új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Valami nagyon furcsát mosott partra a víz Dyffryn Ardudwy közelében.

    Mind flayer
    Fotó: YouTube

    A Walesben található falu közelében lévő parton találtak rá arra a fura lényre, ami leginkább a Stranger Things 3. évadában megismert Mind Flayerre emlékezteti az embereket. A Bennar strandon talált lényről készült fotók persze rögtön terjedni kezdtek a neten, ezeket IDE kattintva tekintheti meg.

    „Rémálomba illő! Pontosan olyan!” – mondta egy szemtanú, míg mások folyamatosan a Netflix sorozatának szörnyéhez hasonlították.

    Shell Longmore, aki rátalált a fura lényre, azt mondta, biztos volt benne, hogy mindent látott már, de hatalmas sokként érte az, amit a parton megpillantott.

    „Furcsa egy izé volt, de közben nagyon is szép.”

    Később kiderült, hogy egy kagylóról van szó, ami ugyan meglehetősen ronda, igazi ínyencségnek számít, ám mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki meg akarja kóstolni.

    A „lúdtalp” vagy másik nevén libatakaró főként a víz alatt lévő sziklák alján található, és a világ egyik legdrágább tenger gyümölcsének számít: kilója 300 fontba is kerülhet.

  • Megdöntötte a plankelés világrekordját az a férfi, aki kilenc és fél órán keresztül képes volt tartani a testét mozdulatlanul.

    A 28 éves Daniel Scali nem tagadja, a megmérettetés kemény volt, többször hányt is, de meditációval képes volt valamennyire elnyomni azt a konstans fájdalmat, amit a gyakorlat végzése közben érzett. 

    A fiatal férfi egyébként Sudeck-szindrómában szenved 12 éves kora óta, ami egyfajta krónikus fájdalom, amely főként a karon, lábon mutatkozik meg. Az aránytalanul nagy fájdalommal járó betegség főként valamilyen sérülés, műtét, esetleg egy szívroham után alakul ki, de előfordul, hogy nincs előzetes kiváltó oka.

    Az ausztrál férfi a sportot használja, hogy tompítsa a folyamatos fájdalmait, illetve ezzel igyekszik felhívni az emberek figyelmét a „láthatatlan fogyatékosságokra” is.

    2022 áprilisában Daniel egyébként szintén rekordot állított fel, amikor egy óra alatt összesen 3182 fekvőtámaszt csinált, megdöntve ezzel a korábbi csúcstartó, Jarrad Young eredményét, aki 3054 fekvővel tartotta a rekordot.

  • A természet szépségéről a műsorvezető csodás alakja kissé elvonja az ember figyelmét.

    Spanyolországi nyaralásáról jelentkezett be Lékai-Kiss Ramóna. A színésznő-műsorvezető férjével az ország északnyugati részén lévő, meseszép Donostián pihen, ahol már az Atlanti-óceán habjai csapdossák a partokat. Természetesen a tévés sem hagyhatta ki a strandolást, belevetette magát az óceán hullámaiba, amiről több fotót is mutatott Instagramon a követőinek. A rajongók egyébként a héten már láthattak egy fürdőruhás képet a gyönyörű Ramónáról, aki akkor a hoteljük tetején lévő medencében lazított.

  • A háromhetes kölyök játékos kedvében volt, így fedezte fel a pózoló modellt és annak hosszú szoknyáját.

    Kiselefánt szabotált egy fotózást a thaiföldi Chia Lai Orchid vadállat-menedékhelyen. A mindössze háromhetes kölyök azt gondolhatta, remek móka lenne a földre teríteni, majd felmászni a közöttük pózoló modellre, így határozott léptekkel megindult Meghan Milan felé, hogy végrehajtsa tervét. 

    A stramm állat fel is lökte a fiatal lányt, és ugyan a birkózásnak hamar véget vetett az elefánt közbelépő nővére, a pici búcsúzóul még elkapta és leszaggatta Milanról a szoknyáját, aki a képek alapján egyáltalán nem haragudott, sőt jót nevetett a szürreális eseten.

  • Imádják az emberek azt a rövid videót, amelyet a minap Cambridgeshire-ben készítettek a hercegi párról: miközben Katalin egy kislánnyal a kezében gügyög, férje bestresszelt a látottaktól, és igyekezett minél hamarabb véget vetni a babázásnak.  

    Képernyőfotó 2022-06-25 - 10.19.25.png
    Fotó: DailyMail

    Igazán aranyos és – egyben rendkívül vicces – jelenetnek lehettek szemtanúi a lakók Cambridgeshire-ben, ahova tegnap látogatott el Vilmos herceg és felesége, Katalin. A hercegnét teljesen elvarázsolta egy négy hónapos kisbaba, Norah, akihez először beszélni lépett oda, majd megkérdezte a pici édesanyját, kézbe veheti-e a gyermekét. 

    „Szeretem a kisbabákat” – magyarázta Katalin. A babázós pillanatokat azonban hamar megszakította férje, aki a hercegné ámulatát látva gyorsan figyelmeztette Katalint, ideje menniük. Az esetről készült videókon látszik, Vilmos végig kifejezetten idegesen és aggódva figyelte feleségét, aki utána minden jót kívánva adta vissza a picit édesanyjának.

    Bár Katalin többször utalt rá, nagyon szeretne egy negyedik gyermeket is, a történtek után elég egyértelmű, Vilmos annyira nincs oda az ötletért.

     (via DailyMail)

  • Erősen gondolkodnak a sikerszéria mögött álló testvérek, hogy 6 évvel a premier után kicsit hozzányúlnak a Stranger Things első évadához.

    Ross és Matt Duffer pénteken a Varietynek adott interjút a Stranger Things kulisszatitkairól, ahol elárulták, valószínűleg „George Lucas-olnak” egyet, azaz utólag fognak átszerkeszteni egy, már kikerült epizódot.

    Ennek apropója, hogy elég kínos bakit vétettek a legújabb évadnál: a görkoripályán játszódó jelenetnél látszik a kamera időbélyegén, hogy a dátum 1985. 03. 22., ami (ahogy azt a legelső részek egyikéből megtudjuk) Will Byers születésnapja. Csakhogy a sztoriban még a családja sem köszönti fel a fiút, aminek az az egyszerű oka, hogy maguk a készítők is teljesen megfeledkeztek erről az egybeesésről.

    Miután a rajongók kiszúrták a hibát, Dufferék elismerték, figyelmetlenek voltak, amin most utólag próbálnak javítani. Terveik szerint megváltoztatják az első évad második részében azt a jelenetet, amikor Joyce a fia születésnapjáról mesél, és

    újraszinkronizálással másik szülinapi dátumot adnak Willnek.

    Ez feltehetően május 22. lenne, mert elmondásuk szerint „a május illik Winona szájába”.

    Ami talán még meglepőbb, hogy ezzel egyidejűleg bevallották: nem ez lenne az első alkalom, hogy utólag módosítanának a sorozaton. Korábban már belenyúltak a vizuális effektek javítása miatt egy korábban kikerült epizódba, de részletezni az esetet nem szerették volna.

  • Joseph Baena még a színész egykori bejárónőjétől született, de le sem tagadhatná apjának kilétét.

    GettyImages-1370095887
    Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

    Schwarzenegger eltitkolt viszonyára még 2011-ben derült fény, amikor is annyira szembetűnő lett a hasonlóság közte és a gyermek közt, hogy azt már nem lehetett tovább leplezni sem a nyilvánosság, sem a családja előtt.

    Joseph Baena a nem túl szokványos történet ellenére édesapja többi gyermekével jó kapcsolatot ápol, és mind közül talán ő az, aki a legjobban igyekszik Schwarzenegger nyomdokaiba lépni. A most 24 éves Baena apjához hasonlóan színészi babérokra tör, illetve rendszeresen látogatja a testépítés Mekkájának számító Gold’s Gym edzőtermet, amit a közösségi oldalán megosztott képei is jól mutatnak.

  • Az anyai szeretet az állatvilágban sem ismer határokat.

    Tündéri jelenetet kapott lencsevégre Alaszka déli részén a természetfotós Peter Bradley. Egy vidra és mindössze pár hónapos kölyke ringatózását örökítette meg a férfi – a pici előtte túl messze sodródott anyukájától, aki visszahozva inkább úgy döntött, első a biztonság, ezért hasára téve úsztak tovább, miközben sűrűn babusgatta a kisvidrát. Ahogy a képeken is látszik, a hálás kicsi ezért puszit is adott mamájának, majd álomba szenderedett.

  • A brazil szupermodell harmadik gyermekével várandós, ezért felszedett pár pluszkilót, a közösségi oldalakon azonban ez is kevés indoknak bizonyult ahhoz, hogy Adriana Lima megússza a rosszindulatú megjegyzéseket.

    Élete egyik legboldogabb szakaszát élheti épp a 41 éves Adriana Lima, aki jelenleg harmadik babáját hordja a szíve alatt. Az elmúlt évtizedek egyik leghíresebb modellje visszavonulása előtt dolgozott szinte az összes létező luxusmárkának, a legtöbben talán mégis a Victoria's Secret angyalaként ismerik. Vagyis csak múlt időben, most ugyanis betámadták a TikTokon pár hete készült fotóival illusztrálva, miszerint rá sem ismerni a terhessége miatt meghízott, „drasztikusan megváltozott” Limára.

    A virálissá váló videót nem hagyhatták szó nélkül a sztár rajongói sem, akik megvédték a kismamát.

    „Az emberek nem veszik tudomásul, hogy már visszavonult a modellkedéstől, miközben az előző terhességei alatt még modellként dolgozott” – idézte a Daily Star az egyik kommentelőt, míg egy másik úgy fogalmazott: „És még mindig jobban néz ki, mint az emberek 90%-a.”

  • Azt már tudjuk, hogy a Sárkányok Háza mellett érkezik valamikor a jövőben egy másik Trónok Harca-sorozat is, ami nem az eredeti sztori történései előtt, hanem utána veszi fel a fonalat.

    Ráadásul nem másra fog fókuszálni, mint mindenki kedvenc fattyújára, Havas Jonra, akit ezúttal is Kit Harington alakít majd. 

    Ugyan még nem lehet sokat tudni arról, hogy miről fog szólni pontosan a folytatás, de George R.R. Martin és Emilia Clarke nemrég arról beszélt, hogy nem is az HBO, hanem Kit Harington ötlete volt a spinoff elkészítése. 

    Egyébként a sorozat munkacímét is felfedték, ami nemes egyszerűséggel „Snow”, azaz „Havas” lesz.