új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy exhibicionista férfi, akit a pucér asztalosnak neveznek, épp a rendőrségre tartott, hogy magához vegye a telefonját szabadulása után, de ismételten belefutott a törvény embereibe.

    A 47 éves Robert Jennert azért vitték be korábban, mert egy teljesen átlátszó nadrágban flangált, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy szabadulása után a rendőrségre szintén abban, illetve egy necctangában jelenjen meg. Ennek meg is lett az eredménye, és ismételten lekapcsolták.

    Az egykori katona egy szürke mackóban jelent a tárgyalásán, ahol bűnösnek találták.

  • Visszaemlékezni is nehéz lenne, hogy megmondjuk, mióta akarják a rajongók, és köztük Ryan Reynolds is, hogy Hugh Jackman végre igent mondjon egy Deadpool x Wolverine mozira, és a színész legutóbbi fotója csak olaj volt a tűzre.

    Történt ugyanis, hogy az ausztrál színész közzétett magáról egy képet, amin épp a telefonján olvas valamit, amin nagyon meglepődik. Ennyi elég volt ahhoz, hogy az emberek elkezdjenek arról fantáziálni, hogy biztos a Disney kereste őt meg azzal, hogy ugorjon be a Deadpool 3. részébe, mint az X-men-filmek Rozsomákja.

    Jackman pedig reagált a fotója körül kialakult találgatásokra, méghozzá azzal, hogy ismételten posztolt egy képet magáról, amihez ezt a szöveget írta:

    „Na lássuk, milyen pletykák születnek majd az arckifejezésem miatt”

    Jackman és Reynolds régi barátok, akik folyamatosan piszkálódnak a neten, így nem lenne meglepő, ha ez is csak szimpla játék lenne.

  • Az Obi-Wan Kenobi után most a készülő Ahsoka-sorozatban is benne lesz Anakin Skywalker.

    Hayden Christensen 17 évvel a Sithek Bosszúja után tért vissza mint Anakin Skywalker és Darth Vader, és az IGN információi szerint a színészt viszontláthatjuk majd a jövőre érkező Ahsoka-sorozatban is, ami a bukott jedi egykori tanítványára fog fókuszálni.

    Aki nem tudná, Ahsokát a Klónok háborúja sorozatban ismerhettük meg, akkor még mint fiatal padawan, akit Anakin Skywalker vett a szárnyai alá. Ahsoka időközben igazi közönségkedvenc lett, és az animációs sorozatok után élőszereplős változatban is megjelent a képernyőn, ahol Rosario Dawson alakította.

    Azt egyelőre nem tudni, hogy Hayden mekkora szerepet kap a sorozatban, illetve milyen formában tér majd vissza, de akik ismerik a Lázadók című animációs sorozatot, azok tudhatják, hogy Ahsoka és Darth Vader csak egyszer találkozott szemtől szemben, így elképzelhető, hogy csak visszaemlékezés formájában lesz jelen Anakin.

  • A korábbi szupermodell a jelek szerint nem viccelt, hogy komolyan szeretne foglalkozni növénytermesztéssel és állattenyésztéssel.

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, két éve már, hogy Bódi Sylvi megszerezte Aranykalászos bizonyítványát, a jelek szerint pedig nemhiába, hiszen jelenleg is saját gazdaságát vezeti egy Balaton melletti kis faluban. Az egykori playmate az RTL Klub Reggeli című műsorának volt a vendége, ahol többek arról is beszámolt, hogyan telnek gazdasszonyként töltött mindennapjai, illetve hogy hogyan neveli 43 csirkéjét.

    Az adás ominózus részletét itt nézheti vissza: 

  • Kocsis Korinna hat hete adott életet kisfiának.

    A magyar szépségkirálynő még tavaly decemberben osztotta meg követőivel, hogy babát vár, most pedig egy olyan fotót posztolt Instagram-oldalára, melyen a szülés előtt láthatjuk hat nappal, illetve a szülés után hat héttel.

    278856397 717701422701002 7932315947102343294 n
    Fotó: realkorinnakocsis / Instagram

     Szülés előtt hat nappal és szülés után hat héttel. (65 kg–56 kg) Idén nincs „beach bodym”, de van egy csodás kisfiam. Hihetetlen a női test, hogy mekkora változáson tud átesni. Kilenc hónap alatt az egész szervezet átalakul és azt szolgálja, hogy biztonsággal fejlődjön a magzat

    – kezdte a posztját Kocsis, hozzátéve, hogy közel két hónappal a szülés után már elkezdett visszarendeződni a teste, annak ellenére, hogy nem is diétázik, sőt, a szoptatás miatt többet eszik, mint korábban. A posztot alább tekintheti meg: 

  • Az egykori szépségkirálynő a követői szerint egyre jobban néz ki.

    „Megint hoztam Nektek egy before after képet” – köszönt be követőihez Instagram-oldalán Horváth Éva, aki úgy döntött, jó pár évvel ezelőtt készült tengerparti fotóját alkotja (részben) újra. A régebbi magazinos képen a modell mindössze egy kendőt viselt a dereka köré kötve, amelyet most bikinivel helyettesített, és leírása szerint az egykori profi stábja is családjára redukálódott, de a végeredmény így is lenyűgözte a rajongóit. Többen megjegyezték, a kétgyermekes anyuka egyre csak szebb lesz, és vékonyabb is friss fotóján.

  • Kétségtelen, hogy a Stranger Things 4. évadának legjobb jelenete, amikor Eddie Munson az Upside Downban adja elő a Metallica Master of Puppets című dalát, ezzel odacsalva magához a demodenevérek seregét.

    A jelenetre a zenekar is reagált egy Instagram-posztban, ahol elmondták, hatalmas megtiszteltetés, hogy fontos szerepet játszhatnak Eddie életében, és örülnek, hogy ismételten együtt dolgozhattak a sorozat készítőivel.

    "Az, ahogy a Duffer fivérek beleviszik a zenét a Stranger Thingsbe, mindig is valami egészen különleges volt, így nem csak amiatt váltunk izgatottá, hogy a Master of Puppets benne lesz a sorozatban, hanem attól is, hogy milyen körítésben jelenik majd meg. Eldobtuk az agyunkat a kész verziótól, annyira jól sikerült, hogy néhányan abból kitalálták, hogy melyik dal lesz, hogy csak egy pár másodpercre látták gitározni Joseph Quinn kezeit az előzetesben. Hát mennyire király már ez?" - olvasható a bejegyzésben.

  • Az RTL Klub műsorvezetőjén kívül mindössze 3 embernek van ilyene az országban.

    Schumahervanda
    Fotó: RTL Klub

    Meglepő terveiről mesélt az RTL Klub Reggeli című műsorában Schumacher Vanda, aki hamarosan kés alá fog feküdni. A plasztikai műtét célja, hogy egy különleges chipet kapjon a kezébe:

    Külföldön eléggé elterjedt, Magyarországon eddig három embernek van ilyen, én leszek a negyedik. Nem nyomkövető, hanem egy olyan chip, ami össze van kapcsolva egy applikációval, amivel így tudsz majd fizetni, ki tudod nyitni a kocsidat, lámpát kapcsolgatni, csomó minden ilyen.

    — magyarázta a BeleValóVilág műsorvezetője, akitől ezt követően Szabó Zsófi meg is kérdezte, mi értelme ennek, ha a chip egyébként annyit tud, mint bármely okostelefon.

    „Ez egy ilyen újkeletű dolog, miért mennénk a haladás ellen?” – idézte Schumaher válaszát a 24.hu.

    Ha lenne rá lehetősége, Ön beültetne egy ilyen chipet a kezébe?

  • És nem sokon múlt, hogy az alsója is hasonlóképp végezze.

    britney
    Fotó: Instagram

    Nagyon felszabadultan érzi magát nászútján Britney Spears, legalábbis erről árulkodik legfrisseb videója az Instagramon. A szőke énekesnő egy trópusi szigeten ünnepli házasságkötését férjével, Sam Asgharival, ahonnan be is jelentkezett közösségi oldalára.

    A meleg és a szerelem annyira túlfűthette Spearst, hogy nemes egyszerűséggel levetette a melltartóját, úgy vonult a parton és pancsolt a vízben. A fürdőruhaalsója is nagyon zavarhatta a popsztárt, a videóban ugyanis végig azt tologatja lefelé – többen meg is jegyezték a bejegyzése alatt, hogy már elmúlt 2005, és ő sem 20 éves többé, így lehet lassan ideje lenne leállnia ezzel. Ettől függetlenül persze rajongói is nagyon örülnek, hogy végre őszintén boldog kedvenc énekesnőjük.

  • Vakációzni ment a Morbius sztárja.

    leto
    Fotó: Instagram

    Jared Leto hippi Jézusként ment nyaralni egyik barátjával, Saint-Tropezba, ahol a lesifotósok látóterébe kerültek.

    A színész-énekes mezítláb, színes ingben és szalmakalapban járta be a homokos tengerpartot épp, és láthatóan élvezi a pihenést.

  • Merész napszemüveget választott tegnap Nicole Kidman, az egyszer biztos! A színésznőt egy hatalmas, háromszög alakú Balenciaga kiegészítőt viselve kapták lencsevégre a párizsi divathétre menet, és bár a fazon egyébként nem lehet teljesen ismeretlen a celebvilágban jártasok számára (korábban Kim Kardashian hordott ugyanilyen darabot), ez nem volt elég indok arra, hogy ne fejtsék ki a poszt alatt őszinte véleményüket a netezők.

    Sokak szerint Kidman ikonikus és ízléses új napszemüvegével, de a többség azért nem így gondolta.

    „Úgy néz ki, mintha szemműtétje lett volna.”

    „Inkább Nicole Batman...”

    „Ki kéne rúgnia a stylistját.”

    „Rossz döntés!” – érkeztek a kommentek a fotó alá, míg egyesek arról írtak, elsőre azt hitték, Julia Fox szerepel a képeken.

  • Ismét egy nagyon vagány címlapon kapott helyet az Eufória fiatal sztárja!

    Sydney Sweeney nemrég a Hong Kong Vogue elején pózolt rövid hajjal, szőke szemöldökkel, ezúttal pedig a legendás német fényképesznek, Ellen von Unwerthnek állt–, pontosabban ült modellt saját magazinja címlapfotójához, méghozzá egy Harley Davidson motoron! A színésznő ráadásul nem bízott sokat a fantáziára: a képen mindössze egy melltartót és egy rövid, fényes sortot visel csak hosszú csizmája mellé.

    „Micsoda megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatok Ellen von Unwerth-tel!” -írta hálálkodva Instagram posztjához Sweeney, amivel teljesen elkápráztatta követőit.

  • A Ben Nevis hegycsúcs legtetején állították fel a világ egyik legmagasabban található kocsmáját.

    Az Egyesült Királyság és Skócia legmagasabb hegycsúcsának számító Ben Nevis 1345 méter magas, ami egy régi vulkán beomlott kráteréből alakult ki és a Grampian-hegységben található.

    George Hermig, youtuber és környezetvédelmi aktivista felmászott ennek a hegynek a tetejére a barátaival, hogy ott állítsanak fel egy kocsmát, majd legurítsanak a magukkal vitt 35 sörből néhányat, mert nem valószínű, hogy sok más vendég megfordul majd náluk.

     A több órás út azonban nem volt balesetmentes George és csapata számára, ugyanis egyik társuk, Jake, megsérült, így ő kénytelen volt félbe hagyni a menetelést, így végül nélküle voltak kénytelenek befejezni az utat. 

    A kihívást teljesítő csapat nem mindennapi kalandjáról persze videó is készült:

  • Ez az anyuka elment tojást vásárolni a boltba, most pedig három kiskacsája van otthon.

    A 31 éves Deza Empson a közeli szupermarketben vásárolt tojást, majd berakta egy inkubátorba, hogy kikeltse őket. A 6 db tojásból végül 3 kiskacsa kelt ki három héttel később, akik a River, Dusk és Daisy nevet kapták.