Elza
-4 °C
4 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bizarr eset miatt indított nyomozást a német rendőrség: eltűnt a 1700 méter magasan álló péniszszobor.

    A Guardian beszámolója szerint a Grünten hegy tetején állt évek óta a fából faragott 200 kilós péniszszobor, amit a legenda szerint egy helybeli férfi kapott a születésnapjára, ám a családja nem örült az ajándéknak, így azt a hegy tetejére cipelték.

    A dolog pikkantériája, hogy az alkotásnak most lábakélt, csupán némi faforgács maradt a helyén. 

  • 2013. november 30-án Paul Walker, a Halálos iramban filmek sztárja egy tragikus autóbalesetben meghalt. Halálának híre az egész világot megrázta. Nemcsak egy tehetséges színész távozott az élők sorából, hanem egy nagyszerű ember is, aki személyiségével a filmvásznon kívül is elvarázsolta az embereket.

    Már gyerekkorában feltűnt a képernyőn, eleinte televíziós reklámokban szerepelt, majd pedig modellkedett. Később komolyabb produkciókban szintén megmutathatta tehetségét. Az igazi áttörés viszont csak 2001-ben következett be az életében, amikor megkapta Brian szerepét a Halálos iramban című filmben.

    Walker a hetedik rész forgatásának idején vesztette életét, de a legtöbb jelenetét akkorra már felvették.

    Paul Walker egyik jó barátja volt Vin Diesel, aki szintén a Halálos iram-filmek egyik ismert alakja. Paul annak idején Dieselt kérte fel, hogy legyen a lánya, Meadow keresztapja. A közösségi médiában lánya és jó barátja rendszeresen megemlékeznek az elhunyt sztárról.

  • Reméljük sokan túlestek az adventi kalendárium első ablakának kinyitásán legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről.

    Nem közismert, minden esetre tény, hogy az első nyomtatott adventi naptár 1903-ban jelent meg. Itt a 24 ablak mögött egy kis történet volt látható arról, hogy a Jézuskának, Mikulásnak, és az angyaloknak mi mindent kell még elvégezniük karácsonyig. A kalendáriumok feladata ma az, hogy a karácsonyig hátralévő időt feldobja és valamelyest megkönnyítse a várakozást, egyben türelemre neveljen, ami egy kisgyerek esetén nem is olyan egyszerű. 

  • Egy brit fiatal megközelítőleg tíz mérföldet kerékpározott szerte Londonban – a biciklissisakot és egy bugyit leszámítva – anyaszült meztelenül, hogy pénzt gyűjtsön az egyik mentális betegeket segítő brit civil szervezetnek.

    Kerri Barnes azok után szánta rá magát a rendhagyó jótékonysági akcióra, hogy szembesült a mentális betegségek elterjedtségéről szóló statisztikákkal, továbbá ennek következtében veszítette el szeretett unokatestvérét, aki öngyilkos lett.

    Miközben Kerri azon gondolkodott, hogy mégis mit tehetne azért, hogy segítsen a szenvedőknek, illetve több tragikus eset ne történhessen meg, a szobatársa, először viccből, azt javasolta neki, hogy figyelemfelkeltő jelleggel kezdjen el ruha nélkül biciklizni. Kerri azonban ezt olyannyira jó ötletnek tartotta, hogy mint a mellékelt ábra mutatja, a látványos akciót meg is valósította.

    Kerri a LADbible portálnak elmondta, az öngyilkossággal és a mentális betegségekkel való tudatos foglalkozás most különösen fontos a pandémiás, korlátozásokkal terhelt időszakban, amikor az általa támogatott MIND nevű civil szervezet a szokásosnál jóval több segélyhívást kap.

    A fiatal lány családja és barátai először kétkedve fogadták a radikális performansz ötletét, majd amint megértették, hogy milyen nemes ügyet szolgál a meztelenség, már mind messzemenőkig Kerri mellé álltak, aki arról is beszámolt, hogy a közösségi médiában is zömmel támogató, elismerő reakciókkal találkozott.

    Úgy gondolom, ebben az évben kisebb-nagyobb mértékben mindannyian megküzdöttünk a mentális problémáinkkal, azért is kell még inkább felébreszteni az emberekben az empátiát a lelki eredetű problémák, betegségek iránt

    – tette hozzá Kerri, aki hideg vizes zuhanyzással próbált felkészülni a textilmentes kerékpározásra.

    A vasárnapi akció, nem meglepő módon, elmondása szerint igencsak megfagyasztotta, ám fantasztikus napként írta le a kerékpározást, amelynek levezénylésében nagy segítségére volt nemcsak a saját, hanem az útjába kerülő londoni járókelők humorérzéke is.

    Végül a meztelen kerékpározásnak hála, szerény 7000 font gyűlt össze a mentális betegeken segítő alapítvány számláján.

    kerribarnes.png
    Fotó: _kerribarnes / instagram