Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 401. alkalommal indítottak Proton rakétát, most épp az Astra 2G nevű műholdat teszik vele pályára. Hogy az is sikerül-e, csak vasárnap reggel fél nyolc körül derül majd ki.

  • Ha tudni akarja, hogy készülnek a pollitikai elméleteink. Ha végre meg akarja tudni az igazságot arról, hogy az USA, Oroszország, vagy Izrael pénzeli-e a Zsindexet. Ha kíváncsi arra, kik azok a háttéremberek, akik az Index stratégiai döntéseit meghozzák. Ha érdekli, melyik politikai párt áll legközelebb kedves lapjához. Ha ezek a kérdések mind foglalkoztatják, akkor az dícséretes, de az alábbi videóból sajnos 

    nem

    fogja megtudni az igazságot. Ellenben bepillantást nyerhet a december 27-ei esti hírügyeletbe és magába szívhat egy kis önfeledt hangulatot, hátha jobb kedve lesz tőle, ha Önt is munkára kényszerítik, ahelyett gyomorrontásig nyomná a bejgliket. (A háttérben Bernáthy Zsiga kiváló mixe szól.)

    Ünnepi ügyelet az Indexben
  • A II. kerületben már ez van:

    bérking
    Fotó: Kárpáti Márton

    Ha Önnek is van szép havas fotója Budapestről, küldje be nekünk. 

  • Az volt a tervem, hogy megdöntöm a világcsúcsot, amit egy kínai férfi tart. Komlón csak úgy hívtak, a „Plazmakirály”

    László Ferenc, az egykori komlói szénbányász nagyon rákapott a véradásra, november végén kapott egy oklevelet, hogy 310-szer csapoltatta le magát, igaz a plazmaadás négyszeresnek számít. A szerény körülmények között élő férfi annyiszor állt tű alá, hogy Komlón többek között miatta szüntették meg a vérplazmaadási lehetőséget. 

    Az egész úgy kezdődött, hogy László meg akarta mutatni az apósának, hogy kemény fából faragták. Aztán akár egy messiást, követni kezdték. Elmondása szerint csak Ligeten 56 állandó véradót szerzett. Persze, rögtön kikedték a "Plazmakirályt", csalással gyanúsították meg, mondván ennyiszer nem adhatott volna vért, de ő állítja: nincs itt semmi turpisság, kéthavonta adott vért, ahogy szabad. 

    Most, hogy nem adhat több plazmát Komlón, elérhetetlen távolságba került a kínai férfi világcsúcsa, ami miatt László szomorú. Ráadásul azt mondja, az egészet másokért csinálta, több mint száz családnak segített a vérével, a véradás egyébként is egészséges, és addig rejtett betegségeinkre is fény derülhet. Komlón viszont nem folytathatja tovább szenvedélyét, de Lászlót ez nem törte össze, ugyanis jelentkezett csontvelődonorna. (Bama.hu)

  • Az ország több nyugati megyéjében esik a hó, ami kiváló alkalom ahhoz, hogy az idei vagy a tavalyi és azelőtti karácsonyra kapott okostelefonokkal lőjenek pár fotót, videót, amit aztán elküldenek nekünk. Mindezt a szeret jegyében. Ha nagyon megihleti Önöket a havazást, versbe is szedhetik a gondolataikat, érzéseiket, a legjobbakat lehozzuk!

  • Mielőtt leégeti magát valami gagyi termosszal 2014 első feléből, jobban teszi, ha kicsit körbenéz a világban, mert nagyon más irányba mennek a dolgok, mint azt ön elképzelte. Jövőre már hiába csekkol be a Telep elől frissen nyírt szakállal, fixin darált friss kávéval, édeskevés lesz, hogy ne röhögjék önt körbe a barátai. 2015-ben ugyanis már igencsak dukál a nyakba akasztható kecskés tülöktermosz, biztosat még nem tudunk, csak remélni merjük, hogy nagyon drága lesz.

  • Vagy nem. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy lett hirtelen az általánosan elfogadott 15 millió magyarból 12 millió, legalábbis Fekete György olvasatában. Bár ha megnézzük a hazai kultúrkampf első emberének pontos mondatát, különös értelmezési lehetőségek nyílnak előttünk:

    Olyan eredményeket tudunk majd letenni a következő három évben, amelyek méltók Magyarországhoz, ahhoz a 12 millió magyarhoz a világban, akik - erejükön túl - mindig művészetbarátok voltak

    Tehát lehet, hogy megvan az a 15 millió magyar, viszont ebből csak 12 millió, aki erején túl mindig művészetbarát volt. Ez gondolom valami olyasmi lehet, hogy ezek a magyarok akkor is festményeket vesznek, és kiállításokra járnak, ha cserébe nem jut pénzük ételre, mert inkább a kultúrára áldoznak. De vajon mi lehet a maradék 3 millióval? 

    Valami olyasmi állhat a háttérben, amit elhallgatnak az úgynevezett kritikus hírportálok?

  • Ami az alábbi képen készül:

    A tápot Kovács László állatgondozó cumival adagolja a Nyíregyházi Állatpark kéthónapos zsiráfborjának szájába. Íme:

    A zsiráfkának van egyébként anyukája, azonban az elsőborjas zsiráfteheneknél előfordul, hogy nem tudnak még szoptatni. Ilyen esetben a gondozók féléves korukig cumisüvegből etetik a fiatalokat. 

    Jó egészséget kívánunk a zsiráfborjúnak, akinek még nincs neve, egyszerűen csak aranyos.

  • A fotót ennek a bizonyos elnöknek a felesége posztolta karácsonykor. 

    Melyik elnök látható a képen?

  • Személyi sérülés szerencsére nem történt, a tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, és a lefagyott kilocsolt víz miatti síkosításmentesítés is eredményesen megtörtént — tudtuk meg a Pest Megyei Katasztrófavédelem szóvivőjétől.

    szöveg

  • Évtizedek óta nem esett annyi eső a térségben, mint most decemberben. Malajziában eddig több mint 100 ezer embert kellett kitelepíteni, az ország északi része víz alatt van.

  • Nagy vitákat kavar különböző közösségi oldalakon ez a kép, amelyet a Délmagyar.hu tett ki.

    délmagyar.hu
    délmagyar.hu

    Egyesek szerint ez nem más, mint a húsáért tartott, disznó nevű haszonállat kisebb verziója, a kiskereskedelemben ritkábban látott kiszerelésben. Mások szerint egy gyalázatos tömegsír: a kiüresedett, és értékeiből kivetkőzött fogyasztói társadalom állatvilág feletti erőszakos önkényének gyomorforgató mementója.

    Ön mit gondol? Rendben van ez így?

  • A tavalyi siker után most karácsony előtt újra felépítették a Magas-Tátra új turistanevezetességét. Egy cseh jégművész, František Bálek vezetésével nyolcan, 13 nap alatt faragták ki a templomot, amit színes ólomüvegek, meg jégzergék, jégmedvék és mindenféle jéghangszerek ékesítenek.

    A Stary Smokovechez közeli Tarajkán álló építményt az időjárás változásaitól egy különleges sátor védi, valamiért nem lett volna ide elég jó a helyi jég, ezért rejtélyes okból Belgium bólhoztak különösen tartós jégtömböket.

    Tavaly százezren látták az abban az évben először felépített templomot. František annyira lelkes lett, hogy ott tartotta az esküvőjét is, mielőtt áprilisban az egész elolvadt volna.

    Különben mit gondolnak, nyáron mit csinál egy jégszobrász? Természetesen homokszobrokat.

  • A jövőnek tervezett az a kertész, aki a kínai Nanningban elkezdte a fák gyenge törzsét tekergetni. Hosszú évtizedek munkájával alakította ki ezeket a pókhálóra emlékeztető fatörzseket.

  • Gondolom a sanghaji Xu Zhiyun is gyerekkori vágyát teljesítette azzal, hogy megépítette ezt a mini járgányt. A kicsi kocsi 60 centi hosszú, 35 centi széles, 40 centi magas, 20 kilométert tesz meg óránként.

  • Nem bírják megtartóztatni magukat az angol konzervatívok, és valószínűleg mégis betesznek egy fajsúlyos elemet a közelgő választási kampányukba:  a szabad rókavadászatot. A kérdés most azért aktuális, mert december 26-a hagyományosan nagy rókavadászati nap Angliában.

    A Telegraph szerint ha nyernek a konzervatív toryk a májusi parlamenti választásokon, akkor újra előveszik és valószínűleg eltörlik a rókavadászat tilalmát. A vadon élő emlősök kutyás levadászásának tilalmát, a Hunting Act-et még 2004-ben hozta meg a munkáspárti kormány, ami azóta is fájó seb a jellemzően konzervatív rókavadászoknak. David Cameron, a miniszterelnök maga is nagy rókavadász.

    A gond csak ott van, több konzervatív tanácsadó szerint, hogy miközben gazdagabb érintetteken kívül elég kevés választót érdekel ténylegesen kérdés, nagyon könnyű lesz a pártot némileg elitistának beállítani, ha a programjuk a gazdaságról, a bevándorlásról plusz a rókavadászatról fog szólni.

  • A 32 éves louisiana-i apát anno a nagyszülei bosszantása miatt nevezték el Jack Daniels Leathersnek. Most 23 éves feleségével döntöttek úgy, hogy a Jim Beam tökéletes név lesz újszülöttjüknek. Ha lesz még gyerekük, azokat is alkoholról fogják elnevezni. És ez az egész nem vicc, a Buzzfeeden mosolyognak a kamerába.