Előfordul, hogy nemcsak egy képet várnak a fotóstól, hanem jó, ha tud mellé videót is venni, de még ez sem mentség arra, amit ez a japán fotós csinál.
Három kamera lóg a nyakában, és a jól számolom, még három van a vállára erősítve 2-2 vakuval mindkét oldalon. Aztán ki tudja, mi van még a táskáiban. Biztos nem maradt le egyetlen fontos pillanatról sem.
Egy cosplay-fesztiválon dolgozott ezzel a felszereléssel, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a cucc nem egy fotós jelmez. Talán ő az első fotós exoskeleton-szuperhős, aki egész stábokat helyettesít fémvázzal.
Készült róla egy videó is mozgás közben. Szupervicces, ahogy robotmozgással oldalaz a tömegben.
Gelencsér Tímea a TV2 Szerencsekerék című műsorának vendége volt, amelyben szó esett a babonákról. Mint mondta, nagyon babonás, és vannak bizonyos berögződései, így mindig jobb lábbal kel fel, illetve kíván valamit, ha az óra páros számot mutat, azaz amikor például éppen 11 óra 11 perc van.
A fekete macska nagyon veszélyes, mert ha átmegy előtted balról jobbra, akkor az szerencsétlenség, de ha köpsz hármat, akkor kiütöd a szerencsétlenséget
– mondta, kiemelve, ezt nem úgy el kell elképzelni, mint ahogy a focisták csinálják, mivel ő elegánsan teszi. És akkor is köpéssel küzd a szerencsétlenség ellen, ha épp autóban ül vagy randin van.
Konkrét feltételekhez köti első terhességét egy 23 éves londoni influenszer. Jenny Darling kijelentette: addig nem vállal gyermeket, míg nem talál egy számára megfelelő férfit, akivel házasságot köthet. Ebben az elgondolásban még nincs is semmi különös, hiszen sokan vágynak stabil kapcsolatra és hisznek a házasság szentségében, Darling azonban nem éri be ennyivel. A tartalomkészítő csak akkor alapítana családot, ha párja aztán évente 315 ezer dollárt (111,4 millió forintot) fizetne neki, mivel úgy véli, csak így érdemes kitenni a testét egy akkora változásnak, mint a terhesség.
A fiatal nőnek erre a nagy összegre azért lenne szüksége, mert úgy véli, szülés után terápiára lesz szüksége és személyi edzőre – persze a kisbaba szükségleteit is figyelembe venné. Mivel a kitolást a szülés fénypontjának tartják, ezért külön ajándékot szeretne kapni érte, pontosabban egy autót vagy egy lakást. A szülés után mellműtétet és hasplasztikát akar majd.
„Nagyon sok áldozatot követel az, ha életet adunk egy embernek. Soha nem tenném ki a testem egy ilyen dolognak ingyen. Nem a szenvedésre vagyok kialakítva. (...) Korábban soha nem akartam gyereket, sőt: az orvosokat is megkértem arra, hogy távolítsák el a méhem, de megfontolom, hogy anya legyek, ha találok valakit, aki megfelel az elvárásaimnak. (...)
Mielőtt teherbe esek, férjhez kell mennem, házassági szerződésre is szükség van, ami magában foglalja a hűtlenséggel járó következményeket, és egy külföldi nyaralásra, ahová már várandósan megyek. (...) A gyerekek nagyon drágák. Nem szeretnék úgy világra hozni egy gyereket, hogy az szenvedjen
– sorolta Darling, aki a szülés utáni első hat hónapban egy házvezetőnőt is felvenne, akit később egy takarítónő váltana.
Nem tudom, hogy a nők anyaként hogyan oldják meg a főzést és a takarítást. Én nem leszek ilyen!
Galéria: Ennek az influenszernek nem éri meg feláldozni a testét egy gyerekértGaléria: Ennek az influenszernek nem éri meg feláldozni a testét egy gyerekért(Fotó: Jenny Darling / SWNS / Northfoto)