Egy zenekar miatt veszítettek el egy várost az arabok
Annyi jó középkori zenét hallgattunk mostanában Ibériából a trubadúrok kapcsán, hogy idekívánkozik az a történet, amit Darvas Gábor zenetörténeti könyvében olvastam az akkoriban még arabok uralta Andalúziáról. Mint írja:
Az 1236. esztendő egyik éjszakáján a córdobai arab vezérkar állítólag annyira elmerült a zenehallgatásba, hogy megfeledkeztek a spanyol seregek közeledéséről – így esett el a város és vele együtt az egész tartomány.
Kedves történet a zene hatalmáról, hiszen egy több száz éve tartó háború egyik kulcsfontosságú eseménye volt ez. Még akkor is, ha valószínűleg nem igaz, hiszen III. Ferdinánd kasztíliai király akkor már hónapok óta ostromolta a várost.
A zene szerencsére ezután sem halt el a környéken, hiszen a hódító fia, Bölcs Alfonz, amellett hogy csillagászkodott, meg megújította a spanyol nyelvet és folytatta a mórok elleni háborút, írt egy csomó remek dalt is.
Persze sokkal izgalmasabb, hogy vajon mit hallgathattak az arab vezérek, amibe annyira belefeledkeztek. Valami andalító szerelmi lírát? Esetleg valami klassz bulizenét?
A középkori arab zenét amúgy máshogy hallgatták, mint a keresztény európait (ami ugye vagy vallási célokat szolgált, vagy sztorikat mesélt el vagy tánczene volt, a mai értelemben vett koncertek akkor nem léteztek). De kötött elemekre, makámokra épülő előadás különbözött a mai szokásoktól is:
A hallgató kapcsolata a zenével közvetlenebb, mint Európa hangversenytermeiben. Minthogy ismeri a dallamot, az előadó kiegészítései érdeklik és lelkesítik, sőt lázba is hozzák.
A térség régizenéjére specializálódott Eduardo Paniagua egy csomó al-andalus (vagyis andalúziai mór) zenét vett lemezre, ebből választottam ki az egyik kedvencemet.
Szerintem valami ilyesmire buliztak épp a vezérek.
Még több érdekes zenetörténeti sztori a Múltcore Facebook-oldalán.