Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A macskák normális esetben addig kapálóznak meg tekeregnek zuhanás közben, amíg irányba nem forgatják magukat ahhoz, hogy talpra érkezzenek. Súlytalanságban lebegve viszont teljesen elvesztik ezt a képességüket, és szuperviccesek lesznek.

    Erre jöttek rá a kutatók ebben a fontos tudományos kísérletben, amit a videosanimation tumblrről lassan minden ismerősöm megosztott már.

    tumblr na5k2s4m4g1sniu4co1 400.gif
  • A 62 éves színésznőben azután szabadultak el a hormonok, hogy a 40. évbe lépés viszontagságairól sztorizgatva a Hulkot alakító, 47 éves Mark Ruffalo megkérdezte tőle:

    És mi történt veled az azóta eltelt 5 évben?

    A színésznő megfiatalítása egyébként a Graham Norton Show-ban történt. (via Vanity Fair)

    Meryl Streep lesmárolta Mark Ruffalót egy tv show-ban!!!
  • A Hír TV Célpont című műsorának legutóbbi adásában elhangzott állítással ellentétben, Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség vezetője nem tagja a Kereszténydemokrata Néppártnak.

    - írta a KDNP.

  • Forgalomba állt a 7-es busz vonalán az első olyan Volvo, ami az Euro 6-os kibocsátási normának megfelel, írja az MTI. A dízel-elektromos hajtású hibrid csuklósbuszból összesen 28 darab érkezett, ezeknek a forgalomba helyezésével tavasztól nálunk lesz majd Európa egyik legnagyobb tömegközlekedési hibridbusz-flottája.

  • Nagyon sokan megrökönyödtek, amikor az Oscar-jelölések bejelentésekor kiderült, hogy az idei év egyik legjobb meglepetésfilmjének számító A Lego kaland végül nem került be a legjobb animációs filmek kategóriájába. A kissé érthetetlen döntésre most Conan O'Brian tévés legenda reagált a lehető legtökéletesebb stílusban.

  • Balesett miatt pótlóbuszok közlekednek a 4-es, 6-os villamos helyett az Oktogon és a Blaha Lujza tér között, tájékoztatott a BKK. Ma ez a második alkalom, hogy nem jár a 4-es, 6-os, a nap folyamán bombariadó miatt is le kellett állítani a járatot.

  • Ő az. Igen, ez a gif nem illusztráció.

    albundy.gif

    Ed O'Neill ugyanis a brazil jiu-jitsu feketeöves mestere, és most az egyik legjobb MMA-honlap hosszú-hosszú interjújában beszél kedvenc időtöltéséről. Kiderül, hogy még 68 évesen is oktat, és megosztja első edzésének élményeit (tényleg, én még nem találkoztam olyan harcművésszel, aki ne úgy emlékezne erre, mintha csak tegnap történt volna). Az első edzés Ed O'Neill esetében sem tegnap volt, ugyanis 1987-ben cibálta el egyik barátja egy órára, amiből csak annyit látott, hogy két férfi valami hülye pizsamában hever egymáson, és látszólag semmit nem csinálnak (a brazil jiu-jitsu kizárólag a földharcra specializálódott, szóval ez egyáltalán nem rendkívüli pozíció). De nem akarom lelőni az összes érdekességet, igazi hétvégi longread, de megéri!

  • Egy ao11112 becenevű redditor egy kis csellel rávette barátnőjét, hogy viseljen pulzusmérőt, mialatt megkéri a kezét: azt mondta neki, túrázni mennek a hegyekbe, és ehhez használná fel az adatokat. Valójában viszont azt akarta megnézni, hogy reagál a lány a lánykérésre. Az adatokat exportálta és grafikont is készített belőle, amit aztán feltöltött a Redditre.

  • Egy vidra a reggeli zsákmányával úszott a part felé, de kiesett a szájából a hal. Amíg megpróbálta a partra rángatni, egy krokodil úszott oda hozzá, aki szintén bejelentkezett a halért. A vidra nagyon helyesen felismerte, hogy a hal már nem az övé, és inkább ráhagyta a dolgot. 

    Ezt nézhetik meg képekben, ha a galériára kattintanak:

    Teljesen igaza volt a vidrának. Nem kell eleve vesztes harcokba belemenni, ha bármikor vehet magának az automatából.

    otter stealing from a vending machine-57738.gif
  • Vigyázat, a videó nagy dózisban rajzfimbrutalitást és pixelvért tartalmaz!

    Szóval itt az új trailert a verekedős játékok egyik királyának legújabb részéhez, a játékmenet így ránézésre egy centit se különbözik a 25 évvel ezelőttitől, de a FINISH HIM, FLAWLESS VICTORY meg a többi sablon azért eladja. Az viszont milyen már, hogy csak az előrendelők kapják meg játszható karakternek a négykezű főgonosz Gorót?

    Who's Next? - Official Mortal Kombat X Gameplay Trailer
  • Ha eddig azon töprengett volna, hogy meddig menne a rakéta a jeges vízben, és vajon felrobban-e a víz alatt is, egészen nyugodtan megnyugodhat. Egy csapat svéd kipróbálta, hogy önnek ne kelljen.

    Mindeközben Svédországban
  • És itt nem egy, hanem rögtön egy egész válogatás látható belőlük, a magára hagyott, győzedelmeskedő természettel, üvegfalakon áttörő fákkal, a pusztulástól csak impozánsabbá váló viktoriánus építményekkel, korhadó ajtókeretekkel, rozsdával és rózsafával, a romlás virágaival. A Messy Nessyn látható kollekció a Flickrről szemezget némi öko-bioba oltott steampunk utánérzéssel. Ha megihletődött és teheti, menjen a Füvészkertbe, esetleg lekvár helyett tegyen el befőttesüvegbe önfenntartó ökoszisztémát, de főleg nézegessen: a pusztuló világ is lehet szép, és állítólag nem csak az interneten.

  • Le is kellett rövidíteni a szertartást, mert a pápa beszéde alatt ért partot Tacloban városa mellett a Mekkhala tájfun előszele. Ferenc pápa 100 kilométeres széllökések mellett, sűrű esőben kért elnézést a reptéren összegyűlt 150 ezer embertől, hogy nem lehetett velük már korábban is, amikor két éve a Haiyan tájfun tarolta le a környéket. A szentbeszéd után otthagyta híveit a viharban, és visszautazott Manilába, ahol vasárnap az eddigi legnagyobb szabadtéri miséjét tartja majd.

    A viharos idő miatt viszont egészen egyedülálló képek készültek a rövid látogatásról. Nagyon jól néz ki, ahogy szinte mindenki sárga egyen-esőköpenyben hallgatja a pápa beszédét, aki maga is felvett egyet. Láttak már pápát esőköpenyben? Ugye, hogy nem.

    Így nézett ki:

  • A róla elnevezett szabadságharc vezetőjén, Erdély egyik fejedelmén, a rendek vezérén, azaz szeretett Rákóczi Ferencünkön röhög az orosz származású, de meglehetősen kozmopolita DJ Vadim a Facebook-oldalán.

    A magyar pénzeken vannak a legfurább kinézetű alakok. Ez a pali úgy néz ki, mint aki jól lehúzna egy utcai kártyajátékon, vagy bemutatna a vásári majmának! A többi címlet is nagyon vicces!

    – élcelődik a Leningrádban született zenész, aki egyébként 2013 nyarán is zenélt Budapesten. Vadim egyébként már elhagyta az országot, visszatért Londonba, és állítólag ott is ugyanúgy fázik, mint nálunk legalábbis egy kommentben azt írja.

    Rákóczi egyébként éppen 280 éve, április 8-án, hazájától távol, a törökországi Rodostóban hunyt el. Talán kicsivel több tiszteletet érdemelt volna, de persze elhisszük, hogy a világlátott Vadim sok-sok ország pénzét markolta már. (A találatért köszi az Urbanplayernek.)

  • A 26 éves Mátyás Katalint a Bécsi úti La Loca bárban látták utoljára szombat hajnalban. A bárból úgy tűnt el, hogy a táskáját, kabátját ott hagyta.  Az eltűnését hírül adó posztunk megjelenése után fél órával szerencsére már elő is került, az aggodó barátai és családtagjai nevében is köszönjük a segítséget az olvasóinknak!

    10929986 1003162469698196 3454408074182142741 n
  • Gondoltuk, segítünk egy kicsit Surján Lászlónak, mert ennek a remek képnek és jókivánságnak még csak 71 lájkja van Facebookon! Pedig mivel indulhatna jobban a nap, mint a mosolygós Orbán Viktorral?

    nekedis.png
  • A próféta elleni támadások szítják a globális terrorizmus.

    – szól a jordániai transzparens. Maliban templomokat gyújtottak fel, és több halott is van. Törökországban Erdogan azt mondta, hogy a szatirikus hetilap a provokációval bűnt követett el. Az elnök szerint a lap mögé bújva Nyugatról az iszlámot támadják, hogy kikényszerítsék a civilizációk összecsapását. A Közel-Keleten a karikatúrák ellen és mellett is tüntettek, részletek cikkünkben.

    A gázai karikatúrán az oszmán mecseteket idéző holdkorongban Mohamed, őt ugatják a média kutyái, akiket nem más etet, mint maga a cowboykalapos-farmeros-derékszíjas Amerika:

    10931103 965223423520078 3824364778691313512 n
    Fotó: Fahd Bahady

    (via Shehab News Agency, Gáza) + Karikatúratörténeti gyűjteményünket itt olvashatja: Öltek már a Charlie Hebdo előtt is rajzokért.

  • Emlékeznek még arra, hogy többször is szóvá tettük: beázik a négyes metró. Nos, ilyen nemcsak itt, a periférián, hanem a centrumban is előfordul. HT Londonban, a Charing Cross metrómegállóban fényképezte le a kirakott vödrök egyikét.

  • Olvasónk a Böszörményi úton találkozott ezzel a kidekorált adaggal, el is küldte nekünk, köszönjük. A kutya gazdája ettől nyilván nem fogja legközelebb felszedni, de még nem láttunk ilyen undorítóan aranyos dolgot, úgyhogy tessék.

    Valaki a Böszörményi úton így hívja fel a figyelmet a kulturált állattartás szabályaira. Most is ott van kb a 4. házszám előtt.

  • Megélhetési bevándorlás – ezzel a kifejezéssel gazdagodott a politikai fogalomkészlet, miután a Fidesz-frakció szóvivője az MTI szerint kijelentette: a gazdasági, megélhetési bevándorlás olyan negatív jelenség, amit semmiképp sem szabad támogatni.

    „Magyarországot olyannak kell megőrizni, amilyen. Nem szeretnénk, ha a bevándorlás miatt ez az ország megváltozna” mondta Tuzson. A szóvivő– Orbán Viktor hasonló nyilatkozata nyomán – úgy vélte: a múlt heti párizsi terrorcselekmények rávilágítottak arra, hogy a bevándorlás mennyire fontos kérdés.

    Tuzson szerint szükséges lenne olyan kategória bevezetése, amely azokat az országokat jelölné, ahonnan „nem indokolt a bevándorlás.

    Tavaly 42 ezren folyamodtak Magyarországon menekültstátuszért – Tuzson szerint a kérvényezők fele Koszovóból érkezett. Három éve még csak 2500 kérelmező volt.

  • Lencsefelhő fedi a japán Fuji hegyet. A látványos légköri alakzat nagy magasságban keletkezik, amikor a nedves levegő akadályba ütközik, ami megzavarja a levegő áramlását, állóhullámot hozva létre.