Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megérkezett az IstenEst legújabb epizódja, amelyben a vezetés témakörét járták körbe a vendégek.

    Screenshot 1098
    Fotó: YouTube

    Fluor Tomiról kiderült, hogy alig egy éve van jogosítványa, mert annak idején túl sokat várt a forgalmi vizsgával, lejárt a két év, emiatt pedig bedurcázott és inkább lemondott a vezetésről. Egy évvel ezelőtt aztán mégis úgy döntött, ideje volán mögé ülni, ám hogy mennyire jó sofőr lett belőle, azt a többiek azért vitatják. Kiderült ugyanis, hogy amikor legutóbb beültek mellé, nekitolatott egy másik autónak, ami állítólag „a semmiből került elő”. 

    Szóba került az is, hogy mi az, amit Fluor Tomi, Kovácsovics Fruzsina, Marics Péter és Istenes Bence nem szeret az utakon. Fruzsinát semmivel nem lehet felidegesíteni, Fluort viszont borzasztóan zavarja, hogy például a Bajcsy-Zsilinszky úton csak egy sáv áll az autók rendelkezésére, és sokszor félórákat kell a dugóban ülnie úgy, hogy közben a buszoknak, illetve a buszoknak és taxiknak fenntartott sávok teljesen üresek. 

    Állok, mint egy büdös szar, érted, félórán keresztül, miközben mind a kettő sáv jó lehetne! KariGeri, csinljál már valamit!

    – üzente a főpolgármesternek a Wellhello frontembere. 

    Ezt követően a biciklisávok, illetve maga a városi biciklizés témaköre következett, persze a beszélgetés – ahogy ebben a műsorban lenni szokott – rövid időn belül poénkodásba fordult. A végére egy olyan játékkal készültek, amelyben egymás dalait adták elő különböző stílusokban. Érdemes kitartani, mert ennél a résznél garantáltan könnyesre neveti magát az ember. 

  • A kritikus pillanat hatására egy friss nóta is született. 

    Screenshot 1097
    Fotó: YouTube

    Tavaly úgy igazán belém mart az élet. Akkor született ez a dal

    – írta a Facebook-oldalán a Rúzsa Magdolna. „Emlékszem, ahogy egész nap egyik interjúról mentem a másikra és arcrezdülésemmel sem mutathattam, hogy nem vagyok jól, hisz The show must go on. Az utolsó interjún ültem egy kerekasztal beszélgetésen és szinte nem is hallottam a kérdéseket, elmosódott minden. Úton hazafelé az autóban potyogtak a könnyeim, mögöttem pedig dőlt össze a világ. Otthon a férjem már várt az ajtóban, és ott akkor a négy fal között összezuhanhattam. Már csak egy ember voltam a kezei között, akinek rettenetesen fáj a szíve.”

    Az énekesnőt a hite lendítette túl a mélyponton, másnap pedig elkészült a Domine című dala, amely a történtek miatt számára egy fontos szerzemény marad örökre. A dalhoz időközben egy klipet is forgatott, amely a napokban debütált a YouTube-on. A kisfilmben jól látszik, mekkorát nőtt Rúzsa Magdi terhespocakja – mind ismert, az énekesnő hármas ikreket hord a szíve alatt. 

    Nem tudom mások, hogy vannak ezzel, de nekem ilyenkor napok kellenek mire fény jut abba a sötét gödörbe, amibe betaszigált az élet. No és akkor, ott végre nyúlt felém és felemelt! Kirángatott a gödörből, leporolt és utat mutatott tovább. Ő már biztosan akkor is tudta, amit én nem tudhattam, és vitt, cipelt a hátán, hogy nekem könnyebb legyen. Ahogy mindig, egy életen át, jóban-rosszban. Másnap megszületett a Domine, ami már örökre egy jelkép lesz nekem, hogy bízzam a Jóistenre a dolgaimat. Ki tudja hányszor vitt már a hátán és hányszor adott szárnyakat...

  • A 41 éves reality-sztár mostanában szeret dementorként megjelenni itt-ott, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy a tegnap este tartott People's Choice Awards eseményén így jelenik meg:

    GettyImages-1357797124
    Fotó: Alberto Rodriguez/E! Entertainme / Getty Images Hungary

    Főleg azért meglepő a megjelenése, mert ő vehette át az év divatikonja címet, ami ezt az öltözéket elnézve igencsak megkérdőjelezhető. De az emberek döntöttek, Kim Kardashian nyert, a díjat pedig átvette.

  • 37008509 2d54cab99ea13b6f7b20459accb43c94 wm

    Gyerekek álmát váltotta valóra a Retro Rádióban Bochkor Gábor és csapata. Az elmúlt napokban több hallgató csemetéjének szereztek hatalmas örömet, az alapötletet Pink és Christiano Ronaldo adták.

    Múlt héten beszélgettünk arról, hogy Pink megkereste Christiano Ronaldót azzal, hogy dedikált mezeket kérjen pár hátrányos helyzetű gyereknek, akiknek egy ilyen mez volt a legnagyobb álma. Ahogy beszélgettünk a műsorban, gondoltuk, mi is megkérdezzük a hallgatóinkat, az ő gyerekeik melyik magyar sztártól vágynának valamilyen dedikált relikviára, ami persze nem pénz kérdése

    – mondta el a Retro Rádió reggeli műsorának névadója, Bochkor Gábor.

    Szinte azonnal bejelentkezett a hallgatók kéréseire Hajnóczy Soma bűvész, Hadházi László, Fejes Tomi a Tankcsapdából, Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás, Michelisz Norbi, Pásztor Anna és Kabát Peti is, aki egyik reggel maga hozta be a dedikált mezeket.

    „Nagyon jó érzés volt, hogy ennyien megmozdultak erre a kis rögtönzött felhívásra, és hogy velük együtt szebbé tudjuk tenni pár gyerek karácsonyát, hiszen egy ilyen ajándék egész életre meghatározó élmény” – tette hozzá Bochkor.