Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szőke Zsuzsit, azaz Suzy Szoke-t is beválasztották a Guardian utazási újságírói a világ legjobb túravezetői közé. Zsuzsi az Underguide nevű, alternatív városnéző túrákat szervező cég túravezetője, illetve az utóbbi időben már saját túrákat is csinál. Túráiról azt mondja, olyanok mint egy kívánság pizza, úgy alakítja ki őket, ahogyan az aktuális túrarésztvevők szeretnék.

    "Persze, hogy hallanod kell a kultúráról, a művészetekről és a múzeumokról is, ha turistáskodsz, de én jobban szeretem megmutatni a vendégeimnek az embereket, hogy tényleg találkozzanak helyiekkel. Boltosokkal, művészekkel, szakácsokkal, designerekkel", mondta Zsuzsi a túráiról.

    A Guardian szerint Zsuzsi minden kívánságot teljesít: ha a kézműves dolgok érdekelnek, elvisz a legújabb kézműves sörözőbe, ha pedig helyi ételeket ennél, nem a Vásárcsarnokba kísér, ahová mindenki megy, hanem kis kifőzdékbe és hentesekhez. Zsuzsi kedvenc túrája, amikor régi, romos épületetek mutat meg turistáknak, és elmeséli a hozzájuk kapcsolódó régi történeteket, amit amúgy sosem hallottak volna.

  • Pánik tört ki az Index szerkesztőségében, amikor többen is jelezték, hogy hiába állnak sorba akciós, saját márkás érlelt brie-sajtért az Aldiban, nem tudnak fizetni, mert a diszkontlánc budapesti üzleteiben nem lehet kártyával fizetni. A pénztárosok szerint az OTP-bank termináljai nem működnek.

    Az biztos, hogy az OTP kártyás fizetési rendszer teljesen nem állt le, hiszen itt, az Index szerkesztőségében többen is használták a bank online felületét, pizzarendelésre, de sajnos többet nem tudtunk meg, mert az OTP sajtóosztályán is kitört a hosszú hétvége. Próbálkoztunk a bank telefonos ügyfélszolgálatánál is, de ott az újságírókat ijedten a sajtóosztályra irányítják csak. Így nem maradt más, mint a közvélemény-kutatás:

    • Tudnak fizetni bankkártyával Budapesten?
    • Lehet már kártyával vásárolni az Aldiban?
    • Van még az akciós debreceniből?

    A válaszokat a Facebookra várjuk!

    Tényleg baj van a háromnapos ünnep előtti akciós nagy bevásárlással?

    Posted by Index.hu on Thursday, October 22, 2015
  • Odesszában vagy vicces kedvükben volt egy helyi művész, vagy túl sok Star Wars trailert nézett, mindenesetre a helyi Lenin szobrot átdolgozta, hogy a sötét oldal számára is kompatibilis legyen. 

    10256449 997148170308757 8951246155658719832 n
    Fotó: Facebook
  • A radikális iszlamistákat mindig csak "munka" közben látjuk, ahogy fegyverekkel járkálnak, műemlékeket robbantanak fel, embereket fejeznek le, stb. Thomas Hegghammer, egy norvégiai kutatóintézet iszlámkutatóját viszont az érdekli, mit csinálnak a dzsihádisták a szabadidejükben, szerinte ez ugyanis nagyon sok minden elárul arról, mi tartja összes a nemzetközi terrorhálózatokat, írja a Buzzfeed.

    Hegghammer kutatásai szerint a szélsőséges iszlamista férfiak főleg vallásgyakorlással foglalkoznak a szabadidejükben. Imádkoznak, felolvasnak a Koránból, rituális fürdést végeznek, énekelnek. A kutató úgy véli, nem igaz, hogy a dzsihádistákat valójában nem érdekli a vallás, mert az iszlamista harcosok jelentős része valóban aktívan gyakorolja a vallását.

    A nők pedig - a Twitter fiókjaik alapján - leginkább olyan dolgokról csevegnek, mint a háztartás, a háziállataik, a shoppingolás és a vezetés. A kutató szerint fenn áll a lehetősége annak, hogy ezeknek a tweeteknek a nagy része csak propaganda, de a saját kutatásai is részben megerősítik, hogy az Iszlám Állam területén élő nők elég sok féle szabadidős tevékenységet folytatnak.

  • Mióta létezik a közösségi média, a klasszikus sztárbeefek sem a régiek. Rapperek Twitteren fenyegetik egymást, közszereplők Facebookon üzengetnek, semmi kreativitás vagy legalább 1-2 elcsattanó pofon.

    Ez alól Duncan Jones és Rian Johnson sem kivétel, akik nemrég Twitteren estek egymásnak egy olyan pitiánernek tűnő apróságon, hogy

    miért akarnak ma a filmesek még mindig szalagra rögzíteni?

    Aki esetleg nem tudná, Duncan Jones David Bowie fia, és nem mellesleg ő rendezte a Hold és a Forráskód c. filmeket, Rian Johnson pedig a Beépülve és a Looper direktora. Utóbbi a két év múlva megjelenő nyolcadik Star Warst forgatja, előbbi pedig évek óta a Warcraft-filmen dolgozik, amitől azt várja minden tisztességes geek, nerd és gamer, hogy végre megmenti az ezerszer megalázott videojátékos filmek műfaját.

    A /Film elég szépen összeszedte a beef minden részletét, tessék ott végigolvasni, mi csak pár kulcsszóval próbáljuk elmesélni a két rendező ellenérveit a másikkal szemben.

    Duncan Jones:

    • a 35 mm-es film olyan, mint a hipsztereknek a bakelit
    • J.J. Abrams biztos hagyott pár jelenetet Johnsonnak a saját filmjéhez
    • Johnsonnak nehéz lehetett rávennie a stúdiót, hogy saját beállításokat használjon
    • az összes pénz George Lucashoz vándorol majd a Star Wars 8 után
    • mire a nyolcadik film kijön, már az összes műanyag játékot megveszik az emberek
    • a nyolcadik film sztorija ugyanaz lesz valószínűleg, mint az első trilógiának

    Rian Jonnson:

    • Duncan Jones a hipszterek bakelitlemeze
    • Jones biztos iPhone 6-tal vagy 6S-sel forgatta a Warcraftot
    • a Warcraft vajon minden konzolra megjelenik majd?
    • Johnson tuti ott lesz a premieren, mert nagyon érdekli, hogyan lehetett egy negyedik filmet kihozni a Hobbitból
    • a gyerekek majd biztos nem akarnak orkfigurákat vásárolni
    • mire kijön a Star Wars 8, Jonesnak nem kell már Warcraft-figurák miatt aggódnia

    A vita végén szerencsére elásták a csatabárdot, de az igazat megvallva elég szórakoztató két közismerten geek rendezőt ilyen stílusban vitázni látni. Már mint ezerszer jobb, mint amikor egy Mr Busta vagy hasonló kvalitású rapper Facebookon üzenget egy másik tehetségtelen előadónak.

  • Egy 10 húros basszusgitárról olvastam épp egy cikket, mikor már azt hittem, hogy ennél több húros nem is létezik, jött ez a videó és leesett az állam. 

  • Valami hasonlóval indokolta meg egy hongkongi cég, hogy az általuk árult náci katonafigura miért hasonlít a német világbajnok futballistára, Bastian Schweinsteigerre. A figura amúgy Bastian néven került forgalomba. 

    Nem árulunk olyan figurákat, ami bármelyik híres futballistára is hasonlítana. Véletlen egybeesés, hogy Bastian hasonlít Schweinsteigerre. Szerintünk így néznek ki a németek, és a Bastian név nagyon gyakori arra. 

    A játékos szóvivője szerint a Manchester United világbajnok légiósa ezért kezdeményez hivatalos eljárást a hongkongi székhelyű, DID nevű vállalkozás ellen.

  • MA VAN A CAPS LOCK VILÁGNAPJA, AMI LEGALÁBB ANNYIRA JELENTŐS VILÁGNAP, MINT MÁS VILÁGNAPOK, DE ERRŐL NEM ÁRT TUDNI, MERT AKI KÉSŐN KAPCSOL, NEM FOGJA ÉRTENI, MIÉRT KIABÁL MA MINDENKI AZON A KURVA INTERNETEN.

    DE MA SEM KÖTELEZŐ MINDENT NAGYBETŰVEL ÍRNI. A VILÁGNAPOK NEM ERRŐL SZÓLNAK. (A VILÁGNAPOK NEM SZÓLNAK SEMMIRŐL.) AZ AIDS VILÁGNAPJÁN SE MUSZÁJ AIDSESNEK LENNI, ÉS A MELLTARTÓ NÉLKÜLI VILÁGNAPON SE KELL MELLTARTÓ NÉLKÜL LENNI, BÁR AMI ENGEM ILLET, ÉN PÉLDÁUL AZNAP NEM VETTEM.

    ÍGY JOBBAN MEGNÉZVE NINCS SEMMI BAJ A NAGYBETŰKKEL. ÉVENTE TÖBB EZREN HALNAK MEG A KÖRZETI ORVOSOK RONDA KÉZÍRÁSA MIATT (KOMOLYAN, A PATIKUS FÉLREOLVASSA A RECEPTET, ÉS KEMOTERÁPIA HELYETT KALMOPYRINT AD A TÜDŐRÁKRA, MEG ILYENEK), SZÓVAL MÉG JOBB IS A NAGYBETŰ. KÉZÍRÁSNÁL PLÁNE. MONDJUK A KÉZÍRÁSOS NAGYBETŰKHÖZ NEM IS KELL CAPS LOCK, AHOGY A RAKOTT KRUMPLIHOZ VAGY A GÁZMÉRGEZÉSHEZ SE.

    AZÉRT VIGYÁZZANAK, NE RAGADTASSÁK EL MAGUKAT. KI LEHET BÍRNI CAPS LOCK NÉLKÜL, DE AZ TÚLZÁS, AMIT EGYESEK AKARNAK: HOGY TÜNTESSÉK EL A CAPS LOCKOT A BILLENTYŰZETEKRŐL. MINDÖRÖKRE. MERT HOGY TÚL KÖNNYEN MELLÉNYOMNAK, AMIKOR EGY MÁSIK BILLENTYŰT AKARNAK LEÜTNI, DE MINDIG CAPS LOCK LESZ A VÉGE. NE HALLGASSANAK A HUHOGÓKRA! AZ AZ Ő BAJUK, HOGY SOSE TANULTAK MEG VAKON GÉPELNI. NEM NEHÉZ, NEKEM IS MENT, PEDIG ÉN MÉG LÁTOK IS, BASSZAMEG! DE PONT EZÉRT TUDOM (MERT KIPRÓBÁLTAM), HOGY MÉG PROFI GÉPÍRÓKÉNT IS SOKKAL NEHEZEBB KÉT SHIFTTEL LEÍRNI AZT, HOGY

    A VÍZILÓ DÜHÖSEN DOBTA BE A RETKES ATLÉTÁJÁT A SZEMÉTLEÖNTŐBE

    , MINT EGY CAPS LOCKKAL.

    KÜLÖNBEN IS, NEHOGY MÁR KACSKAKEZŰ GÉPÍRÁSTUDATLANOK DÖNTSENEK ERGONÓMIAI KÉRDÉSEKBEN! AZ ILYENEK MIATT KELL FELTALÁLNI A MAGÁTÓL CÉLBA LÖVŐ OKOSPUSKÁT, AZTÁN MAJD MEHETNEK HÁBORÚZNI AZ INFORMATIKUSOK, MERT A SOK ESZÜK MIATT MUNKANÉLKÜLI LESZ AZ ÖSSZES MESTERLÖVÉSZ.

    NA MINDEGY. JÓ DOLOG A NAGYBETŰ, DE AZÉRT NE SZOKJANAK RÁ.

  • Ibizán jövő nyáron be fognak zárni a klubok már reggel fél hétkor, adta le vészjelzéseket  a Maninsanan.com.  

    A bárok, kocsmák pedig már reggel ötkor. Fogalmam sincs, hogy eddig meddig voltak nyitva ténylegesen, gondolom mindig.

    Laser Butt Plug at Pacha Ibiza

    Hol fogják ezek után igazán kiizzadni a magukba helyezett nagy mennyiségű illegális kábítószert a nyugat törvényekre fittyet hányó alsó-középosztálybeli fiataljai?

    Még nem tudhatjuk, de valószínűleg jobban fognak menni a hajós bulik. 

  • 10712398 950455145012974 6017474783334841910 o
    Fotó: BKK/Facebook

    Pedig most sincs túl sok, de már most is több mint valaha. A Széll Kálmánról van szó, ahol most kezdték el lerakni a gyepszőnyeget. Tényleg frankón néz ki, itt egy csomó további kép róla a BKK Facebook-oldalán.

    A Széll Kálmán tér felújítási munkálatai során a tér eredeti funkciójának megtartása mellett a lehető legtöbb zöldfelü...

    Szerző: BKK - Budapesti Közlekedési Központ2015. október 22.
  • Közeleg a Halloween, így sokszor a gazdik a kis házi kedvenceiket is beöltöztetik. Sokszor az állatok nem annyira örülnek neki, de szerencsére vannak ellenpéldák. Például ez a macska, akitől biztos vigyázzban állna a Karib-tenger összes kalóza:

     

    Haaaa!!! When your Halloween costume is on point...

    Szerző: Tyrese Gibson, 2015. október 16.
  • Persze nem az egész országé készült el csak a Budapestről Bécsig tartó szakasz, de az is nagyon szép. A Timelord blogon ma megjelent a hat lapból álló kalauz, íme az egyik:

    01 12

    Nagyon jól néz ki: jobboldalon a szintkülönbségek, a lejtésszögek, alul a jelmagyarázat: bukkanó, kanyarulat és a többi. Remek nézegetni való az egész! Ki találja meg, hol volt a start?

  • Legalábbis ezt írja a vg.hu. Két hagyományos pénztárat cserélnek négy automatára. Nagyjából olyanok lesznek, amilyenek a Tescóban vannak: saját lecsippantás, bankkártyás fizetés. Az elmúlt másfél évben több európai áruházukban is bevezették a rendszert, most értek ide. Az nem derül ki, hogy Pesten vagy Budaörsön startol-e az új rendszer.

    Hopp, frissítés: úgy látszik nem járok elég gyakran húsgolyózni, mert bevettem a Világgazdaság hírét. Többen is jelezték, hogy már megy a rendszer legalább két hete. Köszönjük!

  • A német Bild Leszboszon járt, ahol most éppen jó az idő. Törökország felől tízpercenként érkezik egy gumicsónak tele menekülttel.

  • tumblr nwm8itjXlv1rho1wgo1 500

    Mulgarath tumbliján találtuk. Sírunk.

  • sziciliakatyu.png

    Emlékeznek még a Vámház körúti kráterre? Nos. Szicíliában is megnyílt a föld a heves esőzések miatt, és a lyuk egy autót is elnyelt. A sofőrnek óriási szerencséje volt, mert még ki tudott szállni a kocsiból, amit később kiemeltek a tűzoltók. (Thelocal.it)

    Alámosta az utcát az eső Szicíliában
  • Klassz térképet kotort elő a Miskolcblog 1960-ból, és teljesen egyetértek Bereczki Zolival: a legizgalmasabb rajta a teherkikötő a Sajón!

  • A szegedi Jobbik szerint ehetetlenek és beazonosíthatatlanok a közétkeztetésben kínált ételek, ezért 447 óvodában kezdeményeztek aláírásgyűjtést a reformkonyha ellen.

    Tóth Péter a Délmagyar beszámolója szerint azt mondta, hogy

    a szegedi önkormányzat bizottsági ülésén kóstolásra kínáltuk az íztelen, szagtalan ételeket, de senki nem akarta ezekbe belemártani a kanalát. Ezért azt kérjük, hogy Balog Zoltán miniszter is egye meg, amit a Fidesz főzött, majd az elhibázott gyakorlat alapján gondolja újra a rendeletet!

    Akinek van óvodás, iskolás gyereke, biztos hallott már az új reformkonyha vívmányairól - őket kérjük, hogy döntsék el ezt a vitát:

    A gyerekem szerint

  • horrorkéz

    Hát így kell csinálni:

    Zombi kéz Haloween-re
  • Ezzel a címmel tette ki Facebookra az új festményét a Tudósokból is ismert drMáriás Andy Vajnáról, a sztárproducerről, a kaszinómogulról, a TV2 egyik tulajdonosáról. Nem ez az első alkalom, hogy drMáriás közszereplőket festett meg, egy alkalommal André Goodfriend volt amerikai nagykövet még el is ment megnézni személyesen, hogy milyen a róla készült portré. Arról egyelőre nincs hír, hogy Vajna mikorra tervez hasonló látogatást és arról sem, hogy van-e műterme Semjén Zsoltnak.

    Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik Semjén Zsolt műtermében80 x 100 cm, akril vásznon, 2015

    Posted by drMáriás on Wednesday, October 21, 2015
  • Olvasónk szerdán fotózta le az Erzsébet téren ezt a 10/10-es eleganciájú parkolást. Aki szokott arra járni, az biztos tudja, hogy ez a járdasziget amúgy sem a legegyszerűbb eset: gyalogosok három irányban tudnak rá felmenni, miközben az egészen keresztülszeli egy bicikliút, ami két irányba is elágazik, ráadásul az Akvárium irányában még egy kanyarodósáv is van az autóknak, ha alapból nem lett volna egyszerű a dolog. 

    10216322 aeb1da2cad69ba687cbfaeb4bfe59cbe wm
    Fotó: Olvasónk, Roland

    Biciklisként az ember megőrül a bicikliúton vele szemben sétáló gondtalan turistáktól, miközben a biciklisek a járdaszigeten is a gyalogosok agyára mennek, és ez persze fordítva is így van, miközben gondolom az autósoknak sem a kedvence ez a kanyarodósáv. Ez a parkolás viszont bebizonyította, hogy lehet még hova fokozni a káoszt.

  • Méghozzá a demokrata Bernie Sanders, akinek maga Doc Brown mondta el, hogy 2017-ben már ő ül a Fehér Házban.

    "Tell me, future boy, who's President of the United States in 2017?"Bernie Sanders."Bernie Sanders?! From Vermont?"

    Posted by Bernie Sanders on Wednesday, 21 October 2015
  • Gyerekkoromban a

    tííízért csokorját a fréziának

    és az

    esti a hírlap

    szöveg ment leginkább, de manapság sem veszett még ki a zeneiség az utcai és aluljárós árusok hangoskodásaiból. Egy néhány éve készült hangtérképen például meg lehet hallgatni, milyen dallamosan árulják a Határ úton a gyöngyvirágot és a „vitaminpaprikát” (ami persze valójában biztos pritamin akar lenni).

    Tetszik, nem tetszik, ez is egyfajta népzene, akárcsak a szurkolók üvöltözései a lelátókon. Ráadásul elég ősi, hiszen 

    már a középkorban is létezett!

    Hogy honnan tudjuk? Egy fennmaradt zeneműből. Egy motettából.

    A motetta Franciaországban született és a lényege az volt, hogy hárman-négyen teljesen más szöveget és dallamot énekeltek, de a szólamok együtt mégis gyönyörűen összecsengtek. Az alapdallam, amire felépült a többi, legtöbbször egy gregorián dal volt, de valaki a XI. században egy egészen profán témát vett elő. Mint arra zenetörténeti sorozatunk törzskommentelője, Tomás felhívta a figyelmem:

    A kedvenc ars antiqua motettám az a darab, ahol a „tenor” egy vásári kofa dalát énekli, ahogy az áfonyáit árulja – tudjátok, úgy, mint ahogy néha ma is hallani az aluljárókban, hogy szinte éneklősen kiabálják, hogy „Kétszázér' a kukorica, finom, édes, csak kétszáz!”. A középkori szerző szépen lekottázta, ahogy a kofa kiabálását hallotta, aztán „kommentálta” két további szólammal, amik az ivászatról és a párizsi élet egyéb szépségeiről szólnak. Így összeáll egy kis helyzetkép a középkori Párizsról, háttérben a kofák kiáltásaival. A művet „On parole de batre” címmel lehet fellelni, és szerintem ez a legjobb előadás:

    Ha odafigyeltek a kofa dallamára (vele kezdődik a zenemű és az egész alatt végig ismétlődik), nem sokat változott a kántálás. Legfeljebb a lassabb a maihoz képest, bár ez a műfajból adódik: az alapdallamot, a cantus firmust eleve lassabban énekelték a többi szólamnál.

    Azóta másokat is megihletett a téma, ott van például a Bëlga remek Száz című dala, hogy aszongya:

    Százas, százas a csemege

    Ám nekem egy másik híres francia kofaszólam ugrott be, mégpedig a sampipi a Horgász a pácban című klasszikusból:

    Horgász a pácban (1958) sampipi

    Ez persze Balázs Péter, amúgy remek szinkronja, de az eredetit is meg lehet hallgatni, nem sokban tér el tőle.

    Önnek melyik a kedvenc kofahangja?

    Jöhetnek a kommentek a Múltcore Facebook-oldalára, ahol rengeteg más érdekes sztorit találtok a középkori zenéről.

    Egy ősi dallam, amit mind a mai napig énekelnek: 200 CSOKORJA A FRÉZIÁNAK! Hallgassátok meg, hogyan szólt ugyanez a középkorban! :)

    Szerző: Múltcore - zenetöri az Indexen2015. október 22.
  • Egy 1080 fokos pörgés után bevágott labdáról van szó, amit a Milwaukee Bucks egyik játékosa követett el. Persze kellett hozzá egy trambulin is.

  • Pucér képeket küld. Na, nem magáról, bár talán az sem rossz módszer, hanem a tartozását régóta nem törlesztő kuncsaft kishúgáról. A BroBible talált egy egészen elképesztő üzenetváltást, amiben az ígérgetést és mellébeszélést megelégelő díler megkérdezi a vevőjét, szereti-e a ciciket, majd átdob néhány képet (arc persze egyiken sem látszik), és hozzáteszi, hogy perpillanat a képeken szereplő Jessica az egyetlen oka annak, hogy nem rúgja szét a valagát a tartozás miatt. A társalgást a BroBible oldalán lehet végigolvasni.

  • Egy forgalmas útkereszteződés forgatagában rekedt kiscicán segített egy motoros nő, az eseményeket pedig a sisakkamerája is rögzítette. A felvételeken az is látszik, hogy a cica akkor kerül az úttestre, amikor a vörös autó elhalad.

    Az életmentő motoros most azt tervezi, hogy ha nem jelentkeznek a vörös autó utasai, akkor megtartja a macskát, amit már el is keresztelt Skidmarknak. A kiscica egyébként az újabb felvételek alapján remekül érzi magát új gazdájánál.

  • Rainer M. János az 1956-os Intézet vezetője, az elmúlt 60 év történetének egyik legelismertebb magyar kutatója. Most átadjuk neki a szót, mert olyan szórakoztatóan szánalmas az az eredetileg Facebookon megosztott történet, ami vele esett meg (és a közszolgálati médiával, és persze valójában velünk, mindannyiunkkal). Raineré a szó:

    „Reggel 9.30-kor az MR1 Kossuth Rádió, a Nemzeti Főadó egyik kedves munkatársa, régi-régi jó ismerősöm egyébként, készített velem egy interjút 1956. november 4-éről, a f.év. november 4-i műsor számára. A felvétel egészen jól sikerült, a riporter derűs lélekkel távozott 10 óra körül, s magam is így folytattam napomat.

    Alig másfél óra múlva telefon, a vonalvégen a riporter.

    - Hiába dolgoztunk — azt mondja.

    - Nem hallható a felvétel? — kérdezem én.

    - Á! A felvétel kiváló minőségű...

    - Akkor mi a baj?

    - Az, hogy mondtam a (fő)szerkesztőmnek, hogy megcsináltam az interjút 4-ére veled. Erre ő [a fő!] így:

    Hát az nekünk nem kell!! Nagyimrés-raineres narratíva nem kell!!!"

    Fényre derültem, mint a Haza...

    És miután meggyőztem (nagy nehezen!), hogy neki nem kell emiatt elnézést kérni tőlem, még derűsebb lélekkel folytattam napomat. Mit akarhatok, ennél többet? A társaság nem rossz! Narratíva lettem!

    Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűs nemzeti ünnepeket, jó narratívát, jó éjszakát a b. hallgatóságnak!”