új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • giphy (37).gif
    Fotó: giphy.com

    Korábbi cikkeink alapján is megfigyelhető, hogy a medvék lényegében imádnak fürdeni, főleg társaságban. Az alábbi videón Balut láthatjuk, amint a gazdája fürdeti meg a kertben, ebben a nyári hőségben. A helyszín Oroszország.

    Valaki kommentben csak annyit tett hozzá, hogy:

    Oroszországban kicsit máshogy néznek ki a kutyák.

  • Eddig még nem jelezte, hogy valótlan dolgokat írna a sajtó, pedig gyorsan szokott reagálni a róla szóló hírekre. Amikor a szerelmi élete van terítéken, akkor még az időeltolódást is meghazudtolva ragad Instagram Story-t, hogy azonnal közölje, mennyire nem igaz, amit olvasni lehet róla a hírekben.

    Június 21-én jelent meg a Dirt.com-on, majd 23-án a magyar sajtó is megírta, hogy ahogy az eredeti forrás fogalmaz:

    Andy Vajna 40 évvel fiatalabb, Lamborghinivel furikázó modell és social media influencer özvegye egy 8,9 millió dollár, azaz több, mint 2,6 milliárd forint értékű villát vett magának Beverly Hillsben.

    Ez azért érdekes, mert még Andy Vajna halála után azt mondta, hogy nehéz anyagi helyzetbe került, hisz nem tudja, hogy mikor juthat hozzá az örökségéhez. Ebben az időben saját elmondása szerint megtanulta értékelni a pénzt, mert, és ezt idézzük: "Eddig megvásárolhattam a századik fekete táskát, most viszont meggondolom, hogy mire költök" - nyilatkozta a Hot! magazinnak.

    Hogy pénzhez jusson, még volt férje bútorait is el kellett adnia. Úgy néz ki, hogy manapság már nincsenek anyagi gondjai. A fenti hír alapján elképzelhető, hogy hozzá tudott jutni a 40 milliárdra becsült örökségéhez, így tudott venni egy ekora és ilyen drága ingatlant magának Beverly Hillsben. 

    (via)

  • GettyImages-143479388
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Jóbarátok különkiadása óta végképp egyértelmű, hogy a népszerű sorozat szereplői a mai napig szinte legjobb barátok, ehhez pedig az is hozzásegítette őket, hogy a hirtelen jött sikert együtt élték át. Volt azonban egy Emmy-díj jelölés, amit valamiért csak öten kaptak meg (és végül meg is nyertek), emiatt pedig az egyik főszereplő sokáig rosszul érezte magát, amellett, hogy örült a barátai sikerének.

    Kitalálja, hogy melyik színész lehet az?

    A megoldásért egy kicsit lejjebb kell görgetni.

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    A megoldás: Courteney Cox. A színésznő ennyi év után bevallotta, hogy nagyon fájt neki, amiért ő sosem kapott Emmy-díjat Monica megformálásáért. Azt pedig a mai napig nem igazán lehet tudni, hogy ő miért maradt ki a díjazásból, de egy 2010-ben kapott Golden Globe jelölés - amit egy másik sorozatért kapott - valamennyire kárpótolta őt.

  • pataky.png

    A szerdai bravúros magyar-német meccs után az EDDA Művek két tagja, Gömöry Zsolt és Pataky Attila értékelte a látottakat a TV2 Mokka című műsorában. A zenészek nem győzték dicsérni a hazai válogatottat a 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzésért.

    Beszélgetés közben a stúdióban elhelyezett televízió képernyőjén visszajátszották a meccs pillanatait, amikor Pataky Attila egyszer csak oldalra pillantva felkiáltott:

    Peti! Peti! Most!

    Az énekes a kapus Gulácsi Pétert látva hangoskodott, akinek nagy izgalmában egy személyes üzenetet is mondott a kamerába.

    Gulácsi Peti, most csak énrám figyelj! Peti, mindent köszönünk neked! Meccsenként legalább 5 gólra tartó labdát fogtál ki. Mindent megtettél, és kész. Számomra a világ egyik legjobb kapusa vagy és az is maradsz!

    Ebben a videóban tudja visszanézni a közös értékelést:

  • Amíg a Marvel biztosan hozza a kellő nézőt és bevételt a képregényekből adoptált filmjeivel, ez a DC–ről kevésbé mondható el. Persze van olyan karaktere, ami annyira jól sikerült, hogy önálló filmet (Ragadozó madarak) is kapott, ilyen például a Harley Quinn, aki persze Margot Robbie kvalitásai miatt is ilyen népszerű. Az Öngyilkos Osztag első részében is igyekeztek sztárokat (Will Smith, Jared Leto) szerepeltetni, ám ez a folytatásban még inkább előtérbe került, hiszen Idris Elba, John Cena, Sylvester Stallone mellett olyan nevek is felfelé húzzák a produkciót, mint a Walking Dead és a Galaxis őrzőinek csillaga, Michael Rokker, vagy a fiatalabbak által jól ismert Pete Davidson (Staten Island királya). 

    Az eddig megjelent előzetesek alapján azt állíthatjuk, hogy a Marvel receptjét átvéve, kellő mennyiségű humorral is megtöltötték a filmet, amit persze a mai igényeknek megfelelő akció egészét ki, ám mégis felfedezhetőek benne a képregényes dimenziók. Érdekesség, hogy a folytatásnak nem adtak számot, sem külön alcímet, és ugyanaz a lett a neve, mint 2016-os elődjének. 

    Harley Quinn, azaz Margot Robbie a The Suicide Squad legújabb előzetesében.
    Harley Quinn, azaz Margot Robbie a The Suicide Squad legújabb előzetesében.
    Fotó: Movieclips Trailers
  • A tegnapi esti Németország-Magyarország mérkőzésen az 1-0-ás magyar vezetés alatt az operatőrök rögzítettek egy érdekes képsort, amelyet aztán lassítva játszottak be akkor, amikor épp állt a játék. 

    Itt az látszik, hogy a német kapus, Manuel Neuer épp megtörli a kesztyűjét a szakadó esőben, miközben hátrafordul a mögötte lévő, történetesen épp magyar szurkolók felé.

    Az egyikük egy kérdést is intézett a német kapushoz, nekünk van is tippünk arra vonatkozóan, hogy mi volt a bekiabált szöveg, de ezt most magyarul nem írnánk le, de németül így hangzana:

    Was ist los Schwanzlutscher?

    Szurkoló.png
  • GettyImages-1203255273
    Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

    Így sikerült még emlékezetesebbé tenni a nagy napot. Persze ez a kis bunyó véget is vetett a nagy ünneplésnek. Cena elmesélte Jimmy Fallon műsorában, hogy testvére esküvőjén azt találta ki, hogy megnyitja a bárt, és mindenki a vendége lesz, a piát őt állja. A kedves gesztusnak az lett a következménye, hogy a másik öccse durván berúgott. Ebből pedig az lett, hogy elkezdett verekedni a táncparkett közepén John  Cena a benyomott tesójával.

    Az ifjú párt ünneplő vendégek két táborra szakadt. Az egyik fele azon volt, hogy leállítsa a verekedést, míg a másik fele azt támogatta, hogy a két Cena testvér lerendezze egymás közt a dolgot. Utóbbiak táborát a családtagok erősítették, míg előbbiekét a meghívott vendégek, barátok.

    (E!)

  • Idén nyáron már elérhető lesz a Sexy Beasts című társkereső műsor, ami talán az eddigi legbizarabb ötlete a streaming szolgáltatónak.  A koncepció lényege az, hogy profi sminkesek segítségével teljesen elmaszkírozzák az ismerkedni vágyó embereket, ehhez pedig még protéziseket is használnak. Így esélyük van úgy ismerkedni, hogy csak a személyiségük alapján ítélik meg egymást. 

    netflix.png
    Fotó: @Netflix / youtube

    Az előzetesben látható, hogy az őrült sminkeknek köszönhetően a szereplők között lesz földönkívüli, cápa, bagoly, panda és még ördög is. A műsor valójában nem is egy új ötlet alapján készült el, hanem egy korábbi, 2014-es brit műsoron alapul. 

    A Netflix már két évadot megrendelt a sorozatból, amelynek első része július 21-én érkezik.

    (Forrás: Just Jared)

  • A koronavírus elvitathatatlanul nagy hozadéka a fura köszönésekből, ökölpacsizások, könyökpacsizásokból adódó bénázások, amik sok kellemes pillanatokat tudnak okozni a hétköznapokban. Ha mindezt még megfűszerezzük némi angolsággal, amit ráadásul egy királyi őméltóság prezentál, hát az meg még abszurdabb eredményt hoz.

    Mutatjuk:

  • A két színésznő között tényleg egészen meglepő a hasonlóság, de érthető módon, már mindketten nagyon unják, hogy folyton összekeverik őket. Ennek most Jessica Chastain egy TikTok videóban is hangot adott.

    Amikor 20 évig építed a karriered, és még mindig azt hiszik, hogy a Jurassic Parkban dolgozol.

    — írta a videóhoz, ezzel utalva Howard Jurassic Worldben való alakítására.

    Ők ketten egyébként annyira hasonlítanak, hogy egyszer még Howard apja is azt hitte, hogy a lányát látja egy boltban, pedig valójában Jessica volt az.

    A két színésznő is látja a hasonlóságot, de erre akkor jöttek csak rá igazán, amikor együtt szerepeltek a The Help című filmben. Chastain korábban azt nyilatkozta, hogy amikor olvasópróbájuk volt, megfogták egymás kezét, kerestek egy tükröt és a közös vonásaikat elemezgették. Ekkor döbbentek rá, hogy valóban olyan, mintha rokonok lennének.

    @jes_chastain

    This isn’t the parent trap y’all

    ♬ Sick Of It - KingDiaaa2

    (Forrás: Buzzfeed)

  • Andy Vajna özvegye az Instagramja alapján Hawaii-on nyaral. Illetve nem biztos, hogy nyaral, de az biztos, hogy ott van. Illetve az se biztos, hogy ott van, de az igen, hogy a kép, amit megosztott, annál Hawaiit jelölte meg, mint helyszínt. Aztán az se biztos, hogy ez most készült. A képen tehát egy Vajna Tímeára hasonlító nő látható, aki egy hawaii ingatlanhoz (?) tartozó korlátnál pózol a napkeltében (vagy -nyugtában?). A sok ha és talán nélkül, Vajna Tamea instagramozási szokásait figyelembe véve joggal feltételezhetjük, hogy a képen ő szerepel, A helyszín Hawaii, az időpont pedig június 15.

    Egy kommentelő meg is kérdezte, hogy ilyenkor kik vigyáznak a cicákra, mire Vajna készségesen válaszolt:

    az asszisztensem és a házvezető nénim

    - írta. Ebből két dolog is kiderült: van asszisztense és házvezető nénije is.  Így éli tehát az amerikai álmot Vajna Tímea, akit a Dirt.com legutóbb csak úgy jellemzett, hogy 

     a Lamborghini-driving model and social media influencer.

  • A 74 éves színész nagy állatbarát hírében áll, ezért nem is olyan meglepő, hogy egy napokban posztolt fotón azt látjuk, hogy még az asztalra is felengedi őket.

    Nincs is jobb annál, mint híreket olvasni a haverokkal...

    — írta a képhez.

    Stallone úgy tűnik még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a reggeli híreket újságból olvassa. Eközben még az is lehet, hogy a Rocky-előzménysorozat ötletein gondolkodik, amiről március elején adott hírt először.

  • A tinderes randik bármikor okozhatnak meglepetést, de olyan viszonylag ritkán fordul elő, hogy az elmaradt szex miatt perrel fenyegetőzik az egyik résztvevő. Egy kanadai nő, Emily Mackinnon pontosan erről számolt be a TikTok-on, részletesen ecsetelve az átélteket.

    GettyImages-1323010724
    Fotó: John Phillips / Getty Images Hungary (Illusztráció

    Mint elmondta, randipartnere olyan büdös és ápolatlan volt, hogy villámgyorsan elment a kedve a légyottól. Pechére a férfi joghallgató volt, aki

    „a szóbeli megállapodás megszegése miatt”

    kilátásba helyezte, hogy pert indít ellene. A következő meglepetés akkor jött, amikor Emily találkozott a férfi jogi képviselőjével, akiről kiderült, hogy a hoppon maradt randipartner apja. 

    A nő most közösségi oldalain egész pályás letámadást indított büdösék ellen, akiktől máris kapott egy ügyvédi felszólítást a tartalmak eltávolítására. 

  • A macskákra nem igazán jellemző, hogy szívesen hagyják el a megszokott környezetüket, és leginkább egyedül szeretnek lenni. 

    Egy kivétel viszont mindenképp van, a Cathode névre keresztelt házimacska, aki tényleg mindenhova elkíséri gazdáját, ezt pedig meg is örökítik közös Instagram-oldalukon. Rémy Vicarini hét éve fogadta örökbe macskáját, aki bármilyen kalandban benne van, akár bicikliznek, hegyet másznak, síelnek, motoroznak vagy ejtőernyőznek.

    Persze Rémy mindig gondoskodik arról, hogy Cathode biztonságban legyen, és csak olyan dolgokat csinálnak, amiket ő is szeretne. A kismacska viszont nem válogat, ezért nem igazán lehet olyan időtöltést találni, amit nem próbáltak még ki együtt.

    (Forrás: Bored Panda)

  • Megvan a tökéletes megoldás azoknak, akik besokalltak a tömegturizmustól (és nincsenek túl nagy elvárásaik). Belgiumban tökéletes elszigeteltségben, egy tó közepén bérelhet úszó szobát a Vlotkamp nevű helyen, ahol a becsekkoláshoz mentőmellény is jár, viszont a reggeliért evezni kell a parton lévő Polderwind hotelig. 

    A „szobákban” két felnőtt és két gyermek pihenhet, de csak két ágy áll rendelkezésre, így a vendégeknek maguknak kell gondoskodniuk a matracokról és hálózsákokról. A mosdóba jutás némi szervezést igényel, mert ahhoz szintén evezőt kell ragadni.

    A hajókon ugyan van WC, de a tulajdonos nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy azokat – érthető okokból – csak vészhelyzetben szabad használni