Hipszterszemüveget villantott a málenkij robotot túlélő Miklósi Károly
Néha meglátom, amikor a Nyugatinál járok – ő nem szokott megismerni, de mindig elmondom neki, hogy én csináltam vele az interjút, és igen, ahogy kérte, kinyomtatva neki is elküldtem. Azt mesélte, jól van, napi öt-hatot ad el az önéletrajzi könyvéből hétköznaponként, csak hétvégén nem ér rá árulni, mert ultizik. Most egy vásárlója beajánlott egy negyedik kártyást is, nem baj, egy majd mindig oszt, vagy ő fizet mindenkinek, vagy neki fizet mindenki.

A második világháború végének 70. évforulója körül nehéz belegondolni, hogy egyre kevesebben vannak köztünk, akik el tudják mesélni történetüket. Évfordulós sorozatunkban az Auschwitz után Amerikában gyári munkásból pszichológussá vált magyar nő, Edith Eger életét mutattuk be. Arról, hogy egy erdélyi származású amerikai katona, majd későbbi nürnbergi főügyész hogyan élte meg a második világháborút, Ben Ferencz-portrénkban írtunk. Budapest ostromának elejéről itt, végéről Vitray Tamás történetén keresztül itt emlékeztünk meg. Nagyképünkön a 70 éve a családjuk számára kijelölt csillagos házba vittünk vissza ma már idős, akkor még gyerek túlélőket. A málenkij robotra hurcolt Miklósi Károly történetéről itt írtunk.
Rovataink a Facebookon