Minden fundamentalista fél a fingós poénoktól
A Charlie Hebdo szerkesztőségének sorsáról eszembe jutott a Rózsa nevé-nek fináléja, melyben a ferencesrendi Sherlock Holmes szembekerül a fanatikus főgonosszal, akinek életcélja, hogy megmentse a világot Arisztotelész Poétikájának második könyvétől - amiből történetesen az ő könyvtárában található a legutolsó példány. Ebben a (tényleg elveszett) műben ugyanis a görög tudós filozófiailag igazolja még a legalantasabb poénkodást is, méghozzá azzal, hogy a humor folyamatosan inspirálja a megismerőképességet, és képes a dolgokat mindig egy új szögből mutatni. De a bigott bugosi Jorge irtózik az erény szintjére emelt humortól, mert az szerinte poénokba fogja fojtani a Hit emelkedettségét, és minden olyan dolgot, ami tiszteletre és elismerésre méltó. Ennél már a halál is jobb.
És erre jön Baskerville-i Vilmos szájából az a kifakadás, ami miatt szerintem Umberto Eco belefogott a regénybe:
Az ördög nem az anyag fejedelme, az ördög a szellem elbizakodottsága, a mosolytalan hit, a soha kétségbe nem vont igazság. Az ördög komor, mert tudja, hova tart, és mert mindig oda tart, ahonnan jött.