új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A képeken Michael Wallhead látható, amint a rekordokat döntögető kerekes kukájában ül. A merész fiatal mérnök úgy véli, hogy megdöntötte az addig felálított sebességrekordot, miután elérte az elképesztő 88 kilométer/órás sebességet egy szimpla gurulós kukában.

    A 31 éves Michael Wallhead a nyaktörő gyorsaságot egy átalakított hétköznapi kukában érte el, amelyre mintegy 300 ezer forintnak megfelelő összeget költött. Miután kéthossznyi gyorsulás után közel 88 kilométer/órás átlagsebességet ért el, megdöntötte a korábbi 72 kilométer/órás világrekordot, amelyet addig Andy Jennings tartott. Michael most a Guinness World Records megerősítésére vár, bár azt mondja, úgy érzi, hogy motorizált kukája még nagyobb sebességre is képes lenne egy kis fejlesztéssel.

  • Teljesen új karaktert kapott a színésznő arca.

    Elsőre kicsit nehéz ráismerni Sadie Sinkre a friss fotóin, a színésznő ugyanis egy erősebb stílusváltáson esett át.

    A bálna sztárja megvált hosszú, vörös tincseitől, helyette egy kicsit retró, de annál vagányabb, tépett frizurát kapott a fodrászától. Új hajával szinte teljesen megváltozott Sink arcának karaktere, de szerencsére rajongóinak így is elnyerte a tetszését a külseje. Többen azzal viccelődtek, hogy a fazont valószínűleg a Stranger Things Steve-jének haja ihlette.

  • A focista kedvesét már a barátai is a házassággal ugratják.

    Cristiano Ronaldo 2016 óta alkot egy párt kedvesével, Georgina Rodriguezzel, akivel már két közös gyermekük is született: a most egyéves Bella Esmeralda, valamint az ötéves Alana Martina, a focista azonban ennek ellenére sem húzott még gyűrűt párja ujjára.

    Pontosabban húzott, hiszen Rodriguez nemzetközi szinten is elismerésre méltó ékszergyűjteménnyel rendelkezik, szerelmének hála, de eljegyzési gyűrűt, azt még valóban nem kapott még tőle. Most Cannes-ban faggatták a házasságról és Ronaldóval közös terveikről a kétgyermekes édesanyát, aki a riporter kérdésére elárulta, már a barátai is a házassággal ugratják.

    „Ez nem rajtam múlik. Őszintén szólva nem hiszem, hogy a helyzetünk drasztikusan megváltozna, mert így is érzem, hogy igazán szeretnek. Cristianóval együtt ez a legfontosabb. Csodálatos gyerekeink vannak, szeretetet kapok tőlük mindennap” – mesélte Rodriguez, akinek azért nem kell teljesen elengednie a témát, hiszen ha hihetünk párja nemrég adott nyilatkozatának, akkor valamikor biztos egybekelnek majd – de hogy egy év, egy hónap vagy talán egy évtized múlva, azt még nem tudja.

    (via Bors)

  • A dologról az egyik kollégája rántotta most le a leplet.

    Ryan Gosling egyik érdekes szokására derült most fény barátja, John Stamos színész által. A férfi korábban rosszul érezte magát, amiért felnőttként is élvezettel járt a Disney-parkokba, egy vacsora során azonban megismerkedett a Szárnyas fejvadász sztárjával, akiről kiderült, hasonló cipőben jár. Gosling ráadásul bevallotta neki, nemcsak gyakran megy Disneylandbe, de néha még a családja vagy barátai nélkül, egyedül is nyakába veszi a parkot: felteszi a fejhallgatóját, és sorra járja a különböző játékokat.

    A dolog azért is különös, mert Gosling sok más hollywoodi sztárhoz hasonlóan a Disney-csatornánál, egészen pontosan a The Mickey Mouse Club című műsornál kezdte a karrierjét, így teljesen érthető lenne, ha – pont emiatt – ódzkodna a stúdiótól. Ezek szerint azonban épp az ellenkezője igaz.

    (via RTL)

  • A Mátrix és a John Wick-filmek sztárja a színészkedés mellett nagyszerűen zenél is.

    Hollywood egyik legismertebb és legkedveltebb sztárja a színészi karriere mellett a rockzenébe is belekóstolt a kilencvenes években. Dogstar nevű zenekarával anno körbeturnézták a világot, sőt, még két lemezt is kiadtak, amiben Reeves basszusgitárosként csapott a húrok közé – méghozzá nem is akárhogyan. 

    A banda 1991-es megalakulásukat követően tíz aktív esztendőt zenéltek, majd a csapat szögre akasztotta a hangszereket, de most mégis összeállnak, és már a harmadik, visszatérő lemezükön dolgoznak. A formáció viszont több mint húsz év után ismét fellépett, méghozzá az idei BottleRock Napa Valley fesztiválon, amely visszatérésről felvétel is készült:

  • Szerencsére csak kicsit zökkentette ki a lengetésből.

    A hétvégén megannyi híresség Monte Carlóba látogatott a Forma-1 egyik leghíresebb futama, a Monacói Nagydíj apropóján, így tett például Tom Holland is. A színész azonban nem csak a közönség soraiból figyelte az autóversenyt, hanem különleges megbízást is kapott: ő lengethette a célt jelző kockás zászlót.

    A műveletről videó is készült, ezt Instagram sztorijában osztotta meg a Pókember-filmek sztárja. Holland arról írt, elég kemény karedzés volt számára a dolog, de valószínűleg nem csak a keze, a feje is fájhatott a végére, egy óvatlan pillanatban ugyanis arcon ütötte magát a súlyos lobogóval. Szerencséjére nagyobb sérülést nem szerzett, bár egy-két másodpercre azért kizökkentette őt a kis baleset.

  • Egy ideje nem posztolt közös fotót a feleségével, ezért azt kezdték el híresztelni, hogy istenhozzádot mondtak egymásnak.

    Az Instagram-oldalán ugyan viszonylag aktív volt, feleségével, Kovács Dorottyával azonban nem tett közzé közös fotót az utóbbi időben Tokár Tamás, ezért követői közül többen azt gondolták, hogy valami nincs rendben a házasságukkal. A Fókusz korábbi műsorvezetője és az influenszer a pletykákat megelégelve újra életjelet adtak magukról a népszerű platformon: cáfolták, miszerint szakítottak volna. 

    Állítólag elváltunk, de legalábbis már nem vagyunk együtt. Na de mindenesetre abban sokan biztosak, hogy para van, és nem vagyunk jóban. Ennek pedig a legfőbb bizonyítéka nem más – teljesen egyértelmű módon –, hogy MÁR RÉGEN VOLT KÖZÖS FOTÓ. Huh, hát ha elmesélném az elmúlt 1 hónap történéseit – amit épp nem itt a közösségi médiában éltünk meg – akkor talán minden világos lenne. Ügyvéd pont nem kellett hozzá, pedig látott már olyat a világ. Szóval újra itt és majd újra sok helyen

    – vallotta meg a tévés.

  • A színésznő úgy gondolja, hogy azért, mert nő, még nem kötelező anyává válnia.

    KARL6886
    Fotó: Karip Tímea / Index

    Oroszlán Szonja Rónai Egon Húzós című műsorában vendégeskedett, ahol őszintén vallott arról, hogy sokáig csak azért akart anya lenni, mert meg akart felelni a társadalom elvárásainak.

    Őszintén szólva, soha nem akartam gyereket, ezért nem is volt nehéz lemondani az anyaságról. Hiszen csapongó életet élek, mindig megyek valahova, és szűnhetetlen bennem a szorongató vágy, hogy megtartsam a szabadságomat. Ebbe az életformába nem fért bele a gyerek

    – mondta a színésznő, akinek sok időbe telt, mire beismerte maga előtt, hogy nem vágyik az anyaságra. Kezdetben sokáig meg akart felelni a társadalmi elvárásoknak, de mostanra már nyíltan és őszintén tud beszélni a döntéséről.

    Rá kellett jönnöm arra, hogy a gyerekvállalás egyszerűen nem nekem való, és nem is szeretném. Nagyon megnyugtató volt, amikor ezt bevallottam magamnak, onnantól kezdve többet nem is görcsöltem rajta. Könnyedén beszélek erről a témáról másoknak is, és mindig elmondom, hogy ez az én döntésem. Azért mert nő vagyok nem kötelező anyává válnom.

    fejtette ki Oroszlán Szonja az ATV YouTube-csatornájának műsorában, amit a Blikk szemlézett.

  • A rajongók többet is meg akartak tudni a mutatós darabról, amiről kiderült, hogy olcsó másolat.

    Fotó: YouTube/Frizbi TV
    Fotó: YouTube/Frizbi TV

    Kozso nemrég Hajdú Péter Frizbi TV nevű YouTube-csatornájának műsorában vendégeskedett, ahol tőle megszokott módon ezúttal is rendkívül igényes viseletben jelent meg. Öltözködési stílusa teljes mértékben tükrözte az énekes egyedi ízlésvilágát, karórája pedig külön szembetűnő volt a szereplése során. Úgy tűnt, hogy Kozso az alkalomra egy szép és látszólag igen drága darabot választott, rajongói pedig többet is meg szerettek volna tudni a mutatós darabról, amihez egy TikTok-videós szakértő véleményét kérték ki. A Beszéljünk órákról nevű oldal tulajdonosa meg is nézte az említett órát, és egy kis utánajárás után megállapította, hogy hamisítvány – szúrta ki a Ripost.

    Mint kiderült, Kozsónak még csak nem is kellett volna mélyen a zsebébe nyúlnia, ha szeretett volna egy eredeti Bvlgari karórát, hiszen az a típus, aminek a másolatát viselte, nagyjából 350 ezer forintért bárki számára elérhető. Természetesen azzal, hogy valaki egy olcsó utánzatot visel a csuklóján, önmagában nem lenne gond, de ugyanitt azt is elárulta az előadó, hogy súlyos milliókat keres csak a különleges festményeivel. 

    @beszeljunkorakrol Válasz @h.tommy82 részére Kozsó órája Hajdú Péter Frizbi TV műsorából egy Bulgari Rettangolo kronográf lenne, de van vele egy kis gond... #órák #karóra #hírességekórái #nevegyetekreplikát ♬ eredeti hang - Beszéljünk órákról
  • Egy mentett elefántot nemrég műlábbal láttak el, hogy újra képes legyen járni. A Chhouk névre hallgató, 11 éves ázsiai elefántnak fiatalon amputálni kellett a végtagját, miután egyéves korában csapdába esett. Hányattatott sorsa után a Wildlife Alliance kambodzsai természetvédelmi szervezet fogadta be, ahol aztán partnere, a Paradise Wildlife Park segített finanszírozni egy újrahasznosított gumiból készült lábprotézist. Chhouk a megmentése óta egy védett rezervátumban él, és láthatóan mára már teljesen megszokta a protézisét, amellyel szaladni is képes.

  • Jimmy legidősebb fia reagált arra, hogy a New York-i magyarok koronát tettek Peter Srámek fejére.

    Nemrégiben Peter Srámek meglátogatta a New York-i magyarokat, akik koronával és limuzinnal várták. A szlovák énekes karrierje az utóbbi időben felívelőben van, különösen, mióta A Király című sorozatban Zámbó Jimmy énekhangját kölcsönözte. Zámbó Krisztián a Bors megkeresésére el is mondta véleményét Srámek elképesztő fogadtatásáról.

    Soha nem voltam vele rosszban és soha nem voltam vele jóban sem! Már nagyon régóta ismerem, mert a Jimmy-emlékkoncerteken akart fellépni, és a családom egyengette az útját, segítettünk neki sok mindenben. Egyébként én egy nagyon tehetséges énekesnek tartom őt…

    – kezdte, majd azt is elmondta, hogy nem véletlenül nem hívta meg a család az énekest az idei emlékkoncertre.

    A Zámbó család tagjai nemrég a Budapesten nyílt 24. Madame Tussauds megnyitóján jártak, ahol Jimmy viaszszobra is helyet kapott. A néhai legendás énekes legidősebb fia számos dolog mellett szeretetét és a köszönetét fejezi ki a hűséges Jimmy-rajongóknak, akik édesapját helyezik a mai napig a csúcsra.

    Tiszteletem az összes Zámbó Jimmy-rajongónak, akik hűségesen szeretik aput. Megértem a többieket is, hiszen ők egy űrt akarnak kitölteni Peterrel, de ne felejtsük el, hogy apu az eredeti! A forgásokat, a kézmozdulatokat bárki reprodukálhatja, de soha nem lesz olyan senki, mint ő

    – jelentette ki Zámbó Krisztián, aki bevallása szerint sem tudna olyan lenni, mint az apja, de nem is szándékozik. Ahogy fogalmazott, ő Zámbó Jimmy akaratának és munkásságának képviselője, a vér szerinti fia.

    A 43 éves előadó elárulta véleményét arról, hogy Peter Srámek milyen különleges fogadtatásban részesült a tengerentúli magyaroktól. Koronával és limuzinnal várták az énekest, aki Instagram-posztjában meg is osztotta a képet.

    Azt gondolom, ez már kicsit több a soknál! Nem hinném, hogy ez lenne a tiszteletteljes viselkedés, hogy felteszi a koronát a fejére. Sokan megfeledkeznek, hogy mennyit is dolgozott ezért apám. Őszintén nem akarok többet ezzel a témával foglalkozni, mert túlment egy határon. Nekem ez ennyi volt!

    – fejtette ki Zámbó Krisztián, aki azt is elmondta, szívesen elmegy majd egy Peter Srámek-koncertre, ha a fiatal énekes már nem az apja dalaival lép fel. 

  • Egy Winston Churchill által a II. világháború idején, közel 80 évvel ezelőtt elszívott szivart találtak egy üvegcsében. Churchill a szivart Hugh Stonehewer-Birdnek, a marokkói Rabatban 1943–1945 között ott dolgozó főkonzulnak adta, miután a világháború alatt egy rendezvényt szervezett a volt brit miniszterelnök számára. Hugh a családja szerint egész életében nagy becsben tartotta az ereklyét. Az utókor számára egy üvegfiolában őrizte meg, amelyen egy hivatalos, kézzel írt címke található, melyen a következő áll: Ezt a szivart Winston Churchill 1944. augusztus 29-én, a marokkói Rabatban, a Stonehewer–Bird házaspár által adott vacsoraesten szívta el.

    „A nagyszüleim nagy Churchill-rajongók voltak, a szivart fényképével és a miniatűr figurájával együtt tartották kiállítva. Nagyapám a Külügyminisztériumban dolgozott, és a második világháború ideje alatt Rabatban látta vendégül Churchillt. A miniszterelnök tiszteletére egy vacsoraestet tartottak, és az esemény végén a nagyapámnak adta a félig elszívott szivart. Nagyapám 81 éves korában, 1973-ban távozott el közülünk, és a szivarra azóta is a család vigyáz. De 50 évnyi gondoskodás után úgy döntöttünk, hogy itt az ideje, hogy valaki más is élvezze a szivar birtoklását” – mondta Hugh unokája.

  • Először Ana de Armas, most meg Lana del Rey...

    Először adott koncertet 2019 óta Lana del Rey, aki a brazíliai MITA fesztiválon lépett fel a hétvégén.

    Az énekesnő nem csak új számokkal, a nemrég megjelent Did You Know That There’s a Tunnel Under Ocean Blvd című album dalaival érkezett, de új külsővel is: rövid, göndör szőke parókát húzott, ezzel teljesen megidézve Marilyn Monroe-t. Természetesen az átalakulás csak ideiglenes volt, del Rey később felfedte valódi fürtjeit, mindenesetre közönsége imádta a koncertet feladobó különleges jelenetet.

    (via Page Six)

  • De azért egy apró örömünk lehet a közeljövőben.

    Másfél éve már, hogy új részek érkeztek HBO Max-, ezzel együtt napjaink egyik legsikeresebb sorozatához, az Eufóriához. A sötét tinidráma úgy tűnik, el lehet átkozva, hiszen az első és a második évad premiere közt is meglehetősen hosszú idő, két és fél év telt el, ezt főleg a koronavírus-járvány számlájára lehetett írni. Most a hollywoodi írók sztrájkja tesz keresztbe a szériának, amelynek műsor egyik szóvivője szerint nem hogy nem kezdődtek el a felvételei, de még forgatókönyve sincs, így legalább két év, mire újra visszatérhet a képernyőkre.

    „Nem tudjuk elkezdeni a forgatást, így a műsor premiere – ideális esetben 2025-ben – az alapján lesz meghatározva, hogy mikor dolgozhatunk újra Sammel, aki jelenleg teljesen letette a tollat, sztrájkol” – magyarázta Francesca Orsi, aki szerint Sam Levinson rendező eddig Az Idol című, most hétvégén érkező új showjával dolgozott, így valóban nulla nyersanyaguk van az Eufóriához. Sovány vígasz lehet a rajongóknak, hogy a pletykák szerint egy cameo erejéig a Lily-Rose Depp és Abel Tesfaye főszereplésével készült polgárpukkasztó sorozatban feltűnik majd Maddy Perez karaktere is.

    Ennek ellenére persze nem túl jók a kilátások, és ahogy azt korábban már pedzegették, valószínűleg az Eufóriának is egy nagyobb időugrással kell számolnia a harmadik évadhoz. A színészek már 2019-ben is húszak éveik elején-közepén alakítottak tinédzsereket, az azóta eltelt öt évben, közel vagy épp túl a harmadik X-en ezt már nehezen lehetne hitelesen kivitelezni.

  • Szerinte ennek ellenére is sokan nézték az adásokat.

    Baukó Éva a ValóVilág 4. évadában lett ismert, a közelmúltban azonban főleg azzal került vissza a köztudatba, hogy különböző közösségi oldalakon, netes fórumokon spoilerezte le egy-egy előre rögzített hazai tévéműsor eredményét. Győztesek, vesztesek, kiesési sorrend – a szemfüles olvasók minden információt előre megtudhattak posztjaiból, kommentjeiből. A Blikk most arról kérdezte Baukót, mi volt a célja ezekkel az szivárogtatásokkal.

    Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ebből anyagi kár nem keletkezett, rengetegen nézték azért ezeket a műsorokat, hogy amiket én megjósoltam, az igaz-e. Egyszerűen fel akartam hívni az emberek figyelmét, hogy olykor nagyon brutális csalásokkal manipulálják a műsorokat. Azt gondolom, hogy elvették az izgalom élményét a nézőktől, mivel átverték őket

    – kezdte az egykori valóságshow-hős, aki húzása miatt nemrég bocsánatot is kért mind a stábtagoktól, mind a tévénézőktől. Ugyanakkor a jogi következményektől nem fél, mint mondja, az első spoilerezés után egyeztetett az ügyvédeivel. Kiderült, mivel nem állt szerződésben egyik csatornával sem, neki ebből semmi problémája nem lehet.

    És hogy honnan tudta ilyen pontosan, mi is fog történni az adott produkciókban?

    „Erre van egy jó mondás: az informátoraimat sosem adom ki. De megnyugtathatok mindenkit, az újabb műsorok végeredményeit is kivétel nélkül tudom, de ezeket már nem fogom spoilerezni.”

  • Ki a kedvence?

    Fotó: Instagram
    Fotó: Instagram

    Nehéz lenne felsorolni, mi mindent készült az elmúlt hetekben, hónapokban a mesterséges intelligencia segítségével, hiszen az AI-technológiával gyakorlatilag végtelen kreatív lehetőségeink lettek. Elkészült a tökéletes férfi és nő képe, megnézhettük, hogy néznek ki a magyar hölgyek, vagy hogy fest majd 25-30 év múlva napjaink néhány pop-és filmcsillaga.

    Ezúttal egy különleges projetkbe vágott bele egy felhasználó, aki Muppet-show figurákká varázsolt jó pár híres személyt. Az eredmény elég bizarr, de mindenképp mulatságos lett: