Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az 51 éves szupermodell megint elérte, hogy mindenki róla beszéljen.

    Kedden vette kezdetét a 2025-ös cannes-i filmfesztivál, amelynek szervezői az első vörös szőnyeges vonulások előtt bejelentették, hogy változik a dresszkód az illemszabályok miatt. Pontosabban új, szigorított öltözködési szabályzatot hoztak: betiltották a meztelenséget és a túlzottan feltűnő ruhakölteményeket, de vannak, akik máris megtalálták a kiskaput.

    Az 51 éves német szupermodell, Heidi Klum például rögtön a megnyitóünnepségen megszegte a szabályt, hiszen éppen egy olyan nagy uszállyal ellátott ruhában jelent meg a filmfesztiválon, amelyet betiltottak annak érdekében, hogy ilyesmi ne akadályozhassa a vendégek megfelelő közlekedését, de a színházteremben se nehezítse az ülésrendet. Az 58 éves Oscar-díjas színésznő, Halle Berry ráadásul ezen okokból az utolsó pillanatban volt kénytelen ruhát váltani, eredeti öltözéke ráadásul túl sokat is mutatott volna meg belőle.

    Klum a szabályt szegő szett viselése után ismét a vörös szőnyegre lépett, amivel sikerült minden tekintetet magára vonnia a Mission: Impossible – A végső leszámolás premierjén. Flitteres, uszályos ruhája ugyanis a dekoltázsára helyezte a hangsúlyt. A modellt a 16 évvel fiatalabb férje, Tom Kaulitz kísérte el az eseményre.

    (via InStyle)

  • A kedvcsináló egy rossz hírrel karöltve érkezett.

    Valószínűleg nem sokaknak kell bemutatnunk a Bridgerton család című sorozatot, amely 2020-as berobbanása óta szinte minden rekordot megdöntött a Netflixen. A streamingszolgáltató most különleges módon kedveskedett a rajongóknak, és gyakorlatilag előre ellőtte a soron következő, negyedik évad egyik legromantikusabb jelenetét a frissen közzétett, mindössze nagyjából egyperces kedvcsinálójában:

    MÁRIS LÁTHATJUK A SZEZON KÉT FŐSZEREPLŐJÉNEK ELSŐ TALÁLKOZÁSÁT.

    A történet szerint Benedict, a család kiházasítandó agglegénye egy álarcosbálon pillantja meg Sophie-t, akibe azonnal beleszeret. Persze nem lesz egyszerű, mire a két fiatal valójában egymásra talál, s ami még szomorúbb, a nézőknek elég sokat kell várniuk arra, hogy Julia Quinn regénye után a tévéképernyőkön is viszontláthassák a bimbózó románcot, a negyedik évad ugyanis a trailer alapján csak jövőre érkezik a Netflixre.

    „Behúzni minket ezzel az ízelítővel, aztán venni a bátorságot, és azt mondani nekünk, hogy csak jövőre érkezik a sorozat, ez nem oké.”

    Amikor azt írjátok, hogy 2026, 2026. január elseje éjfélére gondoltok, ugye?”  érkeztek a kommentek a videó alá.

  • A fiatal énekesnő videón is megörökítette a betolakodót. A felvétel már átlépte a 360 ezres megtekintést.

    Tóth Abigél nevét a Megasztár 2024-es szériájának köszönhetően ismerhette meg az ország, s bár Rúzsa Magdi jóslata ellenére nem nyerte meg a TV2 tehetségkutatóját, ugyanis Gudics Mátét hirdették ki győztesként, a fiatal énekesnő nem tűnt el teljesen, a közösségi oldalakon legalábbis igen aktív, és a zenéléssel sem hagyott fel. A sepsiszentgyörgyi lány, aki elmondása szerint azért jelentkezett a Megasztárba, mert egy bántalmazó kapcsolatból kilépve be szerette volna bizonyítani, hogy ő is értékes, a TikTokon a minap az otthonába is betekintést engedett, ráadásul nem is akármi miatt: egy „betolakodóval” gyűlt meg a baja.

    „Büdös nagy helyzet van: a macska behozott egy vakondot a házba. […] Nem merek hozzányúlni. Nem tudom kivinni. Az előbb meg akartam fogni, és rám sikított” – mesélte követőinek a fiatal énekesnő, aki nem tudta, mitévő legyen.

    „Most már 20 perce nézzük egymást. Még mindig ott van” – tette hozzá a Megasztár 7 negyedik helyezettje, akinek videója alá csak úgy záporoztak a humorosabbnál humorosabb kommentek. Volt, aki megjegyezte, ez egy különkiadás is lehetne a NatGeón. A vicces videóból az is kiderül, hogy Tóth lapáttal próbálta kivinni az udvarra a vakondot, ám végül egy papírzacskóval járt sikerrel.

    Nem Tóth Abigél azonban az egyetlen, akinek egy kisállat okozott fejfájást: ide kattintva egy nőről olvashat, aki hazavitt egy sündisznóbébit, amiről utóbb kiderült, hogy nem is sündisznó volt.

  • Mint mondta, nem akar siránkozni, a jövőre szeretne koncentrálni.

    Huszonkét éve, hogy egy ország megismerte VV Ágica, azaz Szögeczki Ágnes nevét, akivel hatalmasat fordult a világ az RTL realityjének hála. Most, 50. születésnapjához közeledve elárulta, nem egészen így alakult volna az élete, ha édesanyja anno nem nevezi be őt a műsorba.

    „Nagycsaládos anyaként képzeltem el az életemet, találgattam a neveket, és annyira biztos voltam benne, hogy nekem két-három gyerekem lesz. És bár sosem tudom már meg, milyen életet élnék, ha nincs a villa, úgy képzelem, hogy egy kertvárosi házban, valahol Miskolc mellett laknánk, talán éppen azzal a fiúval, akivel a VV előtt olyan hosszan meghatároztuk egymás életét” – kezdte a Storynak Szögeczki, akinek végül csak egy kisfia született, Patrick, több babát pedig a menopauzához érve már nem is tud vállalni.

    Ezt egy nőnek, aki mindig is több gyermeket szeretett volna, meg kell gyászolnia magában. Szerintem a nehezén túl vagyok, de azért ha visszatekerhetném az idő kerekét, egész biztos, hogy ezen változtatnék. És az is biztos, hogy anyukámra is hallgatnék, aki annyiszor elmondta, hogy érettségi után tanuljak tovább. Az egész életem másképpen alakult volna, ha akkor munka helyett egy főiskolán tanulok tovább.

    Az egykori ValóVilág-szereplő, mint mondja, ugyan egy-két nagy tervét nem váltotta valóra, de nem szeretne emiatt siránkozni, megbocsátott magának, hiszen alapvetően hálás az életéért. 

    Engem a villában sokáig Ágnes Vanilla zenéjével azonosítottak. Ő énekli, hogy ’ugyanaz a szív legbelül’ – én a mai napig így érzek.

    Ugyanaz a lány vagyok, nem felejtettem el soha, hogy honnan jöttem.

    A régi barátságok, a miskolci lánycsapat, vagy a padtársam, akivel együtt érettségiztünk, a mai napig az életem része. És persze lettek barátaim a villának köszönhetően is. Fresh Andival éppen 22 éves a barátságunk. Vele is szoktunk nosztalgiázni, mindent tud rólam” – árulta el Szögeczki, aki nemrég titokzatos szerelméről is bővebben mesélt.