Egy jó csók fesztiváljegyet is érhet

Lesmárolt egy lámát? Smacizott egy bocival? Megcsókolta Gyurcsány Ferencet, netalántán élete párját? Küldje be ide a fotóját, mert Sziget-jegyet is érhet.

Lesmárolt egy lámát? Smacizott egy bocival? Megcsókolta Gyurcsány Ferencet, netalántán élete párját? Küldje be ide a fotóját, mert Sziget-jegyet is érhet.
Nemrég komoly felzúdulás volt a geekek közt, amiért a Marvel a Bosszúállók 2-höz csatolt merchandise termékeiből teljesen kimaradt Fekete Özvegy. Sem pólókon nem szerepelt a karakter, sem a filmhez kiadott akciófigurák közt, így a karakter rajongóinak a cég semmilyen megvehető cuccal nem készült. Ezt aztán még az is tetézte, hogy a Marvel készített játékokat Fekete Özvegy - az előzetesekbe is bekerült - motorozós jelenetéhez, csakhogy a játékokban kicserélte a figurát Amerika Kapitányra és Vasemberre.

Erre reflektál a Nerdist új, a szituációt parodizáló videója, amiben a Lady Justice nevű szuperhős filmjében még a statisztákról és az előzetes narrátoráról is készítenek megvásárolható játékfigurát, csak éppen a címszereplőről nem.
Tegnap végre én is megnéztem az Agymanókat. Szerintem is baromi vicces volt, csak 8 év alatt lehet, hogy egy mukkot sem értenek majd a gyerekek a Tudatalatti Nagy Verméből meg az Absztrakt Dolgok Birodalmából, amin át rövidebb az út az emlékraktárból a főszereplő kislány Fejhadiszállásába.
Ennyi bevezető után jöjjön a lényeg:

Szaúd-Arábia az utolsó ország a világon, ahol még mindig végeznek lefejezéseket, ott viszont az egész világ helyett is elvégzik a munkát: idén már száz ember végeztek ki ezzel a módszerrel, és ha így meg tovább, meg sem állnak 192-ig. Tavaly összesen 87 embert fejeztek le.
Annyira sok mostanság a kivégzés Szaúd-Arábiában, hogy nemrég álláshirdetésben kerestek hóhérokat. A halálos ítélet töb dolog miatt is nagyon gyakori Szaúd-Arábiában: egyrészt nem csak erőszakos bűncselekményekért adnak ilyen büntetést, hanem házasságtörésért, drogkereskedelemért és boszorkonyságért is, másrészt, ahogy arra emberi jogi szervezetek már többször felhívták a figyelmet, a bíróságok a legkevésbé sem függetlenek, és titkos pereken, ügyvédek nélkül ítélik halálra ez embereket.
Többet megtudhat a témáról ebből a videóból:
Saudi Arabia Hits Beheading MilestoneSaudi Arabia is on pace to break its record for the number of people beheaded in a year.
Posted by AJ+ on Thursday, 25 June 2015
Segít az MTVA szakértője. (via Vastagbőr)
Egy bekiabáló zavarta meg Barack Obama elnök beszédét a Fehér Házban az LGBT Pride hónapról tartott rendezvényen. Obama máskor türelmes szokott lenni ilyen esetekben, ezúttal azonban visszaszólt a bekiabálónak, akivel percekig tartó parttalan vitát folytatott. „Na, várj csak. Nem, nem, nem, nem, nem. Nézd, az én házamban vagy" – tette hozzá, amire sokan nevettek a közönségből.
Azt mondta az aktivistának, hogy az ilyen bekiabálásokkal ne várjon megfelelő választ tőle, megkérte, hogy maradjon csendben, vagy menjen ki. Végül pedig szólt a biztonságiaknak, hogy vezessék ki a bekiabálót, ami a közönség „Obama, Obama" skandálása közepette meg is történt. Obama a CNN szerint Joe Biden alelnök vállveregetése mellett azt mondta, hogy általában nincs gondja a bekiabálókkal, de más a helyzet, amikor a Fehér Házban történik ilyen. Később kiderült, hogy a beszédet megzavaró Jennicet Gutierrez illegális bevándorló, aki többek között azt kiáltotta be, hogy az elnök engedje el az LGBTQ-bevándorlókat, és akadályozza meg kitoloncolásukat.
Franciaországban reggel óta országos blokádot hirdettek a taxisok az Uber elleni tiltakozásuk jeléül, ami néhol egész kemény összecsapásokba torkollott a rendőrség és a taxisok között. A rendőrség a párizsi körgyűrűn könnygázt is bevetett, hogy az egyik legforgalmasabb, nyugati kivezető utat felszabadítsa. A környéken petárdák is robbantak, a dühös taxisok szemeteseket borogattak fel. Párizsban a taxisok mindhárom terminál irányába elzárták az utakat, és a Twitter-posztjai alapján úgy tűnik, Courtney Love is áldozatul esett a dühös taxisok pusztításának. Az egyik posztjában azt írta, túszul ejtették a sofőrjüket, és fémrudakkal ütik a kocsijukat: "Ez Franciaország? Bagdadban nagyobb biztonságban lennék!" - írta.
they've ambushed our car and are holding our driver hostage. they're beating the cars with metal bats. this is France?? I'm safer in Baghdad
— Courtney Love Cobain (@Courtney) 2015. június 25.
Egy másik posztban pedig a francia elnökön, Francois Hollande-on kérte számon, hogy a rendőrök nem csináltak rendet. (Billboard)
François Hollande where are the fucking police??? is it legal for your people to attack visitors? Get your ass to the airport. Wtf???
— Courtney Love Cobain (@Courtney) 2015. június 25.
Ifj. Hamvas Károly fogta Tiszalökön ezt a gigantikus, 80 kilós harcsát, ezúton is gratulálok neki, mert el sem tudom képzelni, hogyan lehet egyáltalán megmozdítani egy ilyen halat, Károly meg félórás fárasztás után kikapta a vízből. (Tion.hu)

„Fapados Pláza” néven szűrést szerveznek június 28-án egy budapesti éjjeli menedékhelyen és nappali melegedőnél a hajléktalan emberek számára. A rendezvényen meleg ételt, ruhát, cipőt, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket osztanak, illetve fodrászok segítségével ingyenes hajvágást is biztosítanak a szervezők. A rendezvényhez kapcsolódva a Generali a Biztonságért Alapítvány szűrőbuszán ingyenes bőrgyógyászati, szemészeti vizsgálatokat, koleszterin-, vércukor- és vérnyomás-mérést végeznek majd.
A vizsgálatok akár életmentőek is lehetnek, hiszen súlyos betegségek szűrhetők ki így, ami különösen fontos a kiszolgáltatottabb helyzetben lévőknél. A hajléktalanok vannak leginkább kitéve a betegségeknek és éppen ők azok, akik ritkán jutnak orvosi ellátáshoz.
Fess rá piros kerékpársávot! Nem takar olyan jól, de jobb mint a semmi.

A kép a jarokelo.hu-n jelent meg, és a csepeli Kossuth Lajos utcában készült, a McDonaldsnál.
Nagy levegővétel: visszaereszette.
Van Persie, a Manchester United holland csatára nyári vakációját tölti, és egy yachtról pecázott, amikor egy kb két méter hosszú cápa akadt a horgára.
Percekig fárasztották, aztán persze visszaengedte.
Ohhhhhhh ohhhhhh my god wooow unbelievable!
Posted by Robin van Persie on 2015. június 25.
Először arra gondoltam, hogy eltitkolom Önök elől ezt a videót, mert még a végén mindenki rájön, hogy a Velencei-tó mennyire király, odamegy és akkor vége a nyuginak, de nem lehetek ilyen önző: képzeljék el, a Velencei-tó király, sőt, királyabb mint a Balaton. Igen, ki merem mondani, a Velencei-tó az új Balaton, illetve remélem soha nem lesz olyan, mint a Balaton. Mert a Velencei-tó király!
A Tejhatalom tumblr szerzője tervezte meg ezt a két csodálatos pólót, a rá illő mintával és felirattal. Meg is lehet tőle vásárolni mindössze 3500 forintért. Egyelőre csak Andy Vajna és Habony Árpád arcképével kaphatók, de amennyiben a siker elsöprő lesz, további köz- és nem közszereplők is láthatóak lesznek majd a pólón. Külön jó pont jár neki, hogy női pólókat is nyom.

De sebaj, majd az Internet megőrzi az Isten Háta Mögött felvételeit, ha már a mai búcsúkoncertjükre minden jegyet eladtak. Ezt a tételt például többek között azért is mindenképpen hallgassa meg, mert itt az Indexben többen is vagyunk, akik úgy érezzük
A zenekar borongós búcsúposztja alapján nem látok sok esélyt arra, hogy a fiúk húzzanak egy lovasit, és minden évben kedélyesen összeálljanak egy közös zenélésre (ha már kispálozás, az megvan, hogy az új Kiscsillagra Lovasi írt egy pszeudo-IHM-számot? Figyeljék a refrént!). A gyászolókat azért vigasztalja, hogy annyira nem is tragikus ez a vég , mert az utóbbi években már nem igazán volt harmonikus a kémiai menyegző.
Nem új étterem az Erdélyi Magyar Étkezde, de én csak most bukkantam rá a Nagy Diófa utcában. A dekoráció már az utcáról is látszik, bevonzza az embert, na.
„Manapság nem sokat hallani új étkezdéknek a megnyitásáról! Mindenhol csak kínai és egyéb nemzetközi étkezdék és éttermek nyílnak. Ez az étkezde azok számára kedvez, akik szeretik az igazi magyar ételeket és az otthoni ízeket. Mintha csak a nagymamánk vagy édesanyánk főztjét ennénk!” - hirdeti magáról az étterem.

Megnéztem az étlapot is, kissé tanácstalanul állok, melyik lehet vajon az erdélyi magyar étel? Nyilván minden húsvétra csirkés tortilla készül a gyimesi havasokban. Kissé arrébb minden vasárnap Cordon bleu-t tesznek a családi asztalra a székelyek steakburgonyával. De lehet, hogy az a gond, hogy a hamburger éppen elfogyott, pedig az a hegyi pásztoroknak is mindig kedvence volt, szívesen készítették el maguknak, mikor el-eltévedtek a moldvai mioritikus térben.
Jómagam kivagyok attól, amikor valaki zsonglőrködik a dobok mögött, legalábbis addig, amíg nem az áll fent, mint Travis Oven esetében, aki alig több mint egy hete még a Weedeater élén dobálta a pálcikákat Budapesten. Az ő játékában - ahogy el is mondja a videoban - azért használja a trükköket, hogy ezzel akadályozza meg, hogy szétdobolja a zenét. Tovább nem spoilerezek, nézzétek meg a Metalsucks oldal Gear Gods sorozatában Travist, ahol a legkedvesebb trükkjeit mutatja be, és meg is indokolja a használatukat.

Vadiúj klipet villantott az idei Szám dalversenyben is szereplő, méltán népszerű Uzipov zenekar. Az előző ordibálós rock után egy újabb, de színesebb ordibálós videó készült, amitől teljesen ki vagyunk borulva és/vagy le vagyunk nyűgözve. Aki a bohócoktól parázik, az most nagyon szorítsa a karfát, tessék:
A 2014-es Bazaltkockák nagylemez A kedvem véget ért című dalához készült klip az A38 hajó koncerttermében forgott és rengeteg közreműködő barát/haver segédkezett a zenekarnak. Egy ilyen bohócsmink 5 órás meló, de van ott helyben épített vízfüggöny rendszer is, de meséljen erről a bohóc, Hosszú Gábor:
"A klip érdekessége, hogy egy baráti összefogás terméke az egész. Mivel sajnos anyagi kereteink elég szűkösek, Hajdu András fotográfus barátunk álmát így tudtuk megvalósítani. Köszönettel tartozunk Jankai Krisztiánnak és a Greenboxnak az operatőrségért és a kameráért, Totónak és az A38-nak a fényekért, Bartalos Krisztinek a zseniális bohócmaszkért, Polgár Andrásnak és Bruzsa Gábornak a segítségért és a werkfotókért. Nélkülük nem jöhetett volna létre a dolog, büszkék vagyunk, hogy ilyen barátaink vannak!"
És ugye felmerülhet a kérdés, hogy mit akar ez a bizarr bohóc és miért pont bohóc, erről a gitárral pofáncsapott Walkó Gergő írt nekünk. "Azt hiszem, a bohóc egy univerzális szimbóluma a mai emberi valóságnak. Mindenkinek épp elege van valamiből - legyen az munka, politika, időjárás, párkapcsolat, - mégis az esetek nagyobb százalékában magunkra öltjük a bohócjelmezt és műmosollyal csináljuk tovább az életünket, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs. Erről szól ez a dal."
Az Uzipov legközelebb július 2-án Budapesten, a Barba Negra Track színpadán lesz hallható a Headbengs társaságában.
Az app neve Tindog, és pont ugyanazt tudja, mint a Tinder: feltöltünk magunkról (ebben az esetben nyilván a kutyánkról) egy fotót, nézegetjük a többiek fotóit, aki tetszik, azt jobbra, aki nem, azt balra húzzuk ki a telefon képernyőjéről - és ha összejön egy egymás fotóit jobbra húzó pár, lehet randizni. És most mindezt kutyáknak. Azt hiszem, most értünk el arra a pontra, amikor már minden más fel van találva, lehet dolgozni a hidegfúzión meg a rák gyógyításán.
Panenkás tizenegyest már mindenki látott, na de rabonás panekázást? Az elkövető és a dátum sajnos ismeretlen, de a kivitelezés tökéletes.
A Demokratikus Koalíció sem tétlenkedett, amíg Habony Árpádék építgették az új médiabirodalmukat, az MSZP pedig az új lapja beindításán ügyködött. Gyurcsány Ferencék is elindították saját havilapjukat.
Olyan fárasztóan poénos címet adtak a lapnak, hogy az sem okozhat akkora szenvedést, ha az őszödi beszédet végighallgatja tízszer.

Az első, júliusi szám még csak bemelegítésnek tűnik, mert csak három Gyurcsány-kép és egy Gyurcsány-interjú van benne, illetve egy riport az egyik Gyurcsány-fórumról, de a harmadik oldalon például nem szerepel Gyurcsány neve, itt egy Vadai Ágnes-nyilatkozatot olvashatunk.
A lapból amúgy sok újdonságot nem tudunk meg, csak azt, hogy Gyurcsány Kötcsén pihen rá arra, hogy ősszel visszatérve is "Orbán legádázabb" ellenfele maradjon.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta az Indexnek, hogy "minden hónapban lesz egy ilyen". A szervezetek pdf-ben kapják majd a központtól, a saját költségükön nyomtatják ki (a tagdíjak ugyanis náluk maradnak, így akár erre is költhetnek belőle). És ezt oszthatják majd fórumokon, kitelepüléseken, postaládákba is dobálgathatják.
A lap ingyenes lesz, bár biztosan akad DK-s szimpatizáns, aki még fizetne is érte.

Akinek nem lenne meg, miből jött a névadás, az nézze meg a lenti videót.
Van az a nagyon rossz magyar jelenség, hogy ha az emberek nagyon szeretnek valamit és/vagy nagyon sikeres, akkor próbálnak az egészről annyi bőrt lehúzni, amennyit csak tudnak. Ilyen Besenyei Péter meg ez az egész belvárosi repülőfétis. Május elseje ugyebár munkaszüneti nap, idén ez péntekre esett, vagyis egy kiadós alvást terveztem aznapra. Aztán reggel 8 körül arra keltem, hogy kb. a fejem mellett vrummognak mindenféle idióták a Lónyay utcai lakásomnál.
Tényleg gyűlölöm a nyugdíjas/házmester tempót, még akkor sem megyek ki szólni az ablakom előtt üvöltve vedelő angoloknak, amikor már nem tudom hangosabbra venni a tévét. De az, hogy munkaszüneti napon arra riadjak fel, hogy már megint bombázzák Budapestet, azt kurvára nem kultiválom.
Persze, egyszer egy évben ki lehet bírni, de nekem csak utólag derült ki, hogy május elsején nem a Red Bull Air Race volt, hanem valami szefós motorbőgető baromság Nagy Futam néven, aminek részeként az aszfalton Forma-1-esek döngettek, a levegőben meg Besenyei Péter és még ki tudja kik repkedtek, hogy akkor se tudjon senki sem rendesen aludni reggel, ha rászigszalagozza a párnáját a fejére.
És csak most látom, hogy Red Bull Air Race is lesz július 4-én és 5-én, vagyis két teljes napon keresztül élvezhetem, ahogy vrumm, meg pszúúú, meg zsssss meg a tököm tudja még milyen hangot ad ki a fejed fölött egy csutkára csavart Slayer-koncert hangerejével felérő repülőgép. Csak a Slayert jó hallgatni, ezt meg nem.
Lehet azt mondani, hogy ez több ezer ember szórakozása, de ha például lufikba finganék és azokból Habony Árpádokat hajtogatnék ingyen, valószínűleg fele ennyi ember erre is kiváncsi lenne, hiszen INGYEN VAN.
Viszont fingástól még senkinek sem kellett korán reggel felkelnie. És egyébként is, már 2009 óta illik tudni, hogy a Red Bull Air Race egyáltalán nem menő.
Szóval nagyon szépen kérem a kedves, drága, szerethető kormányunkat, hogy ha mindenképpen tönkre akarják tenni a Duna-part környékén lakók életét ezekkel a baromságokkal, akkor maradjunk évente egy alkalomnál és hagyjuk aludni azokat, akik nem csak vrumm, meg pszúúú meg zzsssss.
KÖSZI.

Egy orosz fotós letöltötte a Nemzetközi Űrállomás szabadon elérhető fotóit, és a százezer képből összeillesztett egy 40 perces, brutális felbontású timelapse videót. Negyven perc azért még ebből az űrpornóból is sok lett volna, úgyhogy lerövidítette négy perce, és csak a leglátványosabb részeket hagyta benne.
A livejournal bloggerének azt mondta, hogy az egész gyerekjáték volt, a gyártás legnehezebb része az volt, hogy jó zenét találjon hozzá. Megértem.
A Kisbíróban rendszeresen szoktak bizarr vacsorákat tartani, ami tényleg azt jelenti, ami a neve, szemléznék az előző menüből:
Most viszont robban a bomba és bejelentették, hogy a következő vacsorán nem más lesz, mint a középfokú elválasztási feladatnak is beillő:
Megyünk megkóstolni!
Emlékeztek a múlt havi Bizarr vacsoránkra!? A Vendéglő a KisBíróhoz csapat már készül a következőre! Főfogás: SERTÉS VÉGBÉLZÁRÓIZOM PÖRKÖLT... részletek hamarosan! ;)
Posted by Bock Bisztró on Wednesday, 24 June 2015
Nem lepődnék meg, ha a Skynet nem katonai kutatóintézetből, hanem valamelyik egyetemi labor videojátékos fejlesztéséből szabadulna el. Ugyanis egyre többször használnak videojátékokat mesterségesintelligencia-kutatásokban, mert a játékok szabályait megfigyelni, megtanulni, kiismerni és kimaszterelni tudományos szempontból is érdekes folyamat, illetve az egyszerűbb játékok jól használható modellek ezekben a kutatásokban. Év elején a Deep Mind (egy MI-startup, amibe a Google beletolt 400 millió dollárt) publikált egy tanulmányt általános algoritmusáról, ami több játékban is az emberi játékosokat megszégyenítő teljesítményt nyújtott, most pedig a Georgia Institute of Technology dolgozik valami hasonlón, bár ők egyelőre nem általános algoritmust készítenek, hanem konkrét játékokkal dolgoznak.

Az amerikai kutatók azt találták ki, hogy a géppel olyan videókat "nézetnek" YouTube-on és Twitchen, amiken valamilyen videojáték zajlik, aztán a gépnek azt a feladatot adják, hogy tervezzen meg egy pályát a megfigyelt játékhoz. A Super Mario Brosszal egész jól haladnak, a fenti pályarészletet például már számítógép tervezte. Sőt, a szoftvernek több száz játszható Super Mario-pályát sikerült készítenie, gyakorlatilag tehát egy véletlen pályagenerátorként működik - csak éppen a látottak alapján dolgozik. A Georgia Tech kutatói szeretnék az algoritmust általános platformjátékpálya-építő szoftverré fejleszteni, de akár más játékműfajokra is kiterjesztenék. Egyébként a Super Mario Bros szeptemberben lesz harmincéves, repül az idő, mint a tekikatona. (Kotaku)
Idén novemberben lesz 25 éves a Super Mario World nevű játék, amit ez a fiatalember, aki PangaeaPanga néven nyomul a YouTube-on, egészen elképesztő módon ünnepelt meg: bekötött szemmel, mindössze 23 perc alatt vitte végig a Mario-széria ötödik darabját. Azt írja, június 16-án, egy keddi napon kezdett el csukott szemmel gyakorolni, majd épp egy héttel később, június 23-án sikerült vakon is végigvinnie a játékot. Három halál ugyan belefért, de a game overt szerencsére megúszta.
Balra fent magát az elszántan küzdő Mario-rajongót, a bal alsó sarokban pedig azokat a gombokat látjuk, amiket éppen nyomva tart:
Úgy látszik, nagyon elkezdődött a nyári szünet.
Sajnos annyira rossz a videó minősége, hogy meg sem tudom mondani, hogy pontosan milyen csúnyán járta meg ez a maringai férfi. Lefestették a kocsiját? Beborították papírmaséval? Vagy vécépapírral? Mindegy, így is, úgy is nagy siker a hétköznapi bosszúállóknak.
A poszt élesítése után idejött a képszerkesztő kolléga és megmondta, hogy a megoldás a sok post-it matrica.
Merészet vállalt a BroBible újságírója, aki – hogy átérezze, min mennek át a nők nap mint nap – egy egész napot töltött magassarkúban: dolgozni ment, vezetett és ebédelt is, vagyis egy teljesen átlagos munkanapot töltött el, azzal a különbséggel, hogy női lábbelit viselt. A szokatlan fájdalom mellett persze még a többi férfi vicceskedő beszólásait is el kellett viselnie.
Azt hiszem, az a legkifejezőbb, amikor a nap végéhez közeledve azt mondja:
Kérlek, engedjetek meghalni!
Most mondhatnám azt, hogy tessék kitalálni, melyik, de inkább segítek: ő a harmadik balról, a pipázó fószer, aki inkább hasonlít egy konföderációs katonára, mint a híres festőre.

Pedig ő az. Nagyon körülményes úton, szinte teljesen véletlenül találtak rá a gyűjtők, amikor egy Roland Davis nevű könyvgyűjtő rejtett kincseit nézték át. Davis a 20-as évek Párizsában volt meghatározó figura, leginkább onnan lehetett ismerni, hogy ő volt Paul Valéry barátja és szerkesztője. A képet június 19-én árverezték volna, de senki sem vette meg.
Rovataink a Facebookon