új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Korábban már az Index is beszámolt arról a macskáról, kit mérete miatt korábban már többször is kutyának hittek. 

    A Kefir névre keresztelt, maine coon fajtájú cica nehezebb, mint egy átlagos kisgyerek, méretével valóban több kutyát is megszégyeníthetne — a róla készült fotók pedig igazi szenzációvá vállnak. Így történt ez most, is, Kefirről ugyanis ismét érkezett egy halom új fotó, melyeken egyszerűen zseniálisan néz ki. Láthatjuk a fürdőszobában, egy kék ingbe öltöztetve és még a volán mögött is, bár azt nem tudjuk, hogy jogosítvánnyal rendelkezik-e. 

  • 28968997
    Fotó: Chase Rollins/AFF-USA.com / Northfoto

    Annak ellenére, hogy az ikonikus képregényíró 2018-ban elhunyt, Lee képmását filmekben, tévéműsorokban, illetve Disney vidám– és élményparkokban, valamint merchandising termékekben fogják használni — írja a The Hollywood Reporter.

    Andy Heyward, a Genius Brands elnök-vezérigazgatója, valamint a POW! Entertainment egy 20 évre szóló szerződést kötött a Marvellel Stan Lee nevének és képmásának licenszeléséről. Az új megállapodás lehetővé teszi, hogy Lee öröksége tovább élhessen, ami azt is jelenti, hogy ismét feltűnhet a Marvel-filmekben megszokhatott emlékezetes cameo szerepében.

    ÉRTELEMSZERŰEN A SZUPERHŐSÖK MEGALKOTÓJA ÍGY CGI TECHNOLÓGIÁVAL ÉS ARCHÍV FELVÉTELEK SEGÍTSÉGÉVEL FOG VISSZATÉRNI AZ ALKOTÁSOKBA.

  • A Kártyavár sztárja öt éve nem szerepelt filmben, miután a zaklatási botránya miatt kártyavárként dőlt össze a karrierje. A legújabb hírek arról szóltak, hogy hamarosan az 1242 – A Nyugat kapujában című, a tatárjárás idején játszódó magyar filmben tér vissza gonosz bíborosként, de most kiderült, hogy előtte bemelegítésként elvállalt egy ugyancsak testhezálló szerepet is.

    Cannes-ban mutatták be a Peter Five Eight című film előzetesét, amelyben Spacey némi titokzatoskodás után megtizedeli egy kisváros populációját. Íme:

    Az előzetes alapján a Harlan Coben-könyvekből forgatott sorozatok záróepizódját idéző filmben Jet Jandreau és Rebecca De Mornay is feltűnik.

  • „Szerencsére” nem a teljes profilját, hanem csak annak egy funkcióját, de az énekesnő még így sem teljesen érti, hogy mi történhetett.

    GettyImages-1339927835
    Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

    Madonna és csapata a napokban szeretett volna élő videót indítani az énekesnő Instagram-oldalán, a felvétel gomb megnyomásának pillanatában azonban kiderült, hogy erről a funckióról letiltották a profilt, 

    az ugyanis megszegte a közösségi alapelvek valamelyikét. 

    Az énekesnő hirtelen nem is tudta, hogy mi most a probléma, máskor ugyanis számtalanszor posztolt olyat, ami nem feltétlenül az Instagramra való, az elmúlt időszakban azonban szerinte semmi rosszat nem csinált — aztán leesett neki, hogy múlt héten egy olyan posztot tett közé, melyben lepkéket, robotokat és fákat szül meg, teljesen meztelenül. 

    Az ominózus videó teljesen animált, és mint kiderült, egy NFT művész műve, az ennek az eladásából származó bevételt pedig jótékony célra fordítaná Madonna.

  • A modell kórházból posztolt egy képet, melyen egy kisbabával a kezében látható.

    Bár G.w.M-mel való kapcsolatuk elején leszögezték, hogy újabb gyerekeket nem szeretnének, Edina most ismét babázhat, testvérének ugyanis gyereke született. A kis Narent Edina már meg is látogatta a kórházban, a kézbevételről pedig egy fotó is készült. 

    Nagynéni lettem. Isten hozott Naren! 2022. 05. 15.

    — írta a képhez Kulcsár, melyet ide kattintva tekinthet meg.

  • Arról a pillanatról osztott meg egy képet, mely örökre megváltoztatta az életét.

    A 36 éves énekesnő az Instagram-oldalán nosztalgiázott kicsit, miután rálelt arra a két fotóra, mely abban a pillanatban készült, mikor megnyerte a Megasztár 3. évadát.

    Tizenhat éve ezen a napon, megváltozott az életem. Tizenhat éve még csak álmodoztam dolgokról, amiket azóta sikerült megvalósítanom. Mennyi jó dal született az évek alatt... Szeretem, ahogy megtölti a hangotok az Arénát, a Parkot, a tereket, fesztiválokat, színházakat és énekelitek velem a lelkem darabkáit. Szeretem, hogy viszitek ezeket a dalokat magatokkal az életetek fontos pillanataiba

    — kezdte bejegyzését az énekesnő, aki később hozzátette, hogy továbbra is igyekszik sok szépet adni, és ahogyan ígérte, azokat a fiatalokat is segíteni fogja, akikben meglátja azt a bizonyos szikrát, ami őt is elindította. 

    Hálás vagyok mindenért, a támogatásért, az útért, a feladatokért, a nehézségekért, a boldogságokért, a könnyekért és nevetésekért, a csapatomért, a közönségemért, a családomért, a barátaimért, a szemüvegért, amin keresztül látom a világot. Igyekszem minden nap egy kicsit jobb ember lenni és maradni. Köszönöm, Istenem, hogy a tenyereden hordozol!

    — fejezte be. A fotókat alább tekintheti meg: 

  • Hogy pontosan miért, azt senki sem tudja, az egyetem, ahol diplomáját szerezte, azonban úgy érezte, hogy mindenképp ki szeretnék tüntetni az énekesnőt.

    GettyImages-1397966467
    Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

    A New York-i Egyetem (NYU) május 18-án tartotta diplomaosztó ünnepségét, melyen a nyitóbeszédet a 32 éves énekesnő mondta el. Taylor a beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes megtanulni élni a kínos dolgok mellett, ugyanis nem számít, hogy milyen keményen próbáljuk elkerülni azokat, később visszagondolva életünk valamely szakaszára biztosan megborzongunk majd attól, hogy miket tettünk.

    A beszéd után sor került a tiszteletbeli doktori cím átadásra is, így az énekesnő mostantól hivatalosan is doktor Taylor Swift.

    (Forrás: Just Jared)

  • A hollywoodi mérce szerint alacsonynak számító Tom Cruise-nak minden trükköt be kellett vetnie, hogy 172 centijével egy szintre kerüljön a Top Gun: Maverick díszbemutatóján Katalin hercegnével. Mindössze 3 centis hátrányt kellett behoznia, és egy spéci cipő segítségével majdnem össze is jött neki, bár valószínűleg nem számolt Katalin magassarkújával.

    Cruise nem először vette elő a magasított talpú lábbelit, amelyet előszeretettel használ, ha nála magasabb hölgyeket kell kísérnie a vörös szőnyegen.

    A legjobb cipészműhelyek a magasított lábbeliket kizárólag méretre szabottan készítik, a sarokemelőt pedig krokodilbőrrel vonják be. Az elkészítésük rendkívül időigényes, az áruk pedig a több tízmillió forintot is meghaladhatja.

    (Via Daily Mail)

  • A 31 éves brit énekes feleségével, Cherry Seabornnal az Instagram-oldalán jelentette be, hogy kislányuk született.

    GettyImages-1369427385
    Fotó: JMEnternational / Getty Images Hungary

    A pár első közös gyermeke, Lyra Antarctica már egyéves, Ed Sheeran így igazi lányos apuka lett. Az énekes megosztott fotóján egy barna kötött takaró látható, rajta egy pár fehér babazoknival, alatta pedig a nagy hírrel: 

    Szeretném, ha mindenki tudná, hogy újabb gyönyörű kislányunk született. Imádjuk őt, és mindketten a fellegekben járunk, hogy egy négytagú család lehetünk.

    A háromszoros Grammy-díjas énekes ezzel megelőzte hasonmását, aki hamarosan szintén apuka lesz, miután összejött Sheeran egyik fanatikus rajongójával. A bálványa miatt ötödik gyermeket is bevállaló anyukáról ebben a posztban írtunk.

    via (pagesix)

  • TikTok.png

    Egy kanadai nő bebizonyította, hogy az anyukák valóban a hétköznapok szuperhősei. Amikor észrevette, hogy egy sas lecsapott a család kedvenc libájára, úgy, ahogy volt, gyermeke szoptatása közben, félmeztelenül rohant ki a házból, hogy megmentse Frankie-t, a szárnyast.

    Természetesen a kamera rögzítette a drámai jelenetet, amely már lassan nyolcmillió megtekintésnél tart.

    @frankythegoose We have lost 3 chickens in the last week from what I was told was eagles which I believed hawks were preying on them but watch Frankie (our female goose) get taken. Mama bear mid breast feeding protecting her sweet Frankie. Officially living at a zoo 🦅 #nature #geese #eagle #eagleattack #yyj #victoriabc #eagles #mamabear #geeseofinstagram #eaglesofinstagram #canadasnature #naturechannel ♬ original sound - Mikey

    A videóhoz a háromgyerekes családanya, Cait Oakley azt írta, az elmúlt napokban három csirkéjüket vesztették el a ragadozó madarak támadásában, de Frankie-t sikerült megmenteni.

    És ehhez még a négy hónapos babáját sem kellett megzavarni táplálkozás közben.

  • Amikor 2015-ben Amber Heard egy magángépen becsempészte Ausztráliába Johnny Depp két kutyáját, az első hírek szerint 10 év börtön vagy minimum 100 ezer ausztrál dolláros büntetés fenyegette tettéért. Az ottani törvények szerint ugyanis az állatoknak előbb tíz napra karanténba kellett volna kerülniük, ennek elmaradása miatt akár el is altathatták volna Bootot és Pistolt.

    Depp, aki akkor forgatta az országban A Karib-tenger kalózai ötödik részét, villámgyorsan visszavitette feleségével a kutyákat, majd egy furcsa, közös videóban kértek elnézést a botlásért:

    Az ügy azonban nem zárult le, mint kiderült, a mai napi nyomoznak Amber Heard ellen hamis tanúzás miatt – ezt Ausztrália Mezőgazdasági, Vízügyi és Környezetvédelmi Hatóságának szóvivője erősítette meg. A színésznő ugyanis a belépésnél nemmel válaszolt arra a kérdésre, tartózkodnak-e állatok a gépen. Később azt mondta, a jetlag miatt zavarodott össze. 2020-ban Depp menedzsere pedig azt vallotta, Heard arra kérte, eskü alatt hazudjon az ügyről.

  • Gáspár Laci
    Gáspár Laci
    Fotó: Bodnár Patrícia / Index

    Az énekes és X-Faktor-mentor már jó ideje kemény edzőtermi munkával erősít, hogy megőrizze kirobbanó fizikumát. Az edzést továbbra sem hanyagolja, teljes vállbedobással építkezik. Gáspár Laci a lassan már testépítőnek is beillő fizikumáról pedig szívesen oszt meg képeket követőivel.

    Bolond vállak is jönnek lassan...

    – olvasható a bejegyzése mellett.

  • Egy fiatal youtuber, Camille Johnson osztotta meg a Twitteren húga történetét, aki nem részletezett betegsége miatt fordult orvoshoz, de elkövette azt a hibát, hogy a vizsgálat közben könnyezni kezdett.

    Az orvos 40 dollárt számolt fel viselkedésértekelés címén, ami a pszichológiában alkalmazott módszer a viselkedés megfigyelésére, leírására és korrekciójára. A páciens szerint ugyanakkor semmi ilyesmi nem történt, ő elsírta magát, a doki pedig még csak annyit sem kérdezett tőle, miért sír.

    Kezelésről, tanácsról, recept felírásáról szó sem volt, és a „viselkedésértékelés” többe került, mint a számlán ugyancsak feltüntetett látásvizsgálat, a kapilláris vérvétel, a hemoglobinteszt és az egészségügyi kockázatfelmérés.

    A tweet lavinát indított el, 500 ezer like közelében jár, és a hozzászólók sorra osztják meg tapasztalataikat az amerikai egészségügyben tapasztalható elképesztő árakról.

  • A kínai Elon Muskot, becsületes nevén Ma Ji Longot úgy tűnik, kitiltották a Twitter és a TikTok kínai verzióiról – derült ki az Insider beszámolójából.

    TikTok / mayilong0
    TikTok / mayilong0

    A férfi azzal vált ismertté az internetezők körében, hogy a végtelenségig hasonlít a Tesla alapítójára. A kínai férfi rengeteg rajongót szerzett Douyinon és Weibón – a TikTok és a Twitter kínai megfelelőin – követőit viszont most egytől-egyig elvesztette, ugyanis a két oldal az irányelvek megsértésére hivatkozva megszüntette a férfi profiljait.

    Teljesen nem tűnt el a közösségi médiafelületekről, hiszen még megtalálható Elong Musk néven az igazi TikTokon, ahol jelenleg 240 000 követővel rendelkezik.

  • A két színész már javában dolgozik a Halálos Iramban 10. részén, és látszólag nagyon jó hangulatban telnek a forgatási napok.

    GettyImages-1347297773
    Fotó: Lia Toby / Getty Images Hungary

    A széria soron következő részének forgatása nem indult zökkenőmentesen, a Fast X egy kezdeti szakaszában még rendező nélkül is maradt egy darabig. Mostanra viszont látszólag minden a probléma megoldódott, Vin Diesel még azt is felfedte, hogy melyik ismert színésznő fog csatlakozni ezúttal a filmekhez. A szériában Dominic Torettót alakító színész most megmutatott egy apró életképet a forgatás helyszínéről, ahol Jason Momoa éppen napszemüvegben napozgat az egyik sportautó motorháztetőjén. 

    A rövid bejelentkező videót itt tekintheti meg:

  • Megelevenedett az elveszett világ: kínai barlangkutatók a Kuanghszi-Csuang Autonóm Területen egy hatalmas víznyelőt fedeztek fel, amelynek alján egy ősi, érintetlen erdőt találtak.

    A víznyelő 306 méter hosszú, 150 méter széles és 192 méter mély. Az erdő fái negyven méteresre nőttek, az aljnövényzet pedig vállig ér.

    George Veni, az Egyesült Államok Nemzeti Barlang- és Karsztkutató Intézetének igazgatója szerint elképzelhető, hogy a növények mellett más élőlényeket is találnak a mélyben, a víznyelők ugyanis igazi oázist jelenthetnek az élet számára.