Amikor a plakátok beszélgetnek
Újpesti parkolnivágyó közönségéhez egyszerre szól a kormányhivatalnok és a magyar nyelvet törő menekült.

Újpesti parkolnivágyó közönségéhez egyszerre szól a kormányhivatalnok és a magyar nyelvet törő menekült.


Az ismerőseink sorra házasodnak és posztolnak képeket a gyerekeikről, amíg mi kitöltünk egy tesztet a Facebookon hogy megtudjuk, milyen fajtájú kenyér vagyunk. Ha hasonlóan unalmas a kezdőlap, hadd szolgáljunk egy igazán rendhagyó cukisággal. Eljegyzési és ultrahang képek helyett íme Ella, a vemhes basset hound terhesfotózása.

Ella egy mentett kutyus, gazdája, a 29 éves Catitie Evers kutyamenhelyet vezet, ahol rajta kívül közel 200 elhagyatott négylábút gondoz. A texasi nő úgy döntött, Ella is megérdemel egy takaros kis fotózást a mezőn, ezért felkeresett egy profit.

A képek pedig már magukért beszélnek. Nem kérdés, hogy a várandós kedvenc is élvezte a közös munkát.

Rian Johnson az Utolsó Jedik után inkább egy szövevényes és felettébb izgalmas krimibe vetette bele magát, aminek a Knives Out (Tőrbe ejtve) címet adta. A filmet ő írta és rendezte meg. A történet felettébb ismerős lehet az Agatha Christie-regények miatt, hiszen az alapját az ilyen típusú olvasmányok ihlették meg.

A film a 2019-es év második legtöbb bevételét hozó (311,4 millió dollár) produkció lett. De mindezek mellett három Golden Globe- és egy Oscar-jelölést is magáénak tudhat az alkotás.
Ezek miatt, és persze a pozitív kritikákból kiindulva már érezhető volt, hogy akárcsak Kenneth Branagh Poirot figurája (Halál a Níluson), így Daniel Craig, Benoit Blanc karaktere is megkaphatja a maga folytatását. A Deadline értesülései szerint a második és harmadik rész már nem a mozikban fog debütálni, hanem a Netflixen.
Három szolgáltató volt versenyben a filmért:
Ez a három streamingszolgáltató licitált Rian Johnson alkotásaira, hogy ők adjanak otthont a produkciónak.
A nyertes ajánlat pedig több mint 400 millió dollárról szólt.
Így Rian Johnson minden idők egyik legnagyobb streamingüzletét kötötte meg a Netflixszel. Ha a vírus nem tesz keresztbe a produkciónak, akkor június végétől már foroghat a második része Görögországban.
Az első rész előzetese:
(Forrás: Deadline)

Paris Jackson, Michael Jackson egyetlen lánya Naomi Campbell YouTube-csatornáján árulta el, hogyan emlékszik vissza apja nevelési elveire:
Apám nagyon jó volt abban, hogy biztosítsa nekünk a műveltséget és az oktatást, ne csak a csillogást ismerjük meg. (…) Felnőve mindent ki kell érdemelni. Ha akartunk öt játékot, akkor el kellett olvasnunk öt könyvet.
Paris Jackson 11 éves volt, mikor apja meghalt, de úgy érzi, emléke vele él tovább. Ez abban is meglátszik, ahogy a munkájához viszonyul, például abban, hogy megdolgozik a sikerért.
Ez a kiérdemlés, amikor nem csak az van, hogy bizonyos dolgok járnak, vagy azt gondolja az ember, hogy „ezt csak úgy megkaptam”. Meg kell érte dolgozni, és nagyon keményen. Ez egészen másról szól, a teljesítményről.
(via: indy100)

A The Killers Mr. Brightside című dala megdöntött egy olyan rekordot, amit eddig még senkinek sem sikerült, ugyanis 260 hete – tehát öt éve – minden egyes alkalommal felkerült a UK’s Top 100 listájára.
Az Official Chart Company szerint a Mr. Brightside-ot átlagosan heti 1,2 milliószor streamelik, és 2003-as megjelenése óta 3,52 millió példányban kelt el.
Az amerikai indie rock banda dalának népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy igazán soha nem népszerűsítették műsorokban vagy reklámokban. Egyetlenegyszer tűnt fel képernyőn, a 2006-ban megjelent The Holiday című filmben, ami sok családnál egy tipikus karácsonyi filmnek számít, és a bormámoros Cameron Diaz énekli benne a dalt torkaszakadtából.
Ha esetleg mégsem hallotta eddig, most megteheti:
(Forrás: BBC News)
Rovataink a Facebookon