új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jennifer Garner 10 éves fia társaságában parádézott a július 4-ei ünnepségen.

    A színésznő és fia, Samuel fülig érő mosollyal az arcukon vonultak fel egy  tűzpiros cadillac hátsó ülésén ülve a Függetlenség napja alkalmából, erről pedig a Just Jared Instagram-oldala közölt néhány fotót. 

  • A 32 éves Leah Shutkever profi versenyevő, aki nemrég megdöntötte Anglia legnagyobb reggeli kihívását, ahol összesen 8 ezer kalóriát vitt be a szervezetébe, mindössze 8 perc két másodperc alatt.

    A huszonhétszeres Guinness rekorder állítása szerint nem a mostani volt a legnehezebb kajálós kihívása, ahol tojást, hurkát, kolbászt, paradicsomot és még megannyi mindent kellett magába tuszkolnia a sikerhez. 

  • Az egyik közeli ismerőse mesélt a valóságshow-sztár jelenlegi állapotáról.

    A 2014-es ValóVilág győztesét emberrablásért és drogügyekért 3 év 5 hónapra ítélte el a bíróság, ám ő a börtönbe vonulásából is kisebb parádét csinált. Először azzal, hogy élőben jelentkezett be az utolsó szabadlábon töltött órájában, amit pénzért lehetett megtekinteni, másodszor pedig akkor, amikor kiderült, hogy ez a netes közvetítés nem közvetlenül a rács mögé kerülése előtt zajlott.

    A valóságshow-sztár mostanra azonban már jó ideje a rácsok mögött ül, az egyik közeli ismerőse pedig szűkszavúan ugyan, de néhány információt megosztott róla.

    Aurelio közeli hozzátartozójával beszéltem a héten. Aurelióval minden rendben van, jól viseli a bentlétet, és még ő nyugtatja a hozzátartozóit, hogy kibírja és végigcsinálja.

    – idézte Aurelio ismerősét az nlc.

  • Már most szólunk, hogy spoileres következnek a Stranger Things 4 Vol.2 utolsó epizódjából.

    Jimbo
    Fotó: YouTube

    A James Hoppert megformáló David Harbour nemrég elárulta, hogy sokaknak ismerős lehet az a kard, amit a fináléban használt a Demogorgon ellen, ugyanis nem akármelyik mozifilmekben tűnt már fel.

    A Netflix sorozatának utolsó epizódjának egy pontján, Hopper szemtől szembe találja magát egy kifejlett Demogorgonnal, amit lőfegyverek hiányában egy, a földön heverő karddal intézett végül el. Azonban sokaknak feltűnt, hogy ez a kard bizony nem egy átlagos fegyver, amit Harbour meg is erősített: ugyanis az orosz börtönben heverésző pallos az a kard, amit Arnold Schwarzenegger forgatott a két Conan filmben.

    "Rohadt nehéz, de óriási megtiszteltetés volt forgatni. @schwarzenegger  - kész vagyok arra, hogy kielemezd a teknikámat." -írta Jim Hopper megformálója.

  • Az angliai Olivia Harris még a múlt hónapban, június 26-án vette észre a különös képződményt, amikor egy barátjával beszélgetett, miközben meglátogatta lánya póniját egy Hertfordhoz közeli lovardában. A két nő teljesen elképedt, amikor megpillantották a mitikus lényt ábrázoló felhőt, majd gyorsan egy fotót is lőttek róla, hogy megörökítsék a ritka pillanatot.

  • A Mattel különleges babájával ünnepli David Bowie Hunky Dory albumának 50. évfordulóját, minek alkalmából egy teljesen új, limitált kiadást dobnak piacra a Barbie Signature Collection kínálatában.

    A Mattel három évvel korábban már kiadott egy hasonló Bowie Barbiet, ami az énekes Ziggy Stardust alteregóját ültette át baba formába, most pedig a Life on Mars? című dalának videoklipjében látható David Bowie lesz megvásárolható, aminek minden apró részletére figyeltek a készítők.

  • Mester Tamás megmutatta azt a jurtát, ahol a nyarat fogja tölteni.

    A Bors számolt be arról, hogy a Megasztár egykori zsűritagja, aki már egy jó ideje visszavonultan él két kutyájával, egy jurtában állította fel lakásstúdióját, amit nemrég meg is mutatott követőinek.

    Mint kiderült, a nyári lakra azért volt szükség, mert az albérletet, ahol Mester eddig lakott, felmondták, de az egyik barátja felajánlotta neki a halastava mellett felállított jurtát, ahol az énekes buzgón dolgozik is.

  • Újabb forgatási képek szivárogtak ki a Mad Max spinoffhoz, ahol szemügyre vehetjük Chris Hemsworth figuráját.

    Jelenleg is forog a Mad Max: a harag útja spinoff, illetve előzményfilmjének szánt Furiosa, amiben a 2015-ben megismert karakter eredetét fogjuk megismerni.

    A tervek szerint 2024-ben moziba kerülő filmben, a Zöldhegyen élő Furiosa (ezúttal Anya Taylor-Jones) Dementus hadúr botroso bandájának foglya lesz (Chris Hemsworth), majd eljutnak a Sziklavárhoz, ahol nem más uralkodik, mint Halhatlan Joe, így a két véreskezű vezető egymásnak feszül, miközben Furiosa mindent megtenne azért, hogy hazajusson.

    A mostani kiszivárgott képeken pedig a Thort is megformáló Chris Hemsworth látható, mint a fentebb említett Dementus hadúr, aki meglehetősen impozáns szakállal szeli át a kietlen pusztaságot.

  • Nagyon úgy fest, hogy egy párt alkot Chris Rock és Lake Bell.

    Az 57 éves komikust az elmúlt hónapban már többször is látták a 43 éves színésznő társaságában, és minden jel arra utalt, hogy ez több mint barátság. Chris még 2020-ban szakított akkori kedvesével, Megalyn Echikunwoke-al, akivel 4 évig alkottak egy párt, míg Lake szintén abban az évben vált el 7 év házasság után férjétől, Scott Campbelltől.

    RockLake
    Fotó: Instagram

    Néhány héttel korábban Chris és Lake a St. Louis Cardinals baseball csapat meccsén vett részt együtt Missouriben, ahol a komikusnak fellépése is volt, és Bell is elkísérte őt.

    Július első hétvégéjén a Giorgio Baldi étteremben romantikáztak Santa Monicában, majd vasárnap újra együtt reggeliztek a Coast Restaurantban, szintén Kaliforniában.

  • Kiszivárgott egy fotó, amin a Fekete Párduc 2 főgonosza feszít teljes felszerelésben.

    Nem sok mindent tudni a Fekete Párduc második részéről, ami az alkotók ígérete szerint méltó emléket állít majd a tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman előtt, aki még az Amerika Kapitány: Polgárháborúban alakította először Wakanda királyát.

    A folytatásban  T’Challa húga, Shuri lesz a központban, aki a nemrég kiszivárgott képek alapján egy másik ismert Marvel-karakterrel, Namorral, a Torpedóval fog összeakadni, aki nem mellesleg Atlantisz királya is egyben, és leginkább a DC Univerzum Aquamanjéhez hasonlítható. A figurát egyébként a Narcos: Mexikóból ismert Tenoch Huerta fogja alakitani.

  • Újabb animációs filmet kapnak a Star Wars rajongók, ezúttal pedig nyaralni mennek kedvenc karaktereink.

    legosw
    Fotó: YouTube

    A LEGO Star Wars az egyik legnépszerűbb kollaboráció már hosszú-hosszú évek óta, amihez a szettek mellett készült már számtalan videojáték, képregény, és bizony filmek is, ráadásul itt a legújabb darab, amihez már előzetes is van.

    A Lego Star Wars Nyári Vakáció augusztus 5-én debütál a Disney+ kínálatában, és szinte minden fontosabb szereplő tiszteletét teszi majd a nem mindennapi nyaraláson.

  • Jövőre érkezik a Disney+-ra a Loki második évada, aminek forgatása már javában zajlik Angliában.

    Nemrég Londonban forgatott a stáb, ahol sikerült lencsevégre kapni a főszereplőt alakító Tom Hiddelstont és partnerét, Owen Wilsont, aki ezúttal is Mobius szerepében lesz látható a sorozatban.

    Noha a sztoriról még semmit sem tudni, az előző évad végén történtek fényében sanszos, hogy a megnyílt multiverzum áll majd a középpontban, illetve egyre jobban közelítünk az MCU új, Thanos méretű gonoszához, Kang a hódítóhoz, aki már több ízben is tiszteletét tette.

    Egy biztos, a hat részes második évadban lesznek olyan részek, ahol Loki és Mobius öltönyben fognak rohangálni London utcáin, ami rossz már nem lehet.

  • Megkaptuk az első hivatalos fotót az Avatar: a víz útja című filmben visszatérő Stephen Lang karakteréről, aki ezúttal "nagyobb, kékebb, és nagyon be van pöccenve."

    Az Empire hivatalos Twitter-oldala osztotta meg a képet az immáron Nav'i testben feszítő Langról, aki az első részben ugyebár meghalt, ám James Cameron megoldotta, hogy nem csak az Avatar második, de a többi felvonásában is Jake és családja életére törjön.

  • Majoros Hajnalka Instagramon mutatta meg rajongóinak, mennyire egyforma az arcuk Borzi Vivien fotóssal.

    291676807 181312474326747 8385108338320770028 n
    Fotó: majoroshajnalka / Instagram

    A két szőkeség több pózban is készített szelfit, így tesztelve hasonlóságukat, amely még a kétgyermekes anyuka követői szerint is szembetűnő.

    Elvileg a világon 7 olyan ember él, aki ugyanúgy néz ki, mint mi magunk. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy az emberi génállományban nagyfokú a hasonlóság, így megjelenhetnek akár a közelünkben is az úgynevezett "alakmások". Nos, az én egyik alteregóm elég közel ült ma hozzám. A többi 6 embert még keresem

    — írta bejegyzéséhez Majka felesége.

  • A Guinness Rekordok Könyve alapján, Kate Bush már három alkalommal is rekordot döntött a Stranger Thingsnek köszönhetően.

    Maxika
    Fotó: Instagram

    A Netflix sorozatának hála, Kate Bush Running Up That Hill című dala három rekordot is megdöntött, amióta először felcsendült Max fejhallgatójában.

    Az 1985-ös dal jelenleg nem csak a legrégebb óta tartja az első helyet a toplistákon Angliában, de Bush a legidősebb énekesnő is, aki magáénak mondhatja a dobogó legtetejét.

    Az énekesnő korábban már elmondta, hogy ugyan számított arra, hogy az emberek felkapják egy kicsit a dalát a sorozat miatt, de arra álmában sem gondolt volna, hogy ilyen szinten megőrülnek majd érte.