Menjen a Róna utcába festékpacát formázni!
Róna utca, Gyarmat utca sarka.
Autók hátulját veri fel a festék. Vödör és fólia az úttesten
− írta olvasónk a képhez. Holnapra kiderül, milyen formát vesz fel végül a festékpaca.

Róna utca, Gyarmat utca sarka.
Autók hátulját veri fel a festék. Vödör és fólia az úttesten
− írta olvasónk a képhez. Holnapra kiderül, milyen formát vesz fel végül a festékpaca.

Zöldben a hollywoodi producerhalmaz, Andy Vajna, szürkében a külkapcsolati sikermenedzsment-halmaz, Szijjártó Péter, középen pirosban pedig a két halmaz metszete, Colleen Bell amerikai nagykövet, volt tévés producer. (A Venn-diagram többnyire síkidomokat tartalmaz: köröket, téglalapokat, ellipsziseket használ halmazok viszonyainak bemutatására, az egymást metsző halmazok esetében a két halmaz metszete mindkettő tulajdonságaival bír.)

Az amerikai függetlenség napjának 239. évfordulója előtt tartott fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidencián Szijjártó többek között bejelentette, hogy szeptemberben újranyílik a chicagói főkonzulátus.
Szerencsére a végítélet nem a hétvégi felmelegedéssel jön, az emberi tulajdonságok legmókásabbikáról, a mezei mintafelismerésről van szó csupán. Mondhatjuk, hogy a jelenség a légköri viszonyok olasz csizmája.

Az OMSZ szerint a következő napokban az omega tengelye kissé megdől, így pedig a forró levegő egyre közelebb kerül a Kárpát-medencéhez.
A kacsák úgy döntöttek, hogy családostul megmártóznak a medencében.


Egy hindu zarándoknő imádkozik úton a Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam nyári fővárosától, Szrinagartól 125 kilométerre északkeletre levő Amarnát-barlanghoz 2015. július 2-án. A hithű hinduk minden évben megteszik az 59 napos zarándokutat a barlanghoz, amely a hitviláguk szerint Siva isten lakhelye. A zarándoklatot idén július 2-án kezdték meg.
Kölyökállatokkal rohangászni jó, láttunk már néhány ilyen videót, de ezek a gidák benne vannak az első háromban simán.
Ezekben a percekben még tart az Ignite koncertje a Volt Nagyszínpadán, itt:
17:35-től a Parkway Drive fog játszani ugyanebben a lejátszó ablakban, 19:25-től pedig a Rise Against. Jó szórakozást!
Kétszázan pedig megsebesültek Gudzsranvala közelében. A kisiklott vonat utasait a biztonsági szolgálat emberei mentették ki a folyóból.

Érdemes ellátogatni a Tescóba, rengeteg könyv akciós most, mint például ez a Bogyó és Babóca. Ezt már nagyon durván leárazták, sokszor átragasztották a címkét, csak vigye már el valaki a két vakarék kistestű kalandjait. Akinek a gyereke bírja a katicát meg a csigát, az most siessen, mert 1990 helyett csak 1990 a könyv!

Azért nincs, mert eddig nem énekelte ezt, viszont most a death metál feldolgozások királya, Andy Rehfeldt, összehozott egy teljes számot a filmmusicalből, amit alant hallgathatnak meg.
Türelmetleneknek coub:
A teljes videó pedig itt:
Korábban volt már egy posztunk Rehfeldt csodálatos munkájáról, de nem csak deathmetálosít, visszafele is csinálja: itt például a Metallica klassszikusából lett jazz, a RATM számát pedig immáron bátran hallgathatjuk a délutáni teánk melletti is.
Travoltát Thomas Hinds, Oliviát pedig egy magyar lány, Kreisz Dóra szinkronizálta.
Vannak az izgalmas dolgok, és vannak az extrém sportok. És van az a kategória, amikor az ember felmászik egy hegyre, hogy aztán leugorjon a tetejéről és még-nézni-is-félelmetes sebességgel átzuhanjon egy nagyjából kétméteres sziklarésen. A videón a bázisugró Uli Emanuele egy szál szárnyasruhában vitorlázik át a zavarba ejtően szűk nyíláson, aztán egy ejtőernyőzés után úgy ér földet, mintha minden nap ezt csinálná. Mondjuk ő valószínűleg minden nap ezt csinálja, erre az ugrásra például három évig készült.
A tányért egy felháborodott kézműves vásárolta meg és tette fel a Facebookra, miután elképedve hallotta valakitől, hogy a Minimax–Hello Kitty–Walt Disney-tengely éktelen mételye már az eleddig szeplőtlen Korondot is megfertőzte. Megtartja a darabot, elrettentő példának szánja a kézművességet bemutató eseményekre. A kommentek alapján a legtöbb kollégának nem tetszik az újítás, mások elismerik: ha túl kevés a kereslet az autentikus népművészetre, természetes, hogy a piaci igényt megpróbálják máshogy kielégíteni.

Hello Kitty egyébként japánul valójában Haró Kiti, a Sanrio vállalat legismertebb mesefigurája. A figurát 1974-ben alkotta meg a japán Yuko Shimizu, 1976 óta számos országban bejegyzett védjegy. Korond pedig illusztris klubba iratkozott a tányérral, hiszen Hello Kitty Hongkongban ételként, a Times Square-en Minnie egérrel verekedő bábuként, Szingapúrban fizetőeszközként is ismert. Aki viszont csak arra kíváncsi, hogy készül a cukiságbombátlanított, eredeti változat:
A legendás Surströmming nem más, mint hónapokig erjesztett hering, állítólag akkor igazán jó, ha a rothadás által gerjesztett gázok rendesen felfújják a konzervdobozt. A Buzzfeed megkóstoltatta néhány nagyon elszánt és/vagy naiv amerikaival:
Eltűnt 70 Csongrádról - ezt a rejtélyes címet adta a Délmagyar annak a hírének, hogy az óvodai beiratkozás során derült ki, hogy elhúznak a városból a gyerekes fiatalok.
Meglepődtünk, amikor a számokkal szembesültünk. Csongrádon a születési szám stagnál, így tehát évről évre egy szinten kellene lenni a 2-3 éves korosztály létszámának. Mégsem ez a helyzet. 70 családot nem tudtunk elérni, pedig a járási hivatal is próbált segíteni. Ezeknek az embereknek megvan a csongrádi állandó lakcíme, valójában azonban nem itt élnek. A fiatal felnőttek elköltöznek a gyerekeikkel, feltételezéseink szerint döntően külföldön tartózkodnak
- mondta a város polgármestere egy testületi ülésen.
A grémium egy másik tagja szerint viszont még ennél súlyosabb a helyzet, bár a hivatalos statisztika szerint Csongrád lakosainak száma 18 ezer fő körüli, Havasi Jánosné meglátása szerint a valós szám ennél akár 5000-rel is kevesebb lehet.
Leland Yee, Kalifornia állam volt szenátora és egyszeri gyerekpszichológus 2013-ban azt mondta, hogy a videójátékosok az erőszakra vágyakoznak, a szavuk hiteltelen és csöndben kéne maradniuk. A politikus akkor már régóta a játékipar ellen beszélt, egy 2005-ös törvénytervezetében például az állt, hogy a játékok a gyerekeket agresszívabbá teszik, antiszociálisabbá és csökkentik az agykapacitásukat.
Aztán a 66 éves Leland Yee a héten bevallotta egy meghallgatáson, hogy miközben San Francisco polgármestere akart lenni és a külügyminiszterségért is kampányolt, kenőpénzeket fogadott el, pénzt zsarolt ki és egyszer megígérte pár fickónak, hogy fegyvereket fog csempészni a Fülöp-szigetekről, akikről aztán kiderült, hogy nem a New Jersey-i maffia tagjai, hanem az FBI titkosügynökei. Persze korábban Yee a fegyvertartás behatóbb szabályozása mellett is kiállt.
Az is lehet, hogy időközben rákapott a videójátékokra és azért lett bűnöző.
Mindenesetre az alábbi számot ajánljuk a tiszteletére:
(VIA)
Mondjuk azt nem annyira értem, hogy az aluljáróba kitett csúszda hogyan hozná meg több ember kedvét a strandoláshoz, mint amennyiét maga a kánikula meghozza, mindenesetre ez a célja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. csúszdájának az Örs vezér téri aluljáróban.

A London Angels nevű klubban csak magyarok játszanak, tavaly megnyerték a másodosztályt, idén pedig a harmadik helyen végeztek az első osztályban. Az angol szövetség kvótájával indulhatnának a nemzetközi Challenge-kupában, csakhogy az amatőr csapatban nincsenek meg erre a pénzügyi feltételek. Tízezer fontra lenne szükség. Most abban bíznak, hogy a szurkolók összedobják ezt az összeget, amitől pályát bérelnének, fizetnék a bírókat és az európai szövetség tisztségviselőit.
Aki szeretné támogatni a csapatot, a klub honlapján megteheti. Keresse a PayPal-ikont. Nincs sok idő, a csapatnak holnap kellene neveznie.
Ezer meg egy mnemotechnikai (emlékezést segítő) módszer van a világon, próbáljuk ki az egyiket közösen. Csütörtök déltől vasárnap estig több forgalomkorlátozás is lesz Budapesten, a Duna-partnál a Lánchíd és a Margit híd környékén. A Lánchidat többször is teljesen lezárják, először csütörtök fél egytől háromig, még a gyalogosok sem mehetnek fel rá, további részletek cikkünkben. Most pedig kössünk az információhoz egy lazán kapcsolódó, mégis feltűnően különböző dolgot, például azt a filmrészletet az Ez a villa eladóból, amiben elhangzik, hogy
Magamnak megveszem a Lánchidat ántik zsebóraláncnak:
Most pedig ellenőrizzük a bevésődést:
Ugye működik? Ráadásként jöjjön egy haladó feladat: sokan vannak, akik a mai napig nem értik, miért lenne érdemes pénzt lekötni 2-3 százalék kamat mellett, ezért minden 100 forint lakossági megtakarításból 14 forint készpénzben áll, a készpénzállomány aránya közel 20 éves csúcson van. Közben nyilván nagyon veszik a lakásokat, de aki ebben nem gondolkodik, annak a bankban lekötés értelmét mi itt magyaráztuk el, befektetési tippjeinket pedig itt olvashatja.
Ellenőrző kérdés: 2014 elején az átlagos banki lekötésért, vagy egy 1 éves állampapírért 3,2 százalékot lehetett kapni, év végére pedig 1,9 százalékos inflációt vártak. Ez összesen hány százalék reálkamatot jelentett volna?
Jóval kevesebben halnak meg a legújabbkori háborúkban, mint régen, szóval, aki úgy érzi, hogy ebből a szempontból is régen minden jobb volt, annak nincs igaza.

Zubreczki kolléga üzeni a 75-ös troliról, hogy áll, mert a sofőr szerint áramszünet van.
Mondjuk ez sokkal informatívabb, mint amikor legutóbb majdnem ugyanitt rohadt le a 75-ös. Akkor a sofőr csak kinyitotta az ajtót, és annyit mondott: kakukk. Komolyan!
Update: elindult.
Ha már nem fesztiválozhat, mert valakinek dolgozni is kell, most egy Quimby-koncerttel enyhíthet a kínjain. A Volt oldalán folyamatosan koncertismétlések közvetítése megy, a 11-es Quimby után 12:40-től Triggerfinger 15:15-től pedig Fish! lesz.
A szentendrei HÉV Tímár utcai megállójához is került egy Kétfarkú plakát, ráadásul a jobb fajtából. Az első ellenplakátok tegnap kerültek ki az utcákra, legelőször Alcsútra és Felcsútra, Orbán Viktor szülőfalujában.

Kónyáné Nagy Nóra a Délmagyarnak panaszolta el, hogy nem adnak ki neki, 3 lányának és 2 háziállatának albérletet Szegeden, ahogy meghallják, hogy gyerekei és állatai is vannak, lecsapják a telefont. Pedig a mostani lakásukból 31-ig el kell költöznie, mivel azt a tulajdonosa árulja. A 6, 8 és 9 éves gyerekeit egyedül nevelő anyuka 2013-ban stroke-ot kapott, emiatt szinte teljesen megvakult, és rendszeresen epilepsziás rohamok gyötrik. Ugyanakkor egyházi segítő jár hozzájuk, aki viszi a háztartást, és anyagi nehézségeik sincsenek. Rezsivel együtt 70 ezer forintot tud a lakhatásukra szánni, két szoba bőven elég lenne nekik.


Ráz. Ennyi. Nincs idő fogalmazni, beírni, középre igazítani, félkövéren kinyomtatni, laminálni. Mert ha ráz, akkor nincs idő. (Váci úti Spar, olvasónk fotója.)
Update: a Spar kivizsgált, nem is ráz semmi a Váci úti üzletükben.
Játék a kivándorlásról, elindulásról, maradásról, tánc-cirkusz-színházi produkció egy 10 méter magas vasszerkezeten – ígéri a "MENNI VAGY MARADNI?", amit kétszer adnak elő az Art Quarter Budapestben: csütörtökön és pénteken, este kilenckor. Előtte fél nyolctól civilek és szociológusok beszélgetnek a kivándorlásról. Az előadások ingyenesek és minden korosztálynak ajánlottak, részletek itt.
Levegőszínházi játék a kivándorlásról, elindulásról, maradásról. Az előadások előtt kerekasztal-beszélgetés civil szervezetek és szociológusok részvételével. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Posted by TASZ on Thursday, July 2, 2015
Ha pedig chartokban is körbejárná a kérdést: itt van a 11 legszemléletesebb grafikon a külföldre költözött magyarokról.
Szinte látom magam előtt, hogy történt, hogy a törökszentmiklósi rendőrök néhány percen belül elkapták a két 14 éves és a 16 éves srácot, akik (a gyanú szerint) ezt a a rádiósmagnót vitték magukkal zsákmányként egy feltört alagsori tárolóból.

A T-800-ast, amit Arnold Schwarzenegger játszott, és a folyékony fémes T-1000-est is sokan ismerhetik, de a filmekben és a játékokban összesen 15 modell készült, ez a videó az összesen megmutatja.
Egy 29 éves brit férfi elkezdte összeszedni a pénzt a kedd éjfélig (!) esedékes 1,6 milliárd eurós törlesztőre, amit a görögöknek az IMF-nek kellett volna kifizetnie. A gyűjtés leírása szerint Európa 503 milliós lakosságának igazán meg se kéne kottyannia egy ilyen gyűjtésnek, hiszen minden európainak csak 3 eurót kéne beadnia a közösbe, és már rendezve is lenne a görög ügy. Egyébként még ha csak az indiegogós határidőt nézzük, úgy is elég kevés esélye van, hogy összejön a pénz.

Rovataink a Facebookon