új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rossz zebrát nézett ki magának, ezért alaposan megkapta a magáét egy éhes hiéna a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. A rendkívül ritka incidenst kivételes felvételeken örökítették meg, melyeket alábbi galériánkban tekinthet meg. Ezeken a képeken jól látható, ahogy a ragadozó a víz felé igyekező, fekete-fehér csíkos mintázatú patásra támad, ám utóbbi nem adta könnyen a bőrét: egy erőteljes hátrarúgással földre terítette az őt üldözőbe vevő hiénát.

    Trevor Barnett vadvilágfotós, aki a felvételeket lőtte, elmondta: a hiénák falkában vadásznak, s inkább antilopokat, varacskos disznókat, zebracsikókat zsákmányolnak. Általában nem próbálnak megtámadni egy akkora és olyan erős állatot, mint egy felnőtt zebra – amely akár 320 kilót is nyomhat –, kivéve, ha az súlyosan megsérült, és könnyebben elejthető.

    Mindenesetre nekünk is fáj, akkorát kapott az éhes hiéna.

  • Azt írja, a smink varázslatra képes.

    Sminkelés előtt, vizes frizurával, majd készülődés után is megörökítette magát Balsai Mónika. A Jászai Mari-díjas színésznő a felvételeket az Instagram-oldalán tette közzé, követői pedig nem győzték dicsérni őt.

    Előtte, utána. Színházi varázslat

    – jegyezte meg a lapozható posztban a Mellékhatás és a Válótársak című sorozatok sztárja, egy hashtaggel kiemelve, hogy kicsit fáradt.

    Balsai Mónika korábban azt nyilatkozta: egyáltalán nem tartja magát szépnek. Külseje miatt bántották is rengeteget a pályafutása során, ám mindezek ellenére tudja, mi tesz jót a megjelenésének.

    Egyáltalán nem tartom magam szépnek, persze, ezt sulykolták belém a felvételik során. Ugyanis nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nagyon sokszor megkaptam indoklásként, hogy »nem vagyok semmilyen«, vagy »se nem csúnya, se nem szép«, különben »sincsenek rajtam erős személyiségjegyek, engem nem lehet észrevenni«... Persze, egyáltalán nem bánom, ha nem ismernek fel az utcán, mert magánemberként nem szeretek kitűnni. Nem gondolom, hogy különleges vagy szép lennék, vannak nálam sokkal szebb nők is, ugyanakkor hiszek abban, hogy ahogy érzem magam, amit gondolok magamról, az befolyásolja a kisugárzásomat, azaz meglátszik rajtam. Ki kéne harcolnom, hogy több időm maradjon az alvásra, mert ha pihentebb vagyok, smink nélkül is jobban nézek ki

    – mondta korábban a Story magazinnak.

  • A dalmata-keverék hamarabb kapcsolt, mint a nő: úgy felugrott az eljegyzési gyűrű láttán, mintha legalábbis az ő mancsára szánták volna.

    A vőlegény feladata, hogy megtervezze a romantikus és emlékezetes lánykérést, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy kapcsolatát eljegyzéssel is megerősítse, ám a nagy pillanatot rengeteg nem várt dolog elronthatja. Az angliai Plymouth városában élő Josh Stewart kivételes módon azonban nem egy baki, hanem a kutyája, Breeze miatt nem felejti el soha, hogyan kérte meg kedvese, Vicky Jones kezét.

    A dalmata-keverék ugyanis ellopta a show-t: amikor a fiatalember kutyasétáltatás közben váratlanul térdre ereszkedett a szerelme előtt és elővette a gyűrűt, Breeze hirtelen olyan izgatott lett, hogy nem is bírt megmaradni egy helyben. Vicky Jonesnak ideje sem volt feldolgozni, hogy párja gyűrűt készül húzni az ujjára, az eb mondhatni hamarabb igent mondott a házasságra.

    Néhány hónapja egy másik fiatal pár eljegyzési története is nagyot ment az interneten, csak azt a kiskutya véletlenül csúnyán kudarcra ítélte.

  • A szőkeség fotójának elég erős Dr. No vibe-ja van.

    Jó néhány lehengerlő fotó is lapul Daniel Craig lánya, Ella Loudon lapozható Instagram-posztjában, ám az első felvétel keltette fel leginkább a követők érdeklődését. A 31 éves színésznő ugyanis úgy fest, akár az első Bond-lány, Ursula Andress által alakított Honey Rider az 1962-es Dr. No című James Bond-filmben, szúrta ki a 24.hu.

    Andress filmjelenetét itt tudja megtekintetni összehasonlításképpen:

    Ha látni szeretné, hogyan néznek ki most a többi Bond-lány, kattintson ide!

  • Fogalma sem volt arról, hogy kell, de a YouTube-on szerencsére minden fent van.

    Miután elvált feleségétől, Jenna Dewantól, a YouTube-on megtalálható tutorial-videókra hagyatkozott a gyereknevelésben Channing Tatum. Az amerikai színész 2018-ban lett szingli apuka, ami nagyon kétségbe ejtette, hiszen – elmondása szerint –fogalma sem volt arról, hogyan nevelje egyedül kislányát, Everlyt. Hajat fonni például egyáltalán nem tudott, de a videókból azt is megtanulta.

    Rettentő ideges voltam. Hiszen ő egy kislány! A YouTube-on kerestem ki, hogyan kell fonni, mert nem akartam olyan apuka lenni, aki borzos hajjal engedi a kislányát iskolába, mintha az utcán aludt volna... Próbálok jó apuka lenni, de igazából olyan vagyok, mint minden szülő: próbálom nem elrontani a gyerekemet, de úgyis el fogom

    – ismerte be a Magic Mike sztárja, aki nemrég harmadik gyerekeknek szóló könyvét is kiadott, amely az „Egyetlen Sparkella és a nagy hazugság” („The One and Only Sparkella and the Big Lie”) címet kapta. Mint mondja, a kötetet az ihlette, hogy mindenre egyedül maradt: arra próbált meg rájönni, hogyan is kell egy kislánnyal kommunikálni.

    Mint ismert, Channing Tatum és Jenna Dewan 2009-ben kötötték össze életüket, kapcsolatuk azonban 2018-ban zátonyra futott. Kislányuk, Everly Elizbeth 2013-ban született.

    (via Female First)

  • Szeretnénk, ha ránk is úgy nézne valaki, mint ahogy Tóth Andi Zimány Lindára.

    Hosszú ideje nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Tóth Andi, ám Zimány Linda festői környezetben megtartott, exkluzív divatbemutatója kedvéért kivételt tett. A visszavonult énekesnő és a civilben jogászként dolgozó szőkeség ugyanis évek óta jó barátságot ápolnak.

    Amikor a Dancing With The Starsban voltam, akkor találkoztunk először élőben. Akkor is ámulattal néztem, hogy úristen, hogy lehet ilyen tehetséges és gyönyörű ez a lány! Fantasztikus ember, ott ismerkedtünk meg, és hát egyértelmű volt, hogy egy ilyen eseményre meg kell hívjam, mert szeretem, mikor gyönyörű nők vesznek körül

    – áradozott a TV2 Tények riportjában Zimány, mire Tóth rávágta: szerinte ilyen energiákra van szükség a női társadalomban.

    Beszélgetésük közben az is kiderült, hogy azért egy kicsit irigyek is egymásra.

    – Mindig lesem az Andit, mert a világ leggyönyörűbb nőjének tartom. Gyerekkoromban mindig barnahajú akartam lenni, de nekem nem áll jól, és ezért mindig kell egy barna szépség, akit idealizálhatok.

    – Én meg szőke akartam lenni, és be is festettem szőkére, de nem állt jól. Szóval ugyanígy vagyok a szőkével.

  • Németh Dorottya bátran megoszt magáról olyan fotókat is, amelyek nem tökéletes szögben, fényben, sminkben, kompozícióban készültek róla.

    Hatalmas népszerűségnek örvendenek azok a bejegyzések, amelyeket Németh Dorottya fitneszvilágbajnok oszt meg a Facebook-oldalán. A személyi edző a kendőzetlen valóságot is bátran meg meri mutatni, mert ezzel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy senkinek nem szabad hasonlítania magát azokhoz a felhasználókhoz, akik tökéletesnek igyekeznek magukat beállítani. 

    „Látsz egy képet az instán/facen, ami menő. Ami szép. Ami mindig tökéletes szögben, fényben, sminkben, kompozícióban van. Ami azt sugallja, hogy a másik boldog. Semmi gondja. Vékony. Sikeres. Mindig tipp-topp, jó anya, jó feleség. Látsz rengeteg ilyen képet az instán, és akaratlanul is elkezded magad hozzájuk hasonlítani, rosszul érezni magad, ne adj isten utálni magad, hogy te miért nem tudsz ilyen lenni... És ekkor már azt elfelejted, hogy

    ez valójában csak az, amit a másik mutatni akar magából. Sokszor igaz, és ez is a része, de még akkor sem 100%-ban ő maga. Sokszor pedig csak egy megkreált valaki, akit szeretetéhség szült, és aki csak itt, az instauniverzumban létezik. Mindenesetre senki sem annyira tökéletes, mint ahogy azt itt mutatja.

    Sokszor erős vagyok, eltökélt, szinte legyőzhetetlen. Motivált. Energikus. Sokszor pedig fáradt, esendő, idegroncs, aki feje fölött összecsapnak a hullámok. Aki igyekszik a logisztikai feketelyukban ép ésszel túlélni. Előbbit "ismeritek", követitek, és pont ezért kötelességemnek érzem megmutatni az utóbbit is, aki legalább annyira én vagyok a telefon mögül, a való világban” – olvasható az édesanya posztjában. 

    A fitneszbajnok ilyen, s ehhez hasonló videókat is bátran közzétesz magáról:

  • A címét még nem találta ki, de egy hónap múlva kész lesz.

    Hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Bachelor – A Nagy Ő című reality keretein belül, s közben egy könyvet is ír az életéről és sikereiről Jákob Zoltán. Hazánk egyik leggazdagabb embere pontosabban csak diktálja a gondolatait, mert állítása szerint nem rendelkezik írói vénával. A milliárdos üzletember a sikerhez vezető útját veti papírra, mert úgy gondolja, hogy egy önerőből multimilliárdossá váló ember életében rengeteg fontos fordulópont és meghatározó üzleti döntés van, amiről érdemes beszámolni.

    S bár a teljes tartalmat még nem állította össze, kiforratlan ötletei viszik előre. 

    Azért kezdtem írni, mert mindig megkérdezik, hogy a sikernek mi a titka. A címét nem találtam ki, de körülbelül hónap múlva kész lesz. Önerőből milliárdos tanácsai, élettapasztalatokkal alátámasztva. Ez lesz, fejezetenként elmondok olyan tanácsokat, amiket a saját élettapasztalatommal alátámasztok. Ketten jegyezzük, én diktálok

    magyarázta a TV2 Mokka című műsorában, ahol spenótos quiche-t készített.

    A könyvben A Nagy Ő műsoráról még nem ír, de a siker, a pénz, a hírnév és a körmös birodalom felépítésének menete már mind benne vannak.

  • Le sem tagadhatja boldogságát.

    Mióta nagypapa lett, Stohl András boldogabbnak tűnik, mint valaha. A műsorvezető a boldogságát a közösségi oldalán sem titkolja: a minap egy közös is fotót is közzétett első unokájával, Rózával, aki május 3-án jött világra

    Kétség sem fér hozzá: Stohl Luca kislánya azóta bearanyozza a család mindennapjait.

    Ilyen egy boldog nagypapa

    – írta a képhez a műsorvezető.

    Mint ismert, a műsorvezető családja tavaly nyáron is bővült: ötödik gyermeke, Bella Julianna akkor érkezett.

  • Imádnivaló felvételeket készítettek néhány játékos oroszlánkölyökről a botswanai Moremi Game Reserve nevű nemzeti parkban a minap. A felvételeken, amelyeket a dél-afrikai vadvilágfotós, Sharlene Cathro készített, jól látható, hogy a három öthónapos kölyök színlelt harca egyre intenzívebbé válik: birkózás közben ott harapják egymást, ahol csak tudják, egyik fejre mért ütés követi a másikat – de csak addig, míg a sikertelen vadászatról visszatérő anyjuk közéjük nem csap.

    A nőstény végül megnyugtatta a harci képességeiket gyakorló kölyköket. Cathro elmondta: az anyaoroszlán mindegyik kölykével külön is eltöltött pár percet; úgy tűnt, mintha azt ecsetelte volna nekik, hogyan is kell szépen játszani. A kicsik aztán, unatkozó gyerekek módjára, hamar folytatták a  pusztakezes párbajt.