Előd
9 °C
17 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egyenesen Károly hercegtől kapta a kitüntetést.

    Nem csak az Egyesült Királyságban, de még hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett a "The Great British Bake Off", avagy magyarra fordítva a "Sütimester" című gasztro-reality, mely az elmúlt években több mint 11 évadot élt meg. Mary Berry 2010 és 2016 között volt a műsor zsűrije, most pedig élete egyik, ha nem a legnagyobb kitüntetésében részesült. 

    A konyhaművészetben való kiemelkedő teljesítményéért és az elmúlt években végzett jótékonykodásokért Berryt lovaggá ütötték, 

    melynek okán neve előtt mostantól ott fog szerepelni a "Dame" kifejezés. A nemes alkalomról még a királyi család Instagram-oldalára is felkerült pár fotó, ezeket alább tekintheti meg:

  • Eddig csak „részleteket” láthattunk a piciből, aki júliusban született.

    A modell New Yorkban hozta világra első gyermekét, aki az Eva Rose Korányi nevet kapta. Születése után először csak a lábát, majd a karocskáját láthattuk a picinek, később érkezett néhány kép, amelyen hátulról szerepelt, most pedig eljött a pillanat, hogy végre az arcocskáját is megmutatta az édesanyja.

    Helló világ! Eva Rose vagyok. Ma voltam 3 hónapos kontrollon. Az orvos azt mondta, hogy egészséges, nagy baba vagyok, aki születése óta több mint kétszeresére növelte a súlyát, így most, hogy akkorára nőttem, lehet, hogy te is többet látsz itt

    – olvasható a megosztott fotó mellett.

  • Péntek délelőtt számolt be az Index a hírről, miszerint néhányan a Hooters étteremlánc felszolgálói közül teljesen kiakadtak arra, hogy milyen új munkaruha viselésére kötelezi őket a cég.

    GettyImages-84798731
    Fotó: Astrid Stawiarz / Getty Images Hungary

    Egy felszolgáló azután kért segítséget a TikTokon, miután állítólag némi tesztelés után több étteremben is elrendelték, hogy a személyzet váltsa le az eredetileg uniformisként viselt rövidnadrágjukat, helyette pedig inkább egy bugyinak megfelelő alsóban vegyék fel és vigyék ki a rendeléseket.

    A lépést többen felháborítónak tartották, de persze mint mindennek, ennek a jelenségnek is két (vagy több) oldala van.

    Egy szintén a Hootersben dolgozó pincérnő a napokban épp arról készített videót, hogy felszolgálóként mennyi borravalót visz haza a nap végén, az összeg pedig igazán meglepő, elmondása szerint őt még a munkaruha megváltoztatása miatt is kárpótolja.

    A videóban szereplő, feltehetőleg Dél-Karolinában elő egyetemista lány, Kristen Singer az alap, egyébként sokkolóan alacsony 2,13 dolláros (kb. 660 forintos) órabére mellé a kérdéses héten éjszakánként 50 és 408 dollár közötti összegeket vitt haza a vendégeknek köszönhetően — plusz további 60 dollárt kapott "egy fickótól a bárban", aki azért jutalmazta meg, mert váltott vele pár kedves szót. 

    Borravaló tekintetében tehát nem lehet ok panaszra, a hét végén ugyanis 1308 dollárral (kb. 406 ezer forinttal) egészült ki Kristen bére.

    Hasonló összeggel számolva ez a bér éves szinten megközelítheti a 70 ezer dollárt, mely kifejezetten kiemelkedőnek számít az államban, Észak-Karolinában ugyanis az éves átlagkereset 54 672 dollár. 

     A legfrissebb információk szerint ráadásul a TikTok-visszhang is meglehetősen pozitívan sült el a ruha hosszát illetően — a panaszok ugyanis a vállalathoz is eljutottak, és úgy tudni, eleget is tettek a kérésnek: az egyik videót posztoló hölgy üzenetet kapott a Hooters vezérigazgatójától, amelyben azt írta, megengedi, hogy a pincérnők a korábbi, már jól bevált shortjukat viseljék munka közben.

    (Forrás: Indy100)

  • A képernyőről nem tűnik el, de nem kér többet a bulvárból Pintér Tibor. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója ma reggel a TV2 Mokka című műsorában árulta el, hogy tudatosan szakít a celebkedéssel.

    Pintér Tibor
    Pintér Tibor
    Fotó: TV2/Mokka

    A színházigaztó korábban feltűnt: a Celeb vagyok, ments ki innen!, A legbátrabb páros, a Sztárban sztár és az Álarcos énekes című műsorokban is, de az elmondottak alapján ilyenre már nem bólintana rá. Ha lenne olyan műsor, ahol színészek lóháton verset mondanának, azt azonban szívesen elvállalná.

    Tulajdonképpen nem a képernyőtől, hanem a celebkedéstől vonultam el, amit a kereskedelmi televíziók által elvállalt műsorok óhatatlanul magával vonnak. Amikor elvállaltam ezeket, akkor pontosan tudtam, hogy ez együtt jár azzal, hogy az ember marháskodni kénytelen egy kicsit, bohóckodni kénytelen, ami nyilván színészként megvan bennünk. De azzal is szembesültem, hogy azokat a valódi értékeket, melyek, úgy érzem, engem igazán motiválnak az életben, ezek által a műsorok által nem tudom megmutatni. 

    – fejtette ki a Mokkában Pintér, hangsúlyozva: nem a képernyő zavarja. Úgy gondolja, a világon minden előadónak fontos, hogy sokat legyen képernyőn. Szerinte a párkapcsolata emiatt is ennyire kiegyensúlyozott, mert meghozta ezt a döntést.

    A Mokka műsorvezetője, Pachmann Péter ugyanakkor megjegyezte: némileg ellentmondásosnak tartja, hogy éppen egy ilyen műsorban tudatja, hogy mellőzni szeretné életéből a bulvármegjelenéseket.