új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 2023. március 2-án érkezik a mozikba a legendás szerepjáték filmadaptációja, amihez végre szinkronos előzetest is kaptunk.

    DDfilm
    Fotó: YouTube

    A Jonathan Goldstein és John Francis Daley rendezőpáros filmjében olyan nagy nevek kaptak szerepet, mint Chris Pine, Sophia Lillis, Regé-Jean Page vagy épp Hugh Grant.

  • Leginkább egy kezeslábas és az úgynevezett "Borat-tanga" kereszteződéseként lehetne leírni a különleges ruhadarabot.

    Közel hat év után július 29-én új önálló stúdióalbumot adott ki Beyoncé Renaissance címmel, melynek sikerét a hétvégén egy A-listás sztárokkal megpakolt privát buli keretein belül ünnepelték meg. A meghívottak listáján tübbek között ott volt Leonardo DiCaprio, Janella Monae, Kendrick Lamar és persze Donald Glover is, kinek megjelenését még a poszt írásának pillanatában sem tudtuk feldolgozni. 

    A rapper egy köldökig kivágott, az ezüst, a rózsaszín és a kék árnyalatiban pompázó kövekkel kirakott kezeslábasban, barna bakancsban és egy zöldes-szürkés selyem köntösben jelent meg a bulin. Minderről persze képek is készültek, íme: 

  • Ilyet sem láttunk még a rappertől.

    Bár Pityinger László manapság elsősorban már nem zenéivel, hanem politizálásával hívja fel magára a figyelmet, úgy néz ki még vannak olyan alkalmak, amikor színpadra áll és mikrofont ragad. 

    A Dopeman művésznévvel ismertté vált rapper a minap egy vacsoraesten lépett fel, ahol Frank Sinatra egyik leginkonikusabb dalszáma, a Fly Me to the Moon is elhangzott tőle, ezzel teljesen meglepve a közönséget. Az énekről videó is készült, melyet alább tekinthet meg: 

  • Tele van meglepetésekkel a Star Trek-filmek színésze.

    Az elmúlt hónapokban Chris Pine-ról meglehetősen sokat cikkezet a külföldi bulvársajtó, a színész ugyanis olyannyira elhagyta magát, hogy teljesen felismerhetetlenné vált, néhány héttel ezelőtt azonban valami megfordult és Pine visszatért önmagához. 

    Egy friss képen hosszú, szőkés hajjal láthatjuk, amint egy rövid ujjú fehér ingben épp szatyrokkal sétál az utcán. Egy biztos, Pine valóban sokkal jobban néz ki, külseje azonban most már nem korábbi önmagához, hanem a 2000-es évek Brad Pittjéhez hasonlít, legalábbis a szemfüles rajongók szerint. Mindenesetre mi egy kis Chris Hemsworth-öt is felfedezni vétünk benne.

    Ön szerint kire hasonlít most leginkább Chris Pine?

  • Britney Spears is megirigyelné az új kinézetet.

    A 26 éves amerikai énekesnő és rapper ez elmúlt években került a reflektorfénybe, Boss Bitch és Kiss Me More című dalai ugyanis meghatározó slágerek lettek 2020-ban és 2021-ben. Doja színpadi megjelenése mindig is extravagáns volt, most azonban olyat húzott, amitől minden rajongójának leesett az álla: élő adásban borotválta le haját és szemöldökét. 

    Az énekesnő elmondása szerint sohasem szerette a haját, hiszen az esetek többségében mindig valamilyen paróka fedte azt. Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva merült fel benne a kérdés, hogy mi értelme van egyáltalán a hajnak akkor, ha ez ember úgymond ki sem használja, hogy van neki – így hát fogta, és kopaszra borotválta fejét. 

    Doja az alábbi videóban magyarázza el, miért is döntött a kopaszság mellett: 

  • A Legendary Monsterversuma tovább bővül a Godzilla vs. Kong folytatásával, amit jelenleg Ausztráliában forgatnak.

    Az egyik helyi hírcsatorna, a 7News Brisbane számolt be elsőként arról, hogy hazájukban zajlik a szörnyfilm forgatása, és a jelenetben ugyan nem látjuk, hogy pontosan mi elől menekülnek a strandolók, de az biztos, hogy egy hatalmas kaidzsu emelkedik ki a vízből.

  • Évi 30 millió forintnyi bevételre is szert tehet a szerencsés alkalmazott, bár fogai lehet, nem lesznek kifejezetten hálásak új munkájáért.

    Nagyszerű munkalehetőséget szúrt ki a Telex vállalkozó kedvű, nem diétázó személyek számára: édességtesztelőt keres egy kanadai cég. A pozíció nyitott mindenkinek, aki legalább ötéves és Torontóban vagy New Jersey-ben lakik. Ezen felül semmiféle kikötés nincs az új alkalmazottat illetően, előképzettséget vagy korábbi releváns munkatapasztalatot sem vár a Candy FunHouse, bár álláshirdetésük szerint azért nem árt, ha a jelentkezők képben vannak a popkultúrával, szeretnek szórakozni és persze nassolni. 

    Az egyébként otthonról végzendő munka maga igen egyszerű: édességet kell kóstolni, mondjuk abból ipari mennyiségűt, havonta legalább 3500 különbözőfélét, csokit és cukorkát egyaránt. Ezért cserébe évi 100 ezer kanadai dollár fizetséget ígérnek, ami mostani árfolyamon nagyjából 30 millió forintnak felel meg.

    Ha tehát valaki eljátszott a gondolattal, hogy az amerikai kontinensre költözzön, és Willy Wonka-szerű áloméletet éljen, itt a nagy lehetőség!

  • A The Boys hivatalos Twitter-oldalán jelentették be, hogy új állandó szereplőkkel operál majd a negyedik szezon.

    A Ryan Butchert alakító Cameron Crovetti állandó szereplőként tér majd vissza az új évadban, ahol jobban kibontják majd Hazafival való kapcsolatát, illetve bejelentettek két új szupit is.

    Valorie Curry Firecracert, míg Susan Heyward Sister Sage-t fogja megformálni, és egyikük sem létezik a The Boys képregényes világában, tehát a Prime Videónál saját maguk találták ki a szereplőket.

    A The Boys showrunnere, Eric Kripke nemrég arról is beszélt, mi vár ránk majd a sorozat következő epizódjaiban:

    „Ha Hazafi felnevelheti Ryant, akkor egy második Hazafit akar majd belőle csinálni, aminek apokaliptikus következményei lesznek. Ha abban a környezetben marad, akkor egy másik Hazafi válik belőle. Szerintem ez lesz a negyedik évad fő konfliktus forrása, ahol Hazafi és Butcer Ryanért fognak összecsapni.”

  • Mindkettőjük mestere a vicces arckifejezéseknek, és persze nagyon aranyosak is.

    Bizonyára sokáig emlékezni fogunk még Lajos herceg Platina Jubileumon produkált magánszámára, amikor is a négyéves herceg végiggrimaszolta a királynő tiszteletére rendezett parádé(ka)t. Volt ott minden a nyelvnyújtogatástól kezdve a becsukott szemmel történő sikításon át, a bohóckodást pedig akárhogy is próbálták, sem szülei, sem a többi rokona nem tudta megfékezni.

    Hasonlóan szórakoztatóak ennek a Skóciában lencsevégre kapott szarvasnak a mimikái is, akit egy szerencsés hobbifotós tudott megörökíteni: