig szánj időt a rajongóidra.

  • giphy (35).gif
    Fotó: giphy.com

    Pár másodpercig azt hihetnénk, hogy vad ölelkezésbe kezdett ez a két óriásgyík az út közepén, de valójában egy kemény harcnak lehettek szemtanúi, akik épp arra jártak.  Azt nem tudjuk, hogy végül ki nyerte a bunyót, de reméljük, hogy sikerült elsimítaniuk a nézeteltérést.

  • 203622359 3409654699137845 5760839871751309258 n
    Fotó: @xfaktorhun / instagram

    Jön a 10. évad, ami feltehetőleg minden eddiginél X-ebb és faktorabb lesz. Egyelőre nyilván nem lehet tudni semmit, csak annyit, hogy a sok jelentkezésre buzdítás beérett. Puskás Peti megosztotta, ahogy három mentortársával, Csobot Adéllal, ByeAlexszel és Gáspár Lacival együtt ülnek a színpaddal szemben, és várják az aranytorkú énekeseket. De ahogy az ilyenkor lenni szokott: a sok tehetségre rengeteg olyan jut, akiben, nos, hogy is fogalmazzunk, nem annyira van meg az X. Ezekből a jelentkezőkből szokott kijönni a véresen komoly tehetségkutatót felvezető cirkuszi parádé, ahol Bikicsunáj, Köteles „Perceket” Zsolt és társai trónját próbálják meg elbitorolni. És hogy ne csak megasztáros mémembereket említsünk, ide is tesszük Menyhárt Tamás Menyus performanszát a Hungary’s Got Talentből, aminek a vége a legjobb.

  • Igazi két lábon járó mémmé vált egy Lucie Rose Donlan nevű brit influenszer, aki a helyi Love Island című műsorban vált ismertté. A lány kérdezz-feleleket indított az 1,7 milliós követőtáborának az Instagram-oldalán, amikor megkapta a kérdést, hogy beoltatta-e már magát. A válasza csak annyi volt, hogy:

    Nem, 23 éves vagyok.

    Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az emberek felfigyeljenek a válaszára, és mém legyen belőle. Lucie képeit elárasztották az ehhez kapcsolódó kommentek, és rengeteg poszt született Twitteren a témában. Az emberek ugyanis azt hitték, hogy ezzel arra céloz, hogy mivel még csak 23 éves, ezért nem fontos beoltatnia magát. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy az Egyesült Királyságban Lucie korosztálya még nem jogosult Covid-vakcinára. Így ha akarná, sem tudná beoltatni magát,

    egyelőre.

    A britek nagy része ki is akadt, főleg az amerikaiakra, szerintük ugyanis a rosszindulatuk a frusztrációjukból fakad, és tudatlanságuk miatt akadnak ki egy ilyen válaszon. 

    (Forrás: Buzzfeed)

  • GettyImages-465783654
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    A Netflix szerdán jelentette be, hogy Will Smith lesz a műsorvezetője az új egyórás különkiadásuknak, amiben lesz minden, mi szem-szájnak ingere: vendég sztárok, zenés produkciók, szkeccselemek. 

    A házigazdaság mellett Smith producerként is tevékenykedik majd a Westbrook Studios nevű produkciós cége zászlaja alatt.

    (via: etonline.com)

  • Gyermeket vár a The Hills színésznője. Kaitlynn Carter első babájával várandós, a nagy hírt pedig kissé művészien prezentálták a publikum előtt: egészen pontosan egy árnyékos fotóval, ami mellé ugyan leírást nem kaptunk, de az nem kérdés, hogy a színésznő a babapocakját hivatott megmutatni.

    Miley Cyrus és Kaitlynn Carter 2019 nyarán borzolták fel a kedélyeket, amikor nyilvánosan nyalták-falták egymást, miközben az énekesnő még bőven Liam Hemsworth felesége volt. A történtek után neki se kellett több, be is adta a válókeresetet. Miley és Kaitlynn ezután még enyelegtek egy kicsit, aztán néhány hét után be is dobták a kulcsot. Egy ismerősük szerint azért, mert amíg az énekesnő spontán akarta élvezni a dolgot, párja már komolyabb kapcsolatra vágyott. Ez azonban már a múlt, és a színésznő hamarosan anyai örömök elé néz – és a babája valószínűleg nem is homokozik majd együtt Miley Cyrus jövendőbeli utódjával, ő ugyanis azt vallja, erre a világra nem érdemes gyereket szülni.