Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az igaz, hogy manapság futószalagon gyártják a pornófilmeket, de hogy a futószalag mellett is ezt kelljen nézni, azért az meglepte a lisszaboni reptéren várakozókat.

    A reptér poggyászátvételi csarnokában történt, hogy a csomagokat szállító szalag mellett, az egyik kijelzőn egyszer csak megjelent egy pornójelenet, a néhány épp ott tartózkodó utas pedig a felvétel szerint remekül szórakozott ezen:

    Pornó ment a képernyőn a lisszaboni reptér csomagvárójában

    Az eset még hétfőn történt, de nem egy saját felhasználásra letöltött filmet rakott be egy óvatlan reptéri dolgozó, csak egy helyi tévéadóra kapcsolt valaki véletlenül. Nem is pornóadóról van szó, hanem egy általános csatornáról, csak olyan szerencsétlenül sikerült időzíteni a bakit, hogy az adón épp egy pornófilm ment. Külön vicces, hogy a reptér a közleményében fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a film hang nélkül ment.

    Üdv Lisszabonban

    – mondta erre a videón az egyik csomagjára várakozó utas.

  • Több száz tüntető vonult fel New York 6. sugárútján, hogy a helyi rendőrség szükségtelen brutalitása ellen tüntessen, közöttük volt Quentin Tarantino, több, egyesek szerint szükségtelenül brutális film rendezője is. Tarantino direkt ezért repült a városba Kaliforniából. (The Huffington Post)

  • A budai fonódó villamos Bem József rakparti munkálatai miatt vasárnap este hét órától újra új rendszert kell megszokni a Bem József téren. A BKK azt írja, hogy a Fő utcából a Margit híd irányába tartó forgalom mostantól a tér déli oldalán futó útpályán keresztül tudja elérni a Bem rakpartot, ez a Bem rakpart felé lesz egyirányú. A téren keresztül vezető útpálya – a rekonstrukciót megelőző forgalmi renddel megegyezően – a Fő utca felé lesz egyirányú.

  • Quadmotoros banda garázdálkodik a dél-angliai Gloucestershire megyében. A helyi gazdák szerint már harminc birkát gázoltak el, de az állatok pusztítása mellett szabadon is engedik őket, illetve rombolnak és a felszerelést is lopják.

    Mindez csak az elmúlt három hétben történt. A farmerszakszervezet a helyi rendőrség segítségét várja, a helyi rendőrség meg azt, hogy náluk is rendesen bejelentsék az ilyen eseteket, hogy tudjanak segíteni.

  • Pár napja még egy belvárosi étteremben egyeztetett a TV2 volt és leendő vezetőivel, a hétvégén már Milánóban volt feleségével, Tímeával, aki a Dior boltjában fotózta magát.

  • Pofon ezúttal nem volt, de azért most is volt mókázás.

    Orbán Viktor az unió elnökével, Junckerrel találkozik
  • A dél-ukrajnai Odesszában, a vasárnapi helyhatósági választások alatt csaptak le a rendőrök az ukrán Internet Párt jelmezes jelöltjére, amikor az nem volt hajlandó se átadni az iratait, se elárulni a valódi nevét, se önként bemenni a rendőrségre. Az MTI szerint csak kemény küzdelem árán sikerült rátenni a bilincset a kezére, mert a bundakesztyűk nem igazán akartak lejönni. 

    csubi
    Fotó: youtube

    Csubakka vezette a szavazókörhöz a pártvezért, aki évek óta minden választáson elindul mint Darth Vader, a valódi kilétét nem fedi fel, kizárólag jelmezben mutatkozik, és a választási bizottságnál "Az erő sötét oldala kft" igazgatójaként regisztráltatta magát. Darth Vader a vasárnapi incidensről kijelentette, hogy Csubakka egy házi állat, és nincs bejelentett lakcíme, hiszen katakombákban él.

     Jó hír, hogy Csubakkát a jegyzőkönyv felvétele után szabadon engedték. (MTI)

  • A Lucha Mexicóban a luchadór elnevezésű, maszkos pankrátorokról van szó, az első előzetesben egy büdös mukkot nem szólnak, libabőröztet is rendesen:

  • Kétharmados többség pedig döntő ebben az országban! Vasárnap 18 órakor lesz klippremier, bár azt nem igazán tudom, hogy hol (itt?), de mindenképpen hatalmasat fog szólni, a harmadik tag, Beat nélkül is.

    12185210 1147432441951464 5641163519648779363 o
    Fotó: Skyforce / Facebook
  • omen gallery53 17
    Fotó: omen.hu

    Nem volt jó buli. Nem jó buli 41 embernek játszani. A hely jó, a zene jó, a szöveg jó, a zenekar jó, az új lemezt egekbe magasztalják, akkor mi a fa...rt jönnek csak ennyien. Helyes megfejtéseket várom ide. Hagyjuk abba vagy mi legyen?

    − fakadt ki a legendás Omen zenekar basszugitárosa, Vörös Gábor a Facebookon, miközben megosztott egy képet a zenekar 25 éves jubileumi koncertjéről Tatabányán. Az lehet, hogy nem arra a koncertre gondolt a 41 fős közönségnél, de ez végülis mindegy is.

    Akinek Pitralon az arcszesze 2015-ben is, az szedje össze magát, nézze ki az Omen következő koncertjét és menjen el! Vagy ne, de érezze döntésének súlyát.

    Mi legyen?

  • A filmtörténet összes férge egy videóban

    Mármint szó szerint férgek, a pici cukitól, a Shai-Huludig.

  • Mert tudósok. Az amerikai hurrikán-központnak gyűjtenek adatokat ezzel a géppel, amivel nyílegyenesen belerepültek a Mexikóban rettegve várt, de valójában sokkal kisebb kárt okozó hurrikánba. (Gawker)

  • Aki leküzdötte a tériszonyát és megmászta a 442 méter magas Willis Towert Chicagóban, és ezt nem volt rest dokumentálni a Facebookon. Mármint nem a mászást, mert gondolom liftezett, hanem azt, ahogy a tetején az üvegpadlón pózol. Mága egyébként éppen egy amerikai turnét darál, fellépett  az arizónai Mesában és a kaliforniai San Diegóban.

  • Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselője óriási sorozatot indított: minden vasárnap kiad egy közleményt, amiben felhívja a figyelmet az Orbán-kormány aljasságaira. A kiindulópontot Orbán illiberális államot meghirdető tusványosi beszédében jelölte meg, rendes vasárnapi közleményében mindig számszerűsíti, hány óra telt el azóta. Jelzem, 10621 óra telt el azóta.

    Túlzás lenne minden vasárnap teret adni a projektnek (a mai volt a hatvannegyedik), de a legfrisebb közleményének tökéletes címet választott:

    Ha a több százezer magyar fiatal nem ment volna külföldre, már rég rágyújtották volna a kormányra az országot.

    Ezt a címet nagyon nehéz lesz űberelni/űberolni, így a következő vasárnapot kifejezetten izgatottan várjuk. Ígérem, ha keményebb címe lesz, megírom!

    A közleményben azt írja: „A helyzet fanyar igazsága: ha az európai vívmányoknak köszönhetően - amelyeket Orbán épp két kézzel igyekszik széttörni - nem lennének szabadok a határok és többszázezer magyar fiatal nem tudta volna a jobb élet reményében elhagyni szülőhazáját, akkor a feszítő szociális válság miatt már rég rágyújtották volna a kormányra az országot. Kitörne a feszültség, mint kuktából a gőz. A Fidesz valójában ezért nézi és hazudja el a kivándorlást; nekik ugyanis addig jó, míg a kilátástalanság elől nem a Kossuth térre, hanem a Trafalgarig mennek az emberek."

    Ujhelyinek egyébként az Országgyűlés alelnökeként óriási menetei voltak többek között jobbikos, illetve fideszes képviselőkkel. Utóbbiból itt egy válogatás:

  • Csak elhatározás kérdése az egész, pár tucat parkoló autó helyett akár kétsávos bringaútnak is lenne hely a József körúton.

  • A Bondi és Tamarama közti tengerpart ideiglenesen szoborparkká alakult Sydneyben, ahol több mint száz szobrot, köztük fejreállt csecsemőt és Szauron szemét is megnézheti.

  • Olvasónktól kaptuk ezt a rövid videót, amiben egy önműködő Teslát vezet a Megyeri hídon. Azaz, hogy ez hülyeség, bocsánat: az autónak pont az a lényege, hogy hozzá sem kell érni a kormányhoz, mert a Tesla önmagát vezeti:

    Itt egy Tesla, ami önmagát vezeti

    Ha többet is olvasna az autóról (angolul), ajánljuk a The Guardian élménybeszámolóját.