új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 27 éves Harry Styles koncertjei mostanában eltérnek az átlagostól, legutóbb például két szám között osztogatott párkapcsolati tanácsokat a közönségnek.

    GettyImages-1307133948
    Fotó: Anthony Pham / Getty Images Hungary

    Az egyik rajongó most ismét a közönség soraiból, egy táblával üzent Harrynek. A táblán a következő szöveg volt olvasható:

    Gyereket várok, kérlek, tégy meg nekem valamit.

    A lány egyik barátja szintén táblával érkezett, azon pedig ez állt:

    Nyissátok ki a borítékot.

    Miután az énekes észrevette a táblákat, megállította a koncertet, majd rövid viccelődés után kinyitotta a borítékot, amiből kiderült, hogy kislányt vár a rajongója. A hír hallatán a tömeg üdvrivalgásban tört ki, Harry pedig térdre ereszkedett és kamu zokogásba kezdett.

    (Forrás: Indy100)

  • Békéssámson utcáin készítettek felvételeket egy békésen sétálgató, vélhetően élelmet kereső gólyáról. Nem tudni, hogy a gólya (még) nem indult el (az utóbbi években ugyanis egyre többen telelnek idehaza), vagy szimplán csak átutazik-e országunkon A Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület vezetője, Molnár Ádám szerint elképzelhető, hogy egy Északról érkezett és nálunk csak megpihenő példányról van szó.

    A séta alatt a gólya egy macskával is találkozott, ezt a videó legvégén lehet látni. A gólya kis túlzással tudomást sem vett a ragadozóról és folytatta a keresgélést. A macska megközelítette a madarat és megnézte magának, majd ment tovább a dolgára. 

    Békéssámson.png
  • Victoria Beckham a vagyonát tekintve a világ összes, finomabbnál finomabb ételét megkóstolhatja a legexkluzívabb éttermekben, neki mégis egy furcsa ételkombináció a kedvence.

    A River Café Table 4 podcastjában Ruth Rogersnek bevallotta, hogy ő az éttermek legrosszabb rémálma, mert annyira egyszerű az ízlése ételek terén. 

    Szeretem a teljes kiőrlésű pirítóst sóval. Ez az a szénhidrát, ami megnyugtat, és imádom a sót.

    A 47 éves énekesnő és divattervező szigorú étrendet követ, amit különös ízlése miatt könnyebben be tud tartani, de még így is hihetetlenül fegyelmezett. Szokásait még jó barátja, Gordon Ramsay is méltatta:

    Azt mondta, hogy még soha senkit nem látott ennyire fegyelmezetten étkezni.

    Így nem lehet nehéz dolga David Beckhamnek, ha le akarja nyűgözni a feleségét, elég hozzá egy kis kenyér és egy csipet só.

    (via: Indy100)

  • Frank és Patrick Ricklin, a művész ikerpár fejéből tíz éve pattant ki egy igazán különleges ötlet.

    Az inspirációt a testvérpár nagymamája adta, aki minden alkalommal kockás terítőn tálalta az ételt a családnak, ez pedig nagyon tetszett a Ricklin fivéreknek. A piknikprojekt megvalósítása időigényes volt, de végül sikerült megvalósítaniuk, céljuk pedig, hogy minden évben összehozzák az embereket a kelet-svájci Sankt Gallenben. 

    A hatalmas pléd megalkotása hamar közösségi élménnyé vált, hiszen a terítőhöz szükséges anyagdarabokat is a település lakóitól szerzik be, méghozzá úgy, hogy véletlenszerűen becsöngetnek a házakba.

    Így mostanra már háromezer terítőt sikerült összegyűjteniük.

    Nemcsak a gyűjtögetés, de az anyag összevarrása is közösségi feladattá vált, hiszen bárki besegíthet, aki éppen ráér, és egy kicsit is ért a varráshoz.

    Az óriási piknikterítő sikerét mutatja, hogy évről évre egyre többen segítenek abban, hogy a különböző színű kockákból álló takaró összeállhasson.

    A projektről többet a linkre kattintva tudhat meg.

    (Forrás: dw.com)

  • A Tisza partján sütötte meg ebédjét Orbán Viktor miniszterelnök. A vasárnapi ebédhez kollégája, Lázár János is csatlakozott. 

    Süllő Lázár módra

    − írta bejegyzésében a kormányfő. 

    A hal megfordítása a kép tanúsága szerint kétemberes feladat volt. A két politikus már csak azt nem beszélte meg, hogy melyik kamerába nézzen, amíg megörökítik a pillanatot.

  • Lángok, hangrobbanás, minitűzijáték – H. P. Baxxter csapata megint kitett magáért.

    A hamburgi elektronikus zenei formációt utoljára az EFOTT Fesztiválon láthatta a magyar közönség, de Budapestről sem feledkezett meg a csapat: szombat este pótolták a járvány miatt korábban elhalasztott koncertjüket. A Budapest Park már ismerős terep a Scooternek, a főváros legnagyob szabadtéri szórakozóhelyén H. P. Baxxterék gyakorlatilag évente színpadra állnak, ám ahogy az tegnap este is beigazolódott, a hazai közönség számára egyszerűen megunhatatlanok ezek a bulik. 

    A helyszín most is tömve volt, fiataloktól az idősebbekig mindenféle korosztályból érkeztek, hogy közösen ordítsák bele az éjszakába, hogy Fuck 2020! A God Save The Rave album járvány ihlette nótája tökéletes feszültséglevezető egy ilyen nehéz időszak után, persze a régebbi slágerek is ugyanakkorát ütöttek, mint például a klasszik How Much is The Fish, a Maria, a Fire, az Age of Love, az Endless Summer vagy a formáció karrierjének kezdőlökését megadó Hyper, Hyper.

    H. P. Baxxter, Michael Simon és Sebastian Schilde láthatóan nagyon komfortosan érzi már magát a Parkban, bár a frontember eddig sem titkolta, mennyire szeretik Budapestet, ezt akkor is elmondta, amikor augusztusban villáminterjút adott az Indexnek. Jóllehet a szombat este egyébként Iron Maiden-pólóban feszítő Baxxter már nem mai gyerek, a bulit becsülettel végigugrálta, a Jumping All Over The World című számnál ráadásul a táncosokkal együtt tolta a dalhoz készült klipben látható koreográfiát.

    A hangrobbanásokkal, lángokkal és a színpad széléről fellőtt minitűzijáték-rakétákkal felpörgetett produkció az első perctől hangulatba hozta a tömeget, és bár ezúttal csak 75 percet játszott a trió, egyáltalán nincs okunk panaszkodni. 

    Lapozza át a képeinket:

  • Az énekesnő már előző héten is olyan profi előadást hozott a DWTS első élő adásában, hogy nemcsak a többi versenyző, de a zsűri álla is leesett.

    Legutóbb 36 pontot kaptak az előadásukra, annyira jó párost alkot Tóth Andi a profi táncos Andrei Mangrával. Most szombaton sem okoztak csalódást, ezúttal szambát táncoltak, amiért a zsűri 39 ponttal jutalmazta őket. Ugyan ez még csak a második élő adás volt, de sokan már most a műsor győzteseként tekintenek a 21 éves lányra.

    Az ezen a héten kieső Demcsák Zsuzsa szerint például egyértelmű, hogy Tóth Andi lesz a befutó, és meg is érdemelné a győzelmet.

    Sőt állítólag a többi versenyző szerint is ő a mezőny legjobbja.

    A produkciót itt tekintheti meg:

  • Szijjártó Péter minden napra tartogat valami meglepetést.

    Nem ez az első alkalom azonban, hogy Magyarország külügyminisztere a mulatós sztárral pózol, tavaly ilyenkor pont ugyanezt tette. Így valószínűsíthető, hogy kedveli ezt a fajta zenei stílust, vagy csak jó barátságot ápolnak Kis Grófóval.

    Ha erre nem is tudjuk a biztos választ, arra viszont igen, hogy mire gyúr éppen a miniszter.

  • thebachelorette-abc.gif
    Fotó: tenor.com

    Egy ismeretlen férfinak minden vágya volt a napokban, hogy a várandós Kylie Jennerrel találkozzon. El is battyogott hát a celebritás LA-i kúriájához, ahonnan a biztonságiak elzavarták. Úgy is tett, mint aki távozik, de később visszatért, bemászott a hátsó kerítésen, és tűzijátékshow-t rendezett az udvaron.

    Beljebb nem jutott, a biztonságiak ugyanis riasztották a rendőrséget, amely hamar a helyszínre ért, és elfogta a hívatlan vendéget. A TMZ jelentése szerint a férfi többször is a zsebéhez nyúlt, azt tettetve, hogy fegyver van nála. Úgy tudni, körülbelül 1200 dolláros kár keletkezett a biztonsági kapun. A betörőt jelenleg rongálás miatt tartják bent, 20 ezer dolláros óvadék ellenében szabadulhat. Kylie Jenner nem volt otthon az incidens idején.

  • TikTokon kezdett el terjedni egy azóta törölt, igencsak rémisztő videó, ami rendkívül megosztja az internet népét.

    fóka.png
    Fotó: @castrowas95 / Twitter

    A felvételen egy hajót láthatunk, ami körül kardszárnyú delfinek köröznek, és arra várnak, hogy a fedélzeten menedéket kereső oroszlánfóka visszatérjen a vízbe, így pedig az eledelük lehessen. A hajón tartózkodó nő végül elüldözi a fókát, miközben ezt mondja neki:

    Tudom, hogy szenvedni fogsz, de ez az élet rendje.

    A fóka végül leugrik a hajóról, ezután pedig csak sejteni lehet, hogy mi történik vele. A nő döntését azzal magyarázta, hogy amíg fókákból kétmillió él a földön, az orkák a kihalás szélén állnak, egyik fő eledelük pedig pont az oroszlánfóka.

    A törölt videó most Twitteren és Redditen terjed tovább, és mindenkinek megvan a véleménye a látottakról.

    (Forrás: Indy100)