Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fehér lovon vágtázó Kim Dzsongunról jelentett meg fotósorozatot az észak-koreai hírügynökség. A képek olyan erős szimbolikus kisugárzással rendelkeznek, hogy a világ jelentős politikai kiadványai külön anyagban foglalkoztak a nagy kilovaglással.

    Az elnök Észak-Korea legmagasabb hegyére, a Pektura hágott fel a nemes jószág hátán, adta hírül a diktatúra hírügynöksége. Az utazás minden elemében mitikus, mivel állítólag a 2744 méter magas csúcson született a diktátor apja, akinek szelleme nyilvánvalóan továbbra is a havas csúcs körül lengedez.

    Poétikusan fogalmaz az eseményről az észak-koreai hírügynökség.

    Lóháton ülve a Pektu csúcsán megindultan emlékezett vissza a saját fáradságos útjára, amelyen felépítette a világ egyik legerősebb országát, olyan szilárd hittel, mint amilyen szilárd a Pektu hegy is.

    New York Times kiemeli, hogy a hivatalos híradások szerint a diktátor szemében "ékkövek csillogtak" a mitikus lovaglás közepette.

    Kicsit szárazabb  a BBC beszámolója. Ők rámutatnak, hogy a csúcstámadások után - amely nem az első volt Kim Dzsongun életében - a diktátor nagyobb bejelentéseket szokott tenni. Elemzésük szerint a diktátor arra készülhet, hogy további rakétázással hívja fel magára Trump figyelmét, mivel az amerikai elnök az utóbbi időben egyéb világpolitikai eseményekkel volt elfoglalva. 

    HA AZ ELEMZÉS IGAZ, AKKOR DZSONGUN KILOVAGLÁSA VALÓJÁBAN EGY KICSIT TÚLDRÁMÁZOTT FÉLTÉKENYSÉGI JELENET.

    A keménykezű kormányzást kedvelő elnökök közt egyébként igen népszerűek a lovas képek. Közismert, hogy Putyin PR-stábja is előszeretettel ülteti lóra az orosz elnököt. Kérdés, hogy ebbe a vonalba illeszthetőek-e Orbán egyre gyakoribb látogatásai a lovas nemzetek világtalálkozóin.

  • Donald Trump külkereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro rendszeresen hivatkozott egy Ron Vara nevű szerzőre, aki nem is létezett. A Ron Vara név is Navarro nevéből jön, írja a Business Insider.

    Navarro, aki az amerikai elnök Kínával folytatott kereskedelmi háborújában is nagy szerepet játszik, azt írja Ron Varáról a könyveiben, hogy korábban a Harvardon oktatott, közgazdász, és sikeres befektető, akit a szakmában "a katasztrófa sötét hercegének" is hívnak.

    Miután egy Ázsia-kutató rájött arra, hogy a sokat idézett szerző nem létezik, felkereste Trump tanácsadóját. Navarro nem csak megerősítette a következtetést, de meg is dicsérte a kutatót, amiért észrevette. "Üdítő fejlemény, hogy végre valakinek feltűnt ez a vicc, amit már évek óta nagy nyilvánosság előtt csinálok", mondta Navarro.

    A Ron Vara alteregót egyébként arra használta, hogy Kína-ellenes idézeteket tegyen a könyvébe.

  • Egy ismeretlen kék pólóban és sapkában besétált a San Franciscó-i galériába, leemelte Salvador Dalí 20 000 dollár (kb. 6 millió forint) értékű, Lángoló zsiráf című alkotását. 

    A Dennis Rae Fine Art galéria igazgatójának  elmondása szerint  az illetőnek volt egy tettestársa is, aki elvonta az alkalmazottak figyelmét a lopás közben. Az eset még vasárnap délután történt. Az esetet számos térfigyelő kamera rögzítette, az egyik alapján egy nő is tettestárs volt, aki az ajtón kívül maradt. 

    Normál esetben állványhoz rögzítik a festményeket, de itt valamilyen okból a zár és a kábeles rögzítés is hiányzott. Nem egyértelmű, hogy esetleg a gyanúsítottak korábban is betértek a galériába és elvágták azokat, vagy az egész műveletet 32 másodperc alatt abszolválták.

    A rézkarccal készített művek kis példányszámban készültek és sorszámmal ellátottak, így pontosan lehet tudni, melyik tűnt el, tehát nem is lehet hivatalosan eladni, mondta a galéria vezetője.

    A rendőrség még keresi az elkövetőket.

    via abc7NEWS

  • Nem várt fordulat hozta rá a frászt, a zokogást és a röhögést egyszerre egy írországi temetésen a gyászolókra. Shay Bradley koporsóját éppen leeresztették a sírba, és elkezdték volna a földet lapátolni rá, amikor odalennről kétségbeesett kopogás hangjai hallatszottak, majd a halott elkezdett kiabálni, hogy hahó, engedjék ki, rohadt sötét van odabenn, és különben is:

    Nem, nem támadt fel a halott, csak egy utolsó, morbid tréfával borzolta a családja és baráti köre idegrendszerét  (ez egyébként életében is a kedvenc szórakozása volt). A halálos ágyán az utolsó kívánsága volt, hogy rendezzék meg ezt a viccet, a lánya segítségével rögzítették a hangüzenetet, majd a temetésen egy rejtett hangszóróból játszották le. A Mashable az egyik gyászolót, Bradley unokáját szólaltatta meg, aki azt mondta, ő tudott előre a poénról, a nagyapja kívánsága ugyanis az volt, hogy a felesége és a család fiatalabb tagjai legyenek beavatva, nehogy nagyon megijedjenek, amikor megszólal. Mindenki más elég durván le volt sokkolva az első pillanatokban, de végül az örömkönnyeké lett a főszerep, mondván, ez az életéhez méltó búcsú volt.