A Föld erőforrásai végesek. Előbb utóbb elfogy az utolsó korty víz, az utolsó csepp kőolaj, az utolsó szál fa és az utolsó utca is, amelyiket még el lehet nevezni valakiről. Nincs mese, a halott híres emberek nagyobb ütemben képződnek, mint a névtelen utcák, amiből egyenesen következik, hogy a rendszer fenntarthatatlan.
Sajnos odáig nem jutottunk el, hogy esetleg egy fontos személyről ne akarjunk elnevezni valamit. Ennek az a következménye, hogy száz éves közterületneveket cserélünk le, meg elkezdünk darabolni utcákat, amit az első sarokig x-ről, onnantól meg y-ról nevezünk el.
Épp ezért érdekes nekem, hogy ebben a nagy hiánygazdaságban van egy közterület név, amihez tulajdonképpen nem is tartozik közterület. Ez pedig az
Az Astoria ugye egy hotel neve, amiről rejtélyes okból a kommunizmus alatt is képesek voltak metrómegállót elnevezni.
Egy szimpla kereszteződésnél több, de térnek azért nem mondanám. Mégis úgy beszélünk róla, mintha az lenne.
Kiérsz az Astoriára.
Találkozzunk az Astorián.
Stb. Persze valójában nincs olyan házszám, hogy mondjuk Astoria tér 1.
Ismernek hasonló, valójában nem létező közterületet Pesten? Nem történelmi példákra gondolok, hanem, amelyeket tényleg ma is használunk. Mert akkor jöhetnek a kommentek a Facebookon!
Egy tér, amelyik valójában nem létezik, de neve azért van. Ismertek hasonló közterületet Budapesten?
Szerző: Urbanista, 2015. október 19.
Rovataink a Facebookon