A MU sztárjai megnyitották a szállodájukat hajléktalanoknak
Ryan Giggs és Gary Neville, a Manchester United aranykorának két meghatározó játékosa Manchester belvárosában egy luxusszállodát nyitnak majd, nemrég azonban a felújítás előtt álló üres épületbe hajléktalanok költöztek be.

A két exfutballsztár azonban nem elhajtotta őket, hanem megengedték a kb. 30 hajléktalannak, hogy a jövő februárig, amíg a felújítás el nem kezdődik, nyugodtan maradjanak az épületben.
A lakásfoglalókat egyébként ki akarták rakni az épületből, aztán egy aktivista, Wesley Hall telefonon beszélt a felújítást végzőkkel, amikor az egyik azt mondta, beszélje meg a tulajjal, majd átadta Neville-nek a telefont. Neville azt mondta, neki semmi baja azzal, hogy az épületben vannak, csak vigyázzanak rá, és ne tegyenek benne kárt.
Rovataink a Facebookon